Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-22 / 247. szám

8 MEGYEI TÜKÖR HÉTFŐ, 2001. OKTÓBER 22. a növényeket. Vannak fikuszaim, egy narancscserjém és most sikerült szert tennem egy kis olajfára is. Szeretnék egy igazi édenkertet varázsolni a lakásomból. Ez persze sok odafigyelést, tapasztalatot és hozzáértést igényel. A látványos fejlődés a legnagyobb öröm a magamfajta embernek. A Bank Austria Creditanstalt és a HypoVereinsbank egyesülésével jött létre a HVB Hungary. Az új név azt jelenti: biztonságosabban, hatékonyabban, közvetlenebbül. I Tel.: 06-40/50-40-50 I www.hvb.hu IA HVB Group bankja ISIil Melyik bank gondolkozik az Ön fejével? HVB' Hungary Belami borítékja Mindenkinek szép jó na­pot kívánok! - harsogta Be­lami, munkából megtérve, lúdtalpig fáradtan, a Zsib­badt brigádvezető nagyter­mében. Majd egy laza csuk­lómozdulattal a legközeleb­bi asztal közepére dobott egy borítékot. Nem volt az a pa­pírdarab nagyobb egy te­nyérnél, súlyától pedig alig­ha lendült volna nagyot a patikamérleg. Mégis támadt akkora riadalom, hogy Béla, a kocsmafalon hortyogó légy azonnal ráröppent egy alig rágott andaxinra. S még ő repülte a legkisebb távot. Ugyanis Plüss Eta a boríték elől menekülve, csukafejessel ugrott abba a sörösrekesz­be. ami a raktár legtávolab­bi mélyén kínált albérletet üres üvegeknek. Cink Enikő kirohant az utcára, négyszer rendőrért, kétszer segítsé­gért, egyszer pedig a kedves jó anyukúja után kiáltott. Mi­nek Dönci katonaságtól lo­pott gázálarcát cibálta a fe­jére. úgy pattant a legköze­lebbi buszra, s csupán Snáj­dig Pepit tudta elkapni még rajt közben Belami. - Elárulná, hova mene­külnek? Hiszen se török ja­nicsár nem villogtatja a kardját, se tatár lovas nem kukucskál be az ablakon. - Ugyan, hagyjon már, ilyen régen volt ellenséggel! - igyekezett kimenekülni Be­lami szorításából a teljes­séggel megszeppent arcot vágó Snájdig. - És tüntesse el innen azonnal azt a gya­nús külsejű borítékot - mu­tatott a poharak és üvegek között hasaló papírra Pepi, mielőtt még dühömben kiüt­ném a maga dobhártyáját egy vasúti talpfával. Vagy még soha nem hallott arról, hogy efféle postai úton kül­dözgetik mostanság a beteg­séget? - Te jó ég! Csak nem gon­dolják, hogy lépfene ücsö­rög az én borítékomban? ­hívogatta vissza cimboráit a külváros nyugalmazott szépfiúja. -Nem éppen szív­derítő a tartalma, az már biztos, hiszen vélhetően újabb fizetési felszólítást pos­táztak a címemre, de ettől maguk azért ne rettegjenek. Egészen ritkán fordult el a Zsibiben, hogy Belami sza­vai bárkit is megnyugtattak volna, de az elmúlt pénte­ken véletlenül ez történt. így aztán két perccel később már vagy nyolcan vitatkoztak ar­ról, miként borulhatott fel annyira a világ rendje, hogy borítékoktól féljen a tisztes polgár. Korsók ugyan nem röpködtek a levegőben, de annál inkább az elítélő sza­vak, amikből jutott terroris­táknak, robbantóknak, de leginkább azoknak az esze­ment agybetegeknek (idézet Smúz aputól), akik ismerőse­iket, haragosaikat rémisztge­tik lépfenésnek látszó tár­gyakkal. - Na, majd jól börtönbe lesznek mind zárva, és fizet­hetnek annyi büntetést, hogy még unokáiknak is küldik a csekket - bizakodott Cink Enikő. - Ugye, ezt maga sem gondolja igazán komolyan - legyintett Bika Jenő. - Hi­szen a mai napig már közel száz riasztás miatt vonultak ki a rend őrei csak Magyar­országon, de még egyetlen gézengúzt sem ajándékoztak meg makarenkói pofonnal. - Nézze, én ezt a Maka­renko nevű várost nem is­merem, pedig már több tele­pülésen is megvertek - szólt közbe Snájdig -, de azt mon­dom: csak semmi brutali­tást! A jog betűi szerint kell eljárni, és a lehető legszi­gorúbb büntetést kiszabni a rémboríték-terjesztőkre. - Ezt annyira szépen szó­tagolta, hogy most ntár biz­tosra veszem: csak és kizá­rólag adminisztratív okok miatt nem kapott eddig Ka­zinczy-díjat - dicsérgette Pe­pit, viszonylag józanul. Mi­nek Dönci. - De egyrészt: elárulná, kiderült-e már vég­re, milyen büntetést boríté­kolnak a borítékosoknak? Másrészt: elfogtak-e már va­lakit is a porküldözgetők kö­zül? Harmadrészt... - Ugye, nem baj, ha meg­szakítom szófolyását? - tűnt enyhén türelmetlennek a to­porzékoló Belami. - Mert én roppantul meglepőnek tar­tom, hogy magát a bünteté­si tétel izgatja leginkább. Jó­magam, ugyanis egészen más miatt vagyok elkesered­ve. Momentán az nem fér a fejembe: vajon mekkora agy szükségeltetik ahhoz, hogy még hergelje is valaki a fé­lelmet ebben a megvaduló világban? Ezek az urak, ne­tán hölgyek nem szomorítot­ták eléggé az anyjukat, hogy most még ránk támadjanak? Elkeserítő, hogy idáig jut­hattunk. De azt mondom én maguknak: legyünk mi az erősebbek, őrizzük meg a nyugalmunkat - kotort elő egy újabb borítékot a zse­béből Belami. Majd azt hitte: fejére sza­kadt a plafon. Pedig csak Snájdig pofonja volt na­gyobb, mint egy tüzes áfa­kulccsal hergelt ló rúgása. De legalább a nyugalom hi­ányára nem panaszkodha­tott az öregedő széplegény. Fél órán át szendergett a pult a tövében, s csak egé­szen rövid ideig álmodott szigorúan ellenőrzött boríté­kokról. Másnap nuír kapta a hírt: három ijesztgetőt lefü­leltek. Belaminak hozott egy kis megnyugvást ez a tény. Am azt is érezte: nagyon ke­vés ez a boldogsághoz. Bátyi Zoltta Parasztlakodalom a kórházi betegekért Jótékony mulatság Szentesen Egy átlagos lakodalmon a vendégsereg a pénzt rendszerint a menyasszonytáncért adja. A szentesi lagzin nem ez történt. A jótékonysági céllal megren­dezett parasztlakodalmon a vendégek a kórház be­tegeinek gyógyulásához járultak hozzá. Szomba­ton kora délutántól egészen késő estig folyt a mu­latság előbb a város utcáin, majd a kollégium ebédlőjében. A parasztlakodalom koreog­ráfiája hasonlított az eredeti­hez: a főszerepben az ifjú pár, továbbá a vőfély, a nászok, a koszorús pár, lovas kocsik, és a zenekar ígértek látványos­ságot és szórakozást. A csany­teleki Sajó Margit és kedvese, a szegvári Bereczki Ferenc, a két néptáncos örömmel tett eleget a felkérésnek, a szom­bati esküvő számukra a majda­ni igazi főpróbája volt. A menyasszonytánchoz jászsá­gi népviseletbe öltöztek, tán­costársaikkal együtt ropták egész éjjel, négynegyedes ütemre. „Ha miközben fogom a ku­lacsot, és már nem izzad a te­nyerem, akkor fogom letenni a vőfélykedést" - mondta Ká­dasi Zoltán, akinek családjában hagyomány a lakodalmak ce­iebrálása. Esküvő előtt a vőfély kikéri otthonról a lányt, de e hí­vogatás ma már nem divat. Pe­dig a hívogatás esetében a ki­kérés tulajdonképpen egy hé­ten át tart. Ezután következik a fiúbúcsúztatás. Az öröm­anyák és örömapák rendsze­rint sírnak-rínak. A lakodal­mas, az „érdemes vendégse­reg" szórakoztatása ezután a vőfély feladata, aki meglepe­tésként népi játékokkal is szol­gál. Például: a menyasszony helyet foglal egy széken, elé­be fehér lepedőt tesznek, arra térdel a vőlegény. Öt koros asszony a vőlegény köré áll, és ujjal böki meg, ha nem a helyes választ adja a vőfély kérdésé­re, ami többnyire arról szól, hogyan kell az ifjú asszony­kának a szavára adni. Az effé­le játékokat csak az igazi pa­rasztlagzit kedvelő párok kérik. Ma már van olyan esküvő is, ahol a vőfélynek csak az ételt kell köszöntenie, minden más formaság elmarad. A jótékonysági lakodalom Körmendi Béláné nyugdíjas ápolónő ötlete volt. Úgy ta­pasztalta, sokszor előfordul, hogy nem a legmegfelelőbb gyógyszereket és nem a meg­felelő mennyiségben kapják meg a szentesi kórház bete­gei. Ezen a helyzeten ő javíta­ni szeretne. Ezért tervei szerint még több hasonló rendez­vényt szervez, melyeknek be­vételét a kórház számára ajánl­ja fel. A jótékonysági alkalom fővédnökségét Szirbik Imre, védnökségét pedig Ollai Ist­vánné városi képviselő vállal­ta el. Mint mondta: nem fogad­ta el a számára felkínált tisz­teletjegyet, hanem megvásá­rolta, mert úgy gondolja, neki is hozzá kell járulnia a cél megvalósulásához. B. G. A násznép lovas kocsival vonult végig a városon. (Fotó: Karnok Csaba)

Next

/
Thumbnails
Contents