Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-12 / 263. szám

II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 2001. NOVEMBER 118. Likerecz a legjobb SÚLYEMELÉS Munkatársunktól Kovács Viktória (+75 kg) révén az utolsó előtti napon egy ezüstöt szerzett (lökésben, 150 kilóval) a törökországi Antalyában zajló súlyemelő­világbajnokságon a magyar válogatott. A búcsút azonban Stark Tibor (+105 kg) össze­tett 4. helye jelentette. De tartogatott még szá­munkra sikert az utolsó nap is. A Nemzetközi Súlyemelő­szövetség (IWF) és a Nem­zetközi Sportújságíró-szövet­ség (AIPS) sportági szekció­ja ugyanis a 75 kg-ban mind­két fogásnem és az összetett aranyérmét is elhódító Like­recz Gyöngyit választotta a tegnap véget ért vébé legjobb női versenyzőjének. A 14 fős magyar küldöttség 3 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzé­remmel zárt, a férfiak 5, a höl­gyek pedig 4 országos csúcsot döntöttek meg. Annak ellenére színvona­las versenyeket láthatott a kö­zönség a 71. férfi és 14. női súlyemelő világbajnokságon, hogy az Egyesült Államokat ért szeptember 11 -i terrortá­madások után kialakult feszült világpolitikai helyzet miatt több nemzet csapata nem uta­zott el Antalyába. ötvenegy országból össze­sen 285-en vettek részt a tö­rökországi viadalon, a férfiak nyolc súlycsoportjában 166­an, a nők hét kategóriájában 119-en indultak. A vb-n öt világcsúcsot értek el: szakításban a 69 kg-os orosz Valentyina Popova (115 kg), honfitársa, a 105 kg-os Vlagyimir Szmorcskov (198> kg) és az 56 kg-os török Ha­lil Mutlu (138,5), lökésben a 62 kg-os fehérorosz Genna­gyij Olescsuk (181 kg), össze­tettben pedig Popova (257,5 kg) adta át a múltnak a koráb­bi rekordot. A vb első felében szerepelt magyarok már hazautaztak, a második csoport - így Like­recz Gyöngyi is - ma, 9.45 órakor érkezik meg a ferihegyi repülőtérre. Totó­eredmények Budapest (MTI) A totó 45. heti szelvé­nyén szereplő mérkőzé­sek eredntenvei: 1. Debrecen­Huladas 2-0 1 2. Vasas­Videoton 1-3 2 3. Győr­Sopron 1-3 2 4. ZTK­Kispest 2-2 X 5. Belgium­Csehország 1-0 1 6. Ukrajna­Németország I-t X 7. Szlovénia­Románia 2-1 1 8. Ausztria­Törőkország 0-1 2 9. Anglia­Svédország l-l X 10. Dánia­Hollandia l-l X 11. Ausztrália­Franciaország l-l X 12. Cosen/a­Genoa 2-1 1 13. Palermo­Vlodena 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. MTK­Újpest 3-0 1 Meghívták az amerikai egyéni bajnokságra Nagy-siker - Kaliforniában SALAKMOTOR Nagy Róbert, a Szegeden élő, de gyulai színekben ver­senyző salakmotoros az Egye­sült Államokban szerepelt meghívásos viadalon, melyet Dávid Joiner menedzser-klub­tulajdonos szervezett meg. Az USA válogatottjával a Select of World névre elkeresztelt elitalakulat mérte össze az ere­jét, s ennek volt tagja Nagy. A szokatlanul kicsi (mindössze 185 méteres), katlanszerű pá­lya a .jenkiknek" kedvezett A uhum ben, s az 5000 szakér­tő néző biztatásától kísérve végül 88-64-re győztek. A krónikához tartozik, hogy a terrorsokk és a lépfeneveszély miatt az ausztrál és az angol kiszemelt nem vállalta a kali­forniai utat. - Semmi incidens nem tör­tént - újságolta Nagy Róbert -, csak kellemes emlékeket szereztünk az amerikai ver­senyen. A közönség fantaszti­kus volt, mindenkinek druk­kolt, persze azért a hazaiakat részesítette előnyben. Furcsa volt ez az aréna, a könyököm szinte érte az első sorokban ülőket. Csapatunk legeredmé­nyesebb tagja az olasz Castag­na volt tizenkét ponttal, én ki­lencet szereztem és futamot is nyertem. Mi ketten indul­hattunk a világválogatottból a különfutamban, melyben há­rom és fél körig vezettem és csak a hajrában szenvedtem vereséget. Jövőre lesz a visszavágó, ami nagy szó, ha tudjuk, hogy a legutóbbi ilyen eseményre 1986-ban került sor. A házigazda, Dávid Joiner elárulta: Castagna és az én he­lyem már biztos a 2002-es csapatban is. Ráadásként en­gem meghívtak az amerikai nyílt egyéni bajnokság küz­delmeire, ami óriási elisme­rést és megtiszteltetést jelent a szakmában. Szeretnék in­dulni, bár még fogalmam sincs, miként egyeztetem majd össze a magyar ob-for­dulókkal. Nem feledkezhetek meg arról sem, hogy az ame­rikai élményeket (is), többek között a Tartexnek, az SKF Csapágynak és a Schlosser Mester Bt.-nek köszönhetem. Egész évben sokat segítettek. Úgy tűnik, eldőlt a Mago­si Norbert által vitatott ma­gyar bajnoki cím sorsa is, amit a salakon Nagy Róbert szer­zett meg. Megérkeztek a dop­pingeredmények, s ez mind a négy vizsgált sportolónál ne­gatív volt. Ez tehát már nem lehet akadálya a címvédés­nek. A Magosi által kezdemé­nyezett eljárás azonban még folyik. Imre Péter Dávid, a Fekete-utód Szentesen randevúztak az ország Herkulesei, hogy el­döntsék: ki közülük a legerő­sebb? A megmérettetésre meghívást kapott Fekete László, a sportág honi meg­alapítója is, de nem jelent meg. A versenyt végül a győ­ri Darázs Adám (41,5 pont) nyerte a szolnoki Ulviczki Mihály (39 pont) előtt; a har­madik helyen pedig a sport­ág egyik legnagyobb ígérete, a szegedi Dávid János (39 pont) végzett. A fő szerve­ző, Kormányos Artúr (20 pont) a 6. helyen zárta az erőfelmérőt. Korábbi sport­ágát, a súlyemelést is folyta­tó Dávid még fiatal, 29 éves (Ulviczki már 47) és a szak­emberek Fekete utódjának tartják. - Az eredmények azt iga­zolják, hogy folyamatosan fej­lődök - válaszolt a felvetésre Dávid János -, hiszen ebben az esztendőben értékes helyezé­seket értem el. A Közép-Euró­pa legerősebb embere verse­nyen negyedik, Szolnokon második. Martfűn, Szentlőrin­cen és legutóbb Szentesen har­madik lettem. A Kurca-parti viadalon jobb helyezésben re­ménykedtem, de a térképci­pelésen elúszott minden. Na­gyon örülök neki, hogy Feke­te László utódjának tartanak, és remélem, előbb-utóbb összemérhetjük majd az erőn­A szegedi Dávid János egyre feljebb lépdel a sportág lépcsőjén. ket. Kíváncsi vagyok rá, hogy most milyen állapotban van Laci. - Vannak példaképei? - Inkább úgy fogalmaznék, három embernek nagyon sokat köszönhetek ezen a pályán. Darázs Adám, Ulviczki Mi­hály és Kövér Gyula egyenget­ték eddig az utamat. - Visszatérve a szentesi ver­senyhez: minden helyszí­nen újabb és újabb felada­tokat ötlenek ki a szerve­zők, ezúttal melyik volt a legizzasztóbb? - Színvonalas viadal volt, és számomra a legnehezebb az úgynevezett bajoremelés volt. Most csináltam életemben először, de jó tanulság volt. Ta­lán még a következő versenye­ken is feladat lesz, és akkor még tovább edződhetek ebben a számban is. - Lehet, hogy intim, zsebbe nyúlós a kérdés: ebből a sportból él? - Bizonyos szinten igen. Ezért hetente ötször, naponta három-négy órát tréningezek. Ebben a sportágban, vagy szak­ágban a nyers fizikai erő mel­lett hatalmas összpontosítás is i szükséges, mert rendkívül nagy a sérülésveszély. Egy figyel­metlen, rossz mozdulat akár egy életre nyomorékká tehetne. Végezetül Kormányos Artúr a szentesi összejövetel fő szer­vezője is kapjon szót: - Na­gyon örülök, hogy sikeres volt a viadal, s jövőre még meré­szebb terveket szövögetek: sze­retnék egy kétnapos nemzet­közi versenyt Szentesre hoz­ni. Bár nem egyszerű párhu­zamosan rendezni és verse­nyezni is... Legutóbb több mint tíz kilót fogytam a kettős terhe­lés miatt, persze ehhez a sok idegeskedés és drukk is hozzá­járult. De nem bántam meg! ^ Jövőre ugyanitt találkozunk! Dunás Varga Zoltán Vereség, szoros csatában ASZTALITENISZ Munkatársunktól Kloratom-Szeged-BVSC 11.8:10 NB FB-s férfi asztalitenisz­mérkőzés, Szeged. A szegedi győzelmeket szerezték: Szollár, Göndös, Sipos 2-2, Lukács és a Lu­kács-Göndös páros. A vendégeknél több után­pótlás válogatott játékos állt asztalhoz, így a fővárosiak voltak a meccs esélyesei. Rögtön a vendégek ragadták magukhoz a kezdeménye­zést, 4:2-re elhúztak. Kapaszkodott a Floratom, 7:6-nál esély volt az egyen­lítésre, azonban Lukács Le­vente balszerencsés körül­mények között, döntő szett­ben vereséget szenvedett. A végén a BVSC II. IO:8-ra nyerte a bajnokit, a szegedi játékosok azonban elégedet­tek voltak, hiszen megne­hezítették az élcsoport­ban található budapestiek dolgát. Pihenten a Csömör ellen FUTSAL Munkatársunktól Menetel az Első Beton. A teremlabdarúgó (futsal) NB I­ben az élen állnak a szegedi­ek, bár a vesztett pontok te­kintetében az Aramis, a Cső­Montage és a Jászberény jobb náluk. Ez azonban nem von le semmit a Tisza-parti­ak eddigi kiváló szereplésé­nek az értékéből. Ma. 19 órá­tól az eddigi legnehezebb el­lenfél. a Rubeóla FC Csömör gárdája érkezik a műjégpá­lyára. - A fővárosiak a várakozás alatt szerepelnek az idei so­rozatban - mondta Bódi At­tila, a Beton edzője. - A két legjobbjuk, Zsámár és Simon a sérülések miatt sokat kiha­gyott, ezt pedig a Csömör megérezte. Több. a nagypá­lyás első és másodosztály­ban megfordult labdarúgója van a riválisunknak, gondo­lok itt Koltaira. Kovacsicsra, a Farkas testvérekre, kispá­lyán a válogatottkeret tagja a kapus Szalontai, Szekula pe­dig életveszélyes támadó. Szerencsére jó formában va­gyunk. magabiztosan mene­telünk, remélem, a Csömör legyőzésével igazoljuk, hogy méltán vezetjük a tabellát. A tréner munkáját segít­heti. hogy az NB-s bajnoksá­gok befejeződtek. így a sze­gedi labdarúgók pihentebbek lesznek a rangadóra. Belgiumé a Fed Kupa TENISZ Munkatársunktól! A sportág történetében el­őszördiadalmaskodott Belgi­um együttese a női teniszezők Fed Kupájában. A madridi tor­na döntőjében a két egyest si­mán megnyerték, így a páro­sok találkozójától függetlenül az első helyen végeztek. Belgium-Oroszország 2-0 Henin (belga)-Petrov (orosz) 6:0,6:3, Clijsters (bel­ga)—Gyementyijeva (orosz) 6:0,6:4. Ma Newcombe-csoport két mérkőzésével megkez­dődik Sydneyben a férfi teni­szezők Mesterek Kupája. Az idei év négy Grand Slam­győztese (Agassi, Kuerten, Ivanisevic, Hewitt) mellett a világbajnoki pontverseny to­vábbi négy legjobbja (Fer­rero, Rafter, Kafelnyikov, Grosjean) szerepel a viada­lon. A Mesterek Kupáján a világelsőség is kockán fo­rog, hiszen a jelenlegi éllovas Kuerten csak 48 ponttal ve­zet Hewitt és 87-el Agassi előtt. Rosewal-csoport: Kuerten (brazil), Ferrero (spanyol), Kafelnyikov (orosz), Ivanise­vic (horvát). Newcombe-cso­port: Hewitt (ausztrál), Agas­si (amerikai), Rafter (auszt­rál), Grosjean (francia). Turmix Már megint bosszankodunk, és igazából nem egé­szen értem, hogy miért. Mert a Pick férfi kézilabda­csapata „csak" öt góllal nyert a spanyol bajnokság - a világ elismerten legerősebb pontvadászata - elő­ző szezonbéli negyedikje ellen az EHF-kupa odavá­góján? Egy hete meg az volt a gond, hogy a bom­baerős Fotex otthonában hárommal kikapott a csa­pat. Ez olyannyira kellemetlenül érintette Djukics edzőt is, hogy a meccs után azt nyilatkozta: az idény leggyengébb produktumát nyújtotta Veszprémben a Pick Szeged. A hétközi meccsen már a közönség (az a néhány száz, aki kiment a Cegléd elleni baj­nokira...) is megtalálta Bajuszékat, miközben ők majd tucatnyival nyertek. Mondom, nem értem. Ta­valy harmadik lett a csapat a bajnokságban, most egyetlen vereséggel második (az a bizonyos idegen­beli Fotex-összecsapás), és az EHF-kupában is min­den remény megvan a továbbjutásra. Mégis minden­ki panaszkodik a fiúkra. Számomra mindez két dol­got jelenthet. Egy: túlzóak az elvárások a mieinkkel szemben. Ha viszont nem így van, akkor remek és világverő a csapatunk, csak még nem jött ki a bom­baforma. Nagyon szurkolok, hogy az utóbbi variá­ció jöjjön be. Olvasom, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség négy meccsre eltiltotta a legendás paraguayi ka­pust, Chilavert-t. A Il-est, szabadrúgást rúgó-védő portás ugyanis egy vb-selejtezőn leköpte a brazil Ro­berto Carlost. Láttam én is hasonló esetet nemrégi­ben a televízióban. Az FTC-Videoton bajnokin Kris­ton Attila egy jól irányzott, alapos csuldval találta te­libe Terjéket. A lassításkor a riporter még megemlí­tette az esetet, további következménye nem lett a szá­momra inkább köpő-, mint futballtudományáról el­híresült Kriston tettének. A középpályás nemhogy a mérkőzésen, utólag sem kapott semmiféle büntetést. Hja kérem, nem csak játéktudásban vagyunk mér­földekkel lemaradva a nemzetközi mezőnytől. Apropó, hazai futball! Néhány hónappal ezelőtt az ország közvéleményét igencsak megosztotta az FTC eladása, illetve a vásárló személye. Várszegi Gábor, aki az MTK-nak is a tulajdonosa, azonban kommen­tárra sem méltatta a nemegyszer antiszemitizmus fe­lé hajló megnyilatkozásokat. Akkoriban sok dörzsölt tudni vélte: e lépés az MTK halálát jelenti, hiszen az üzlet a Fradiban rejlik, a kék-fehérek pedig szépen, lassan haladnak majd az enyészet felé. A csattanós válasz a pályákon született meg. Az MTK 12 pont előnnyel vezeti a tabellát, az FTC meg fordulók óta csak szenved. A totális anyagi csődtől megmentett zöld-fehér klub szurkolói közül pedig talán egyedül a MIÉP-es szimpatizánsok bizonygatják most nagy­hangúan: ők előre megmondták, hogy „ezek" tönk­reteszik a korábban (pl. a Torgyán-Szabadi tengely idejében) a dicső jövő felé haladó egyesületet. Veszélyben a tornász-világbajnokság budapesti megrendezése! A sportág nemrégiben lezajlott bel­giumi vb-jén megtámadták a kijelölt magyarorszá­gi létesítményt: mondván, az mind tervezett méreté­ben, mind kivitelében, mind a fővárosban elfoglalt helye kapcsán alkalmatlan egy ilyen rangos ese­mény lebonyolítására. Tény: az úgynevezett Tüs­kés-csarnok kényszermegoldásnak számít, hiszen a leégett BS újjáépítése nem készül el a tervezett, jö­vő novemberi határidőre. Ráadásul a Tüskést nem a közvetlen élsport, hanem az egyetemi sportélet ki­szolgálására tervezték. így az elképzeléseken változ­tatni kellett, és - bár jelentős az állami támogatás ­jóindulattal is csak felénél tart az építkezés. Halkan jegyezném meg: a torna-vb rendezésére Szeged is je­lentkezett. Biztos az elfogultság mondatja velem, de megyeszékhelyünk olcsóbb, könnyebben kivitelezhe­tő, logikusabb megoldást, elegánsabb csarnokot kí­nált. Nem kellett. Csak reménykedhetünk, hogy a fő­városi illetékesek hazaheszélő döntéséért nem kell még a Tüskésnél is nagyobb árat fizetnünk. Szetey András Kétszer hat-kettő Hibátlan szegediek TEKE Munkatársunktól Mindkét szuperligás szege­di tekecsapat 6:2-re nyert a hétvégi fordulóban. A GLB SE hölgyei az Európa-kupa hetedik zalaegerszegieket győzték le, míg a férfiak Ózd­ról térhettek haza két ponttal. Eredmények, nők: GLB SE Szeged-ZTE-ZÁÉV 6:2 (2573-2513) A szegedi pontszerzők: Czi­ráki 450, Kaszás 433, Csaj­kásné 431, Hódi 425 fával. Az első párt követően 49 fával vezettek a hazaiak, majd az előnyből még megmaradt 28 a következő duók után. A szegediek nagyszerű játékkal verték a tavalyi második he­lyezettet. Ifjúságiak: GLB SE Szeged-ZTE-ZÁÉV 4:0 (832-799) Pontszerzők: Monostori 418, Zahorán 414 fával. Férfiak: Ózd-MÉH-Sze­ged 2:6 (5438-5695) A szegedi pontszerzők: Bódi 1035 (új pályacsúcs), Kiss 1003, Fehér 969, Karsai 963 fával. Kendrella István tanítvá­nya, Bódi Tibor kiváló játék­kal ünnepelte a születésnap­ját, és az 1035 fával új pálya­csúcsot ért el. Mellette Kiss is kiválóan játszott, a Szeged pedig gond nélkül gyűjtötte be a győzel­met. Ifjúságiak: Ózd-MÉH­Szcged 0:4 (1514:1687) Pontszerzők: Majoros 864, Zapletán 823 fával.

Next

/
Thumbnails
Contents