Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-02 / 230. szám
KEDD, 2001. OKTÓBER 2. EGY SZÁZALÉK 15 GLB SE-bravúr TEKE Munkatársunktól A teke szuperligában a szegedi együttesek közül csak a nők léptek pályára, a MÉH-Szeged férfi együttese a Makk TC visszalépése miatt szabadnaposak voltak. GLB SE Szeged-BKV Előre 5:3(2589-2560) A szegedi pontszerzők: Mracskó 481, Csajkásné 431, Hódi 424 fával. A szegediek az elmúlt heti, Ferencvárostól elszenvedett vereség után az örök rivális BKV Előre ellen javítottak. A Belvárosi Tekeklubban telt ház várta a csapatokat, és Mracskó Annamária pályacsúcsával, valamint az ifjúsági és serdülő korú lányok kitűnő helytállásával megnyerték az utolsó gurításig nyílt mérkőzést. Ifjúságiak: GLB SE Szeged-BKV Előre 0:4 (760-856) A hét végén a férfiaknál és a nőknél sem lesz forduló, mivel mindkét serdülő és felnőtt válogatott a románokkal vív Vajdahunyadon felkészülési mérkőzést. A férfiak szövetségi kapitánya, Karsai Ferenc négy Tiszaparti tekézőt, Karsai Lászlót, Fehér Lászlót, Bódi Tibort és Kiss Norbertet hívott meg a mérkőzésre, míg a serdülő nőknél Kaszás Krisztina és Tót Enikő kapott meghívást. Az esélytelen nyugalmával LABDARÚGÁS Budapest (MTI) Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya tisztes helytállást vár csapatától az Olaszország elleni, szombati vb-selejtezőn. A találkozót 20.45-kor rendezik Parmában. - Az olaszok nem véletlenül állnak a csoport élén, keretükben több világklasszis található - mondta a szakvezető. - Futballistáim ezen a meccsen felszabadultan, lelki terhek nélkül játszhatnak. Ha mindenki kihozza magából a maximumot, akkor a végeredménytől függetlenül nem kell majd szégyenkeznünk. Szoros mérkőzésre számítok, a Debrecen a Bordeaux ellen megmutatta, hogy elszántsággal, fegyelemmel, szakmai alázattal az erősebb vetélytárssal szemben is lehet jó eredményt elérni. Gellei hozzátette: szigorú védekezéssel, a területek leszűkítésével meg lehet zavarni a házigazdákat. -A litvánok is ezzel a harcmodorral értek el döntetlent ellenük, nekünk is ezt a taktikát kell alkalmaznunk. A keret tagjai közül Dvéri Zsolt kisebb húzódásra panaszkodott, ezért ultrahangos vizsgálatra küldték. Ezt követően dől el, hogy az Újpest középpályása együtt készülhet-e a csapattal. A térdsérüléssel bajlódó Sebők Vilmos (Energie Cottbus) este érkezik meg az edzőtáborba, az ő állapotáról egyelőre nincs pontos információ. A válogatott csütörtökön 10.30-kor utazik el Olaszországba, az utánpótlás (U21) együttest Gellei helyett - aki ennek a gárdának a szövetségi edzője - Dunai Antal készíti fel a pénteki, Olaszország elleni Eb-selejtezőre. Folytatódott a megyei női bajnokság Szegedi előny TEREMLABDARÚGÁS Munkatársunktól A teremlabdarúgó Magyar Kupa első fordulójában a legjobb 16 közé jutás a tét. A kétmérkőzéses párharc első találkozóján az Első Beton kétgólos előnnyel utazhat a jászberényi visszavágóra. A Domaszék hazai pályán már az első félidőben tetemes hátrányba került az NB l-es Debrecen ellen, a vége pedig négytalálatos kudarc. Első Beton SzegedViktórió Jászberény 3-1 (l-l) Szeged, műjégpálya, 100 néző. Vezette: Bócsik, Takács. Első Beton: Szekeres Döme, Kis, Dimics, Erdei. Cserék: Varga, Nemes, Keller, Tóth Cs., Geleta. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Varga, Döme, Nemes. Domaszék-Real Élelmiszer Debrecen 6-10(0-5) Újszeged, Gellért Szabadidőközpont, 50 néző. Domaszék: Ocskó - Ábrahám, Püspöki, Száraz, Patkó. Cserék: Kiss, Veres. Edző: Szélpál József. A domaszéki gólszerzők: Száraz (3), Ábrahám (2), Püspöki. • Az őszi első fordulóval a deszki sportcsarnokban folytatódott a megyei amatőr női kispályás labdarúgó-bajnokság. Eredmények: Szentes-Mórahalom 2-0 (1-0), gólszerzők: Siha, Huszka. Kiszombor-Kistelek 0-2 (0-2), g.: Becsei, Tóth. Kiszombor-Szentes 0-3 (0-2), g.: Siha (2), Huszka. Kistelek-Mórahalom 1-0 (0-0), g.: Becsei. Mórahalom-Kiszombor 2-0 (2-0), g.: Tanácsné, Lapuné. Szentes-Kistelek 2-1 (1-0), g.: Siha (2), ill. Sejbenné. A bajnokság állása: 1. Szentes tl 2 2 44-20 35 2. Kistelek 8 3 4 23-18 27 3. Mórahalom 3 4 8 16-24 13 4. Kiszombor 3 t II 18-30 10 A gólszerzőlista állása, 20 gólos: Siha Melinda (Szentes), 12: Jánosi Tamásné (Kiszombor), 10: Becsei Ibolya (Kistelek). Totónyeremények Budapest (MTI) A totó 39. heti helyes tipposzlopa: 1, 2, X; 1, 1, 1; 2, 1, 1; 2,1, X, 2; 1. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 39. heti nyeremények a következők. A totóban 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 4 volt, nyereményük egyenként 824 ezer 162 forint. 12 találatos szelvény 101 volt, nyereményük egyenként 24 ezer 480 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 2097, a 10 találatos szelvényekre egyenként 446 forintot fizetnek. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 12 volt, nyereményük egyenként 8989 forint. TENISZ REFLEKTOR OVOTT A CARNF.X. A Carnex-Szentesi VK megóvta a BVSC-TBÉSZ elleni női OB l-es vízilabda-mérkőzését. Sóti Lajos technikai vezető elmondta. hogy bírói műhibákra hivatkozva küldték el a szövetségbe óvásukat. Remélik, hogy számukra kedvező döntés születik, hiszen Schlosserés Martinovics ítéleteivel befolyásolta a mérkőzés eredményét. VARGÁT MENESZTETTÉK. Az élvonalbeli Győri ETO-t üzemeltető Kft. vezetése tegnapi ülésén úgy döntött, hogy meneszti Varga Zoltánt, a labdarúgócsapat vezető edzőjét. SZURKOLÓI ANKÉT. Október 3-án (szerdán) este nyolc órakor szurkolói ankétot tart a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, a Kócsag sörözőben. A szimpatizánsok a vezetőknek és a játékosoknak tehetnek fel kérdéseket a szombati Dunaferr elleni hazai rangadó előtt. KOSÁRLABDÁS MEGBESZÉLÉS. Október 5-én (pénteken), délután öt órakor Szegeden, a Kodály Téri Általános Iskolában tartják a hamarosan kezdődő városi kosárlabda-bajnokság megbeszélését. HORGÁSZHIREK. A szegedi Szőke Tisza HE október fián évzáró horgászversenyt rendez a tagjainak az Atkán, 7 órától. Jelentkezni az egyesület irodájában, szerdán 10 és 12, pénteken pedig 15 és 17 óra között lehet. A megyei szövetség október 8. és 12. között az Atkán haltelepítés miatt horgászati tilalmat rendel el. A vízbe 80 mázsa horogérett és 25 mázsa növendék pontyot helyeznek el. SZEGEDI NÉGYES. A BLSZ által szervezett 1986-os korosztályú utánpótlás labdarúgó-bajnokságban: FC SzegedTisza Volán FS-Pilis Iskolai SK 4-0 (2-0). TV: Tombász Mészáros, Túri, Simon (Szélpál), Gerecz - Stetakovics (Váczi), Duba, Szécsényi, Kárász (Varga) - Tóth (Fejsze), Dlusztus. Edző: Stetakovics Marinkó. Gólszerzők: Tóth (2), Kárász, Dlusztus. A szegediek közepes játékkal is fölényesen nyertek. ÉLEN A CSANÁDPALOTA ÉS A SÁNDORFALVA. A megyei I. és II. osztályú ifjúsági bajnokságban nyolc fordulón vannak túl a csapatok. A megyei I. osztály állása: 1. Sándorfalva 8 7 _ I 49-7 21 2. Szóreg 8 7 -1 34-11 21 3. Mindszent 8 7 _ 1 30-10 21 4. SZVSK 8 5 2 1 25-12 17 5. Tisza-Új 8 4 2 2 22-16 14 6. Kislelek 8 4 2 2 21-24 14 7. Mórahalom 8 4 4 31-24 12 8. Tiszasziget 8 3 2 3 21-22 11 9. Dorozsma 7 3 1 3 32-26 10 10. Bordánv 8 3 1 4 19-24 10 II. Kos/ke 8 3 _ 5 20-29 9 12. Deszk 8 3 _ 5 17-24 9 13. Kiszombor t 3 _ 5 21-34 9 14. Tápé 8 1 2 5 7-29 5 15. Balást va 8 -8 3-27 16. Csanytelek 7 -7 10-43 A megyei II. osztálv állása: 1. Csanádpalota 7 7 - 33-8 21 2. Gyálarét 7 6 - 1 55-8 18 3. F.-sebest vén 7 5 - 2 31-12 15 4. Tömörkény 8 4 2 2 38-11 14 5. Nagymágocs 8 4 13 14-17 13 6. lillés 8 4 13 16-21 13 7. Szatvmaz 7 4 - 3 20-14 12 8. UTC 7 3 1 3 21-20 10 0. Szikáncs 8 2 3 3 18-30 9 10. Szegvár 8 3 - 5 12-25 9 11. Ásotthalom 7 2 2 3 9-12 8 12. Baks 7 1 2 4 9-18 5 13. K. Baktó 7 1 2 4 13-26 5 14. Szentmihály 7 115 15-40 4 15. Apátfalva 7-16 10-52 1 FÖLÉNYES GYŐZELEM. A szegedi Vegas BC NB Il-es biliárdcsapata fölényes, 8:0-ás győzelemmel kezdte a bajnokságot a szenvedő fél a zuglói Club 88 volt. Pontszerzők: Kovács Gergely, Gerhard Gryschka, Nagy Csaba 2-2, Sívók Zsolt, Szalai Mihály. KÉZILABDA-TOBORZÓ. A HNKC női kézilabdacsapata kedden és csütörtökön 16 órától várja azon 6-8. osztályos lányokat, akik kedvet éreznek ehhez a sportághoz. Jelentkezni Vásárhelyen a Klauzál Téri Általános Iskolában lehet, Aracsi László edzőnél. Élversenyzőket testnevelőket és iskolákat jutalmaztak Ünnepelt a szegedi sport Az elismerésben részesültek egy csoportja. (Fotó: Schmidt Andrea) Munkatársunktól A szegedi városháza díszterme volt a helyszíne az élversenyzők és sportaktívák rendkívüli díjátadó ünnepségének. Köszöntőt Bartha László polgármester mondott. - Külön öröm, hogy most is találkozhatok városunk jeles sportolóival és ezen terület társadalmi munkásaival. Ezt az összejövetelt az idei kiemelkedő eredmények - a verseny- és a diáksport területén egyaránt - indokolják, de hagyományainkhoz hűen az év végi sportösszejövetelt is megrendezzük, arra is invitáljuk majd legjobbjainkat. Minden adott ahhoz, hogy Szeged a jövőben is sportos város maradjon, egészséges fiatalok nevelkedjenek az iskolákban. Ehhez példaképek is kellenek! Erre remek példa, hogy Haller Akos világbajnoki sikere óta duplájára növekedett az evezés iránt érdeklődő gyerekek létszáma. A támogatásra, az eredmények elismerésre szükség van mindkét területen, de nem az egyenlősdi elve alapján, Ézt követően az élsportolóknak Bartha László és Ványai Éva alpolgármester asszony nyújtotta át a díjakat; a társadalmi aktivisták, a testnevelők, az iskolák jutalmazásakor pedig Szovics Zoltán, a sportigazgatóság vezetője volt a polgármester segítségére. A díjazottak névsora, sportolók: Haller Ákos, Hegedűs Róbert, Fehérvári Vince, Savanya Norbert, Kanyó Dénes, Storcz Botond, Fürdők Gábor, Hüttner Csaba, Vajda Attila, Weszelovszky László, Barát Ferenc; a diák- és szabadidősport népszerűsítésében munkálkodók: Süli József, Bárok István, Méhes Gábor, dr. Balogh Zoltán, Dudás Miklós, Szegediné Kovács Katalin; a városi diák-, szabadidő- és kiemelt sportversenyek lebonyolításában segítséget nyújtók: Belő Pál, dr. Laluska Pál, dr. Szamosszegi Béláné, Farkas József, Kiss Sándor, Ördögh István, Pördi Péter, Tóth István, Török György; diáksport: Bélteki Pál, dr. Bali Mihály, dr. Lukács Jánosné, dr. Vikor Sebestyénné, Füzesi Sándor, Guba Pálné, Herpai József, Huszta Péter, Kiss Gábor, Megyeri István, Savanya Ferenc, Szabó József, Szabó Józsefné, Szedő István; a városi sportbizottság által meghirdetett diáksportversenyben a következő sorrend alakult ki, általános iskolák: 1. Karolina (igazgató: Vargacz M. Krisztina), 2. Madách (dr. Lajkó Lajos), 3. Odessza II. (Botos István), a többi abc sorrendben: Arany, Dózsa, Kodály téri, Németh, Orczy, Rókus I., Rókus II. és Weöres; középiskolák: 1. Széchenyi (igazgató: Eitler József), 2. Dugonics (Urbán József), 3. Kórösy (dr. Kiricsi Imréné), a többi abc sorrendben: Deák, Eötvös és Radnóti. Az elismerések átvétele után a Tisza Lajos-teremben állófogadáson, kötetlen beszélgetésen vehettek részt az ünnepeltek. Rummel bronza Munkatársunktól Befejeződött a Nike Junior Tour 2001-es utánpótlás teniszverseny. A finálét Budapesten rendezték, amelyen a Csongrád megyei versenyzők közül a 14 éves korosztályban többen is érdekeltek voltak. A Hód TCt Rummel Iván, a GTI-t Horváth István és Zsiga Márton képviselte. A megyei fiatalok közül az elődöntóig verekedte magát Rummel és Horváth, azonban itt nagy csatában mindketten vereséget szenvedtek. A bronzmeccsen a vásárhelyi tehetség, Rummel Iván 6:2, 6:l-re nyert, így a bronzérmet szerezte meg. A szegediek közül Horváth a negyedik, míg Zsiga az ötödik lett. A Nike Junior Tour végeredménye: 1. Makszimtyuk Viktor (Budapest), 2. Ballók Márton (Hungaro), 3. Rummel Iván (Hód TC), 4. Horváth István, 5. Zsiga Márton (mindkettő GTI), 6. Nóvák Balázs (Nyíregyháza). • Kecskeméten rendezték meg a Schindler-kupa korosztályos teniszversenyt, amelyen a Hód TC-sek közül a 12 évesek között Csáki Mihály a harmadik, míg a 14 éveseknél Szabó Sándor a második lett. Jókedv és nagy meccsek dott, míg a 35 év felettiéknél a fallabdapályáról is jól ismert Németh István legyőzte az addig szenzációsan menetelő Balogh Józsefet. A „legöregebbeknél", a két nagy csatát megélt teniszező került a fináléba. Kucsora jobban bírta erővel, így 9:4-re nyert Thékes István ellen. Baloghnak nem volt szerencséje, hiszen a párosok küzdelmében is az ezüstérem jutott neki. A hölgyeknél színvonalas mérkőzésen diadalmaskodott Szávainé Draskó Terézia. A BMW-kupa végeredménye, 35 év alattiak: 1. Lipták János, 2. Forgó Zsolt. 35 év felettiek: 1. Németh István, 2. Balogh József. 45 év felettiek: 1. Kucsora Sándor, 2. Thékes István. Párosok: 1. FarkasPintér, 2. Balogh-Dömök. Nők: 1. Szávainé Draskó Terézia, 2. Sándor Ildikó. S. R. Az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban rendezték meg, a C-Mobil Kft. szervezésében a IV. BMW-kupa meghívásos amatőr teniszversenyt. A közel száz indulót kegyeibe fogadta az időjárás, hiszen szikrázó napsütésben játszhattak a résztvevők. A férfiak egyesben három korosztályban, míg a hölgyek egyben léphettek pályára. Sok-sok mérkőzésen hatalmas csata alakult ki, igaz, a rajthoz állók névsorára pillantva ez nem volt meglepő, hiszen a legjobb megyei amatőrök közül majdnem mindenki pályára lépett. A „legfiatalabb" korosztályban Balogh József hiába szerepelt két döntőben is, mindLipták János diadalmasko- kétszer vereséget szenvedett. (Fotó: Miskolczi Róbert) •íé.*vYnö>5 íaélöYupéseiO sA 9VÍC7ÖÍ iódávnámoHu