Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-24 / 299. szám

VIII. •KARÁCSONY" Kövegy; a legkisebb falu kiskarácsonya Advent a csongrádi végeken KÖZELEBB VAN KÖVEGY SZEGEDHEZ, MINT SZEGED KÓVEGYHEZ - VELI CSONGRÁD MEGYE LEGKISEBB TELEPÜLÉSÉNEK POLGÁRMESTERE, TAKÁCS ZOLTÁN. AZ ELLENTMONDÁST AZZAL MAGYARÁZZA, HOGY KÖVEGYEN TUDJÁK, MERRE KELL SZEGEDRE INDULNI, DE A TISZA-PARTI VÁROSBAN LAKÓK ZÖMÉNEK FOGALMA SINCS, „ESZIK-E VAGY ISSZÁK" KÖVEGYET. A Makót Mezőhegyessel összekötő úton először autózó meghökken, mikor a nagy táblákban téli álomba dermedt földek, az elhagyott tanyák egyhangúságából, szinte előzmény nélkül, egy éles kanyar kíséretében felbukkan Kövegy. A kicsi település közeledtét korábban egyetlen fölirat se jelzi. Az országút mellé tapadó házsor önálló településvoltáról az átutazó számára a templom, körülötte a bolt és néhány nagyobb épület üzen. Az alig lassító autókból nem látni - Kövegy karácsonyát. Mindenki rokon Fázósan behúzza a nyakát, óvatosan lépeget hazafelé a kendős asszony, kezében kicsi fenyő. A tűlevelű ágakat valami zsineggel a vékonyka törzshöz kötöztette. Makón vette, Kövegyig autóbusszal utaztatta a fácskát. „A nagyobb dolgokért muszáj a városba menni" - veti oda az idegen kérdezősködőnek. Pedig karácsonyfának valóval a kicsi kövegyi boltban is szolgálhattak volna. A rácsos ajtó mögött, a fekete táblán fehér krétanyom tudatja: a fenyő méterét 330 forintért adták. Igaz, az ünnep előtti hét elejére mind egy szábg elfogyott a fa. De ezenkívül az adventi készülődés láza nem érződik a bolt forgalmán. Az egyetlen vásárló, egy középkorú nő műanyag kannát hozott, üresen, amit teli borosflaskára cserél. Mást nem vásárol. Unatkozhat is naphosszat a pult mögött a fiatalasszony, aki csak legyint, amikor kérem, ajánljon az árukészletből valami ünnepi asztalra illőt, vagy ajándéknak valót: „Még karácsony előtt sincs itt forgalom! Divat Makóra, újabban pedig, a bevásárló központok miatt, Szegedre utazni." Elfogultnak, mert igazi kövegyinek vallja magát Takács Zoltán, a polgármester. Büszkén meséli, hogy azon kevesek közé tartozik, akiket még bábasszony segített a világra - Kövegyen. Ezért más színben is látja szülőfaluját, mint azok, akik máshonnan, újabban elsősorban Makóról költöztek ide. Elismeri, hogy a betelepülőnek nem könnyű beilleszkednie a zárt, többségében katolikusok lakta község lakói közé, akik egykor maguk is telepesek voltak. E falut először 1757-ben Keövek néven említik. A községet „a puszta közepén", a román határhoz közel, Makótól 17 kilométerre 1843-ban telepítették, majd a nagylaki szerbek nyelvhasználatát követve egyszercsak Kövegyként jelemtik meg a részletes térképeken. Az akkor Apátfalváról, Mezőkovácsházáról ide költözők közül máig itt maradt vagy nyolctíz család. Közülük példaként az Oláh, a Sípos, a Lúczó, a Csikota, a Kovács, a Váradi, a Szentesi név említhető. Úgy is mondhatjuk: a kövegyiek szegről-végről rokonok, az egcsz falu egy nagy család, és sógor-koma-jóbarát. Szűkös a karácsony Olvad a kövegyiek lélekszáma, az átlagéletkor meg dagad. Ezért tartja fönn az önkormányzat az idősek otthonát, ahol mindig foglalt a tizenhárom szálláshely, közel negyvenen pedig az ottani ebéd, a napközbeni társalgás lehetőségével élnek. Egy-egy óvodai csoport még csakcsak összejön, ezért az önkormányzat működteti az óvodát. De az iskoláról, még a négyosztályosról is lemondott a falu: a kisgyerekek a hetvenes évek óta a hét kilométerre lévő nagyközségbe, Csanádpalotára járnak tanulni. A jövő nemzedéke érdekét is nézték, mikor a nagyon egymásra utalt, ezért együttműködő hat település (Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád, Királyhegyes, Nagylak és Kövegy) összefogott, és létrehozta a Csanád-Mikró térségi társulást, és legutóbbi pályázatukkal egy autóbuszt nyertek, amit a gyerekek fognak használni. Kevés itt a fiatal házaspár. Mert kevés a munkahely. A legnagyobb munkáltató, a régi típusú Béke mezőgazdasági szövetkezet az üzletrészek kifizetését követően valószínűleg megszűnik. A Takács Zoltán elnökletével létrejött, új típusú szövetkezet az önállóan gazdálkodókat összefogva szolgáltat, de nem teremt új munkahelyet. Tudomásul kell venni - jelenti ki a szövetkezeti elnök-polgármester -: itt hat-hét hónap alatt kell megkeresni az egész évi kenyérre valót. Idén a zöldségfélék ára nagyon alacsony maradt, sovány esztendőt zárnak a kövegyiek. Ezért is szűkös a karácsony Kövegyen. Üres a templom Tanítójuk nincs, de papjuk van a kövegyieknek. Ám hiába harangoznak a misére, kevesen járnak a Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus templomba. Advent harmadik vasárnapján is egyedül ült a padsorokban Annus néni. O, pontosabban az ura, Börcsök János kapja megőrzésre a templomkulcsot, mikor a plébános hazamegy Csanádpalotára. Most, hogy a férjét ágynak döntötte a betegség, Annus nénire szaI Egy percre megpihen, a kiskonyhában a kemencének veti a hátát anya és leánya és tervezi az ünnepet kadt minden házkörüü és templombeli teendő. Még szerencse, hogy a közelben, vagyis a Csanádpalotán lakó lánya átjár segíteni, így marad erő és idő az ünnepi készülődésre is. Az egyik disznót már levágták. A fenyőket is megvásárolta: egyet haza, kettőt a templomba. Itthon karácsony böjtjén halat sütnek, másnap jófajta húsleves és töltött káposzta kerül az asztalra - tervezi az ünnepi menüt anya és lánya, mikor egy percre megpihenve, a kiskonyhában a kemencének vetik a hátukat. A két öreg a kövegyi házba, vendégségbe várja az egész családot: két lányukat, az unokákat, a dédunokákat. Annus néni névre szóló ajándékon nem töri a fejét: úgy tapasztalta, jobban örülnek a fiatalok a pénznek, amit a kicsi nyugdíjból spórolgat össze, aztán az ünnepen odaadja, vegyenek belőle valami hasznosat. Megváltás a munkahely _ Az összetartozásra és az összefogásra másféle módot is ismernek errefelé. Kövegy egy-egy cél elérése érdekében társul a szomszédjaival - keres példát a hagyomány továbbélésére Takács Zoltán, aki a rendszerváltozás óta „társadalmi", azaz nem főállású polgármesterként dolgozik azon a községházán, ahol egykor a nagyapja volt a bíró. A10 település alkotta Maroshát társulás - többek között - a Békés megyei Mezőhegyest, Tótkomlóst, Battonyát köti a Csongrád megyei Pitvaroshoz, Ambrózfalvához, Csanádpalotához és Kövegyhez. Ehhez a kicsi faluhoz, ahol a lakott házak alapján 206 háztartást, 498 kövegyit tart számon a helyi statisztika. A felújított vagy újonnan épített házak között megbújik egy-egy romos épület. Elég sok az eladó porta. Itt ötszázezer-egymillió forintért négyszázezerszáz négyszögöles telken álló, szép házat is lehet venni. Az összkomforthoz tartozó szemétszállítást Kövegyen már a jövő évtől bevezetik, de hamarosan megoldják az uniós követelménynek számító szennyvízelvezetést is. Az a nagy cél, hogy ne szennyezzék tovább környezetüket, egészséges termőföldet és vizet hagyjanak örökül unokáiknak egy csapatba terelte Kövegyet Pitvarossal, Csanádalbertivel, Ambrózfalvával, Nagyérrel és Csanádpalotával. Az is nagy dolognak számít, hogy képesek az útépítésre, pontosabban a Széchenyi, a József Attila és a Rákóczi utca született újjá. Az első ütem közel 25 milhó forintért már elkészült, a folytatás több mint 31 miihóba kerül. Egy-egy ilyen beruházáshoz a pénz előteremtése cseppet sem könnyű. Az önerő biztosításához takarékoskodás és okos gazdálkodás szükséges. Ezért, vagyis anyagi okok miatt vállalta Kövegy a körjegyzőséget Királyhegyessel, lett tagja a Makó környéki 17 települést összefogó Makó térségi társulásnak. Ez utóbbi összefogásnak az eredménye lehet a makói ipari park, illetve a nagylaki határátkelő schengenivé minősítése, azaz az uniós csatlakozást követő bővítése. Ez hozhat a kicsi Kövegynek is - a polgármester szerint - új munkahelyeket: a megváltást. ÚJSZÁSZ1 ILONA IA templomkulcs őrzéséről és az adventi előkészületekről Börcsök Jánosné, Annus néni gondoskodik. (Fotók: Schmidt Andrea) • Szeged, Dóm tér, karácsony. (Fotó: Schmidt Andrea) Jeges advent Hosszú, ledolgozott hét után advent leheletével rovom az utat végig a Kelemen utcán, majd jobbra fordulok az ünnepi hangulatot sugárzó Kárász utca felé. Közben merengve bámulok az üzletek ablakán befelé. Üresség, üresség mindenütt! A boltokban is! Egy-két lézengő vagy munkából hazafelé tartó ember az utcákon. Délután négyfelé jár. Befordulok a sarkon. Lábam alatt a díszburkolat, szívemben a szeretet ígérete. Vásárolni fogok, valami kis apróságot, de az meglepetés legyen! De mi történt az üzletekkel! Persze, a választásra most öltöztetik a menyasszonyt, Még egy-két simítás csak. Merengek. De üres az Eldorádó. A Pizza Hut ablaka némán tátong mellette egy üzlet „KIADÓ". A fiú is hiányzik a másik oldalról az elszánt, kéthangú furulyaszóval. Emitt egy erősen középkorú pór egymást átölelve bújik az ablakhoz a kis ékszerbolt kínálatát mustrálva. Lehet, hogy az ezüstlakodalomra készülnek! A sarokról eltűnt az élelmiszerbolt, sok csoki emlékét magával rántva. Most bank kelleti magát ott. De csak kelleti, mert nemigen vannak odabent. Szemem az égigérő fán nyugszik meg. Még tetszene is a gyönyörű, legalább 50 éves ezüst Óriás. Belül egy sikoltás borzolja nyugalmam! - Nem él! Csak úgy látszik! Földbe rejtve amputált lába! Huzalokkal megfeszítve, hogy úgy látsszon: délceg dacol a széllel is. Még tartja magát! Kell! December 24-ig. Pedig már halott... MEGHALT! Értünk!... Körbejárom, keresek egy jelzést, csak egy kis táblát, de nem találom, rajta az írással: ki, honnan, mikor és miért!! Szétnézek óvatosan, szinte szégyellem dermedtségem! Megint nem kérdeztek meg bennünket! De az emberek mennek tovább, egykedvűen. Mennek az oroszlános díszkút vagy a bronz szobrok bányába. Az utca végén egy koldus kéreget. Félénken. Érzi, tudja, nem lehetne itt. De a szükség és a gyomra hajtja! És csak reménykedik, ha nem is itt, talán a város egy rejtettebb zugában karácsonykor a megmaradt pénzből neki is jut egy tál leves!