Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-16 / 267. szám
PENTEK, 2001. NOVEMBER 16. SPORT 23 Gólvarázslat qi tadiona valós ünnepre készül a magyar válogatott. Lesz ott kérem tűzijáték, százasával röpködnek a léggömbök, de még csokit is kap minden gyerek, aki kilátogat az újjáépített Megyeri útra reklámozták országszerte a szerdai magyar-macedón mérkőzést. Mi, szurkolók, pedig féltünk egy kicsinykét, mert emlékeinkben még elevenen élt a legutóbbi ünneplés (100 éves az MLSZ). Nem feledhettük ily rövid idő alatt Vikidál művész úr Himnuszhoz legkevésbé sem hasonlatos hangbirkózását, mint ahogy a németektől elszenvedett csúfos vereség miatt hullatott könnyektől is maszatos még az arcunk. Jó lesz tehát vigyázni az örömködéssel! - üzentük volna nemzeti tizenegyünknek. Aztán a Megyeri úton kigyúltak a fények, s elégedetten csettinthettünk: ez a stadion valóban nagyon szépre sikeredett. Majd néhány perc múlva már azt is láttuk: a pályánál talán csak válogatottunk játéka szebb ezen az estén. Úgy bizony, tegnap előtt olyan magyar legénység vitézkedett az esőtől áztatott gyepen, amelyik vidáman nyargalászott át a macedónok védelmi vonalán, s valamennyi találatát benevezheti gólszépségversenyre. Lisztesről végre kiderült, nem véletlenül meghatározó ember Bundesligában szereplő csapatában, Ferenczi megmutatta, miért ne rúghatna egy magyar csatár kapásból gólt. Tököli is úgy verekedte át magát őrzőin, ahogy az a foci nagykönyvében, a „Küzdelem" címszó alatt előíratott. S persze Tokody találata után is fáradhatott a hangszál a boldog kiabálástól. Válogattunk csapatként funkcionált, elfelejtette azt az évekig hallgatott jó tanácsot, miszerint csak gólt ne kapjunk, egyet (talán) úgyis hegyömöszöliink, s óvatos passzolgatás helyett inkább a száguldozást választották a legények. / a, hogy könnyű dolguk volt Macedónia ellen? Semmivel sem könnyebb, mint annak idején Liechtenstein, vagy idén tavasszal a szintén nem túl acélos Litvániával mérkőzve lehetett volna. De amíg azokon a találkozókon nem hogy botladoztunk, fenékre is huppantunk, most gólvarázslattól káprázott a szem. Gratuláljunk hát válogatottunknak abban a hitben, hogy ilyen szép produkcióra csak nem kell várnunk a következő stadion avatásáig. Bátyi Zoltán Brazil sóhaj Rio de Janeiro (MTI) Dél-Amerikában a labdarúgó világbajnokság selejtezőjén végül elmaradt a nagy meglepetés: az összesen hat vereséget szenvedő Brazília az utolsó körben hazai pályán simán legyőzte Venezuelát, így Argentína, Ecuador és Paraguay mellett biztosította továbbjutását. A csoportelső Argentínával döntetlent játszó Uruguay lett az 5., így Ausztráliával mérkőzik a világbajnoki részvételért. Eredmények: Brazília-Venezuela 3-0 (3-0), Paraguay-Kolumbia 0-4 (0-2), Uruguay-Argentína l-l (l-l), Chile-Ecuador 0-0, Peru-Bolívia l-l (1-0). Öttömösön bírót ütöttek LABDARÚGÓ MEGYEI III. 0. Nem ért véget botrány nélkül a megyei in. osztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulója. Az éllovas Károlyi DSE Öttömösön, a második félidő elején 2-l-re vezetett, amikor a kiállított hazai játékos a pálya elhagyása közben megütötte a játékvezetőt. Küzdelmes meccsen nyert a Rendőr TE és az IKV-Alsóváros, míg a B csoportban a Makó kiütötte az algyői tartlékokat, de a Szentes, valamint a Derekegyház is győzött. Eredmények, A csoport: Ópusztaszer-Mórahalom II. 3-0 (2-0), gólszerző: Bába (3). Domaszék-Pusztamérges 2-0 (0-0). g.: Valkai, Száraz. Ruzsa-Forráskút 0-0. Zákányszék-Balástya II. 1-2 (l-l), g.: Farkas, ill. Hegedűs A., Kis. IKV-Alsóváros-Csengele4-2 (l-l), g.: Ludányi, Rabi, Bánfi, Bondár. ill. Kis, Gora. kiállítva: Túri (Csengele). Röszke II.-Tempó Taxi SC 3-1 (1-0). g.: Kovács, Horváth. Babarczi, ill. Gyenge. Rendőr TE-Pázsit SE 5-2 (2-2), g.: Farkas-Csamangó, Ördögh (2-2), Papp, ill. Csigér, Bicskei. Az Öttömös-Károlyi DSE találkozó a 48. percben félbeszakadt. B csoport: Mártély-Szentesi Kinizsi 0-3 (0-0), g.: Labádi (2), Tóth. Kübekháza-Ambrózfalva 2-2 (0-1), g.: Szirovicza (2), ill. Mellák (2). Maroslele-Székkutas 2-1 (1-0). g.: Mihály (2), ill. Kiss, k.: Héjjá (Székkutas). Pitvaros-Zsombó 4-0 (1-0), g.: Csernyik (2), Gyurkó, Göde. Makói Spartacus-Algyő II. 9-1 (5-1), g.: Patkós, Bojeczán (3-3), Zádori (2), Bencze, ill. Boldizsár. Ferencszállás-Derekegyház 0-2 (0-0), g.: Szabó (2). Sándorfalva II.-Földeák 2-1 (0-1), g.: Táborosi. Fenyvesi, ill. Tóth, k.: Horváth (Földeák). Szőreg II.-H. Astra 2-1 (0-0). g.: Tóth, Lengyel II. Z., ill. Palicskó. Az A csoport állása: 1. Rendőr TE 10 0 4 44-24 30 2. IKV-Alsóváros » 2 3 41-16 29 3. Domaszék 9 2 3 36-18 29 4. Károlyi DSE 9 2 1 28-12 29 5. Opuszlas/rr 6 4 4 24-20 22 6. Pusztamérges 6 3 5 25-23 21 7. Csengele 6 3 5 24-24 21 8. Pázsit 6 2 6 38-27 20 9. Koszke II. 5 2 7 19-25 17 10. Eorráskiit 4 4 6 17-25 16 II. Zákáovszék 4 3 7 23-31 15 12. Rúzsa 4 2 8 27-35 14 13. Mórahalom II. 4 2 8 27-42 14 14. Balástya II. 4 I 9 25-42 13 15. Tempó T. 2 5 6 23-31 11 ló. Öttómós 2 3 8 14-41 9 A B csoport állása: 1. Makói S. 14 0 0 75-15 42 2. Szentesi K. 12 2 0 40-7 38 3. Derekegyház 10 3 1 39-16 33 4. Pitvaros 8 2 4 47-26 26 5. Eóldeák 7 4 3 39-23 25 6. H. Astra 8 1 5 33-26 25 7. Sáodorfalva II. 7 1 6 40-21 22 8. Szőreg II. 7 1 6 32-24 22 9. Mártély 5 4 5 23-27 19 10. Zsombó 4 4 6 31-40 16 11. Maroslele 5 0 9 23-33 15 12. Algyő II. 4 2 8 22-45 14 13. Székkutas 3 1 10 19-48 10 14. Ambrózfalva 2 1 11 20-60 7 15. Kubekháza I 2 11 15-43 5 16. Ferencszállás 1 0 13 15-59 3 Bokor Béla Süli József jelenti az EHF-kupa visszavágójának helyszínéről Gáldarbcm edzett a Pick KÉZILABDA Csütörtök hajnalban még négy órát sem mutatott a vekker, s már Pióker Sándor gyúró ébresztette a Pick Szeged kézilabdásait. Mindez azért történt, mert a Kanári-szigetekre való indulás előtt két órával Ferihegyen kellett gyülekeznie a társaságnak. Rágondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a Kőbánya-Rév elleni szerdai bajnoki után visszautazik a csapat Szegedre. A vezetők azonban előrelátóak voltak, és az éjszakát az FTC népligeti szállodájában töltötték a Tisza-partiak. A tüzetes Ferihegyi repülőtéri vizsgálat után Frankfurtban igencsak szedni kellett mindenkinek a lábát, hiszen az érkezés és az indulás között mindössze háromnegyed óra állt a rendelkezésre, s ugyanakkor kilométereket kellett megtenni a Madridba induló gép beszállóhelyéigA repülőúton a szegedi kézilabdások között nem esett szó a szombati mérkőzésről, de egyegy távolba merengő tekintetből Eklemovics (labdával a kezében) a szegedi „odavágón" nem csak jól, harcosan is játszott. (Fotó: Gyenes Kálmán) bárki kiolvashatta, hogy gondolatban sokszor a Gáldar elleni visszavágóval foglalkoztak a játékosok. A madridi repülőtéren már nem kellett kapkodni, mivel a Las Palmasba induló belföldi járat indulásáig több mint két óra állt a szegediek rendelkezésére. A több mint hétórás repülőutat követően mindenki megkönnyebbülten foglalta el a szállodai szobáját. A leszállást követően Dragan Djukics edző nem sok időt adott arra, hogy a játékosok megismerkedjenek a környezetükkel, mert este átmozgató tréninget tartolt. Természetesen ez már a szombati EHF-kupa visszavágó jegyében zajlott. Atléták találkoztak, mulattak Munkatársunktól A Szeged Városi Atlétikai Szövetség idén is megrendezte az .Atlétatalálkozót", amelynek ezúttal az Ativizig-ebédlő adott otthont. A megjelent aktív és egykori sportolók, edzők pályafutásuk során mindannyian tapasztalhatták a meghívón szereplő Pierre de Coubertin idézet igazságát: „Tisztesség vagy te. Sport! Ha tőled jő, igazi kincs a dicséret, mert csak derék munkával nyerhető." A szervezők ezúttal sem panaszkodhattak: nyolcvanheten jelentek meg, köztük olyan ismert emberek, mint az olimpiatörténész dr. Bali Mihály, Bolgár Tamás, VolfordLászló, Menyhárt Zoltán, Kéri Ferenc, Kiss Gábor, Reigl Endre, s még hosszan folytathatnánk a sort. Külön ki kell emelni azonban három egykori kiválóságot. Tóth Gyuláné Gelei Éva magasugróként vasutas Európa-bajnokságot nyert, ifjúsági csúcstartó volt, háromszor diadalmaskodott a magyar bajnokságon és tizenöt alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Dr. Vassné dr. Marosváry Mária a sprinttávon, 100 méteren serdülő ob-t nyert, az első IBV-n döntős volt, s az olimpiai kerettagságij> jutott. Dujmovné Petróczy Ágnes a 4x400-as váltó tagjaként többször nyert országos bajnokságot; utánpótlás válogatott volt 100,200 és 400 méteren; míg a korosztályos nemzeti csapatban 100 és 200 méteren szerepelt. Jó lenne, ha húsz-harminc esztendő múlva is lehetnének ilyen díszvendégei az atlétatalálkozónak. De maradva még a jelennél: a különböző korosztályok képviselői éjszakába nyúlóan elevenítették fel a sztorikat, szünet nélkül meséltek - vagyis jól érezték magukat. Kék Mókus-kupa TEREMLABDARÚGÁS Munkatársunktól A hét végén Csongrád megyében befejeződik a nagypályás idény. Ennek ellenére nem maradnak meccsek nélkül a futball szerelmesei, ugyanis december elején megkezdődik Szegeden a hagyományos Kék Mókus kispályás labdarúgótorna. Az ország egyik legnagyobb téli kupája eddig mindig hatalmas csatákat hozott, igazi klasszisokat is láthattak a nézők. Elég csak az elmúlt évi eseményre visszaemlékezni, hiszen többek között Urbán, Kenesei és Vasas is a pályára lépett. Az idén is szervezkednek már a kispályás együttesek és előzetesen meglehet állapítani: ismét magas színvonalú meccsekre van kilátás. A torna főszervezője. Kása Zsigmond elmondta, már többen leadták a jelentkezésüket, de még senki sem késett el, hiszen november végéig lehet nevezni Szegeden, az Etelka sori Gól büfében. Markovics-emléktorna RÖPLABDA Munkatársunktál A hét végén rendezik meg Szegeden az ország egyik legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, a Markovicsemléktornát. A mérkőzéseknek az Etelka sori munkacsarnok (leány mini és fiú gyermek kcs.), az Arany János Általános Iskola sportcsarnoka (fiú mini kcs.) és a lila iskola (leány és fiú gyermek) ad otthont. Az eseményen 74 csapat vesz részt, természetesen a „törzset" a házigazda a szegediek képviselik. A hagyományos fellegvárak (Nyíregyháza, Eger, Jászberény, Kecskemét, Kaposvár, Szolnok) is indulnak, de régi jó ismerősök már Mélykút, Kunhegyes, Kiskunfélegyháza és Székesfehérvár együttesei is. A találkozók szombaton és vasárnap három helyszínen 8 órakor, az Aranyban november 17-én 9-kor, 18-án pedig 8.30-kor kezdődnek. GYORSKORCSOLYA Munkatársunktól A magyar utánpótlás gyorskorcsolya válogatott tagjai Olaszországban, Bormióban álltak rajthoz az Alta Valtellina Trophy versenyen. A viadalon tizenhét ország százhetvenhárom versenyzője vette fel a küzdelmet. A nemzeti együttesbe két szegedi reménység kapott meghívást. Lajtos Szandra, a Széchenyi gimnázium tanulója ismét bizonyította klasszisát, hiszen a junior C korcsoportban az összetettben az első helyen végzett. Különösen 500 méteren teljesített nagyot, ezen a távon új országos csúcsot (47,76 mp) ért el. Lajtos váltóban is remekelt, 2000 méteren az ezüstérmet szerezte meg a magyar csapattal. A fiúk között is volt szegedi gyorskorcsolyás. Molnár Eiserle Gábor a junior B korcsoportban szerepelt és a 23. helyen végzett. Lajtos Szandra, a Szeged Korcsolyázó Egyesület versenyzője Olaszországban remekelt a magyar válogatott tagjaként REFLEKTOR IFJÚSÁGI IKSZ. NB Ies ifjúsági férfi kézilabdamérkőzésen: Rév-Kőbánya-Tisza Volán SC 25-25 (15-15). A Kökény vezérelte (13 gólt lőtt) hazaiak ellen a volánosok nem tudták megismételni a felnőtt együttes produkcióját. A vendégektől Barta (7), Juhász és Visy (5-5) szerezte a legtöbb gólt. TOBORZÓK/A Meny hárt Zoltán edző vezette Szegedi VSE atlétikai csoportja a következő napokon és helyszíneken tartja tréningjeit, amelyre várja a sportág iránt kedvet érző gyerekeket. Hétfő: 16 órától 17.30ig (Széchenyi gimnázium); kedd: 14-től, 15.30-ig (Etelka sor), 15.30-tól 17.30-ig (Németh Imre ált. isk.), 17.30-tól 19 óráig (Széchenyi gimnázium); csütörtök: 14-től 15.30-ig (Etelka sor), 16-tól 17.30-ig és 17.30-tól 19 óráig (mindkettő Széchenyi gimnázium, utóbbi konditréning); péntek: 14.30-tól 16-ig, 17.30-tól 19 óráig (mindkettő Széchenyi gimnázium). Bővebb információt a 06-702127-990-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők Menyhárt Zoltántól. • Az Eszterobik Fitness Iskola várja a sportos, fiatalos sportághoz kedvet érző fiúk és lányok jelentkezését. A klub nyílt órái megtekinthetők Szegeden, a Béke utcai általános iskolában, kedden és csütörtökön 17 órától. Részletesebb információt az edzőktől, Eszteró Zsolttól (06-302498-812) és Kátai Judittól (06-303245-783) kaphatnak az érdeklődők. GÓLZÁPOROS MECCSEK. A Csongrád megyei serdülő labdarúgóbajnokság eredményei, 12. forduló: Kistelek-Tiszasziget 5-0, Sándorfalva-Szegedi VSE 11-0, UTC-Tápé 7-2, Gyálarét-Kiskundorozsma 1-3, Mórahalom-Szentmihály 8-1, Balástya-Szőreg l-l szabadnapos: Tisza-Új. ÉLEN A ROAD HOUSE. A CSLSZ-Vedres kispályás labdarúgó-bajnokság legutóbbi két fordulójának az eredményei, 4. forduló: Kószó Trans-Karcher Vitay 5—4, Kálvária Aksi-KerNagy Kft.-Flört 4-A, Road House-FC Kuszi 4-2, Első Beton-Dóm Ingatlan-Erirra 2—1, Börcsök Team—Kész Kft. elmaradt. 5. forduló: Első Beton-Börcsök Team 3—2, FC Kuszi-Karcher Vitay 5-4, Dóm Ingatlan-Erirra-Kószó Trans 4—2, Kálvária Aksi-Ker-Kész Kft. 4-2, Road House-Nagy Kft.-Flört 3-2. A bajnokság állása: 1. Road House 15, 2. Kuszi 10, 3. Első Beton 9,4. Nagy Kft. 8 (23-14), 5. Kálvária 8 (14-15), 6. Dóm Ingatlan 7, 7. Karcher 6 (16-19), 8. Kószó Trans 6 (15-20), 9. Böcsök Team 0(10-16), 10. Kész 0(9-19) ponttal. DOMASZÉKI ELŐNY. A megyei futsal (teremlabdarúgó) bajnokság 3. fordulójában: Domaszék-Móra 14-4, Szuszi-Villbek 4-4, Charlton-Gellért-Börcsök Team 8-2. A bajnokság állása: 1. Domaszék 9.2. Szuszi 5,3. Charlton 3 (9-7), 4. Móra 3 (7-14), 5. Villbek 1 (9-15), 6. Böcsök Team 1 (11-18) ponttal. VERESÉG. A BLSZ utánpótlás labdarúgó-bajnokságában: ÉASK Filmmű zeum-FC Szeged Tisza Volán FS 3-1 (0-1). TV: Tombácz - Mészáros, Varga, Szélpál, Kószó - Stetakovics, Fülöp, Duba, Szécsényi (Völgyi) - Tóth. Dlusztus. Edző: Stetakovics Marinkó. A szegedi gólt Stetakovics szerezte.