Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-15 / 292. szám

SZOMBAT, 2001. DECEMBER 15. "MEGYEI TÜKÖR" 7 A szeretet könyve Madárlelke volt... címmel Csiz- ( mazia György, a tavaly elhunyt biológus, tanár, természetrajzíró és múzeumpedagógus emlékére fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyv jelent meg a PressKontakt gondozásában. Kiadója, Pálfy Katalin december 17-én, hétfőn délután fél ötkor a Móra Ferenc Múzeumban mutatja be a 180 oldalas kötetet. Szép ez a könyv. Nem egyszerűen könyvészeti értelemben - bár ez sem mindennapos dolog mostanában. A mérete szerint kézre áll, albumszerű, ám nem az a hivalkodó típus, gyönyörű képekből álló válogatás van benne Csizmazia György híres-nevezetes fotótárából, növények, állatok, tájak, madarak, madarak, madarak... De az egyéb adatok rigorózus sorolása helyett legyen elég most annyi: Kass János tervezte a könyv borítóját és számos rajza illusztrálja az írásokat. Szép ez a könyv - a tartalma szerint. Mindjárt a címe, amely idézet, Csizmazia György önjellemzésként leírt, jellegzetesen hárompontos mondata: Madárlelke volt... Hogy aztán ez mi mindent jelent, kiderül a könyvben sorba rendezett saját írásaiból, a Délmagyarországban és más lapokban megjelent, általa teremtett műfajú (természetrajzi tárca), ismeretekben gazdag, ugyanakkor személyes-érzelmes hangvételű remekeiből. De kiderül a róla szóló írások gyűjteményéből is, amelyek a könyv másik nagyobb szerkezeti egységét alkotják. Legfontosabb közös jellemzőjük, hogy a tisztelet és a szeretet hangján szólnak - a barátról, a tanárról, a kollégáról, a múzeumi matinék varázslójáról, a természetvédő táborok fáradhatatlan járói, a vadászról, a Tisza, a Fehér-tó, a szögedi táj, az élővilág szerelmeséről, a harmónia szerelmeséről, a színek, formák, illatok érzékenyéről, a természettudósról, a természetismeret terjesztőjéről. Enciklopédikus tudásáról, tanítói önzetlenségéről, meleg mosolyáról, reneszánsz ember mivoltáról, tevékeny életéről, eleven emlékéről. Hiányáról. Jelenlétéről. Szép ez a könyv azért is, mert sokak munkájával született. Ha jól számoltam, negyvenöten készítették, írták, fotózták, rajzolták, szerkesztették, összeállították a bibliográfiát - plusz a nyomda (a gyulai Dürer méltó munkája). Vagy tíz intézmény, szervezet, alapítvány, cég segített, hogy megjelenhessen. Kedves Gyuri! - mondanám, mint akárhányszor, amikor egyenest a terepről beszáguldott a szerkesztőségbe és bocsánatkérő-szemérmes félmosollyal (mert, persze, késve) nyújtotta szálkás betűivel sűrűn teleírt kéziratát. - Remélem tudtad, hogy ennyien szeretnek! ? S.E. Forgalmas, téli nap Gábor Dénes-díjat kapott Szatmári Sándor fizikaprofesszor A lézer fényes jövője Dr. Szatmári Sándor: Hazánkban is egyre inkább kapcsolatot találnak egymással a kutatóműhelyek és az ipari vállalatok. Fotó: Schmidt Andrea Egy ország akkor tud igazán profitálni a tudományos eredményekből, ha nem csak az ötletek megszületéséhez, hanem azok megvalósításához is biztosítja a technológiai feltételeket, vagyis az alkalmazott kutatást és az ipari hátteret - nyilatkozta lapunknak dr. Szatmári Sándor fizikus. A Szegedi Tüdományegyetem lézerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó Gábor Dénes-díjas professzora mindezt tízéves németországi kutatói tapasztalata alapján is állítja. - Nemrég vehette át a műszaki, szellemi alkotások széles körű elterjesztéséért, valamint az új technológiák bevezetéséért járó Gábor Dénes-díjat. A szegedi egyetem kutatójaként hogyan járult hozzá a tudományos eredmények alkalmazásához1 - Talán elsőre furcsának tűnik, hogy egy alapkutatásokkal foglalkozó szakember, mint én, miért kap innovációért járó díjat. A tudományos alapötleteken túl azonban számomra mindig fontos volt, hogy az elképzeléseimet megpróbáljam a gyakorlatban is alkalmazni, úgymond olyan működő berendezést készítsek, amelyben az utolsó csavar is a helyén van. Ezt a szándékot erősítette bennem a németországi Göttingenben tíz évig végzett munka is, amely egy alapés egy alkalmazott kutatásokat végző intézet, valamint egy ipari vállalat együttműködésére épült. Külföldön lézerekkel, egészen pontosan festék- és gázlézerek kutatásával, fejlesztésével foglalkoztam, ugyanúgy, mint pályám kezdete óta. A két intézet és az ipari cég kooperációja pedig kiválóan alkalmas volt arra, hogy a gyakorlatban is kipróbálják, használhatók-e az alapkutatás eredményei. - Gondolom, amikor hazajött, teljesen más tudományos közegben találta magát... - Igen, 1994-ben azzal kellett szembesülnöm, hogy az alap- és alkalmazott kutatások egymást segítő kapcsolatának intézményesített formái még nem jöttek létre, és fejletlen volt az ipari háttér. Éppen ezért igyekeztem a magam erejéből itthon is olyan környezetet kialakítani, amilyenben külföldön dolgoztam. Valószínűleg ez is szerepet játszott a mostam kitüntetésemben. Nyugodtan mondhatom, mára megváltozott a tudományos infrastmktúra. Egyrészt sikerült együttműködő vállalatokat találnunk, bár megjegyzem, jelenleg is igénybe veszem korábbi német partnereim támogatását. Másrészt állami kezdeményezések is indultak a kutatási eredmények gyakorlati megvalósítására, például a Széchenyi-terv keretében. - Számos példa van arra, hogy magyar találmányokból nem itthon, hanem külföldön lesz kézzelfogható termék. Hogyan lehet ezt elkerülni! - Egy ötletből igazán akkor tud profitálni az ország, ha az elgondoláshoz olyan infrastrukmrális háttér kötődik, amely lehetővé teszi annak megvalósítását. Egy tudományos eredményt könnyebb úgy megtartani, ha csak én vagyok birtokában a hozzá kapcsolódó összes technológiának, mintha csupán jogi eszközökkel bástyáznám körül a találmány szabadalmát. - Lézereken alapuló eszközöket már ma is széles körben, akár a háztartásunkban is alkalmazunk, gondoljunk csak a CD-lejátszóra. Milyen fejlődés várható a lézer fizikában! - A lézereknek fényes jövőt jósolok. Már ma is kiválóan használhatók egyrészt különböző alapkutatásokban, másrészt például az elektronikai iparban, az anyagmegmunkálásban, a nukleáris kutatásokban, vagy a modem hadviselésben. Egyre nagyobb teret hódítanak az orvostudományban. Például a szemdioptria korrigálásánál már alkalmaznak lézeres műtétet, és többféle terápiás módszer is a lézereken alapul. HEGEDŰS SZABOLCS Igazán kár, most nem lehet elsütni azt a megbízható poént, hogy nálunk télen hófúvások helyett sófúvások keletkeznek, ugyanis, mint láttuk, leesett a hó. Sőt meg is maradt. Hogy bizonnyal félreértés folytán, esetleg totális mellészervezésből adódóan következett be a téli hóesés, az - ahogy mondani szokás - „egy dolog". Az viszont egy másik dolog, hogy mikor az apukák elő akarják húzni a fásszínből a szánkót („na, gyermekem, ez itt az úgynevezett szánkó"), az évtizedes álmában megzavart jármű azzal kezdi: nagyot reccsen és nem akar elszakadni a talajtól, mert oda van fagyva. Az apukák erre ebadtáznak egy kicsinység, s a rozsdásodó szántalp és a fagyos fásszíntalaj közé szekercét illesztve igyekeznek elválasztani egymástól a két felületet. S: hó-rukk! De hordozzuk tekintetünket arrébb! A holtágon: nagy az élet. Ki korcsolyázik (vagy csak csúszkál, kori nélkül), ki lékhorgászatot folytat (melynek befejeztével nem mulasztja el a jégdugót a lékbe visszahelyezni, és a lék helyét nádszárral megjelölni, nehogy a később érkező egy másik dimenzióban, a víz alatt legyen kénytelen folytatni útját). A halászok is vízbe rakják a varsát, hiszen csak a hozzá nem értő, városi ember hiszi azt, hogy télen a hal nem mozog. Ha fémdobozban lelhető és makrélafilének hívják, akkor persze, hogy nem, de egyébként... Tekintsünk ismét másfelé! Télen havas a határ - azaz dehogy havas, ám most kivételes telet írunk - az óriási csöndben kékesfehér lepel alatt szunnyad a táj, csak a mi lépteink ropognak hangosan, mp, mp, mp..., s miután elhaladtunk egy behavazott csipkebokor mellett - vércsöppekként csillognak a bogyók hirtelen fölburran mögöttünk egy rőt-lobogó fácánkakas. „Ka-kat... Kákát... ", mondja, és mi elképzelni sem tudjuk, miért rebbent föl, hisz már elhagytuk jócskán. Holott kabátunk hátán két, gyárilag odaapplikált, úgynevezett macskaszem lelhető, csak úgy villog a lemenő Nap fényében - s ez ugye, még egy fácánnak is sok. Nyilván ezt mondja magában: „Minő forgalmas nap, alig ment ei egy ember, máris jön egy kóbor macska, Es úgy jön, mintha menne. De rajtam nem fog ki. Tűzés!" - Nézünk, nézünk, szemkáprázva, a ragyogó madár után, most már nem pörög a szárnya, siklózik a fagyos légben mozdulatlan, szívünk dobog, dödöm-dödöm olyan zajjal járt felröpte, mint mikor vágnak egy fél erdőt -, egyenest a láthatárba kapaszkodó Napnak röpül. FARKAS CSABA A havas, téli táj minden, csak nem néptelen. Fotó: Tésik Attila A mászás oka: ott van a hegy Amikor a legenda szerint Edmund Hillaryt arról kérdezték, miért mászik, azt felelte: „Mert ott van a hegy." Ennél jobb, teljesebb magyarázatot Berkecz Pál sem tudott adni arra, miért gyűjtöget a pedagógusi fizetéséből újabb és újabb hegyi kalandok finanszírozására. Legutóbb az észak-olaszországi Garda-tó melletti Monté Fumót mászta és hódította meg barátjával, így érve el a 3418 méter magas csúcsot. A kényelmes nyugati turisták rendszerint a felvonót választják, ha nem a völgyből akarják kezdeni a hegymászást az Alpokban. A drága felvonó kiiktat a túrából több ezer métert, ezzel a módszerrel pedig a szervezet nagyon nehezen akklimatizálódik a magas hegyi levegőhöz. Berkecz szerint a laposabb zseb hasznára válik az egészségnek. Barátjával, Pongrácz Imrével mindössze két nap alatt mászták meg a Monté Fumót, s ez pusztán csak kirándulásnak tekinthető. A szentesi tanár korábban három-négy évig gyűjtögetett a dél-amerikai utazására, ahol az Andokban felállította élete rekordját az 5530 méter magas Ums megmászásával. Az úgynevezett alpesi stílus esetén, amit az Alpok is kínál, a hegymászó „hátán viszi a házát". Az expedíciós stílus alaposabb felkészülést igényel, hatezer méter feletti magasság esetén indokolt: itt a csapat táborról táborra halad. A magyar magassági rekordot megdöntő első hazai társaság 1985-ben így mászta meg a Himalája Himalchuli nevű, közel nyolcezer méter magas csúcsát. Ezen expedíció tagja volt Greskovits Péter, a szentesi gimnázium egykori diákja. Greskovits a barátját nem akarta egyedül hagyni. Útközben viharba keveredtek. A lelkük ott bolyong a hófödte hegycsúcsok között... A csapat többi tagja elérte a kitűzött célt, Greskovits Péternek a gimnázium pedig állandó kiállítás keretében emléket állított, itt őrzik naplóját. A történelem-könyvtár szakos Berkecz gondozza a tragikus sorsú hegymászó szellemi hagyatékát, s az alföldi gimnázium könyvtárában ücsörögve tervezgeti a következő utakat. A legvonzóbb célpont most az Ararát, de ennek meghódítása nem a hegy magassága, inkább politikai okok miatt ütközik nehézségbe: nem könnyű engedélyt szerezni erre a török államtól, az állandó kurd konfliktus miatt. A Himalájához eljutni pedig további nehézségekbe ütközik. Az engedély ott könnyebben megszerezhető, viszont úgynevezett „csúcspénzt" kér a nepáli kormány azért, hogy a hegymászók kedvükre hódítsanak. Fejenként körülbelül tízezer dollárért már neki is lehet vágni valamelyik rémisztően magas hegynek. Hillary, a nagy brit felfedező idejében ez még nem volt biznisz, tőle vált azzá. A nyugati kultúra gyermekének legendáját sokszor felidézi, s történelmi jelentőségű vitába keveredik a távol-keletiekkel: Hillary ugyanis nem volt egyedül. A helybelinek számító Tenzing kísérte el az útra, s ketten, egymásra utalva, s egymásban bízva jutottak fel a Mount Everestre. A csúcson álló Berkecz 176 centiméterrel magasabb a hegynél, melyet megmászott. Vagyis nagyobb. A mámor pillanataiban barátjával csokit eszik és kólát iszik. A hegymászás gyönyörűségével a fanatikusok szerint semmi nem ér fel, de Berkecz úgy gondolja, az az igazán sikeres, aki vissza is tér. Éppen ezért, szükség esetén, nem gyávaság visszafordulni. Tanárként természetesen járt már diákjaival országjáró túrán. Legutóbb a Zemplénben egy mindössze 200 méteres emelkedő után szóltak a lányok és a fiúk, hogy tanár úr, leizzadtunk... BLAHÓ GABRIELLA Berkecz Pál, a szentesi gimnázium tanára a csúcson.