Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-15 / 241. szám
II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ. 2001. OKTÓBER 15. Vendégek hétvégéje Döntetlen a rangadókon A hazaiak kapusát, Csehát kétszer mattolta a vendégek gólerős támadója, Szőke. (Fotó: Karnok Csaba) LABDARÚGÓ MEGYEI 1.0. Tudósítóinktól A labdarúgó megyei I. osztályban a legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás kétségtelenül a Deszk kiszombori vendégjátéka volt. A bajnokság első két helyén álló gárdák nem bírtak egymással, így nem változott a sorrend. Ehhez persze, kellett az is, hogy a másik rangadón, a Mórahalom-Dorozsma találkozón is iksz eredmény szülessen. Idegenben nyert a Tiszasziget, a Sándorfalva, a Szecolor-Bordány és a Szeplast-Tápé. A Röszke-Balástya partin öt gólt láthattak a nézők, s ebből a haziak szereztek hármat. Szintén otthon győzött a Csanytelek, a szenvedő fél a sereghajtó Szegedi VSE volt. KiszomborMarosdömper-Deszk 2-2(2-1) Kiszombor, 700 néző. Vezette: Török. Kiszombor: Csehó - Kránicz, Szentmártoni, Horváth, Miklós, Szabó N„ Rácz L„ Szűcs K., Fancsali, Martonosi (Papp), Lehota. Edző: Kutasi László. Marosdömper-Deszk: Irsevics - Dobó, Szabó T., Kovács Z„ Zámbori, Botlik, Kalmár, Musa, Szőke, Födi, Kiss (Kovács T.). Játékos-edző: Csák Zoltán. (íólszerzők: Horváth, Miklós, ill. Szőke (2). Kiállítva: Miklós. Jók: Szentmártoni. Kránicz, Rácz , ill. Szőke, Fődi. Ifjúságiak: Kiszombor- MarosdömperDeszk 3-1 MindszentSzeplast-Tápé 1-2(0-1) Mindszent, 250 néző. Vezette: Samu. Mindszent: Juhász Kirschner, Dóda, Belovai (Köblös), Gyovai, Sátor, TEREMLABDARÚGÁS Munkatársunktól A teremlabdarúgó NB I legutóbbi két hazai meccsén szó szerint elkápráztatta a szurkolóit az Első Beton. A szegediek előbb a Harkánynak, majd a MisTóth, Sipos, Borsodi. Mucsi, Répás (Gulyás). F,dző: Fehér László. Szeplast-Tápé: Bagdi Kiss, Jójárt (Gyárfás), Dancsó. Csonka (Farsang), Gyimesi. Szélpál, Kurucsai, Bányai, Kelemen, Zombori. Edző: Kozma Zoltán. (íólszerzők: Sipos, ill. Zombori (2). Jók: Juhász, Gulyás, Tóth. ill. Gyimesi, Csonka, Zombori. Ifjúságiak: Mindszent-Szeplast-Tápé 8-2 KistelekSándorfalva 1-3(1-0) Kistelek, 250 néző. Vezette: Gombos. Kistelek: Falusi (Keresztes) - Virág. Rácz, Gombos, Tóth. Kiss, Majoros, Vándor (Borsos), Kispál, Farkas, Szentágotai (Koncz). Edző: Orosházi László. Sándorfalva: B. Szabó M. - B. Szabó Á., Wenner, dr. Tímár, Ferenczi, Pálinkó (Miklós), Gajdacsi, Szabó (Kertész), Kiss, Szél (Horváth), Révész. Edző: Czibere László. (íólszerzők: Kiss, ill. Ferenczi, Révész, Wenner. Jók: Gombos, Majoros, ill. B. Szabó M„ dr. Tímár, Szél. Ifjúságiak: Kistelek-Sándorfalva 0-3 Röszke-Balástya 3-2 (2-0) Röszke, 250 néző. Vezette: Csuka. Röszke: Brunczvik - Pipicz (Tanács R.), Kemenes, Szalai, Kovács R.. Buchholcz, Szécsényi, Tanács A., Laczi (Bozó), Szekeres, Süli P. Edző: Gusztos Gábor. Balástya: Döme - Böröcz, Frank (Kozák), Bozó, Sebestyén, Márki, Szűcs, Pataki, Lippai (Berkó), Gémes, Juhász. Játékos-edző: Márki Ferenc. Gólszerzők: Kovács R., Süli R. Szalai (1 l-esből), ill. Szűcs, Pataki. Jók: Szécsényi, Kovács R„ Süli, ill. Frank, Szűcs. kolcnak gurítottak tizenegy gólt. Ma, 19 órától a műjégpályán a Tisza-partiak az Ercsi együttesét fogadják, ismét a győzelem reményében. - Mostanában igencsak el vagyok kényeztetve, a fiúk nagyszerűen játszanak, gólerősek, magabiztosak. A Ifjúságiak: Röszke-Balástya 2-0 Szőreg-Tiszasziget 0-3(0-1) ' Szőreg, 200 néző. Vezette: Szabó Z. Szőreg: Varga - Miklós (Bosnyák), Vidéki, Hulánszki, Kéri, dr. Raskó Z., Csordás, Móra, Raskó, Tóth (Véber), dr. Török. Edző: Sahin-Tóth Dezső. Tiszasziget: Kadnár Szegvári, Szirovicza, Nyári, Listszauer, Hűvös (Bugyinszky), Puskás (Miksi), Kovács, Jaksa, Sándor (Fejsze), Buknicz. Edző: Kőhalmi István. (íólszerzők: Buknicz, Jaksa (2). Jók: Raskó, Bosnyák, ill. Jaksa, Kovács, Szegvári, Buknicz. Ifjúságiak: Szőreg-Tiszasziget 2-2 Tisza-Új-SzecolorBordány 1-5 (l-l) Újszentiván, 250 néző. Vezette: Tóth A. Tisza-Új: Apró N. - Prjankó, Hajnal, Borbás, Bokányi (Székely), Petrovics, Holecska, Hriczkó (Horváth R.), Dékány, Suhai, Almási (Katona). Edző: Kántor Ferenc. Szecolor-Bordány: Lázár - Soós, Király, Mihálffy G„ Mihálffy Zs. (Tari), Imre, Tóth, Tímár, Sadt. Fodor (Békési), Bába. Edző: Zádori Gyula. (íólszerzők: Prjankó, ill. Mihálffy Zs. (4), Király. Kiállítva: Lázár. Jók: senki, ill. Mihálffy Zs., Soós, Király, Tímár. Ifjúságiak: Tisza-Új-Szecolor-Brodány 0-0 MórahalomDorozsma 2-2 (l-l) Mórahalom, 350 néző. Vezette: Juhász. Mórahalom: Bubori — Tóth, Horváth, Lóczi, Döme, Kispéter, Masa (Ábrahám), Nemes, Szabó G., Keller, Geleta. Edző: Szabó Zsolt. Dorozsma: Keresztúri sikerek ellenére nem szabad fél vállról venni a Gulf SE-t, mert igaz, hogy csak egy pontjuk van, de egyik ellenfelüktől sem kaptak ki megalázó különbséggel. Természetesen, ha mi a könnyelműségektől mentes produkciónkat mutatjuk, akkor nem lehet gond a háOttlik S„ Kiss, Cseh, Mészáros, Hódi (Szűcs), Tóth, Bóka, Ottlik R„ Laszk (Goda), Szabó. Edző: Ottlik Sándor. (íólszerzők: Keller, Geleta, ill. Ottlik R„ Szabó (11esből). Kiállítva: Ottlik S. Jók: Bubori, Keller, Geleta, Szabó G„ ill. Kiss, Keresztúri. Ifjúságiak: Mórahalom-Dorozsma 1-5 Csanytelek-SZVSE 2-1(2-0) Csanytelek, 150 néző. Vezette: Ludvig. Csanytelek: Földesi Szalma. Magyar, Urbácsik, Pelsőczy, Bodó, Gémes (Szatmári), Horváth Zs., Kasza, Váczi, Kovács (Kálmán R.). Edző: Laczkó István. SZVSE: Köröm - Mracskó, Prágai, Antal, Nagy (Túri), Molnár S„ Nóvák Cs., Berecz (Tárkány), Nóvák L. Luczás, Berki. Eidző: Antal Ferenc. Gólszerzők: Magyar (11esből), Váczi, ill. Luczás. Kiállítva: Bodó. Jók: Horváth Zs. (a mezőny legjobbja), Urbácsik, Kasza, Magyar, Váczi, ill. Köröm, Prágai. Ifjúságiak: Csanytelek-SZVSE 0-3 A bajnokság állítsa 1. Deszk 10 8 1 1 33-12 25 2. Kis/umbor III 7 3 0 33-13 24 3. Dorozsma 9 7 2 0 25- 7 23 4. Mórahalom III 6 2 2 36-16 20 5. Ilordans in 5 3 2 23-17 18 6. Mindszent in 5 2 3 24-24 17 7. Tisza-Új III 5 0 5 18-31 15 8. Sándorfalva III 4 1 5 14-15 13 9. Röszke III 4 1 5 22-24 13 10. Balástya 10 4 I 5 18-22 13 11. Tápé 10 3 2 5 16-20 11 12. Kislelek 10 3 1 6 20-35 10 13. Szőreg 10 2 2 6 10-23 8 14. Tiszasziget 10 2 1 7 11-20 7 15. Csanytelek 9 1 3 5 13-20 6 I6.SZVSK III 0 1 9 9-26 1 A következő forduló párosítása. Október 21. (vasárnap), 14.30: Szegedi VSERöszke, Balástya-Mórahalom, Kiskundorozsma-TiszaÚj, Tiszasziget-Kistelek, Sándorfalva-Kiszombor. Marosdömpre Deszk-Mindszent, Szeplast-Tápé-Csanytelek, Szecolor-Bordány- Szőreg. rom pont megszerzése — nyilatkozta a Beton edzője, Bódi Attila. Az NB II-ben a Domaszék a fővárosi Trans-Am (volt Limpi FC) gárdáját látja vendégül 19.30-tól, míg a szegedi CharltonGellért Izsákra, a Díszkert SE-hez utazik. LABDARÚGÓ MEGYEI II. 0. Tudósítóinktól A labdarúgó megyei II. osztály legutóbbi fordulójában a vendégeknek termett több babér. Idegenben nyert az Üllés. a Szikáncs, a Szegvár, az Asotthalom és a Gyálarét is. Hazai környezetben mindössze a Komlósi Trans-Baktó (igaz, ez kiütéses siker volt, 7-1 lett a vége a Baks elleni találkozónak) és a Fábiánsebestyén tudott győzni. Egy összecsapás elmaradt: az elmúlt fordulóban 17 gólt kapó Nagymágocs nem utazott el Szatymazra. A pontok sorsáról később döntenek az illetékesek. Komlósi TransBaktóBaks 7-1 (3-1) Szeged, Felső Tisza parti stadion edzőpályája, 100 néző. Vezette: Kucsora. Komlósi Trans-Baktó: Szabó - Ozsváth (Vajda), Kovács Z. (Dudás), Kürtösi, Baki, Tóth Z„ Papp (Rapkai), Erdélyi, Ács, Szita, Orvos. Edző: Puskás Tibor. Baks: Gémes (Joó) - Huszka, Péntek, Kovács Sz. (Szalai), Somodi, Pozsár (Kalocsa), Kapornai, Kócsó, Zsurka, Tóth S., Bárdos (Mehmed). Edző: Pigniczki Zoltán. Gólszerzők: Ács (4), Dudás (2), Szita. ill. Pozsár (11esből). Jók: Kürtösi, Tóth Z„ Erdélyi, Ács, Dudás, ill. Péntek, Kapomai. Ifjúságiak: Komlósi Trans-Baktó-Baks 0-0 TanárképzőÜllés 1-2 (l-O) Szeged, Kisstadion, 150 néző. Vezette: Kormányos J. Tanárképző: Csurgó - Kaliczka (Halász), Lukács, Három, Tokai, Fekete, Kovács (Térjék), Kiss (Cserenkó), Gyüre, Bemáth, Sipos (Morvái). Edző: dr. Miskolczi József. Üllés: Kapitány - Zetkó (Link), Vikor, Kormos, Kiss, Kassai (Bálint), Bazsó, Gyuris E., Varga (Bozsity), Peták, Sárközi (Gyuris P.). E)dző: Bálint István. Gólszerzők: Bernáth, ill. Bozsity, Peták. Jók: Kaliczka, Gyüre, Lukács, ill. Kapitány, Link, Bozsity, Vikor, Zetkó. FábiánsebestyénCsanádpalota 3-1 (l-l) Fábiánsebestyén, 250 néző. Vezette: Tanács. Fábiánsebestyén: Máté Rózsa, István, Györgyi Cs., Simái, Bodzás (Györgyi L.), KÉZILABDA Munkatársunktól A női Bajnokok Ligájában az FTC kikapott ugyan a TV Lützellindentől 29-24-re a németországi visszavágón, de a hazai hétgólos előny elegendőnek bizonyult a továbbjutáshoz. Ez sajnos nem sikerült az Elektromosnak, amely Bregenzbe kétgólos előnnyel érkezett, de az osztrák együttes hazai pályán 34-22-re jobbnak bizonyult. így kedden az EHF-kupában csak a Pick Szeged várhatja a sorsolást. Kovács T. (Kovács R.), RúzsMolnár, Bórák, Verők, Balla (Fazekas). Edző: Pataki Antal. Csanádpalota: Juhász Zielbauer, Sebők, Sorsich, Bíró, Bognár (Rudich), Cseh, Tóth. Molnár, Varga, Halász. Edzők: Molnár László és Putarik György. (íólszerzők: Verők (2), Fazekas, ill. Tóth. Jók: Verők, István, Fazekas, Györgyi Cs., ill. Zielbauer, Halász. Ifjúságiak: FábiánsebestyénCsanádpalota 3-0 UTC-HeavytexSzegvár 1-2(0-1) Szeged, Kertész utcai pálya, 50 néző. Vezette: itj. Tóth S. UTC-Heavytex: Pálfi Papp, Kovács, Zsikai, Fábián, Szántó, Kiss, Neszméry, Murányi, Nagy S. (Budai), Nagy A. (Horváth). Játékos-edző: Fábián László. Szegvár: Vadász - Orvos (Tolnai, Szűcs), Antal, Jancsovics, Bujdosó, Kanalas, Terbán (Buda), Gránicz, Bozó, Márton (Bárány), Gémesi. Edző: Szécsényi András. Gólszerzők: Murányi, ill. Bozó, Gémesi. Jók: Nagy A., Murányi, Pálfi, ill. Antal, Gémesi, Bozó. Ifjúságiak: UTC-Heavytex-Szegvár 2-0 SzentmihályAsotthalom 0-2(0-1) Szentmihály, 200 néző. Vezette: Szeles. Szentmihály: Fürtön Cságrány, Csúcs, Kávai, Tóth I., Pálfi (Szabó), Handler, Kúti, Kaszab, Tanács, Ladányi (Engi). Edző: Szőke József. Ásotthalom: Baranyás Szabó, Koncz, Dóczi, Barbócz, Farkas, Hevesi (Vér), Szaniszló (Csehó N.), Tóth G„ Csiszár, Virágh (Csehó Z.). Edző: Hevesi Tibor. (íólszerzők: Dóczi, Virágh. Jók: Handler, Tóth I., Cságrány, ill. Baranyás, Koncz. Kiállítva: Dóczi. Ifjúságiak: Szentmihály-Asotthalom 3-2 ApátfalvaGyálarét 2-3 (1-2) Apátfalva, 200 néző. Vezette: Mózes. Apátfalva: Rakity Gy. Keresztúri, Faragó, Kolompár, Kóródi, Jani, Köteles (Károlyi), Rakity A., Mátó G., Nagy, Galambosi. Játékosedző: Faragó István. Gyálarét: Nemes - Juhász, Szóráth, Zsikó, Takó, Illés A., Ambrus, Kátai, Boros, Tapasztó, Illés T. (Szepesi). Játékosedző: Takó Ferenc. Gólszerzők: MátóG., Károlyi, ill. Zsikó (2, egyet 11esből), Ambrus. A férji kézilabda NB I ötödik fordulójának eredményei: Orosháza-Cegléd 27-22 (14-14), Komló-Fotex 20-30 (9-13), Dunaferr-Pécs 31-16 (13-6), Csömör-Rév 26-25 (12-14). Az állás 1. Veszprém 6 6 _ _ 183-111 12 2. Pick Szeged 5 5 -152-110 KI 3. Dunaferr 5 4 1 134-100 8 4. Cegléd 5 3 2 108-108 6 5. Szabatta 5 3 2 130-131 6 6. Orosháza 5 3 2 119-127 6 7. Klektromos 5 2 3 125-133 4 8. Csömör 5 2 3 117-142 4 9. Pécs 6 1 1 4 127-160 3 10. Oyőr 5 1 4 IIMM14 2 11. Komló 5 1 4 103-137 1 12. Rév 5 -5 101-126 0 Jók: Rakity Gy., Faragó, Keresztúri, Mátó G., ill. Takó, Illés A., Kátai. Ifjúságiak: Apátfalva-Gyálarét 2-4 TömörkénySzikáncs 0-5 (0-3) Tömörkény. 100 néző. Vezette: Varga Z. Tömörkény: Sallai Sz. Rácz, Hevesi (Laczkó), Varga, Lakner, Holló (Kormányos), Sallai R., Mészáros, Kozma, Bálint (Tápai), Orovecz. Edző: Csányi József. Szikáncs: Bácsi - Orgovány, Czuczi, Benkő, Forrai (Katona), Gulyás (Medve), Talmácsi (Bálint), Feleki, Szél, Csávás, Kalmár (Újvári). Edző: Csemus István és Rostás Károly. (íólszerzők: Feleki (2), Szél (2), Újvári. Kiállítva: Mészáros. Jók: Rácz, Kozma, ill. Feleki, Szél, Csávás. Ifjúságiak: Tömörkény-Szikáncs 4-3 A Szatymaz-Nagymágocs mérkőzés elmaradt, mert a vendégegyüttes nem érkezett meg. A bajnokság állása: 1. (iyálarél 10 9 I 0 54-16 28 2. Ásotthalom 10 8 1 1 31-12 25 3. Kumlósi Baktó 10 7 2 1 28-9 23 4. K.-sebestyén 10 6 2 2 32-13 20 5. Csanádpalota 9 6 0 3 21-15 18 6. Apátfalva 10 5 3 2 17-12 18 7. Szegvár 10 6 0 4 21-18 18 8. (illés 10 5 2 3 16-16 17 9. Szikáncs 10 4 1 5 27-25 13 10. Szatymaz 9 3 2 4 18-22 11 II. Baks 10 3 2 5 19-27 11 12. Tanárképző 9 2 2 5 13-21 8 13. UTC 10 1 2 7 9-24 5 14. Tömörkény 10 1 2 7 8-24 5 15. Szentmihály 10 0 1 9 10-34 1 ló. Nagymágocs 9 0 1 8 7-43 1 A következő forduló párosítása. Október 21. (vasárnap), 14.30: Baks-Szentmihály, Ásotthalom-Fábiánsebestyén, Csanádpalota-Apátfalva, Nagymágocs-Tömörkény, Szikáncs-UTC-Heavytex, Szegvár-Tanárképző, Üllés-Komlósi Trans-Baktó, Gyálarét-Szatymaz. Totónyeremények Budapest (MTI) A totó 41. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. ZalaegerszegFerencváros 2-0 1 2. DebrecenGyőri ETO l-l X 3. MTK HungáriaVasas 1-0 1 4. 1860 München -Bayern 1-5 2 5. HamburgHertha 4-0 1 6. CottbusLeverkusen 2-3 2 7. StuttgartSchalke 04 3-0 1 8. M.-gladbachDortmund 1-2 2 9. JuventusTorino 3-3 X 10. LecceFiorentina 4-1 1 11. PerugiaRonia 0-0 X 12. Udinese-Internazionale lapzártánk után ért véget 13. BresciaChievo 2-2 X pluszmérkőzés: 14. ÚjpestDunaferr 0-2 2 Könnyelműség kizárva Második a Pick