Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-12 / 10. szám
• B E L F 0 L D - K U L F 0 L D SZOMBAT, 2002. JANUÁR 12. Fenyegetik Takácsékat SZENC (MTI) Több fenyegető telefont is kapott a szlovákiai Takács család azóta, hogy csütörtökön Mtídl Ferenc köztársasági elnöktől átvehette az első magyarigazolványt. Az MTI úgy tudja: a Szencen élő Takács Róbert azt mérlegeli, hogy rendőrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen. Az első magyarigazolvány tulajdonosa a történtek után kikapcsolta a telefonját, és azóta nem elérhető. Angéla Merkel és Edmund Stoiber megállapodott Bajor kancellárjelölt BERLIN (MTI) A két német konzervatív párt elnökének megállapodása értelmében Edmund Stoiber bajor miniszterelnök lesz a közös kancellárjelölt az ősszel esedékes országos parlamenti választásokon. Angéla Merkelnek, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU| elnökének bejelentése szerint péntek reggel bajorországi otthoniban, Wolfrathshausenban kereste föl a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét, Edmund Stoibert, és reggeli közben folytatott eszmecseréjükön született a fenti megállapodás. Merkel erről délután tájékoztatta a CDU Magdeburgban tanácskozó országos vezetőségét, amely egyhangúlag elfogadta azt. Délután ötkor tartott sajtóértekezletén a CDU-elnök elmondta: úgy érzi, helyesen döntött, amikor átengedte a kancellár kihívójának szerepét Stoibernek. Az ő személye mögött egységesen fel tud majd sorakozni mindkét uniópárt, ami a záloga annak, hogy a konzervatív pártok ősszel leváltsák a piros-zöld koalíciót a berlini kormányrúdnál - hangoztatta. Merkel tájékoztatása szerint ö és Stoiber vezetésével választási kampánybizottság fog alakulni. Az elfogott táliboknak kábítószert adagoltak és csuklyát húztak a fejükre Guantanamo a kihallgatóhely KABUL, KANDAHAR, ISZLÁMÁBÁD, GUANTANAMO (MTI) Négy nagy amerikai csapatszállító repülőgép érkezett pénteken a Kubában lévő amerikai, guantanamói támaszpontra. Feltételezések szerint e gépek valamelyikén tartózkodik 20, foglyul ejtett tálib, vagy al-Kaida-harcos, akiket csütörtökön indítottak el az afganisztáni Kandahár repülőteréről Kuba felé. A guantanamói támaszpont körül az elmúlt napokban megerősítették a biztonsági rendszabályokat. Az amerikaiak mindenesetre a Nemzetközi Vöröskereszt illetékeseinek lehetővé teszik, hogy meglátogassák és kihallgassák a guantanamói foglyokat - közölte a szervezet genfi szóvivője. Az Amnesty International humánus bánásmódot kért a foglyok számára. Egy londoni közleményben a nemzetközi emberi jogi szervezet aggodalmának adott hangot az olyan értesülések miatt, melyek szerint az elfogott táliboknak és al-Kaida-tagoknak kábítószert adtak, csuklyát húztak a fejükre, és a húszórás repülőút alatt leláncolva tartották őket. Kandahárban, Bagramban és Mazari-Sarifban összesen 371 tálibot, illetve al-Kaida tagot tartanak fogva az amerikaiak. Kandahár környékén csütörtökön éjjel, nem sokkal az amerikai csapatszállító gép felszállása után kisebb tűzharc tört ki az amerikai egységek és tálib fegyveresek között (ez utóbbiak számát illetően a különböző becslések 8-14 emberről szólnak), de az incidensnek nem voltak áldozatai. Pénteken az amerikaiak és afgán szövetségeseik folytatták a támadók üldözését. Ez volt az első eset, hogy megtámadták a tengerészgyalogosokat azóta, hogy decemberben elfoglalták állásaikat a repülőtérnél. Pénteken az amerikai légierő folytatta a bombázásokat a kelet-afganisztáni Hoszt körzetében, ahol az al-Kaida egyik feltételezett kiképzőbázisa található. A pakisztáni határ közelében lévő Szpinboldak városában amerikai katonák és afgán szövetségeseik megkezdték a helyi harcosok lefegyverzését: a városban és környékén ugyanis mind jobban nő a feszültség a helyi törzsek között. GLÓBUSZ MARAI-REGENY Márai Sándor „A gyertyák csonkig égnek" című regényének angol nyelvű kiadását hétfőn mutatják be Londonban Orbán Viktor kormányfő jelenlétében. A magyar miniszterelnök londoni látogatása során alkalom nyílik arra, hogy találkozzon Tbny Blair brit kormányfővel. ROBBANÁS FENYEGET Jasszer Arafat palesztin vezető tanácsadója pénteken kijelentette: a Közel-Keletet elborító erőszak újabb hullámát indíthatja el a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városának körülzárása, és a gázai nemzetközi repülőtér ellen intézett izraeli támadás. Nabil Abu Rudcina szerint az izraeli hadsereg akciója robbanással fenyegeti az egész térséget. GYINGYICS A VAJDASAGI AUTON1MISTÁKRÓL A szerb kormányfő szerint a Vajdaság a Belgráddal való együttműködés révén, s nem a szembenállással szerezheti vissza autonómiáját. Zorán Gyingyics újságírókkal közölte, hogy Belgrád nyitott az együttműködésre, és a vajdasági autonómia visszaállítását célzó törvénycsomag (omnibusztörvény) kidolgozásában a köztársasági kormány kínálta a legtöbb megoldást. PUTYIN RENDELETE A terrorizmus elleni harc megerősítéséről írt alá pénteken elnöki rendeletet Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az intézkedés elsősorban a terroristák, illetve szervezeteik anyagi forrásainak felkutatásairól, illetve azok zárolásáról rendelkezik. Szakemberek értékelték a tavalyi és idei gazdasági folyamatokat Exportvezérelt a növekedés idén. Tárai Zsigmond szerűit a forint jelenlegi árfolyama mellett (245-248 forint/euró) kényelmesen el lehet érni mind a 2002 végi 4,5 százalékos, mind a 2003 végi 3,5 százalékos inflációs célt. Kérdésre válaszolva elmondta: a tavaly decemberi egy évre visszatekintő pénzromlás 7 százalék körül lesz. „Én úgy számolom, hogy 6,9 százalék lehet" - hangoztatta a jegybank-elnök. Varga Mihály pénzügyminiszter a 2002. év végi inflációt 4,3 százalékra várja. A pénzügyminiszter szavaiból az is kiderült, hogy a sajtótájékoztató előtt megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel, a gazdasági miniszterrel és a jegybank elnökével. Ezen megállapították, hogy a magyar gazdaság 2001-ben rendkívül jól teljesített. Varga Mihály elmondta: a magyar gazdaság növekedése - bár lassult 2001-ben - az euró-zóna növekedési ütemének kétszeresét érte el. Becsléseik szerint a gazdaság tavaly 4 százalék körül bővült. A növekedés tavaly is exportvezérelt volt. A kivitel 10 százalékkal bővült. Varga Mihály szerint ez a magyar gazdaság alkalmazkodóképességét bizonyítja. Balról: Vízkeleti Mariann kormányfői tanácsadó, Járai Zsigmond, az MNB elnöke, Varga Mihály pénzügyi- és Matolcsy György gazdasági miniszter. MTI Telefotó: Illyés Tibor BUDAPEST (MTI) Nem készül semmilyen lépésre a forint árfolyamával kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszterrel és Matolcsy György gazdasági miniszterrel közösen értékelte a tavalyi, illetve az idei gazdasági folyamatokat. - Kényelmesen ülhetünk, és a szemünk se rebben a jelenlegi árfolyamok mellett sem - közölte a jegybank elnöke. Járai Zsigmond úgy látja, hogy az inflációs célkitűzések megvalósulását segíti és a gazdasági növekedést nem veszélyezteti a forint jelenlegi árfolyama. A jegybank továbbra is 4,5 százalék körüh december havi inflációt vár az Háborúhoz hasonló a helyzet ÚJDELHI (MTI) India és Pakisztán között „háborúhoz hasonló helyzet" van kialakulóban - mondta pénteken Szunderadzsan fíadmanahhan tábornok, az indiai szárazföldi hadsereg főparancsnoka, figyelmeztetve az ellenlábas országot, nehogy atomfegyvert akarjon bevetni. Az indiai hadsereg teljes mértékben fel van készülve egy hagyományos fegyverekkel megvívandó háborúra, de megsemmisítő választ adna egy pakisztáni atomcsapásra is, megvannak hozzá az eszközei mondta újdelhi sajtóértekezletén az indiai tábornok. Kifejtette: azért tartja szükségesnek, hogy a nukleáris konfliktus veszélyéről külön is szóljon, mert Pakisztán - Indiával ellentétben - nem vállalt olyan kötelezettséget, amely szerint elsőként nem vet be atomfegyvert. Egy atomháború az egész térségre nézve katasztrofális következményekkel járna - hangsúlyozta. Felszólította a pakisztáni államot, hogy határozottan lépjen fel azok ellen a pakisztáni területen szervezkedő muzulmán szélsőségesek ellen, akik indiai területre átszivárogva fegyveres harcot folytatnak a két ország között megosztott Kasmír indiai részének elszakításáért. Szavai szerint a pakisztáni hatóságoknak az eddigieknél sokkal többet kell tenniük e muzulmán szervezetek féken tartása érdekében. Egyúttal figyelmeztette a pakisztáni felet: „az indiai hadseregnek minden eszköze megvan ahhoz, hogy csapásokat mérjen az India-ellenes muzulmán szélsőségesek pakisztáni támaszpontjaira". A két dél-ázsiai állam már három háborút vívott függetlenségének elnyerése (1947) óta a vitatott Kasmírért. Az utóbbi hetekben újra végletesen kiéleződött a feszültség a két ország viszonyában, mert egy fegyveres csoport támadást intézett december közepén az indiai parlament épülete ellen, s Újdelhi pakisztáni területen szervezkedő szélsőséges muzulmán csoportokat vádol a bűntett elkövetésével. Jönnek a nemzetközi megfigyelők BUDAPEST (MTI) A kormány keddi ülésén tudomásul vette a Belügyminiszter tájékoztatóját arról, hogy az eddigieknek megfelelően, nemzetközi megfigyelőket hívnak az országgyűlési választásokra az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi fogok Hivatalától, parlamenti közgyűlésétől, illetve azon érintett szervezetektől, amelyek megfigyelőként részt kívánnak venni a választási eljárásban. Erről a Belügyminisztérium (BM) szóvivője tájékoztatta pénteken az MTI-t, szocialista képviselők egy csoportjának nyílt levelére reagálva. Könyves Krisztina ennek kapcsán közölte: a kormány ezzel eleget tett az 1999 novemberében Isztambulban Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt európai biztonsági chartában vállalt kötelezettségnek. A szóvivő ismertetése szerint a dokumentumot 54 EBESZ-tagország írta alá. Könyves Krisztina szólt arról is, hogy a kormányhatározat másnapján, azaz szerdán a felkérést a külügyminiszter, mivel ez az ő hatáskörébe tartozik, megküldte az EBESZ képviselőinek. Könyves Krisztina hangsúlyozta azt is, hogy az intézkedéseket a kormány kellő időben megtette, és több időt biztosított a nemzetközi szervezeteknek a felkészüléshez, mint az előző kabinet az 1998-as választások előtt. - természetesen az EBESZ hatáskörébe tartozik az, hogy mikortól delegálja a megfigyelőket a választások előkészületeinek, illetve lebonyolításának ellenőrzése céljából - közölte a szóvivő, aki hozzáfűzte: Magyarország feladata csak a delegált személyek megfelelő színvonalú fogadása. Az ellenzék folyamatosan támadja az egyetértési nyilatkozatot „Sikamlós talajon" • . , ÍSL *í* > r f : M i Itt! 1 1* si "MN ''•'' .mJHHli A külügyi bizottság rendkívüli ülése előtt Martonyi János üdvözli Szent-Iványi Istvánt. Mellette Surján László és Glattfclder Béla (ül). MTI Telefotó: Soós Lajos BUDAPEST (MTI) Martonyi János külügyminiszter szerint a decemberben aláírt magyar-román egyetértési nyilatkozat nem módosítja a kedvezménytörvényt, az MSZP és az SZDSZ ugyanakkor úgy látja, a dokumentum nem felel meg az ország nemzeti érdekeinek és az ügyben szemfényvesztés folyik. Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága pénteki rendkívüli ülésén meghallgatta a külügyminiszter tájékoztatóját a magyar-román egyetértési nyilatkozatról és annak várható hatásairól. - A nyilatkozat eljárási könnyítést jelent, ami nem érinti Magyarország munkaerőpiacának befogadóképességét hangsúlyozta Martonyi János. Molnár Gyula (MSZP) kijelentette: a törvény és a nyilatkozat szövege tételesen ellentétes egymással. Szent-Iványi István (SZDSZ), a bizottság elnöke az Országgyűlés januári rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta. - Az ellenzék egy része sikamlós, szélsőjobboldali talajra lépett és választási kampányt folytat azzal, hogy a vendégmunkások elleni nyilatkozatokat fogalmaz meg - hangoztatta Surján László (Fidesz), a bizottság alelnöke. RÖVIDEN HÉTFŐTŐL: MEGEMELT NYUGDÍJAK A nyugdíjasok januárban már a 9,7 százalékkal megemelt járandóságukat kapják meg, az ellátások kifizetése hétfőn kezdődik - közölte Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője pénteken Budapesten, újságírók előtt. Mintegy 650 ezer nyugdíjas bankszámláján már pénteken jóváírják a januári járandóságot. 56-OS AKADÉMIA Az 56-os Szövetség Országos Elnöksége január 28. és 30. között megrendezi az első 56-os Akadémiát; a rendezvényt az Oktatási Minisztérium és a XX. Század Intézet is támogatja. Az előadók között olyan történészek szerepelnek, mint Schmidt Mária, Szakály Sándor, M. Kiss Sándor, Tőkéczki László és Kahler Frigyes. SZŰRÖS FÜGGETLEN JELÖLT LESZ Szűrös Mátyás MSZP-s honatya független jelöltként indul az országgyűlési képviselö-választásokon, de elfogadná egy szociáldemokrata szellemiségű, nemzeti elkötelezettséggel bíró kis párt támogatását. Ezt az ellenzéki honatya pénteken közölte. MEDGYESSY AGRÁRPROGRAMJA Meghirdette az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt és független szakértők által kidolgozott agrárprogramot, amely - elmondása szerint - az összefogást, a szaktudást és a kiszámítható, megvalósítható mezőgazdasági támogatást helyezi előtérbe. FKGP-VÉLEMÉNY A Független Kisgazdapárt (FKGP) jónak tartja a kedvezménytörvényt, de úgy véli, Orbán Viktor miniszterelnök nem a magyar érdekeket képviselte a magyar-román egyetértési nyilatkozat aláírásakor. Erről G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök beszélt a párt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. DURAY IGAZOLVÁNYA A január 1 -jén hatályba lépett kedvezménytörvény él, működik, folyamatosan érkeznek a kérelmek, és megkezdtük a magyarigazolványok átadását - mondta Martonyi János külügyminiszter, amikor átnyújtotta a dokumentumot Duray Miklósnak, a neves szlovákiai magyar politikusnak Budapesten. HORVÁTH BÉLÁNAK TÖRÖLNIE KELL ÁLLÍTÁSAIT El kell távolítania internetes oldaláról Horváth Béla kisgazda képviselőnek az SZDSZ-re vonatkozó összes állítását - a perben múlt héten hozott végzés értelmében a bíróság arra kötelezte Horváth Bélát, hogy öt napon belül törölje internetes oldaláról az SZDSZ-re vonatkozó összes állítását, amelyeket a bíróság nem talált bizonyítottnak. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLAH ZOLTÁN |hir es információi, SÜLT IÓZSEF (sportl • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax 62/567-881 Sportrovat 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkcsztosegw delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel 63/401 024 Tél./fax 63/314-838 ,.640 Csongrád, Kossuth tír 9-11 (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgatő: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági lax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttleíon: 62/466-847, • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Tericsztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési dii egy hónapra 1165 IIXTnugyarország), 1055 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X |Délmagyarnrszág|, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.