Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
PÉNTEK, 2001. DECEMBER 28. "AKTUÁLIS" 5 Hitek háborúja Szegeden Drágább lesz januártól a kenyér, a cigaretta és az alkohol Új év - új áraidul Mélyebben kell a zsebbe nyúlnia annak, aki alkoholt akar vásárolni. Fotó: Veréb Simon A szegedi önkormányzat, mint megírtuk, nem javasolja a Deák Ferenc Gimnázium és a Krisztus Szeretete Gyülekezet között korábban már megkötött terembérleti szerződés meghosszabbítását. A középiskola vezetése a világnézeti semlegességre hivatkozva elfogadta az oktatási iroda véleményét. Múlt héten csütörtökön Kiűzik a Deákból a gyülekezetet? című cikkünkben Juhász József, az Oktatási Minisztérium főtanácsosa kijelentette: amennyiben a szerződés nem sérti az iskola alapfeladatait, annak megkötését nem lehet kifogásolni. Kiss Tamásné, a polgármesteri hivatal oktatási irodájának vezetője levélben juttatta el szerkesztőségünkhöz Környei Lászlónak, az Oktatási Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkárának véleményét. Eszerint a helyettes államtitkár a főtanácsos véleményével szemben nem ért egyet a szerződés meghosszabbításával. A helyettes államtitkár leszögezte, hogy amennyiben a gimnázium tartós bérleti szerződést kíván kötni, köteles kikérnie a fenntartó, jelen esetben az önkormányzat véleményét. Kömyei szerint amennyiben az önkormányzat úgy látja, hogy a szerződés tartalma zavarja az iskola alapfeladatainak megvalósítását, nem köteles hozzájárulni a szerződés megkötéséhez. Szerinte az oktatási osztály munkatársai helyesen jártak el az ügyben. A helyettes államtitkár egyértelműen fogalmazott: maga sem ért egyet azzal, hogy istentiszteleteket tartsanak a Deákban. Tóth Alajos, a Deák gimnázium katolikus iskolai hitoktatásáért felelős Felsővárosi Plébánia vezetője elmondta, hogy az utóbbi évek során a középiskolában gyakorlatilag ellehetetlenült a katolikus hittanítás. A plébános úgy véli, hogy ehhez a helyzethez a Krisztus Szeretete egyház tevékenysége is hozzájárult. - Úgy éreztem, hogy a középiskola vezetése az elmúlt években nem jó szívvel állt az iskolai hitoktatáshoz - mondta a plébános. - Tudjuk, hogy működik itt egy kisegyház, és úgy tapasztaltuk, hogy a hit iránt érdeklődő fiatalokat rendre magukhoz térítik. Elvi akadálya nem volt a katolikus hitoktatásnak, de gyakorlatilag nem volt annyi jelentkező, hogy beindíthassunk egy-egy iskolai osztályt. Reménykedünk benne, ha a kisegyház nem működik majd az iskola falai közt, beindul a hittanunk. Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök úgy véli, hogy az iskolai hitoktatás több más problémája mellett valóban okoznak problémát a kisegyházak a hit tanításában. - Szegedi specialitás, hogy a legtöbb iskolában nincs megszervezve a felekezeti hitoktatás. Sokhelyütt megjelenhettek a kisegyházak, akik nem egy iskolában gyakorlatilag igazgatói engedéllyel evangelizálnak - mondta a püspök. - Csupán egyetlen diákról tudok közülünk, aki a Deákba jár, nincs tudomásom több fiatalról, aki itt tanulna - mondta Nagy Istvánná, a Krisztus Szeretete Gyülekezet pásztora. - Amíg a Deák színháztermében tarthattuk a gyülekezeti alkalmainkat, egyszer sem evangelizáltunk, még szórólapot sem hagytunk a folyosón. A lelkésznő felhívta rá a figyelmet, hogy egyházuk nem kirekesztő, hiszen katolikusok és reformátusok is járnak istentiszteleteikre. .A szerződés meg nem hosszabbítása miatt a gyülekezet vezetői múlt szerdán levélben fordultak segítségért Bartha László polgármesterhez, de még nem kaptak választ. ILLYÉS SZABOLCS Januártól jelentősen drágul a kenyér, a dohány és az alkohol. Nőnek a vasúti és busztarifák is; nem lesz viszont üzemanyagár-emelés. Várhatóan olcsóbb lesz a távközlés: a nemzetközi és belföldi távolsági beszélgetésekért fizetünk kevesebbet, mint eddig. Áremelések sorával köszönt be az új esztendő: drágul a kenyér, a cigaretta, az alkohol, az elektromos energia, a gépjárművek felelősségbiztosítása, abuszés a vasúti közlekedés. A kenyér és péksütemények árának emelését Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója jelentette be. Mint mondta, az előállítási költségek emelkedése miatt mintegy 10 százalékkal emelik termékeik átadási árát. A költségnövelő okok között a minimálbér kötelező emelését említette. A legkisebb fizetést 50 ezer forintban meghatározó rendelkezés az ágazat dolgozóinak 65-70 százalékát érinti. Ugyancsak érezhető a gáz ára júliusi emelésének hatása is - mindezek miatt 10-12 százalékkal nőttek az előállítás költségei. A sütőipari termékek árait várhatóan 2002 elején emelik a termelők. A drágább kenyér föltehetőleg nem egy időben kerül a boltok polcaira: az áremelés bevezetésének időpontja attól függ, mikor egyeznek meg az üzemek a kereskedőkkel. Egy kilogramm fehér és félbarna kenyeret 120-125 forint nettó áron adnak majd a pékségek, a vizes zsemle 12,50-13 forintba, a tejes kifli 13-13,50 forintba kerül az új évben. A kiskereskedelmi árat - amint korábban is - a kereskedők határozzák meg. Az alkohol és a dohányáruk drágulásáról a kormány döntött. A jövedéki adó emelése miatt januártól 17 százalékkal többe kerülnek a cigaretták és más dohányneműk. A borpárlatok és gyümölcspálinkák kedvelői 12 százalékkal fizetnek az óévi árnál többet, a többi szeszes ital várhatóan 7 százalékkal drágul. Bort viszont még a régi áron ihatunk, mert jövedéki adója nem változott. Az áramért is többet fizetünk: a lakossági tarifa kilowattóránként egy forinttal emelkedik (forgalmi adó nélkül), a gépjárművek felelősségbiztosítási díja átlagosan 4,5 százalékkal nő, a vasútjegyek 5 százalékkal, a buszviteldíjak 6 százalékkal drágulnak. Elmarad viszont a korábban hagyományosnak számító, újévi üzemanyagár-emelés: a 95-ös benzin változatlanul 199,50 forintba kerül majd. Ugyancsak jó hír, hogy várhatóan olcsóbb lesz a távközlés. A 2002-es tarifákat szabályozó rendeletek megjelenését január 1-jére ígéri a Miniszterelnöki Hivatal; Stumpf István kancelláriaminiszter szerint a nemzetközi és a belföldi távolsági hívások díja 3040 százalékkal csökken. NY. P. A lakók fizetik a helyreállítás költségét Szétfagyott fűtőtestek MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt napok rendkívül liideg időjárása miatt több szegedi lépcsőházban is szétfagytak a fűtőtestek - tudtuk meg Bénák Lászlótól, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. igazgatójától. Az idei tél rekord hidege miatt már eddig is jóval nagyobb gázszámlát fizetett a szolgáltató, mint a korábbi években. A többletköltséget pedig ráterhelik a fogyasztókra. Ezzel szemben tavaly összesen mintegy 150 milbó forintot fizettek vissza 27 ezer szegedi ügyfelüknek. Ha most pedig, ha az idő nem enyhül, az idei tél igencsak megterhelik a fogyasztók pénztárcáját. Már az ünnepek előtt is számos bejelentést kapott a hőszolgáltató ügyelete, hogy több lépcsőházban csöpög a radiátor. Szétfagyott fűtőtesthez mentek ki a cég szerelői az Építő utca 5. szám A és B lépcsőházába, a Szilléri sor 4/B-be. Karácsonykor sem pihenhettek a mesterek. Csöpögő, folyó radiátorokat javítottak a Sólyom utca 13.-ban, a Csongrádi sugárút 89.-ben, 122/Aban és 124A-ban, valamint a Lomnici utca 38/A-ban, a Retek utca 3A-ban, a Hajlat utca 3/A-ban, a Budapesti körút 27/A-ban és a Sás utca 5A-ban. A kft. igazgatója kéri a lakókat, hogy ha a lépcsőházukban van használaton kívüli radiátor, azt mindenképpen kapcsolják be, mert a rendkívüh hidegben szétfagyhat. A tönkrement fűtőtestek leszerelése és javítása pedig a lakóközösség számláját terheb. Elvették a mobilokat Vásárhelyen TUDÓSÍTÓNKTÓL Csoportosan elkövetett rablás alapos gyanúja miatt indított eljárást a vásárhelyi rendőrkapitányság a 21 esztendős V. Péter és a fiatalkorú T. S. ellen. Alapos a gyanú, hogy a két fiatal még december 22-én este háromnegyed nyolckor a hódmezővásárhelyi Bajcsy Zsilinszky utcán kerékpározva utolért, járművével nekihajtott és megfenyegetett két helybéli gyalogost. A szóváltás után erőszakkal átkutatták a gyalogosok zsebeit, s elvették tőlük mobiltelefonjukat és pénzüket. A csongrádi hármas ikrek ajándéka Öt évvel ezelőtt a csongrádi Kató család tagjainak száma megduplázódott. A második gyermekre áhítozó Kató Istvánt és feleségét ugyanis egyszerre három pici jövevénnyel ajándékozta meg a sors. A másfél szobás lakás egyik pillanatról a másikra nagyon kicsivé vált. A közelmúltban megszületett szentesi hármas ikrek családjához hasonlóan, Katóék is számíthattak az önkormányzat segítségére. Új lakást nem kaptak ugyan, az áruba bocsátott otthonuk vételáráért viszont megvásárolhattak a várostól egy két és fél szobás egykori bérlakást. S mivel a francia tulajdonú telefontársaság akkortájt erősítette piaci pozícióit Csongrádon, a részvénytársaság egy telefonvonallal és egy készülékkel ajándékozta meg Katóékat. Az ikrek szépen cseperednek, s egyre kevésbé figyelnek rájuk a város lakói. Igaz, az édesanya szerint még ma is igen gyakran ismeretlenek szólítják meg, amikor a néha bizony csintalan ikrekkel Pistivel, Ágotával és Enikővel végigmegy a Fő utcán. Az édesapára nem mindennapi feladat hámi. A Batsányi gimnázium 7. évfolyamán, a nyolcosztályos képzésben tanuló nagytestvér, Enikő ugyanis épp az igazi kamaszkorát éh, s az ikrek ellátása sem kis feladat. István így szinte csak a heti ruhacsere alkalmára tér haza, a mindennapok során a Dunántúlon keresi a családja fenntartásához szükséges pénzt. M. SZ. J. Évbúcsúztató A Mikkamakka Játéktárban (Százszorszép Gyermekház) december 28án, szombaton évbúcsúztató rendezvényt tartanak. Délután három órakor kezdődik a Piroska és a farkas című zenés mesejáték a Grimm-Busz Színház előadásában, helyszín az első emeleti színházterem. Ezt követően négy órától kreatív, készségfejlesztő játékokkal, kézműves foglakozásokkal múlathatják az időt a gyerekek egészen hat óráig. A belépés ingyenes. Karácsony előtt elzárták a gázcsapot Meleg nélkül a Pacsirta utcában Folytatás az 1. oldalról Elmondása szerint amikor kézhez kapta a levelet, amelyben a gázszolgáltató hidegen-ridegen jelezte, hogy december 22-én leköti a rendszerről, azonnal felkereste a Dégáz ügyfélszolgálatát, hogy az okokról érdeklődjön. Itt megtudta, hogy a gázszolgáltató a Kéményseprőipari Kft.-tői kapta meg telefaxon azt a két évvel ezelőtti feljelentést, ami Bagolyné szabálytalan kéményhasználatáról szólt. Ez alapján iktatták ki a rokkantnyugdíjas asszony lakását a hálózatból. - Hogy legyen valamilyen határozat, konkrét dokumentum a kezemben, mert a lélektelen felszólításon kívül engem semmiről sem értesítettek kéményügyben, kértem a feljelentés másolatát, de azt nem adták, mondván: olyan rossz minőségű lenne a fénymásolat, hogy azt semmire sem tudnám használni - mondta az asszony. Bagolyné egyébként nem érti, miért nem kapott a két év alatt egy hivatalos papírt arról, hogy szabálytalanul használja a kéményt, mint ahogy azt sem érti, miért télvíz idején kötötték le a rendszerről. Erre mi is kíváncsiak lettünk volna, ám sem a gázszolgáltatónál, sem a kéményseprőknél nem találtunk olyan személyt, aki nyilatkozott volna az ügyben. A kéményseprőktől azt is megkérdeztük volna, hogy ki engedélyezte a bekötést a kéménybe, a Dégáznál pedig arról érdeklődtünk volna, hogy amikor leolvasták a gázórát, nem tűnt fel, hogy Bagolyné - aki egyébként rendesen fizette a gázszámlát - engedély nélkül használja a fah gázfűtőt és vízmelegítőt? Kispéter Zsuzsanna, a Pacsirta utcai ház közös képviselője elmondta: azért kellett kikötni a hálózatból Bagoly Imrénét, mert míg ő gázzal, addig a szomszédja fával és szénnel fűtött, s ugyanabba a kürtőbe engedték az égésterméket, ami robbanásveszéllyel fenyegetett. A közös képviselő sajnálja, ami a rokkantnyugdíjas hölggyel történt, de mint mondta, nem tudott mit tenni, ugyanis az új kémény megépítésére nem volt hajlandó összeadni a pénzt a lakóközösség, ami már így is több mint 350 ezer forint közös költséggel tartozik. Bagoly Irnréné úgy határozott, nem vár tovább. A rokonoktól és ismerősöktől kölcsönkért 100 ezer forintot, s tegnap felhúzatta az új kéményt. Reményei szerint a gázosok ma vagy holnap visszakapcsolják a rendszerbe, s nem veszi meg isten hidege... SZ. C. SZ. Tegnap felhúzták a kéményt, Bagoly Imréné ma reménykedve várja a gázosokat. Fotó: Schmidt Andrea