Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-13 / 240. szám

V. NAPOS OLDAL SZOMBAT, 2001. OKTÓBER 13. Roberto Galvan újra Juronics társulatával dolgozik „Ha nincs üzenet, balett sincs" ben történik, az egyszerűen unalmas. Az alkotóknak nincs mondanivalójuk, csak a stílussal törődnek és egymást másolják - véli Roberto Galvan olasz koreográfus, A Szegedi Kortárs Balett hamarosan felújítja az 7 992-ben bemutatott Tangá című darabját. Roberto Galvan: Egyszerre vagyok olasz, baszk, mulatt és mesztic. (Fotó: Miskolczi Róbert) A költő rokonai „Legyek versedben asszonánc - Mikor és hogyan kerüli kapcsolatba a szegedi balettelt - 1992-ben jöttem először Szegedre a balett akkori vezetője, Imre Zoltán meghívására. Egy tel-avivi fesztiválon ismerkedtünk meg; felkért, hogy csináljam meg a Tangót - éppen azt a darabot, amit most felújítunk. Ez az előadás jelentette a fordulatot a társulat stílusában: én voltam az első modem koreográfusuk. Az együttműködés azóta Juronics Tamásékkal is tart; ezt jelzi két közös munkánk, a Requiem és az Éjszakai repülés. - Mihen tér el a mostani Tangó a tíz évvel ezelőttitől? - Új a díszlet és a jelmez, és egy kicsit felfrissítjük a koreográfiát. Én is sokat változtam, a társulat tagjai pedig jóval fiatalabbak azoknál, akik tíz évvel ezelőtt táncolták a darabot. Ilyen esetben a karaktereket hozzá kell igazítani a táncosok személyiségéhez. A koncepció viszont nem változik. - Miről szól a darab? - Ez egy nagyon egyszerű történet. Arról szól, hogyan változnak meg a férfiak és a nők, ha egymás társaságába kerülnek. - Gondolom, nem véletlenül választotta a Tangót. - Egy argentin zeneszerző azt mondta, a tangó nem csupán tánc, hanem maga a létezés tánelépésekben elbeszélve. Azért is szeretem, mert sokféle kultúra keveredik benne. Mint ahogyan bennem is: egyszerre vagyok olasz, baszk, mulatt és mesztic. - Hol dolgozik mostanában? - Egy ideje szabadúszó vagyok. Járom a világot, hol itt, hol ott koreografálok, baletttot és operál egyaránt. Korábban volt állandó rendezői állásom, majd egy ideig saját szabadúszó társulatom, sőt: öt évig vezettem egy intézményt is. - Nem hiányzik a saját színház? - Mindkét állapotnak vannak előnyei és hátrányai. Egy társulat- vagy intézményvezető munkája teljesen eltér a koreográfusétól. Ha a két feladatot egy ember látja el, az előbb-utóbb a munkája rovására megy. Én pedig sokkal jobban szeretek a tánccal foglalkozni, mint a bürokráciával. - Sokfelé dolgozik, nyilván jól ismeri a társulatokat. Mit gondol a Szegedi Kortárs Balettről? - Talán az egyetlen olyan társulat az országban, amely magas színvonalon műveli a modem táncszínházat. Munkájuk mindenképpen egyedülálló, mind a stílus, mint a technikai tudás szempontjából. A magyarországi helyzet sajátos, hiszen nincsenek modern balettiskolák. A táncosok vagy klasszikus balettet, vagy néptáncot tanulnak. A szegediek stílusát alapvetően meghatározza, hogy néptáncos előéletük van. Ez nagyon jellegzetessé teszi a mozgásukat: a mozdqlatokat és a ritmust. Táncuk puritán, díszítés nélküli. Ez teljesen eltér a klasszikus balettiskolákban nevelkedett táncosokétól. - Es a szegedi közönség? - Azért szeretem, mert nagyon fogékony az érzelmekre. A nyugat-európai országokban inkább az intellektuális üzenetek hatnak a nézőkre. - Milyen a Galvan-féle stílus? ' - Mindig arra törekszem, hogy elmondjak egy történetet; a balett szerintem erről szól. A modern táncban ez könnyebben megy, egyrészt, mert több eszköz áll a koreográfus rendelkezésére, másrészt, mert a táncosok olyanok, mint a hétköznapi emberek, így a nézők könnyebben azonosulnak velük. Mostanában a klasszikus balett és a modern táncszínház ötvözése érdekel, erről szólnak a legutóbbi munkáim. - Ez nemzetközi tendencia? - Manapság nincsenek nemzetközi tendenciák, mindenki mást csinál. Nincs uralkodó stílus, mindenki keresi a saját kifejezésmódját. - És ez jó? - Inkább unalmas. A balettben is az érződik, ami általában a művészetekben: nincs új a nap alatt. Az alkotók csak a stílussal foglalkoznak, és nem azzal, hogy mit is akarnak a közönségnek mondani. Hol ezzel próbálkoznak, hol azzal, és mivel nincs kiforrott, önálló kifejezésmódjuk, gyakran másolják egymást. Közben nem jönnek rá, hogy nincs is mondanivalójuk. Ez a balett esetében is így van. A tánc csupán médium, melyen az jön át, amit üzenni akarok. Ha nincs üzenet, balett sincs. Kaczar Gabriella Amikor ott tartok az olvasásban. hogy „ájulásomban a tenger/ megbillen, túlfolyik a láthatáron", valaki megérinti a vállam. Felnézek, és egy fiatal, talán tizenhét éves, szőke fiú arcát látom, egészen közelről. Mellettem ült a buszon, beleolvasott a könyvembe, és azt kérdezi, ugye, jól emlékszik, ez Baka István egyik verse. Igen, mondom, elégedetten bólint, fölkel, és hátizsákját a vállára lendítve elindul az ajtó felé. Én pedig nem csodálkozom, elfogadom, hogy a fiú már többször is olvasta ezt a kilencvenes évek elején íródott szerelmes verset, a Trisztán sebét, különben nem ismerte volna föl ebben a könyvben, a rövid idézet alapján. Amikor azt a könyvet olvasni kezdtem, arra gondoltam, ha arról akarok írni. miért érdemes elolvasni ma egy költészettel foglalkozó munkát, arról is kell mondani valamit, hogy kik olvasnak ma verset. De nem akartam leírni azt, hogy az írók és a költők ma személyesen ismerik minden olvasójukat. Nem is kellett. Itt ez a fiú, aki megszólított; elküldte valaki, hogy ezzel a feladattal ne kelljen törődnöm. A „Legyek versedben asszonánc" című könyvet Nagy Gáhor írta. A kötet az 1995-ben Szegeden elhunyt szekszárdi költő, Baka István költészetét elemzi. A szerző szereti ezeket a verseket, másrészt be szeretné bizonyítani, hogy felszínesen ítélnek azok a kritikusok, akik a költő pályáját két szakaszra osztják. Nagy Gábor azt bizonyítja, igenis összetartoznak az első három kötetben megjelent költemények a későbbiekkel. És egyáltalán nem kell zavarba esniük attól a különböző irodalomtörténeti iskolák képviselőinek, ha mindenképpen úgy próbálják „befogadni" Baka költészetét, hogy rokonítani próbálják az elődökhöz, és arra döbbennek rá, hogy ez az életmű a legközelebb Vörösmartyéhoz, Adyéhoz és József Attiláéhoz áll; nincs időben közelebbi rokon. A könyv szerzőjével vitatkozni legföljebb egyegy vers elemzése közben lehetne. Ám azzal, hogy nem mond ítéletet, csupán bátran elmondja a megérzéseit, és közben számos érdekes szempontot hoz szóba, ott is tovább olvas az ember, ahol esetleg nem ért egyet a megítélésével. Nagy Gábor maga is költő, a Kincskereső című irodalmi folyóirat szerzőjeként jól ismerte Baka Istvánt, a lap egykori főmunkatársát. így nem meglepő, hogy helyenként olyan ez a könyv, mintha egy ma is élő költő verseiről szólna. Mintha abban a tudatban íródott volna, hogy az érintett ezt el is olvashatja, és esetleg szemérmesen tiltakozhat egy-egy túlzónak tartott minősítés ellen, vagy felhívhatná a figyelmet valami tévedésre. És az erre utaló jelek ugyanazt az érzést idézik elő, mint ami akkor támadt bennem, amikor a jelenleg is forgalomban lévő telefonkönyvet lapozva megláttam Baka István nevét és telefonszámát. (Nagy Gáhor: Legyek versedben asszonánc". Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2001.) Bakos András Szegedi tanulmánykötet, érvényes megállapításokkal Az ismeretlen Fekete István Kitűnő - s hiánypótló - tanulmánykötet jelent meg a közelmúltban Szegeden: Az ismeretlen Fekete István. Szerkesztője, Sánta Gábor, az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Irodalom Tanszékének oktatója, a szerzők pedig hallgatói: Zámori Ida, Szávai Krisztina, Bába Nándor, Szabó Zsuzsanna, Tóth Péter, Oros Sándor, és Balogh Tamás (egy tanulmányt a szerkesztő is jegyez.) Fekete Istvánról, aki annyit írt mint Jókai, korábban csak egyetlen könyv jelent meg. Valló László monográfiája, ami tisztességes munka, de többnyire a felszínen marad. Az ismeretlen Fekete István szerzői viszont megkísérlik az alászállást. Emeljünk ki néhány figyelemre méltó megállapítást e kötetből (persze, sokkal többet tartalmaz, de a terjedelmi korlátok...), amellyel vagy egyetértünk, vagy nem! A Fekete István-i életmű viszonylag politikamentes, némelyek szerint látszólag, mások szerint ténylegesen. És e könyv szerzői szerint? Több tanulmányban szereplő föltételezés: az író a természet jelenségeinek, az állatok viselkedésének leírásával, „rejtett" dátumok elhelyezésével olykor az ötvenes évek jellegzetességeire is utal. Ezt Fekete István egyik idézett levele is valószínűsíti. mellyel ismerősének - aki arra biztatja, „aktuálisat" írjon - így válaszol: „A MA?... Ne nyaggass!... Be akarsz csukatni, vagy azt akarod, hogy elkárhozzak? Maradjon csak a Tavasz, a Bölcső és a Temető témaként". A rejtett politizálást azonban nem kellene mindenbe belemagyarázni. Az egyik tanulmány szerint nem véletlen, hogy a Lutra című regény végén - ellentétben a szerző más állatregényeivel - a főhős elpusztul. „Mindez talán azzal magyarázható, hogy a Lutrát az író 1955ben fejezte be", olvasható a szövegben. Holott a mű világosan tartalmazza: amikor Lutra működése egyértelműen életellenessé vált, sem a vidrák, sem a tágabb környezet javát nem szolgálta, az ezt észlelő, a Tavaszt megszemélyesítő (...) „karcsú lányalak megrezzent, mintha megütötték volna. Leveszem róla a kezem" mondja, s az eddig minden veszélyen keresztülmenő Lutrára pár oldallal később már a halál vár. A vidra sorsa e mondatoknál teljesedik be. Irány az esztétika. Az irodalomban - ellentétben a történelemmel - van „ha". Legalábbis lehet, a kritikában mindenképp. Szabó Zsuzsanna elmélyültségre utaló éleslátással fedezi föl, milyen lehetőséget hagyott ki Fekete István, amikor a „Hú" című regényben a rab bagoly „csak" a múltra, azon belül főként a török világra emlékszik vissza álmában, s nem „álmodja meg" a jövőt (holott lehetősége ennek is fölvillan, ám az író visszasorvasztja: a múltra, nem egyedként, de fajként emlékezhet a bagoly, ám jövőbe aligha lát.) Hozzátehetjük: etológiailag így hitelesebb a „Hú", de irodalmilag Fekete István kiaknázatlanul hagyott egy plusz dimenziót - igaz, ha kiaknázza, nem Fekete István lett volna, hanem Krűdy (ez nem értékítélet, csak megállapítás.) Áz is jó, amikor a doktriner narrációtisztaságot megkövetelő Bodor Bélával vitatkozva Szabó Zsuzsanna védelmébe veszi a Fekete István-i állatregények speciális narrációkeverését, az érvényesség és élvezhetőség jegyében. És így tovább. Számtalan találó, illetve vitatkozásra serkentő megállapítás - nyolc tanulmányban. Ez Az ismeretlen Fekete István. Ami. ha az előszóban foglaltakat figyelembe vesszük, csak a kezdet, egy még nagyobb formátumú munka kezdete. (Az ismeretlen Lekete István. Tanulmányok egy ismerős íróról. Szerk. Sánta Gábor. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2001.) Farkas Csaba Paródia a Tiszatájban \ R— Esterházy Péter Munkatársunktól Rendhagyó vállalkozásnak lehetnek szemtanúi a Tiszatáj olvasói, ha kezükbe veszik a folyóirat októberi számát: a megszokott rovatokban csupa paródiát találnak. A nagy hagyományú műfajt Karinthy Frigyes honosította meg a magyar irodalomban, s azóta is élvezettel falnák az olvasók, ám az utóbbi időben ritkán születtek igazán élvezetes paródiák. Egyetlen irodalmi folyóirat sem vállalkozott ilyen jellegű humoros szám összeállítására. A Tiszatáj szerkesztőinek a mostani paródia-különszám megjelentetésével többek között az is céljuk volt. Weöres Sándor. (Léphaft Pál karikatúrái) hogy bizonyítsák: a magyar irodalomnak változatlanul van humora, nem veszett ki a jó paródia, amely egyben találó kritika is, nem csak szórakoztat. Az októberi Tiszatáj paródiái keresztmetszetét adják a 20. századi magyar irodalomnak Máraitól Pilinszkyn át egészen a legfiatalabbakig, Orbán János Dénesig és Karafiáth Orsolyáig. Proust regénye Ördög Ottó által elferdítve Az eltűnt madeleine nyomában címmel bukkan fel a lapban stílusosan: megszakításokkal. A seregnyi írásból csak néhány példa: Hetvenkedés címmel Mecseki Rita Eszter írt Kovács András Ferenc modorában, Király Levente Oravecz-paródiát közöl Részletek a posztSzajla ciklusból címmel. Juhász Ferenc Őszes műit Ördög Ottó énekelte meg. Esterházy Péter Disharmonia infemalis című regényrészlete és Hazai Attila Karcsi nyitva felejti a szemét című írása Kiss László ferdítésében olvasható. A Tanulmány rovatban A Szigeti Lajos Sándor-i motívumregény (Jó Zseb Attila Mammon című verse) címmel Ördög Ottó írt Szigeti Lajos Sándor modorában. Kulcsár Szabó Ernő Genézis, avagy a posztmodernitás recepcióbázisának diszkrepanciái című tanulmányát Timár György szerzé. Papp p Tibor tollából származik az Odorics FerencPokol Béla szerzőpáros Vázlat a (szép)irodalom és a(z irodalomtudomány professzionális intézményrendszereinek egybevetéséhez című írása. Az életúton mit keresek? interjúsorozatban ezúttal Határ Győző beszélgetését olvashatjuk Kahdebó Lóránttal Alföldy Jenő ferdítésében. A paródiaszámot az újvidéki Léphaft Pál találó irodalmi karikatúrái és Schéner Mihály rajzai illusztrálják. A Diákmelléklet ugyan nem paródia, de Vadai István Weöres Sándor két groteszk versét elemzi.