Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-20 / 270. szám

k 14 SPORT KEDD, 2001. NOVEMBER 20. Lékó Péter edzésben KÉZILABDA A gáldariak által rendezett nagyon kedves hangulatú ban­ketten nem igazán tudtak fel­szabadulni a Pick Szeged kézi­labdásai. A vereség, az egy gó­lon múló továbbjutás miatt a legtöbben magukba roskadva ültek az asztalnál. Saját magu­kon kívül nem hibáztathattak senkit, hiszen csakis rossz fel­fogású játékuk volt a kudarc kiváltója. Kővári Árpád elnök a záró banketten udvariasan dicsérte a kanári szigetiek lelkes és cél­ratörőjátékát. S kiemelte, hogy a lelkesedés diadalának tartja az 1994-ben a német Nieder­würcbachal City-kupadöntőt játszó spanyol csapat tovább­jutását. Azt azért nem hagyta szó nélkül, hogy a két svájci já­tékvezető két ítéletével is dur­ván sújtotta a Pick Szegedet. A portugál ellenőr is elismerte, hogy Bertát mezhibájáért nem volt joguk kiállítani, s Bajusz­tól a megcsúszásból bekövet­kezett sérülésekor pedig a Sze­ged által birtokolt labdát az új szabályok szerint nem lehet elvenni. A klubvezető saját csapa­táról nem szólt semmit. Amit akkor nem tett meg. azt pótol­ta Madridban a repülőtéren, ahol mintegy félórás értéke­lést tartott. Bevezetőként elis­merte, hogy könnyebb ellenfe­let is kaphattak volna, de az első mérkózés tapasztalata alapján joggal várta el min­denki, hogy továbbjut a köz­epes tudású spanyol együttesen a Pick Szeged. Hogy ez nem következett be, annak az okát boncolgatta a sportvezető. Az elnök elsősorban azokhoz szólt, akik amikor érezték. hogy nem megy nekik a játék, nem arra koncentráltak, hogy lelkesedéssel, akarattal felold­ják a görcsösségüket, hanem megadóan, flegmán, lélektele­nül kezdtek el kézilabdázni. S ezt tegnap délután a mér­kőzésről készült videofilm le­vetítésekor be is bizonyította. Mindenki szembesülhetett is­mét azzal a teljesítménnyel, amivel november 17-én Gál­darban hozzájárult a csapat ki­eséséhez. Nem fenyegetésként említette, de kilátásba helyez­te, hogy újabb elfogadhatatlan játék már anyagi megvonás­saljár. Sőt kijelentette, aki úgy gondolja, nem tudja teljesíte­ni a Pick Szeged elvárásait, az nyugodtan kereshet magának új klubot. Természetesen nem egyöntetűen mind a tizenkét Pick kézilabdást marasztalta el az elnök, ugyanis voltak né­hányan - sajnos ők voltak ke­vesebben akik küzdöttek, igyekeztek, átvállalták mások feladatát is. A jövőben róluk kell példát venni azoknak, akik lélekben nem tudják magukat a nagy feladatok elvégzésére ráhangolni. Kóvári Árpád azt is kijelen­tette, hogy a hétfői értékeléssel befejezettnek nyilvánítja az EHF-kupában bekövetkezett si­kertelenség okának a boncol­gatását. Azt kérte mindenkitói, edzótől és játékostól, hogy keddtől kezdve, új gondolko­dásmóddal és hozzáállással már teljes egészében a hazai baj­nokságra koncentráljon. A szombati százhalombattai mér­kőzésen nyomát sem szabad felfedezni a kupakudarcnak. • Hétfőn délután az új klinika traumatológiai osztályán meg­vizsgálták a megsérült Bajusz Sándor térdét. A röntgenfelvé­tel nem mutatott ki semmiféle kóros elváltozást. Szerdán MRI-vizsgálat következik, s akkor derülhet ki, hogy meny­nyiben károsodott a csapatka­pitány már műtött térdében az oldalszalag. Süli József SAKK Munkatársunktól November 27-én (kedden) Moszkvában megkezdődik az egyéni sakkvilágbajnokság. Az ünnepélyes megnyitóra már november 25-én (vasár­nap) sor kerül, így a szegedi Lékó Péter néhány nap múl­va útra kell. A Tisza-parti RÖPLABDA Munkatársunktól A vasárnapi fellépés után szerdán, 17.30-kor újabb baj­noki vár a DFRC-Szeged ext­raligás férfi röplabdacsapatá­ra. Az ellenfél az aranyra is es­élyes Dunaferr együttese lesz. Annyiszor leírtuk, de sajnos ez minden meccsre igaz: a ha­zaiaknak semmi esélyük a győzelemre és a szettnyerés­hez is bravúr kellene. LABDARÚGÁS Munkatársunktól Igazi rangadókkal kezdődik kedden és szerdán fi labdarú­gó Bajnokok Ligája. A cím­védő német Bayern München például az angol Manchester Unitedet fogadja. Az elmúlt sorozatban a müncheniek a 16 között búcsúztatták az angol együttest, a manchesteriek vi­szont emlékezetes meccsen, az 1999-es döntőben a hajrá­sakknagymester minden pil­lanatot kihasznál a felkész­ülésre, naponta több órát tré­ningezik, s próbál meg minél jobban felkészülni a vb-re. A viadalon Lékó mellett Gyi­mesi Zoltán és Polgár Judit képviseli a magyar színeket. A kieséses rendszerű vb-n az első forduló férfi vesztesei hatezer dollárt kapnak. A mérkőzések új szabályok sze­- Amíg a sérült Hulmann­ra és a játékengedéllyel még nem rendelkező Melnicsukra nem számíthatunk - mondta Nyári Sándor edző -, addig csakis a tisztes helytállásban reménykedhetünk. Ráadásul valószínűleg a lázas beteg Nagy sem lesz ott a pályán, Farkas még mindig Német­országban tartózkodik, Va­kulva pedig Budapesten tanul és nem tud minden meccsen szerepelni.. A Dunaferr ellen lehet, hogy itt lesz, szükség ban szerzett két góllal hódí­tották el a serleget. A másik, igen nagy ér­deklődésre számot tartó talál­kozón a szintén angol, Szu­per- és UEFA-kupagyőztes Li­verpool a Barcelonát fogadja. Ennek a párharcnak is van kö­zelmúltbeli előzménye, ugyan­is az angolok tavaly az UE­FA-kupa elődöntőjében kiej­tették a katalán sztárklubot. Csemegét ígér a prágai talál­kozó, amelyen a Spartához a világsztárokkal teletűzdelt Re­rint zajlanak: minden sakko­zónak másfél óra, plusz lépé­senként fél perc játékideje lesz, így az öt-hat órás mér­kőzések várhatólag három­négy óra alatt befejeződnek. Ha a két parti után döntetlen az állás, akkor rövidített játsz­mák következnek. A férfiak mezőnye nagyon népes: 128 sakkozó veszi fel a küzdelmet. lenne rá. Az viszont jó hír, hogy a srácok általában na­gyon lelkesen, egymásért küzdve röplabdáznak, és úgy érzem, ez a hangulat tartja össze a sima vereségek dacá­ra is a csapatot. Vagyis az esélyek egyértelműen az Új­város mellett szólnak, de azért szeretnénk felszabadul­tan egy jó meccset játszani Rujfing Péter edzőkollégám tanítványaival - fejezete be gondolatmenetét a szakem­ber. al Madrid látogat. A csoport­mérkőzések2. szakasza, 1. for­duló, a program, kedd, A-cso­port: Bayern (német)-Man­chester (angol), Boavista (por­tugál)-Nantes (francia). B: Galatasaray (török)-Roma (olasz), Liverpool (angol)­Barcelona (spanyol). Szerda, C\ Panathinaikosz (görög)­Porto (portugál), Sparta (cseh) -Real (spanyol). D: Deporti­vo (spanyol)-Arsenal (angol), Juventus (olasz)-Leverkusen (német). Még egyszer, s utoljára a gáldari kupakudarcról Az elnök fejmosást tartott Mezei (kapura lő) Gáldarban sem féltette testi épségét, ha gólszerzési lehetőséget érzett. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szerdán, 17.30-kor: DFRC-Szeged-Dunaferr Megfogyva bár, de... Rangadók a BL-ben

Next

/
Thumbnails
Contents