Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-28 / 301. szám

PENTEK, 2001. DECEMBER 28. •SPORT" 15 Több évtizeddel a sportágért KÉZILABDA A Szeged Városi Kézilabda-szö­vetség (vagy Városi Kézilabda-szak­csoport a VSI felügyelete alatt és támogatásával) már több mint négy évtizede szolgálja a sport­ágat, hiszen 1959 novemberében alakult meg. Az alapítók azt a célt tűzték maguk elé, hogy népsze­rűsítsék a kézilabdát és ennek ér­dekében beindítsák a diáksportot is. Azóta is ez a fő feladat, vala­mint a tömegsport szervezése. Eze­ket az állításokat illik adatokkal is alátámasztani, ebben segít Szedő István, a szövetség elnöke. A „Téli teremkézilabda-kupát" már 1960 januárjában életre hív­ták, amelyen az első évben 24 csa­pat vett részt. A következő esz­tendőben már 110 együttes küz­dött a serlegekért. A toma az évek során vándorlásra kényszerült; az öreg-rókusiban kezdődött a törté­nete, majd következett a vasút­forgalmi (ma Gábor Dénes) az Új­szegedi Sportcsarnok, a Délép­csarnok (ma Gellért Szabadidő­központ) és az Etelka sori munka­csarnok. - A csapatok is velünk tartottak - emlékezett vissza a hőskorra Szedő István -, és a szakemberek sem bánták, ha látogatták ezt a rendezvényt. Olyan kiválóságok tűntek fel a teremkézilabda-ku­pán, mint Szabó „Zsák" László, Isaszegi és Csáki; a kosarasok kö­zül pedig Halász, Honti, Hejszig, Vass, Faragó és Ribizsár pártolt át hozzánk. Akkoriban még nem volt ritka, hogy valaki két-három sport­ágat is űzzön és azokban jó telje­sítményt is nyújtson. Ez az esemény azóta is meg­mozgatja Csongrád megyét, a dé­b, keleti régióját az országnak. A nyári Fesztivál-kupán - amely ma­napság egy kicsit haldoklik, de szeretnék újra a régi rangjához kö­zeh nívóra emelni - már a nem­zetközi és a hazai elit (ideszámít­va a bírókat is) vonultatta fel, szín­vonalas szórakozást biztosítva a közönségnek. De beindult a váro­si bajnokság is, mozgási lehetősé­get nyújtva az amatőröknek. - Volt akkoriban egy rangos ese­mény, a „Hat város tornájának" nevezték. Ezen Budapest, Győr, Pécs, Debrecen, Miskolc és Szeged válogatottjai vettek részt. Győr­ben történt, hogy az első szegedi NB l-es játékvezetőt, Matók Já­nost egy helyi szimpatizáns szódá­süveggel megkergetett. A sport­napilap Matók futásáról számolt be. Aranyos sztori, igaz, a hősko­ri kézilabda teljesen más volt, akadtak 0-0-ás fébdő után 2-2-re végződött partik is. Akkoriban a labdavezetés, az elzárások és a technikai megoldások jelentették a játék igazi szépségét. Nem csak múltja, jelene, sőt jö­vője is van a városi szövetségnek. Az idei diákolimpián 79 csapat vett részt (új a fiúknál a Ságvári, a lányoknál pedig a Tisza Lajos és a Karolina), míg az egyéb ren­dezvényeken (huszonnégy akadt ebben az esztendőben) 177 gárda mérte össze a tudását. Ezt a tem­pót 2002-ben is tartani szeretné a Szedő István, o (főtitkár) duó. - Szerencsére akadnak lelkes fi­atalok, lesz kinek átadni a stafé­tát. Sokat dolgoztunk Emillel, de azt hiszem, ha újrakezdenénk, ak­kor sem döntenénk másként: a sportághoz és az egymáshoz kötő­dő barátság is ezt diktálná. I.P. Bicskei Bertalan Kínába szerződött LABDARUGAS MUNKATÁRSUNKTÓL Bicskei Bertalan, a magyar labda­rúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya Kínába szerződött - ad­ta hírül az MTI. A tapasztalt szak­ember egyéves megállapodást írt alá az élvonalbeli Senjang csapatá­val. Munkáját pályaedzőként Gál­hidi György, a Kispest-Honvéd egy­kori trénere segíti majd Kínában ta­vasszal kezdődik a bajnokság. Bics­kei ma érkezik Magyarországra és január 2-án utazik vissza az ázsi­ai országba - amely lassan minden sportágban az élvonalba törekszik -, ahol egy nappal később kezdi el a munkát új klubjában. A fejlő­dést Kínában is a légiósoktól, a külföldi edzőktói remélik. Ennek a várakozásnak kell megfelelnie. A hatodik helyről várja a felsőházi rájátszást a Tabán Trafik Szeged Elmaradtak a bravúrok VÍZILABDA A Tabán Trafik Szeged OB l-es férfi vízilabdacsapata a legutób­bi bajnokságot újoncként az elő­kelő hatodik helyen zárta. A 2001/2002-es évad előtt a klub­vezetés a 4-6. hely egyikének a megszerzését tűzte célul az együttes elé. A Tisza-partiak megfeleltek az elvárásoknak, az egyfordulós alapszakaszt a ha­todik pozícióban fejezték be dr. Törökék. így nézve, nem lehet „belekötni" a gárda produkció­jába, még akkor sem, ha a mu­tatott játék hagyott némi kíván­ni valót maga után. Nem lenne ildomos fanyalogni, mert a spor­tuszoda felújítása miatt, a trafi­kosok végig a nyitott SZUE-ban készültek. Akkor is, amikor bő­ven mínuszokat mutatott a hő­mérséklet... - Az előző évadban kellemes meglepetést okozott a csapat. A nyáron több új pólós igazolásával úgy tűnt, valamennyit erősödött a játékosállomány. Ön is így gon­dolta! - érdeklődtünk Horváth Viktor edzőnél. - Tény, hogy Nitsovits Tamás és Zsarkó István visszajövetelével, valamint Molnár Péter és Ridzyk Zoltán leigazolásával erősödtünk, de nem olyan mértékben, ahogy azt korábban reméltük. Hosszú ideig tárgyaltunk Tóth Lászlóval, Lehmann Istvánnal, Kéri Péterrel, Katonással, de sajnos a pesti rivá­lis klubokkal anyagiakban nem tudtuk felvenni a versenyt. Sajnál­tam, hogy közülük senkit sem tud­tunk hozzánk csábítani. - Ilyen előzmények után mi­lyen célokkal vágtak neki a baj­nokságnak! - Természetesen szerettünk vol­na feljebb kapaszkodni a tabellán, de mert a korábbi hírekkel ellen­tétben nem hogy gyengült, hanem talán még erősödött is a Ferencvá­ros és az Újpest, óvatosabban fo­galmaztunk: a 4-6. hely egyiké­nek a megszerzésében gondolkod­tunk. A zöld-fehérek nyolc, míg a lilák hat játékost vásároltak. Sze­mély szerint én azt mondtam, meg kell próbálni megszerezni az ötö­dik helyet. - Mennyire volt elégedett a ti­zebkét meccsen összegyűjtött 13 ponttal! - Lehetett volna több is, de a kö­rülményeket figyelembe véve nem olyan kevés ez. Azzal van inkább bajom, hogy igazán jó mérkőzé­sünk egy sem akadt. A kötelező „házi feladatokat" nagyjából hoz­tuk, de bravúrra nem futotta a tu­dásunkból. - Nagyjából papírforma-ered­ményeket értek el, viszont két ha­zai meccs kilóg a sorból: a Szen­tes (9-9) és az Újpest (6-9) elle­ni. - Jogos az észrevétel, azok a par­tik nekem sem tetszettek. Előzete­sen úgy terveztem, hogy a Kurca­partiakat mindenképpen le kell győznünk, de a lilákkal szemben is itthon kellett volna tartani leg­alább az egyik pontot. - A mostoha körülmények mennyiben gátolták a jobb sze­replést! - Véleményem szerint nagyban. Elsősorban arra gondolok, hogy a hideg miatt sok volt a beteg játé­kos a keretben. A kiesett időszakot pedig elég nehéz pótolni. A sza­badtéri edzéslehetőség miatt nem tudtunk elég előkészületi meccset játszani. Hozzánk nem szívesen jöttek kétkapuzni, mi pedig nem mehettünk minden héten ide-oda. Itt kell megemlítenem, hogy a sze­zon előtt egy sajnálatos baleset kö­vetkeztében másfél hónapra kidőlt a sorból az egyik legértékesebb já­tékosunk, Varga Péter. Az edzéshi­ány meglátszott a teljesítményén; tavasszal legalább 50 százalékkal többet várok tőle. - Ha már a neveknél tartunk, arra lennék kíváncsi, kikkel volt leginkább elégedett! - Lehet, hogy meglepődik a vá­laszomon, de senkit sem tudnék kiemelni. A keret valamennyi já­tékosának voltak jobb és gyengébb mérkőzései egyaránt. Az első nyolc helyezett gárda január 12-én kez­dődő felsőházi rájátszásában min­denkitől javulást várok. Ebben va­lószínűleg nagy segítségére lesz az alakulatnak az Egyesült Államok­ból érkező John Sámuel, aki tagja az athéni olimpiára készülő ame­rikai válogatottnak. Rá elsősorban bekk és center poszton számítanék -A szakember szemével nézve, milyennek értékeli az OB I alap­szakaszát! - Almosnak. Annak a bajnoki rendszemek vagyok a híve, amikor minden egyes találkozó fontos. Ez a mostani sajnos nem ilyen. Ettől függetlenül azért akadtak jó meccsek is. A folytatás lényege­sen komolyabb lesz. - Mi várható a Tabán Trafik Szegedtől a folytatásban! - A fiúk is, én is azon vagyunk, hogy mind játékban, mind pedig eredményben előrébb lépjünk. Rö­videsen visszatérhetünk megújult otthonunkba, a sportuszodába, ahol minden bizonnyal ugyano­lyan remek hangulatú meccseket játszunk majd, mint az előző évad­ban. Egy évvel ezelőtt még a legjob­bak sem mehettek biztosra elle­nünk; remélem, így lesz ez 2002­ben is. -A csapat idei utolsó edzése de­cember 22-én volt. Mikor talál­koznak újra! - Január 2-án. Tíz nap áll majd a rendelkezésünkre, hogy tisztes­ségesen felkészüljünk a folytatás­ra. A tervek szerint Jugoszláviába megyünk majd kétkapuzni: vagy Obecsére, vagy pedig Szabadkára ugrunk át néhány napra. SZÉLPÁL LÁSZLÓ A szurkolók a SZUE-ban is kitartottak a csapat mellett. Fotó: Karnok Csaba A legkisebbek, a '94-esek és a '95-ösök csatája sem szűkölködött látványosságban. Fotó: Miskolczi Róbert Totónyeremények Már hagyománynak számít az FC Szeged-Tisza Volán Focisulinál, hogy még az újév előtt, amolyan évzáró gyanánt, a klub az összes korosztálya valamennyi játékosá­nak kedveskedik egy-egy kis aján­dékcsomaggal. így történt ez teg­nap délután is a Fodor József Gim­názium és Szakközépiskola torna­termében, ahol mint minden ed­digi esztendőben, ezúttal is szá­mot adtak a gyerekek a futballtu­dásukból. Az egész délutánt, sőt kora estét is betöltő program első részében az egymáshoz közel álló korosztályok egymással vetélked­tek, majd később a szülők is par­kettára léptek, végül a felnőtt gár­da játékosai az edzőkkel találkoz­tak. Remek volt a hangulat, aki részt vett ezen az összejövetelen, az biztos, hogy még sokáig emle­getni fogja. Akárcsak azok a gyerekek, akiket a klubvezetés az egész éves mun­kája, teljesítménye alapján juta­lomban részesített: Leindler Do­monkost ('95-ös, edzője: Molnár Tiborné), Hegyközi Adriennt ('94, e.: Gyányi László), Bányai Patri­kot ('93, e.: Molnár Tibor), Vágó Fannit ('92, e.: Hűvös Gábor és Lóczi Péter), Grünwald Attilát ('91, e.: Kispál Csaba), Vasas Gábort ('90, e.: Halkó Pál), Fülöp Attilát ('89, e.: Buchholcz Gábor), Mezei Istvánt ('88, e.: dr. Tóth János), TWeneboah Pault ('87, e.: Cs. Tóth Zoltán), Tóth Ivánt ('86, e.: Steta­kovity Marinko), Németh Lászlót (ifjúságiak, e.: Protity Sándor). All­atai tehetségek nemcsak a külön­böző bajnokságokban, hanem az országos korosztályos válogatot­taknál is bizonyítottak. A '88-asok kiválasztóján Mezei István, Dlusz­tus András, Tandari Tamás és Soly­mos Balázs-, a '87-esekénél TWene­boah Paul, Vecsernyés Tamás, Völ­gyi Dániel (az utóbbi hivatalos mérkőzésen is magára öltötte a cí­meres mezt); a '86-osokénál Dlusz­tus Imre, Varga Ferenc, Kárász Dá­vid; az ifiknél pedig Németh Lász­ló, Budai Sándor, valamint Gál Ba­lázs hívta fel magára a figyelmet. A futballt szerető közvéleménnyel együtt várjuk a még jobb, a még eredményesebb folytatást. MUNKATÁRSUNKTÓL A szentesi sportcsarnokban egé­szen hétfőig a hagyományos LPL Gold-kupa teremlabdarúgó-tor­nát tekinthetik meg az érdeklő­dők. A küzdelmek mindennap 8 órakor kezdődnek. Szilveszter napján, 11 órától pedig a Szuper­bajnokságot izgulhatják végig a szentesiek. December 29-én (szombat), 11 órától évzáró jelmezes lovasver­senyt rendez a vásárhelyi Arany­ági Ménes, a Hód-Mezőgazda Rt. és a Kéktó Kft. Vásárhelyen. A szervezők az indulni szándéko­zókat arra biztatják, hogy már a szilveszteri hangulatnak megfe­BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint az 51. fogadási hét totó és góltotó nyereményei a jövede­lemadó levonása után a követke­zők: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. 13-ast 2 darabot ta­láltak, nyereményük egyenként 1 lelően, „kosztümös" viseletben ugrassanak. Makón, a város sportcsarnokán december 30-án a teremlabdarú­gástól lesza főszereplő: 15 órától a Kék Mókus-kupa helyosztóit, döntőit rendezik meg. Vasárnapig Szilveszter-kupa né­ven nyílt, egyéni 40 vegyes gurítá­sos tekeverseny zajlik Szegeden a Belvárosi Tekeklubban (Vörös­marty u. 5.). A mozogni vágyók (remek alkalom a karácsonyi plusz kilók ledolgozására!) a helyszínen Tót Zsoltnál jelentkezhetnek; a küzdelmek 9-től 20 óráig tarta­nak. Az eredményhirdetésre va­sárnap, várhatóan 12 órakor kerül sor. millió 748 ezer 110 forint. A 12 ta­lálatos szelvények (39 darab) 67 ezer 235, míg a 1 l-esek (451 da­rab) 5814 forintot érnek. A 10 ta­lálatos szelvényekre (3997 darab) 1093 forintot fizetnek. Góltotó: 6 és 5 találatos szelvény nem volt, a 4-esek (20 darab), nyereménye egyenként 7877 forint. Évbúcsúztató a Focisulinál MUNKATÁRSUNKTÓL Ünnepi sportprogram

Next

/
Thumbnails
Contents