Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-29 / 252. szám
HÉTFŐ, 2001. OKTÓBER 29. AKTUÁLIS 5 A Haggelmacherek forognak a sírjukban Kopott koldus lett a Hági Italok és a fogyasztóvédelem Jegelve nyereségesebb Leginkább mi, fogyasztók tehetünk arról, hogy pénzünkért nem mindig kapjuk meg azt, amit kifizettetnek velünk, azaz becsapnak bennünket. A szolgáltatók jelentősnek mondható hányada inkább a haszonszerzést és nem a fogyasztók korrekt kiszolgálását tartja szem előtt. - Becsaptak, ez is olyan hely, mint a másik - mondta-az étteremben, a szomszéd asztalnál ülő férfi. Közben az asztalra helyezett whiskysés kóláspohárra mutatott. - Ugyan hallgass, Józsi! - csitította az asszony. A fiatalfelszolgálólány pedig láthatóan nem értette miért reklamál a vendég. - Nem ezt az italt rendelték? - kérdezte bátortalanul. A férfi erre még ingerültebb lett. - De igen és jéggel. Csak szeretném tudni miként fér a három deci kóla a pohárba, ha negyedrészét a jég foglalja el? Gondolom a whiskyt is hasonlóan adagolták. Ez csalás! Hány vendégnek és milyen italáron számolják így fel naponta a fagyasztott vizet? A fiatal pincérnő zavarában segélykérően nézett a pult mögött álló kollégájára. A férfi odasietett, próbálta magyarázni, hogy mindkét italt pontosan mérte ki. Végül mégis új adagokkal tért vissza az asztalhoz. A jeget pedig külön tálkában helyezte a vendégek elé. Nem egyedi az ilyen eset, tudtuk meg a Csongrád Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen Pálkúti Istvánná igazgatótól. Különösen az idegenforgalmi időszakban tapasztalható, hogy a megrendelt italokba „belemérik" a jégkockákat is. Ez szabálytalan. Emellett riasztó, véli az igazgató, hogy egyre több bárban, büfében, de étteremben is találkoztak ilyen esetekkel. Ez korábban nem így volt. Az idén, az ezzel kapcsolatban végzett ellenőrzésük mintegy felénél, több mint 50 alkalommal - elsősorban a röviditalok hasonló adagolása miatt - bírságot kellett kiszabniuk. Napjainkban azonban úgy tűnik: a vendéglátósok egy része inkább kifizeti a pénzbüntetést, de nem tartja be, és nem követeli meg alkalmazottaitól sem, hogy a pontosan számlázott italokat pontosan is mérjék ki. A vendégek többsége pedig, ha érzi is, hogy becsapták, nem reklamál, legfeljebb magában füstölög. Márpedig a fogyasztói érdekek védelme elég nehéz, ha a károsultak nem teszik szóvá, hanem eltűrik, az ilyen visszaéléseket - mondta a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője. N. Rácz Judit Máltai játszótér Tarjánban Az egykor minden nyári estén zsúfolt kerthelyiség ma üresen tátong. (Fotó: Miskolczi Róbert) Munkatársunktól A legszigorúbb minőségi és biztonsági előírásoknak is megfelelő, úgynevezett Máltai játszóteret adott át vasárnap a tarjáni gyerekeknek Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Bartha László szegedi polgármester, valamint Karcza Mariann, a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkár-helyettese. Bartha László és Karcza Mariann is kiemelte, hogy a játszótér a szeretetszolgálat, a városi önkormányzat, illetve a szociális tárca összefogásának eredménye. A játékokat Kiss Imre, a szeged-csanádi egyházmegye általános helynöke ünnepélyesen megáldotta, majd az óvodások műsora után Kozma Imre átadta Szeged legújabb játszóterét a gyermekeknek. A Retek utcai játszóparkot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótér-játszóház, és Szeged város játszótereinek és közterületi sportpályáinak 10 éves felújítási és rekonstrukciós programja keretében építették fel mintegy 50 millió forintból. Az építők szerint a biztonságos játéklehetőség mellett pedagógiai és szociális célokra is felhasználható a játszótér. A 2 ezer 500 négyzetméter alapterületű játszótéren parkosított környezet várja a gyerekeket. Az építők szerint a kreatív és környezetbarát játékokon több korcsoport is játszhat egyszerre, egymás zavarása nélkül. A parkban vécét, kézmosót és pelenkázót is kialakítottak. A teret egyébként folyamatosan őrzik, nappal pedig játékpedagógus és szociális munkás is felügyel a gyermekekre. A játszótér üzemeltetője, a szeretetszolgálat, gyermekprogramok szervezését is vállalta. v A téren tilos a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és háziállatot sem szabad bevinni az elkerített területre. Szeged lassan nem tudja elmesélni a saját múltját, mert ahogyan az idő telik, egyre több legendát bocsát az enyészet útjára. A patinás vendéglátóhelyek ma már emlékek, közülük az egyik a Hági, ahol ma már csak akkor van élet, ha a hajdani főpincér nosztalgikuson visszaálmodja magát az időben. A városi főépítész és a műemlékvédelmi hivatal helyi vezetője a jövő hét elején egyeztet arról, miként lehetne megszüntetni a városképet rontó szomorú állapotot. Azt hinné az ember, hogy a villamoson ülve - magasabbról, mintha a járdáról pipiskedve leskelődne - többet lát a Hágiból. Pedig nem. Akármilyen szögből kukucskálunk, szürkeségen, pókhálókon és száraz faleveleken kívül nincs ott semmi. Eltűntek a törzsasztalok, a vendégek, a falakat egykor borító Szőnyi-képek aukciók során kerültek el Szegedről, míg az értékes halászati relikviák múzeumi raktárban pihennek. A Hági úgy ahogy van, tragédia - mondja Nóvák IsNán, Szeged város főépítésze. Különösen igaz e sommás megállapítás, ha a mai állapotot akár csak a pár évtizeddel ezelőttihez hasonlítjuk. A mai Hági helyén egykor Thália papjai áldoztak a kultúrának: itt nyílt 1856-ban Szeged első önálló színháza. A mai nagyszínház fölépülte után Csak a november 9-i közgyűlésen dönt a szegedi közgyűlés arról, hogy a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselők közül kiknek kell vagyonnyilatkozatokat tenniük. Ez azért meglepő, mert a törvény szerint a vagyonbevallások egy nappal meghosszabbított beadási határideje is ma, azaz hétfőn éjfélkor lejár. A Csongrád megyei biróságok, az ügyészségek és a rendőrkapitányságok dolgozói elkészítették a nyilatkozatokat. Amennyiben egy köztisztviselő nem ad számot vagyonáról, akár azonnal megszüntethetik közszolgálati jogviszonyát. A köztisztviselői vagyonnyilatkozatok kevesebb, mint tíz százaléka érkezett be a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalhoz (Kelhi) a megadott határidő, október 28 előtt három nappal. A közszolgálati az itt álló épületet 1883-ban lebontották. A telek tizenhárom esztendeig üresen állt, majd helyén kinőtt a földből a Haggelmacher-, vagy ahogyan a szegediek a könnyebb kimondhatóság kedvéért elnevezték, a Hági-palota. Vendéglő először 1896-ban nyílt itt, majd 1911-ig folyamatosan váltották egymást a bérlők. Ezután a háborúig viszonylagos állandóság jellemezte az épület történetét. Az 1948-as államosítást követően több mint négy évtizeden át 1994-ig a megyei vendéglátó-ipari vállalat üzemeltette az éttermet, amely a privatizáció során új kezekbe került. Azóta árverétörvény módosítása miatt az országban nyolcvanezer köztisztviselőnek kellett vagyonnyilatkozatot tennie. Mivel október 28. vasárnapra esett, ezért a Kelhinél ma éjfélig várják a bevallásokat. Ez a végső határidő, ameddig jogkövetkezmény nélkül leadhatóak a dokumentumok. A vagyonnyilatkozat megtagadása akár a közszolgálati jogviszony megszüntetését is maga után vonhatja. Szegeden a közgyűlés dönt arról, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói közül kiknek kell vagyonnyilatkozatot tenniük - nyilatkozta Mezey Róbert jegyző. A törvényi kötelezettségeknek eleget téve az októberi közgyűlés napirendi pontjai közé felvették a közsek és perek követték egymást, s bár két esztendeje csend van, a patinás vendéglő helyzete láthatóan nem változott: jelenleg az Imosoft Kft. tulajdonában halad az enyészet útján, mint a tulajdonos mondja, a megfelelő gazdasági klímára várva a hasznosítással. Függetlenül a jelenlegi tulajdonos terveitől, tény, hogy a kísértetiesen üres és romló állagú Hági egyre jobban kilóg a nagy igyekezettel rendezett városképből, s nem illik az egyébként védettséget élvező Belvárosba. Az épület mára elérte azt a pusztulási állapotot, amely zavarja a várost - mondja Nóvák tisztviselők jogállásával kapcsolatos előterjesztést, azt azonban a szükséges pontosítások miatt csak november 9-én tárgyalják a képviselők. A hivatalban a határidőt betartva már kiosztották a vagyonnyilatkozatok kérdőíveit, és a dolgozók ki is töltötték a dokumentumokat. Ám csak a november 9-i közgyűlési döntés nyomán derül ki, közülük kik azok, akiknek valóban vagyonnyilatkozatot kell tenniük. A Kelhihez csak az ő bevallásaikat küldik el. A Csongrád Megyei Bíróság, a szegedi, a váráshelyi, a makói, a szentesi és a csongrádi városi bíróságok és a Szegedi Munkaügyi Bíróság valamennyi dolgozója határidőre leadta a vagyonnyilatkozaIstván főépítész, aki szerint elképzelhető, hogy itt is - az Oskola utcai ház esetéhez hasonlóan - a kényszertatarozás drasztikus eszköze mellett dönt a városvezetés. A szakember szerint egyébként az ilyen esetekben a város keveset tehet a magántulajdonnal szemben. A főépítész éppen ezért szorgalmazza bizonyos épületek és területek védetté nyilvánítását, hiszen akkor a műemlékvédelmi szakemberekkel közösen sikeresebben, s törvényi hátérrel lehet nyomást gyakorolni az értékes, ám elhanyagolt épületek tulajdonosaira. Katlcó Krisztina tát - tájékoztatta lapunkat Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A köztisztviselői törvény 138 bírósági dolgozót kötelezett vagyonnyilatkozat tételére Csongrád megyében. A bíróságok dolgozói nem a Kelhihez, hanem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalához juttatták el a nyilatkozatokat. A bíróságokhoz hasonlóan az ügyészségek dolgozói is elkészítették és leadták vagyonnyilatkozataikat. A megye rendőrkapitányságain dolgozó 59 rendőri vezetőnek kellett elkészítenie a köztisztviselői vagyonbevallási. „Az osztályvezetőként, vagy annál magasabb pozícióban dolgozó rendőrök mindegyike a határidőt betartva készítette el a nyilatkozatot" válaszolta kérdésünkre Tuczakov Szilvána százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A dokumentumokat így időben postázták a rendőrök is. K. B. Több száz tarjáni gyermek örömmel vette birtokba az új játékokat. (Fotó: Gyenes Kálmán) A hiányzó vagyonnyilatkozat megszünteti a munkaviszonyt Késésben a város Férfiból nőt operáltak Szegeden Apu egy hónapja Bea (Folytatás az 1. oldalról.) - Hosszú út vezetett idáig? - Nyolcéves koromban már éreztem, hogy nem az vagyok, akinek látszom, hanem „más". A környezetem hatására azonban belenyugodtam a helyzetembe. Azt mondták, nem kell ezzel a problémával törődni, majd elmúlik. Aztán elérkeztem arra pontra, hogy döntenem kellett: vagy megpróbálok negyedszer is öngyilkosságot elkövetni, és talán sikerül, vagy valamit teszek, mert a szervezetem lassan felőrölte magát. Nem bírtam aludni sem, a megőrülés határán álltam. És akkor 1999-ben újságcikk segítségével jutottam el egy plasztikai sebészhez, aki ötmillió forintért vállalta volna az átalakítást. Ennyi pénzem azonban nem volt, így más megoldást kellett keresnem. Egy másik sebész segített: előbb elmentem a háziorvosomhoz, ő beutalt az idegés elmegyógytani intézetbe, ott készült több pszichológiai szakvélemény, belgyógyászati kivizsgálás után került kérvényem az Egészségügyi Tudományos Tanács elé. - És ekkor miért fordult a nyilvánossághoz? - Több ilyen jellegű kérvény érkezett már a tanácshoz, döntésük lehet elutasító vagy támogató, és bizonytalan időre el is halaszthatják a végső szó kimondását. Valóban én vagyok az első, aki a nagy nyilvánosság előtt felvállalta ezt a döntését, s egyedül az én költségeimhez járult hozzá a társadalombiztosítás. Az ilyen műtétek általában magánkórházakban és csendben történnek. Úgy gondoltam, hogy a televízió-műsor talán befolyásolja majd a döntéshozókat is. Az adás után nem sokkal meg is kaptam az engedélyt. Utána kezdődött a hormonkezelés, túlestem a kasztráción, és október elsején elvégezték Szegeden az utolsó műtétet. -Akkor ez egy új születésnap? - Igen, ez a dátum, a hónap és a nap szerepel majd az új anyakönyvi kivonatomban. Minden iratomat ki kell cseréltetnem, még az általános iskolai bizonyítványomat is. - Nevet hogyan választott? - A vezetéknevem elég hosszú, és emellé egy rövidebb keresztnév kellett. Bújtam az utónévkönyvet, kipróbáltam a Vivientől kezdve mindent, aztán egy tévéreklámban elhangzott, hogy Bea. Nagyon megtetszett, ráadásul azt jelenti, hogy boldog. - Teljesen tiszta lappal kezd? - Igen, új személyi számom is lesz, a régi énem még a nyilvántartásból is eltűnik, nyoma se lesz. Januárra talán minden iratomon az új nevem szerepel majd, de ehhez a változtatáshoz egyedülállónak kell lennem, novemberben lesz a második válóperi tárgyalásom. -A családja mit szól az átalakulásához? - A nejem teljesen elzárkózik, minél hamarabb a lakáson és az életén kívül szeretne tudni. Ezt én megértem, neki se könnyű, hisz tizenhat évig együtt éltünk. Gyermekeimmel jó kapcsolatban vagyok, a fiam tizenöt, a lányom tízéves. A nejem elvitte őket pszichológushoz, ő azt mondta, hogy nagy törést okoztam a lelki fejlődésükben, de szerintem sokkal nagyobbat okoztam volna, ha titkolózom, eltűnök, és átváltozva látnak újra. Leültünk, megbeszéltük, és rajtuk múlt, hogy elfogadnak-e a döntésemmel együtt. A kislányom kérdezte, hogy hogyan szólítson. Mondtam neki, hogy családi körben nyugodtan apuzzon, de az utcán szólítson Beának. A fiam szerintem büszke rám, ezt másoknak mondta. Édesanyám elfogadja, de soha nem fogja felfogni és megérteni. A bátyám a műtét után sms-ben azt kérdezte, hogy „Helló hugi, hogy vagy?". Nekem is furcsa még a helyzet, hiszen eddig belülről nő voltam, kívülről nem, s most kívülről is az vagyok. Mint egy serdülő kislánynak, meg kell ismernem a testem, a hormonok hatására folyamatosan változik a hangom, nő a mellem. - Kapott már nőként elismerést? - Nagyon rövid idő telt el a műtét óta, és szerintem a férfiak nem könnyen osztogatják a nőknek a bókokat. A közelmúltban megismerkedtem valakivel, aki nőként kezel, és én is megpróbálom őt férfiként kezelni. Ezt is meg kell még tanulnom. Eddig egyik nem iránt sem érdeklődtem, éltem úgy, ahogy éltem, most kezdett valami elindulni bennem. A társadalom részéről egyébként nagyobb ellenérzésre számítottam. Nemrég a metrón kaptam durva megjegyzéseket egy társaságtól, de egyikük később odaült mellém, és a beszélgetésünk végén azt mondta, hogy legközelebb ő szól azokra, akik szidalmaznak másokat. A legnagyobb baj mégis az, hogy nincsenek tisztában az emberek a homoszexuális, a transzvesztita és a transzszexuális szó jelentésével. Ádám és Éva között még számos átmenet létezik. A műtét után nőnek tartom magam. W. A.