Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-22 / 247. szám
SZOMBAT, 2001. OKTÓBER 27. AKTUÁLIS 5 HÍREK Tarjánvárosi gyermekrablók Munkatársunktól Négy gyermeket raboltak ki a hét végén tizenéves fiatalok Szegeden, Tarján városban. A két, 13 éves és a két 14 éves fiú arra kényszerítette az áldozatokat, hogy adják át a náluk lévő értékeket. így zsákmányoltak karórát, kulcstartót és iskolaszereket. A rendőrök a házkutatásokon megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a tizenévesek ellen. Kisteleken és Mórahalmon Deutsch Tamás Ünnepi programok Munkatársainktól Az 1956-os forradalom és szabadságharc 45., és a köztársaság kikiáltásának 12. évfordulójára már ma megkezdődnek a megemlékezések, ünnepségek. Szőregen hétfő este Rákos Tibor mond beszédet, és ma emlékezik meg a MIÉP is. Szegeden kedd délelőtt a városháza előtt zászlófelvonással kezdődik a megemlékezés, ami ünnepi közgyűléssel folytatódik. Este öt órakor a Rerrich Béla téren, az '56os emlékműnél elhangzó beszédek után gyertyás menet indul a Takaréktár utcába, Schwarcz Lajos emléktáblájához. A szegedi önkormányzat, a megyei és a városi '56-os szervezetek, a Magyarok Világszövetsége helyi csoportja közösen rendez megemlékezéseket a forradalom tiszteletére. Október 22-én, hétfőn, 18 órakor Földes Tibor emléktábláját koszorúzzák meg Szőregen, a Hősök terén. Beszédet Rákos Tibor országgyűlési képviselő mond. Október 23-án, délelőtt 10 órakor kopjafát állítanak a hősök emlékére Kiskundorozsmán, a Negyvennyolcas utca 12. szám alatt. Beszédet Kálmán Géza, a Pofosz megyei elnökségének tagja mond. Szegeden délelőtt tíz órakor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a megemlékezés, utána az ünnepi közgyűlésen elismeréseket és kitüntetéseket ad át Bartha László polgármester. A Csillag börtön falán elhelyezett emléktáblát 14.30kor koszorúzzák meg, itt Joszt István, a Pofosz megyei elnökségének tagja mond beszédet. Danner János emléktáblájánál, a Tisza Lajos körút 8-10. szám alatt 15.30-kor helyezik el a koszorúkat. A Honvéd téren a nemzetőr-emléktáblát Palotás József volt nemzetőr parancsnok, a Pofosz megyei elnökségének tagja koszorúzza meg fél négykor. Kováts József szobránál 16.30-kor, a Dóm téren tartanak megemlékezést. A mártír sorsát Pető Ferenc professzor idézi fel. A központi ünnepség Szeged város '56-os emlékművénél, a Rerrich Béla téren, 17 órakor kezdődik. Bartha László polgármester köszöntője után ünnepi beszédet Simor Ferenc, a Pofosz megyei elnökségének tagja mond. A koszorúzást követően 17.45-kor gyertyás menet indul a Rerrich Béla térről a Jókai utcán, a Dugonics téren, a Kárász utcán és a Széchenyi téren át a Takaréktár utcába, Schwarcz Lajos emléktáblájához. A mártírra 18 órakor Fodor Imre volt munkástanácsi tag, a Munkástanácsok megyei elnöke emlékezik. Fáklyás felvonulást rendez az ünnep tiszteletére a Fidelitas. Este hatkor a dómban celebrál ünnepi szentmisét Gyulay Endre Szeged-Csanád egyházmegye püspöke. A misét követően a templom előtti lépcsőkről indul fáklyás felvonulás a Dóm tér, Apáthy utca, Eötvös utca, Dugonics tér útvonalon. Az egyetem rektori épülete előtt 19.15-kor beszédet mond Rogán Antal, a Fidelitas elnöke, és Dobó László alelnök, majd a résztvevők elhelyezik a megemlékezés virágait az egyetem lépcsőjén. • A Magyar Igazság és Elet Pártjának szegedi szervezete önálló megemlékezést és koszorúzást tart hétfő este 17 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulójának tiszteletére az Aradi vértanúk terén álló '56-os kopjafánál. • Mórahalmon október 23án adják át az új térségi sportkomplexumot. A két futópályát, ugrógödröt és súlylökő kört a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola sportpályáján alakították ki. A létesítményt kedden, 12 óra 30 perckor avatja föl Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Az 1956-os forradalom emlékére rendezett ünnepség délután 2 órakor kezdődik a Móra Ferenc iskola aulájában. Az ünnepi beszédet Deutsch Tamás mondja el, s átadja a fiatalok lakásgondjainak enyhítését célzó „Fecskeház-program" keretében épülő mórahalmi házak alapkövét. Akoszorúzási ünnepség 14 óra 45 perckor kezdődik a Szent László-parkban. • Kisteleken az október 23-i ünnepi megemlékezés kedden, 18 órakor kezdődik a templom melletti kopjafánál, ahol Nagy Sándor polgármester mond beszédet, majd a város vezetői és a pártok képviselői megkoszorúzzák az emlékművet. Kedd délelőtt, tíz órakor Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter az épülő sportcsarnokban találkozik a város polgármesterével és sportolóival. • Az 1956-os forradalom és szabadságharcról emlékeznek meg Algyőn, október 23-án délelőtt, a 10 órakor kezdődő ünnepi rendezvényen. A megemlékezés a Himnusszal kezdődik, majd „Glória Victis" Dicsőség a legyőzötteknek címmel beszédet mond Piri József polgármester. Ezután az Algyői Parlando Kórus, Ambrus Katalin és Kató Sándor közreműködésével emlékeztető műsorral várják a látogatókat. A rendezvényt koszorúzással zárják. A belügyminiszter kiemelkedőnek tartja Lukács János munkáját Jutalmak és előléptetések Munkatársunktól A Magyar Köztársaság kikiáltásának 12. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a hét végén a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, amelyen a főkapitányság munkatársai munkájuk elismeréseként jutalmakat vehettek át. Pintér Sándor belügyminiszter Lukács János rendőr ezredest, megyei főkapitányt szakterületén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette, Sipos János rendőr alezredesnek, a Csongrádi Rendőrkapitányság vezetőjének rendőrségi tanácsosi címet adományozott. Feriing Péter rendőr századost pedig soron kívül rendőr őrnaggyá léptette elő. Az országos rendőrfőkapitány Ozvald Imre rendőr ezredest, gazdasági igazgatót kiemelkedő munkája elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette, Helembai Imre és Keller László rendőr őrnagyot pedig soron kívül rendőr alezredessé léptette elő. Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója Molnár Imre rendőr ezredest, a főkapitányság bűnügyi igazgatóját munkakörében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 54 személyt részesített dicséretben és jutalomban. Lukács János többek között a rendőrség munkájának segítése terén kifejtett eredményes munkája elismeréséül tárgyjutalmat adott át Kátai József határőr dandártábornoknak és Farkas Miklós nyugalmazott rendőr ezredesnek. Pénzjutalmat kapott Kiszin József, a városőrség tagja. Az ünnep alkalmából Lukács János tanácsosi címet adományozott László Andrásnak, és több rendőrt soron kívül előléptetett. így többek között Szilágy iné Bay Lujza őrnagyot alezredessé, Szili István törzszászlóst főtörzszászlóssá, Fülöp István, Bartos Sándor, Pintér Gábor és Kristó Imre zászlósokat pedig törzszászlóssá léptette elő. Mindemellett Lukács János tizenkét tiszthelyettest léptetett még elő soron kívül. A megyei főkapitány Gila Csaba főhadnagynak a rendőrség imázsának növelése terén kifejtett médiabeli munkája elismeréseként tárgyjutalmat adott át. Ünnepi vonatok Munkatársunktól A MÁV Rt. az október 23-i ünnep miatt az alábbiak szerint közlekedteti a személyvonatokat. Hétfőn munkaszüneti napi, kedden a hét első munkanapját megelőző napi, szerdán a hét első munkanapi, csütörtökön pedig munkanapi menetrend szerint szállítják az utasokat. Az ünnepi forgalom idején ma, hétfőn a Keleti pályaudvarról 1.00-kor fut ki a postavonat. A vasút szegedi igazgatóságán (Tisza Lajos körút 28-30.) működő menetjegyiroda ma zárva lesz. FERENCES IMÁDSÁGOK. Az európai és a magyar népi imádságokban hogyan tükröződik a ferences imádság szimbólumvilága? címmel Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutató tart előadást ma, hétfő este hétkor a ferences evangéliumi esték program keretében a Mátyás téri ferences rendházban. GYURICZA PÉTER A MÓRA KÖNYVESBOLTBAN. „Magyarország holnap" című kötetét dedikálja Gyuricza Péter a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban, október 25-én, csütörtökön, délután 4 órától. A könyv a hasonló című televíziós sorozatban elhangzott interjúkból ad válogatást. Gyuricza Péter mikrofonja előtt megszólalt többek között Básti Juli, Lengyel László, Friderikusz Sándor, Kéri László és Demján Sándor is. A MAGYAR PARASZT EURÓPÁBAN. Hol a magyar paraszt helye Európában? címmel tart előadást Kis Zoltán szabad demokrata politikus, országgyűlési képviselő az Eötvös József Szabadelvű Társaság szervezésében, a Földváry u. 3. szám alatt, szerdán este 18 órakor. A rendezvényt a Friedrich Naumann Alapítvány támogatja. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ 18 órakor a Royal Szállóban: bűnhődés büntetlenül - emlékest az évforduló tiszteletére.Fekete Pál tanárral, dr. Fejér Dénessel, a POFOSZ megyei elnökével, dr. Lázár György egyetemi tanárral. Kocsis István tanár és tanítványaival dr. Wayer Péter jogász beszélget. Befejeződött a rókusi útrekonstrukciós program Új burkolat a Nyitra utcában A Nyitra utca lakói az út egyik oldalán pezsgővel és üdítővel koccintottak, a másik oldalon pedig brake-eltek. (Fotó: Karnok Csaba) Mintegy nyolcmillió forintos beruházással újult meg Szegeden a Nyitra utca útburkolata. Az ötszáz méter hosszúságú útszakaszt vasárnap délután Bartha László polgármester adta át. A munkálatokat képviselői alapjából Péter Szilveszter támogatta. Az önkormányzati képviselő szerint már nem lehetett halogatni az utca felújítását, hiszen több mint két évtizede, a lakótelep átadása óta rendkívül elhasználódott az útszakasz. A beruházás egyébként része volt a környékbeli utcák rekonstrukciós programjának. Korábban a Szatymazi, a Petresi és az Ilona utca szervizútja újult meg, összesen 22 millió forintért. „A Rókusi körút a Margaréta utca és a Bálint Sándor utca közötti szakaszának forgalomszervezési és burkolatrekonstrukciója után elmondhatjuk, hogy ezen a környéken autózhatnak a legjobb minőségű utakon a szegediek" — szögezte le Péter Szilveszter. K. B. Tizennégy épület a műemléki listán Védett szegedi Belváros A szegedi Belváros tizennégy épületének műemléki védelmét kérte a polgármesteri hivatal. A javaslat jóváhagyása után csak az eredeti állapot visszaállításával újíthatják föl a védett épületeket. Nóvák István főépítész szerint a Belváros a világörökség része lehetne. Tizennégy szegedi épület műemlékké nyilvánítását kérte nemrégiben a polgármesteri hivatal. Nóvák István városi főépítész lapunk érdeklődésére elmondta, hogy bár a Belváros csaknem valamennyi épülete helyi védettséget élvez, a műemléki státus még erősebb biztosítékot ad az épületek eredeti állapotának megőrzésére, vagy ha szükséges: visszaállítására. A védelemre javasolt épületekről szóló előterjesztést Széphegyi László, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (korábban: Országos Műemlékvédelmi Hivatal) területi vezetője is támogatta. „Az értékes épületek megóvása a városépítészeti egység megőrzésének is feltétele" - mondta Nóvák István. A most műemlékké nyilvánítandó házak egyike még az 1879-es árvíz előttről maradt meg. A Víz előtti épületek csaknem mindegyike védett az 1874-ből való Aigner-ház (Széchenyi tér 16., ma a KeA Lechner téri Rozália-kápolna is szerepel a műemlékké nyilvánítandó épületek listáján. (Fotó: Gyenes Kálmán) rek-Perec kávézóról ismert) azonban eddig kimaradt a sorból: a Hoffer Károly tervei szerint épült eklektikus palota föltétlenül érdemes a védelemre. Az újjáépítés idejének jellegzetes és megőrzésre méltó emléke a Tisza Lajos körút 51., 53., 55., 57. számokkal jelölt házak sora. Az eklektikus épületek homlokzatán csak stílusuknak megfelelő módon módosíthatnak majd a későbbi építtetők. Ugyancsak műemlék lehet a Honvéd téri egykori laktanya (1880-ban épült). A szegedi szecesszió értékeinek megőrzése szándékával vették föl a leendő műemlékek listájára a stílusirányzat tragikus sorsú tervezője, Magyar Ede két épületét: a Kálvin téri református palotát, valamint a Bercsényi utca 13. számú házat. Szintén szecessziós a műemléki listán szereplő Bercsényi u. 17., tervezője Stahl József. A szecesszió másféle irányzatát képviselte Baumhom Lipót, akinek nevéhez többek között az új zsinagóga, az izraelita hitközség épülete terveinek elkészítése is fűződik mindkettő műemlék lehet. Az előterjesztésen olvasható még a Szent István téri víztorony, a Lechner téri Rozáliakápolna, és a Honvéd téri református templom neve is. A főépítész elmondta, hogy dolgoznak további szegedi épületek védetté nyilvánításán is. Az előkészítés azonban hosszadalmas kutatómunkát igényel, hiszen levéltári adatokkal, bőséges dokumentációval kell igazolni azt, hogy a javasolt épület valóban értékes, méltó a műemléki védelemre. Nóvák István úgy véli, hogy a lechneri tervek szerint újjáépülő, páratlan stílusbeli egységet fölmutató Belváros idővel a világörökség része lehet. Nyilas Péter