Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
2 s BELFÖLD-KÜLFÖLD" HÉTFŐ, 2001. DECEMBER 24. MSZP: nemzeti érdek a közös felülvizsgálat BUDAPEST (MTI) Az MSZP a kedvezménytörvény haladéktalan felülvizsgálatát sürgeti, mert álláspontja szerint a magyar és a román kormányfő között létrejött megállapodás ellentétes a magyar nemzet érdekeivel. Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtöki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Leszögezte: a miniszterelnöknek nem volt felhatalmazása egy ilyen megállapodás megkötésére. Mint mondta, az Országgyűlésnek mielőbb tárgyalnia kellene az ügyről, majd hozzátette: egyelőre nem döntötték el, hogy kezdeményezik-e a parlament rendkívüli ülésének összehívását. A sajtótájékoztatón Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke elmondta: a 2001. évi kormányzati média- és kultúrpohtikát a pénzkezelések átláthatatlansága, az autonómiák letörésére való törekvés és a hűbéres értelmiségiség kialakításának kezdeményezése jellemezte. GLÓBUSZ BEN ELIEZER A MUNKAPART VEZETŐJE Benjámin ben Eliezer jelenlegi védelmi miniszter nyerte az izraeli Munkapárton belüh választás második fordulóját, s ezzel ő lett a párt új vezetője. Ben Eliezer a leadott szavazatok 3 százalékával előzte meg a parlament elnökének tisztét betöltő Avraham Burgot. Győzelme annak köszönhető, hogy távol maradt az urnáktól sok izraeb arab, és az eredetileg Burggal rokonszenvező drúz közösség. Az iraki származású, 1950 óta Izraelben élő 65 éves ben Eliezer, az izraeb hadsereg egykori tábornoka a Munkapárt „héjái" közé tartozik, aki támogatja a párt jelenlétét Ariel Sáron jobboldali kormányfő „nemzeti egységkormányában". MONTENEGRÓ ÉS AZ EURÓ Podgoricai állításokkal szemben Montenegró - a kisebbik jugoszláv tagköztársaság - nem kapott engedélyt az Európai Központi Banktól (EKB) arra, hogy nemzeti valutaként használhassa az eurót - mondta Mladjan Dinkics jugoszláv szövetségi jegybankelnök. - Az EKB nem hagyta jóvá, hogy Montenegró törvényes fizetőeszközként használhassa az eurót. Podgorica piaci feltételek mellett, hivatalos árfolyamon vett eurót egy német kereskedelmi banktól. A SVÉDEK TÖBBSÉGE A svédek többsége már támogatja az euró meghonosítását - ez derült ki egy felmérésből. A Gallup intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint a svéd választók 51 százaléka szeretné, ha a svéd koronát a valutaunió közös pénze váltaná fel. Az eurót a megkérdezettek 38 százaléka utasította el, 11 százalék nem nyilvánított véleményt. Gond van a nyomdai kapacitással Korai argentino-láz BUENOS AIRES (MTI) Argentínában az átmeneti kormány nem akar hozzányúlni a magánbetétekhez, s a pesót sem kívánja leértékelni, így a befektetőknek nem kell aggódniuk tőkéjük miatt - jelentette ki az átmeneti kormány pénzügyminisztere. Az argentinóról - mint a pesó és a dollár mellett Argentína harmadik fizetőeszközéről - a hét végéig dolgoznak ki törvényt. Az argentinóra a kormányzati szándék szerint nem kevesebb feladat hárul, mint az ország fizetőképességének biztosítása. Az argentino bevezetésével a peso leértékelését akarta elkerülni Adolfo Rodriguez Saá átmeneti kabinetje - írta csütörtökön a Reuters. Az argentino hivatalosan januárban kerül forgalomba, bár a nyomdai kapacitással egyelőre gondok vannak. Szakértők azonban attól tarAfganisztánban újabb légitámadás volt Paktia az igazi búvóhely? KABUL, ISZLÁMÁBÁD (MTI) Amerikai harci gépek csütörtökön hajnalban csapást mértek a kelet-afganisztáni Paktia tartományban Naka településre. A pakisztáni központú AIP afgán hírügynökség szerint a támadásban huszonötén - többségükben nők és gyerekek - vesztették életüket, és négy személy megsebesült. A csütörtöki támadásban a bombák leromboltak öt házat, amelyek közül az egyik Tauha molláé, a tálibok egyik katonai parancsnoké volt. A kelet-afganisztáni Paktia törzsi vezetői eközben a tartomány elleni légicsapások leállítását kérték az Egyesült Államoktól. A törzsi vezetők kabuli sajtótájékoztatóján Abdul Hakim Munib, az 50 tagú törzsi tanács szóvivője közölte: Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfő szerdán ígéretet tett előttük arra, hogy kivizsgálják annak a múlt csütörtöki légitámadásnak a körülményeit, amelyben egy gépkocsioszlop 65 utasa vesztette életét. A kormányfő ígéretet tett aj;ra is, hogy közbenjár az Egyesült Államoknál az ilyen jellegű akciók beszüntetésére. (A Pentagon továbbra is azt állítja, hogy az amerikai gépek „jó célpontot" támadtak, mert a gépkocsioszlopban az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezet tagjai utaztak, akik tüzet nyitottak a repülőgépekre. A törzsi vezetők viszont tévedésnek minősítik az amerikai támadást, azt állítva, hogy a konvojban az új afgán kormány beiktatására tartó törzsi vezetők utaztak.) A térségbeli légitámadások folytatását az indokolja, hogy amerikai és tálib hírszerzési források szerint Paktia tartomány hegyvidéki területein nagy valószínűséggel al-Kaidaosztagok húzták meg magukat. Abdullah Abdullah afgán külügyminiszter is Paktiát és Dél-Afganisztánt jelölte meg lehetséges terrorista búvóhelyként. Az AP emlékeztetett arra, hogy az al-Kaida két fontos kiképzőtábora is a térségben fekszik. Munib törzsi vezető viszont azt állította: lehetetlen, hogy al-Kaida-tagok maradtak volna a térségben. Fokozódik a feszültség Pakisztán és India között Atom - csak elrettentésre ISZLÁMÁBÁD, ÚJDELHI (MTI) tanak, hogy a kormány a korlátlan bankóprés eszközéhez nyúl és ezzel az új pénz elértéktelenedik. Rodriguez Saá kormányfő - aki a március 3-ai elnökválasztásig marad kormányon - a karácsonyi ünnep napjait arra használta, hogy pohtikusokkal és gazdasági szakértőkkel válságtervet dolgozzon ki. Az új vezetés legfontosabb feladata egy reábs és kiegyensúlyozott jövő évi költségvetés kimunkálása, amelytől a külföldi hitelezők támogatása is erőteljesen függhet. Domingo Cavallo korábbi gazdasági miniszternek eközben gyakorlatilag megtiltották a külföldre utazást. Cavallótól azért tagadták meg a kiutazási engedélyt, mert egy korábbi illegáhs fegyverszálh'tási ügy, valamint az idei évben korábban meghirdetett, sokat vitatott adósságcsere-program kapcsán vizsgálat folyik ellene. Az India és Pakisztán között kirobbant feszültség pakisztáni vélemény szerint nem torkollik majd atomháborúba. - Erre a lehetőségre még csak nem is gondolnak - jelentette ki Rasid Kuresi vezérőrnagy, a pakisztáni katonai rendszer elnökének, Pervez Musarrafnak a szóvivője. - Az atomfegyverek az elrettentést szolgálják, többre nem is szánják őket - mondta Kuresi. Indiában elhangzottak olyan követelések, hogy a pakisztáni területen tevékenykedő szélsőséges muzulmán csoportok ellen az ország vessen be katonaságot. Ez esetleg újabb háborúra vezetne a két atomhatalom között. Ha hagyományos fölényével India kerülne ki győztesen, Pakisztánban felmerülne a kérdés, bevessen-e atomfegyvereket. • Az újdelhi kormány bizottsága újabb szankciókat jelentettbe Pakisztánnal szemben: a pakisztáni légitársaság gépei január elsejétől nem használhatják az indiai légtérét, és felére csökkentik a két ország diplomáciai képviseletének létszámát a másik országban. A nyilatkozatok ellenére az indiai hadsereg fegyverzetet és egységeket összpontosít a határra. MTI TelefouVEIWI'rakash Szingli Kíméletlen a pusztító bozóttűz SYDNEY (MTI) Az ausztrál kormány katasztrófasújtotta területnek nyilvánította csütörtökön Új-Dél-Wales államnak azokat a részeit, ahol bozóttűz pusztít. John Howard kormányfő a nap folyamán felkereste a Sydneytől délnyugatra a legsúlyosabban érintett öt körzetet. Elmondta: saját szemével győződött meg arról, hogy mekkora kárt okoztak a lángok. Találkozott a tűzesetek kárvallottjaival is. Az ausztrál kormány félmillió ausztrál dollárt különített el az áldozatok megsegítésére. Eddig 150 lakóház, több száz szarvasmarha és számos elektromos távvezeték vált a tűz martalékává. Tizenkétezer épületben nincs áram és nem lehet közlekedni számos közúton. Ha nem változik meg az időjárás, talán tíz napba is beletelik, mire a hatóságok el tudják fojtani a tüzeket - írta anyagában az ITARTASZSZ. RÖVIDEN MAGYAR FILMMUZEUM Magyar filmművészeti múzeumot épít 2002-ben Budapesten, a pasaréti filmgyár helyén a Gyetvay Fivérek Rt., amely a magyar filmművészet kiemelkedő alkotóinak közreműködésével alapítványt hoz létre a korszerű intézmény működtetésére. ÁPV RT.: 50 MILLIÁRD BEVÉTEL 2001-BEN Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) idei bevétele elérheti az 50 milliárd forintot, amelynek több mint kétharmadát, 36 milliárd forintot az értékesítésből és a vagyonhasznosításból származó bevételek teszik ki. 2001 egyik legjelentősebb eseménye a Budapest Bank Rt. utolsó, még állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítése volt. A GE Capital nyilvános ajánlattétel keretében lehívta a Budapest Bank Rt. 23,76 százalékos pakettjére vonatkozó véteb opcióját, és 133,37 százalékos árfolyamon véteb ajánlatot tett a bank összes részvényesének. SZÉCHENYI-TERV: TURIZMUSFEJLESZTÉS A Széchenyi-terv Turizmusfejlesztési Programja keretében kiírt két pályázaton összesen 438,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét a Gazdasági Minisztérium (GM). A zöldfelületnövelésére kiírt pályázaton összesen 50,53 millió forintot kapott 108 pályázat, míg várak turisztikai hasznosítására hat pályázat 388 millió forintot nyert. TILTAKOZNAK A SZAKSZERVEZETEK Több szakszervezet csütörtökön közleményben tdtakozott a státustörvénnyel kapcsolatos magyar-román egyetértési nyilatkozat ellen, s kezdeményezik a Szakszervezetek Együttműködési Tanácsa és az Országos Munkaügyi Tanács összehívását. Az MSZOSZ, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint a magyar munkaerőpiac román anyanyelvű állampolgárok számára való megnyitása foglalkoztatási feszültséget okoz a keleti országrészben, erősíti a feketemunka veszélyét és leértékek a régióban dolgozók munkáját. VÁLTOZÁSOK A KAC-RENDSZERBEN A Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) pénzügyi feladatainak Magyar Államkincstárra bízása, az elbírálási rendszer periodikussá tétele, valamint a különböző támogatási keretek arányainak megváltozása szerepel a 2002. évi KAC felhasználásról szóló új rendeletben. A változásokat Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter azzal magyarázta, hogy ezáltal felgyorsulnak a kifizetések, s a pályázatok elbírálása sem késik majd. Az ügyészek és a napi politika sokoldalú szorítása Tiszta jogok és kötelezettségek BUDAPEST (MTI) Minden ügyésznek alkotmányos kötelezettsége tartózkodni olyan nyilatkozatoktól, amelyek - akár csak közvetve is - összefüggésbe hozhatók a politikával - tudatta a Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtóirodája, Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezető ügyészi kinevezésének visszavonásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint különösképpen hangsúlyos mindez a vezetők esetében, függetlenül attól, hogy érdekképviseleti szerv vezetőjeként jegyzik a nyilatkozatukat. - Ezért kellett Hegedűs András ügyészségi vezetői kinevezését visszavonni, azzal együtt is, hogy nyilatkozata egy részében éppen az elmúlt időszakban tapasztalt, politikai szempontok alapján a legfőbb ügyész személyét is támadó interpellációk ellen emelt szót, az ügyészség függetlenségére hivatkozva - tartalmazza az LÜ sajtóirodájának közleménye. A közleményben a Legfőbb Ügyészség vezetése kifejezésre juttatta, „hogy sem az interpellációk, sem pedig más véleménynyilvánítás, vagy cselekedet az ügyészség függetlenégét, az ügyészi tevékenység törvényességét, pártatlanságát nem ingatta és nem is ingat ja meg". Az LLf sajtóirodája arra is emlékeztetett, hogy az alkotmány és az ügyészségre vonatkozó törvények szerint a legfőbb ügyész kizárólagos joga az ügyészségi vezetői tisztségre történő kinevezés, vagy annak indoklás nélküli visszavonása. - E jogkör vitatása a legfőbb ügyész és az ügyészség függetlenségének és pártatlanságának politikai befolyásolását jelenti - tartalmazza a közlemény. TŐZSDE BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 24,86 pontos csökkenéssel, 7139,30 ponton zárt csütörtökön, ami a legutóbbi, pénteki záró értékhez képest 0,35 százalékos gyengülés. A négy vezető részvény közül a Ma táv drágult, a többi veszített értékéből. A távközlési részvény árfolyama 1,12 százalékkal 905 forintra emelkedett. A Mol 1,18 százalékkal 5040 forintra gyengült. Az OTP árfolyama 0,64 százalékkal 16 ezer 300 forintra, a Richteré 1,01 százalékkal 15 ezer 200 forintra csökkent. - A tőzsdeindex szinte egész nap a pénteki záró érték felett mozgott, de a kereskedés végén csökkent. Ez a külföldi alapok ügyletei miatt következett be, főleg a Matávot, az OTP-t, a Richtert a Rábát, a Fotexet és a Zalakerámiát adták el - mondta Pőcze Tamás, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője. A tőzsdenapi forgalom 3,18 milbárd forint volt. Az adásvételből a Matáv 1,05 milbárd forinttal, a Mol 988,5 millió, az OTP 586,9 milhó, a Richter 326,7 milbó forinttal részesedett. - A forgalom nagy részét önkötések adták, a tényleges ügyletek értéke mindössze 1-1,5 milbárd forintot tett ki - húzta alá Pőcze Tamás. Az Arago Rt. csütörtökön tette közzé a tőzsde hivatalos lapjában, hogy zárt körű tőkeemeléssel 6,353 milliárd forintról 7 milbárd forintra nőtt az alaptőkéje. Az újonnan kibocsátott részvényeket a Domestore Kft. jegyezte le. Az Arago papírjaira csütörtökön nem kötöttek üzletet, legutóbb 430 forinton zárt. A kisebb papírok közül a Phylaxia árfolyama esett jelentősen, 5,98 százalékos csökkenéssel, 110 forinton zárt. A papír forgalma 20,8 millió forintot tett ki. w ConCorde » Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000,1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZÍ RÓBERT (fotó), OLAH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax:-62/24I-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel : 62/213-391 tel/fax- 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ » Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 (Délmagyarország), 1055 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.