Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-02 / 255. szám
18 HIRDETÉS PÉNTEK, 2001. NOVEMBER 2. A veszprémi rangadóra készül a Pick Mezei Richárd bizakodó KÉZILABDA Vasárnap, 16 órától a többszörös bajnok Fotex vendége lesz a férfi kézilabda NB 1ben a Pick Szeged. A veszprémi gárda kedden az utolsó másodpercben lőtt góllal nyerte meg a Dunaferr elleni rangadóját. Az izgalmakban bővelkedő találkozót együtt néztük Mezei Richárddal, aki az elmúlt bajnokságban még a Balaton-partiak csapatában játszott. Ezért kíváncsian vártuk tőle a kérdéseinkre a választ. - Elégedett az eredménnyel? - kérdeztük a válogatott beállótól. - Nem is tudom, hogy mit mondjak. így jó. ahogy történt, mert a Dunaferr már négy ponttal leszakadt tőlünk. Egyért azért örülök, hogy a dunaújvárosiak bebizonyították, hogy jó játékkal, nagy akarattal elkapható a Fotex is. - Öt évvel ezelőtt az akkori bajnokcsapatot hagyta itt a Veszprém hívására. Milyen érzés volt visszatérni Szegedre? - Volt bennem egy adag drukk, hiszen a 96-os csapatból mindössze Bajusz és az akkor még ifista Berta maradt. Hamar megnyugodtam, mert nagy szeretettel fogadtak. Jó a közösség. A közönség lelkesedése azonban a régihez képest sokat gyengült. - Veszprémben horvát, a Picknék szerb edző van. Mi a különbség kettejük munkája között? Mezei (jobbról) régi csapatában a régi csapata ellen nem lesz könnyű helyzetben. (Fotó: Gyenes Kálmán) - Az edzésmódszerük hasonló. Talán Dragan Djukics annyiban szerencsésebb, hogy az ő munkájába nem szól bele a klubvezetés. - Mit vár a vasárnapi találkozótál? - Örülnék annak, ha egy vérbeli rangadót vívnánk. A Dunaferr példát mutatott nekünk is, hogy nem szabad feladni, az utolsó pillanatig küzdeni, hajtani, harcolni kell. Ebben a mérkőzésben benne van egy szegedi győzelem is. De Élesék az esélyesek. - Min múlhat egy esetleges Pick-siker? - Ha mindannyian egy kiegyensúlyozott formánkat nyújtjuk. Figyelünk a védekezésre, s a kapusaink nem betliznek, akkor lehet keresnivalónk. -Az elmúlt öt évben mindig bronzérmes volt a Pick Szeged. Van a mostani csapatban annyi erő, hogy előrébb léphet? - Természetesen! Egy kjs szerencsével akár bajnokdk is lehetünk. De pechsorozattal ismét csak a dobogó harmadik helyén maradhatunk. De a realitás a második hely. Süli József Érvényesült a papírforma Cornexi-AlcoaHódmezővásárhelyi NKC 33-20 (17-9) NB l-es nói kézilabdamérkőzés. Székesfehérvár, 500 néző. Vezette: Cserepes, Jancsó. Cornexi-Alcoa: KURUCZ - Turtóczky. NÉMETH 6, Virincsik 2, KULCSÁR 7 (2), Kovács T. 4 (2), KENYERES 9. Csere: Fekete (kapus). Kovács A. 1, Tóth 3, Szőke Sz. 1 (1). Borbély, Wolf. Edző: Zsiga Gyula. HNKC: Vörös - Szabó M. 2, Kocsis, Asztalos 3, Nikolics 4(1), Jancsarova 5 (2), BAUNOK 5. Csere: Szabó K. (kapus), Kósa I, Barna, Szőke O., Szendrei. Edző: Farkas József. Hétméteresek: 55, ill. 45. Kiállítások: 8. ill. 14 perc. A vendégek számára rosszul kezdődött a találkozó: percekig nem bírtak a hálóba találni, míg ezalatt a hazaiak háromszor is mattolták Vöröst. Asztalos törte meg a gólcsendet (5. perc: 3-1), de erre Németh kétszer, Kulcsár pedig egyszer válaszolt, 10. perc: 6-1. Az akciók nagy részét középen erőltették a kék-sárgák, sikertelenül. Negyedóra elteltével pedig ez állt az eredményjelzőn: 11-3. A 18. percre. Kenyeres újabb góljával, már kilenc lett közte, 13-4. A hazaiak jól, határozottan védekeztek és a támadásaikat eredményesen fejezték be, míg a másik oldalon a tanácstalanság uralkodott. Jancsarova árnyéka volt önmagának, az elsó félidőben mindössze két gólt szerzett, abból is az egyik hetes volt. Szabó Krisztina beállásával, jó védéseivel és egy 5-l-es szériával kicsit feljebb lopózott a Vásárhely (27. perc: 14-9). A második félidőre mindkét tréner átszervezte az együttesét. Egyre nagyobb szerepet kaptak a cserék. A különbség egyre inkább nőtt a két gárda között, közben Kovács T. és Kósa is begyűjtötte harmadik kétpercét és felköltözhetett a lelátóra, Kenyeres pedig fáradhatatlanul „termelt" - kilencig meg sem állt. A vásárhelyi oldalon Nikolics a 48. percben szerezte első gólját, azt is hetesből. Az 55. percre már ijesztővé nőtt a különbség (31-16), s ebből a találkozó végéig már csak kettőt tudtak faragni Szőkéék. A vásárhelyiektől ismét csupán Baunok teljesítménye dicsérhető. A mérkőzés krónikájához tartozik még. hogy Kocsis Ágnes keze is megsérült, de vasárnapra valószínűleg az összes sérültet (Barna. Jancsarova), így őt is „összedrótozzák". Zsiga Gyula: - Hoztuk a kötelező győzelmet. A közönség jól szórakozott, én viszont - a hibákat látva - már kevésbé. Karkas József: - Szerencsére nem tartott tovább a mérkőzés, mert teljesen elfogytunk volna. Nem játszottunk jól. Vasárnap a Győr ellen ennél lényegesen több kell majd. Ifjúságiak: Cornexi-Alcoa-HNKC 29-18 (13-8) További eredmények: DVSC-Ferencváros 22-24 (14-14), Győri ETO-Vasas 30-21 (14-11), Esztergom -Kőbánya-Spartacus 34-29 (18-14), Vác-Dunaferr 18-33 (7-17). Imre Péter Pihentek a sztárok LABDARÚGÁS Munkatársunktól Három csoport kivételével izgalommentes volt a labdarúgó Bajnokok Ligája első körének utolsó fordulója. A tétnélküliséget kihasználták a sztárcsapatok, a Bayern, a Manchester, a Juventus, a Reál és a Roma is pihentette a meghatározó játékosait. A legnagyobb számolgatás a D csoportban volt, amelyben még négy együttes reménykedhetett a zárómeccsek elótt. A Nantes és a Galatasaray győzelme azt jelentette, hogy ez a két gárda végzett az elsó és a második helyen. A kijevi veresége ellenére is továbbjutott a Boavista, mert a Liverpool legyózte a Dortmundot a B jelű négyesben. Az E-ben a Porto semmit nem bízott a véletlenre, az első félidőben hathét ziccert hagyott ki, ám Pena fejese a 16 közé kerülését jelentette. Eredmények, A csoport: Roma (olasz)-Anderlecht (belga) l-l, ((V-1). gólszerzők: Delvecchio (52.), ill. Mornar (II.). L. Moszkva (orosz)-Real (spanyol) 2-0(1-0), g.: Buznyikin (30.), Cserevcsenko (50.). A csoport végeredménye: I. Real 13,2. Roma 9,3. Moszkva 7, 4. Anderlecht 3 ponttal. B: Liverpool (angol)-Dortmund (német) 2-0 (1-0), g.: Smicer (15.), S. Wright (82.). Kijev (ukrán)-Boavisla (portugál) 1-0 (0-0), g.: Melascsenko (49.). A csoport végeredménye: 1. Liverpool 12, 2. Boavista 8 (8-7), 3. Dortmund 8 (6-7). 4. Kijev 4 ponttal. C: Mallorca (spanyolf-Panathinaikosz (görög) 1-0 (0-0), g.: Biagini (57.). Schalke (nemet >-Arsenal (angol) 3-1 (1-0), g.: Mulder (3.), Vermant (60.), Möller (64.), ill. Wiltord (71.), kiállítva: Luzsnij (Arsenal, 17.). A csoport végeredménye: I. Panathinaikosz 12, 2. Arsenal 9 (9-9), 3. Mallorca 9 (4-9), 4. Schalke 6 ponttal. D: Galatasaray (török)-PSV (holland) 2-0 (1-0), g.: Sergen (26.), Arif (50.). Nantes (francia)—Lazio (olasz) 1-0 (0-0), g.: André (72.). A csoport végeredménye: 1. Nantes 11,2. Galatasaray 10, 3. PSV 7,4. Lazio 6 ponttal. E: Celtic (skót)-Juventus (olasz) 4-3 (2-1), g.: Valgaeren (24.), Sutton (45. és 64.), Larsson (57., 11-esből), ill. Del Piero(19.), Trezeguet (51. és 77.). Porto (portugál)-Rosenborg (norvég) 1-0 (1-0), g.: Pena (36.). A csoport végeredménye: 1. Juventus 11,2. Porto 10, 3. Celtic 9, 4. Rosenborg 4 ponttal. F: Leverkusen (német)-Lyon (francia) 2-4 (1-2), g.: Sebescen (45.), Berbatov (52.), ill. Carriere (32. és 38.), Nee (64.), Govou (81.). Barcelona (spanyol)-Fenerbahce (török) 1-0 (0-0), g.: Rivaldo (90.). A csoport végeredménye: I. Barcelona 15,2. Leverkusen 12, 3. Lyon 9,4. Fenerbahce 0 ponttal. G: Lille (francia)-Manchester (angol) l-l (0-1), g.: Cheyrou (65.), ill. Solskjaer (6.). Olympiakosz (görög)-Deportivo (spanyol) l-l (0-0), g.: Alexandrisz (51.), ill. Capdevila (83.). A csoport végeredménye: 1. Deportivo 10 (IO-8), 2. Manchester 10(10-6), 3. Lille 6,4. Olympiakosz 5 ponttal. H: Sparta (cseh)-Bayern (német) 0-1 (0-1), g.: Novotny (öngól, 40.). Feyenoord (holland)Szpartak (orosz) 2-1 (2-1), g.: Tomasson (5.), Elmander (18.), ill. Besztcsasznih (14.). A csoport végeredménye: 1. Bayern 14, 2. Sparta 11, 3. Feyenoord 5, 4. Szpartak 2 ponttal. A csoportok első és második helyezettjei a Bajnokok Ligája második körében, a harmadikok az UEFA-kupában folytatják, míg a negyedikek számára befejeződött a nemzetközi futballidény. Megvan a második RÖPLABDA Vegyész RC-KazincbarcikaDFRC-Szeged 3:1 (12,18,-19,18) Extraligás férfi röplabdamérkőzés. Kazincbarcika, 500 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmarik. Vegyész RC-Kazincbarcika: SCHILDKRAUT, KOPILOV, Nyikolajev, Pásztor, NYIRKA. Csíkos. Csere: Bencsik (liberó), Tóth, Bagó, KissT., Nagypál. Edző: Botos Ferenc. DFRC-Szeged: Péterfy, NACSA, SZELECZKY, Maksa, Rácz, Besenyei. Csere: Rózsavölgyi. Megbízott edzők: Jurij Melnicsuk és Hulmann Zsolt. Nyári Sándor, a szegediek vezetőedzője nem tartott szerdán a csapattal, mert Petró János ügyvezetővel azon fáradozott, hogy összegyűjtse a Melnicsuk játékengedélyéhez szükséges összeget. Ez 150 ezer forint híján sikerült, így nem utazhattak Lausanne-ba, erre valószínűleg majd hétfőn kerülhet sor. Akadt még egy hiányzó: Nagy Ferenc sérülés miatt nem léphetett pályára. A legjobb összeállításban kezdő házigazdák az első szettben szinte állva hagyták a Tisza-partiakat és meggyőző fölénnyel jutottak előnyhöz. A folytatásban is a Vegyész RC akarata érvényesült, de Szeleczky nyitásfogadásai és Nacsa szélső támadásai révén már akadtak szép pillanatai a DFRC-nek is. A harmadik játékrészre Botos edző a cserékkel egy kicsit felforgatta együttesét, míg a Szeged egyre felszabadultabban, jobban röplabdázott. A vendégeknek ekkor szinte minden sikerült, Rácz például centerben blokkolta (egyedül!) a válogatott Pásztort. Péterfy jól osztogatott, az akciók rendre eredményesen zárultak, ez pedig a magabiztos szettgyőzelmet, a szépítést jelentette. A negyedik felvonásra visszatért a barcikai kezdőhatos, melynek a dolgát Maksáék azért megnehezítették. Botos Ferenc: - Hoztuk a kötelező győzelmet, igaz. egy kicsit nehezebben, mint gondoltam. Hulmann Zsolt: - A bajnokaspiráns borsodiakat otthonukban sikerült küzdelemre kényszeríteniink. A harmadik szettben kifejezetten jó! röplabdáztunk. A 6. forduló további eredményei: NYVRC-Kaposvár 1:3 (25,-24,-23,-21), Kecskemét-Dunaferr 1:3 (-32,18, -26,-21). I. P. Győzelem és vereség Munkatársunktól Az NB l-es női röplabdabajnokságban szereplő szegedi csapatok ötvenszázalékoson szerepeltek a legutóbbi fordulóban: az SZDRE hazai pályán nyert, mig az SZNRC Kalocsán szenvedett vereséget. Szegedi D RE- Aj ka 3:0(12, 14, 16) Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 100 néző. Vezette: ifj. Beregszászi. SZDRE: Dobos, VAKULYA, Duba, Komáromi, Bakos, Kiss. Csere: Kádár Németh (liberó), Turi. Lestár, Kovács T., Kovács V. Edző: Hulmann Zsolt. A legerősebb összeállításában kezdő hazai együttes pillanatok alatt meglépett a nagyon szerény képességű Ajkától. Hulmann Zsolt tanítványai tetszés szerint érték el pontjaikat, s a tudásbeli különbség olykor már nyomasztó volt. A találkozó szép csendesen edzőmeccsé „fajult", hiszen a vendégek a legkisebb ellenállásra is képtelenek voltak, míg a lila-zöldeknek a sikerért egyáltalán nem kellett összetörniük magukat. Hulmann Zsolt: - Ez a mérkőzés jól szolgálta a Miskolc elleni rangadóra való felkészülésünket. A találkozó rendkívül fontos számunkra, nyerni szeretnénk a borsodi megyeszékhelyen. KalocsaSzegedi NRC 3:1 (-24, 20, 18, 23) Kalocsa, 50 néző. Vezette: Újházi, Szabó. SZNRC: SZÉL, Németh, BODÓ, Léderer, SZABÓ K., Nagy. Csere: Hatala, Mijucin. Edző: Szalai Mátyás. Az első szettben már 20:14-re is vezettek a vendégek, de a Kalocsa óriási hajrával fordítani tudott 22:20ra. A végjáték ismét a szegedieké lett, de az itt elvesztegetett energia a folytatásban bosszulta meg magát. A lelkes, mezőnyben bravúrokat is bemutató hazaiak javára a nagyobb győzniakarás döntött. Szalai Mátyás: - Úgy látszik, az idegenbeli mérkőzések a mumusaink... Ezek szerint hazai pályán kell bebizonyítanunk, hogy ennél lényegesen többre vagyunk képesek. Dobogós helyen BOWLING Munkatársunktól Kiválóan szerepel a bowling szuperligában a Szegedi BC együttese. A Tisza-partiak a legutóbbi két találkozójukon ugyan egyaránt döntetlent játszottak, de így is a bajnoki tabella második helyén állnak. Szegedi BC A-Hotel Pólus BC Budapest 16:16. Aszegedi pontszerzők: Rack Béla 6, Tóth Andrea 4, Pocsai Zoltán 4, Földvári Imre 2. Szegedi BC-Glow SE Budapest 16:16. A szegedi pontszerzők: Rack 6, Tóth 4, Földvári 4, Lőrincz 2. A bajnokság állása: 1. Sziget Bp. 3 I - 74-54 7 2. Szeged A 2 2 - 76-52 6 3. Glow Bp. 2 2 - 72-56 6 4. Sopron 2 1 I 86-12 5 5. Colosseum Bp. 2 - 2 70-58 4 6. A. Recskeméi 2 - 2 68-60 4 7. Cosmic Agárd 2 - 2 68-60 4 8. Wallis Bp. I 2 I 62-66 4 9. Steltin Sopron I I 2 64-64 3 10. MNBRp. 1 I 2 47-81 3 11. Technovum Bp. I - 3 45-83 2 12. G. Kecskemét 4 36-92 Az NB l-ben már nem megy ilyen jól a Szeged „B" csapatának. A Tisza-partiak egyik ellenfele, a budapesti Wallis „Zs" együttese nem jelent meg, a Bank Bowltól viszont 22:10-re (a szegedi pontszerzők: Rack András 4, Kolonich László 4, Liilöp Emese 2) kikaptak. A Szegedi BC „B" így négy forduló után a hetedik helyen áll. Nemzetközi sikert értek el a MÉH-Szeged tekései Az ezüstre koccintottak Fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét érte el Romániában a MEH-Szeged férfi tekecsapata. A Tirgovistében rendezett csapat Európa-kupán a második helyen végzett az együttes. Ebből az alkalomból a névadó támogató vezérigazgatója, Szabó Jenő (a kép bal szélén) köszöntötte a játékosokat, az edzőket és a vezetőket. A MÉH vezetője elmondta, bízik abban, hogy a klub életében ez csak az első lépés volt a legjobb gárdák közé vezető úton. (Fotó: Karnok Csaba)