Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-13 / 240. szám

fi dal A Délmagyarország és a Délvilág kulturális magazinja Szerkeszti: Hollósi Zsolt Mácsai Pál Örkény Istvánról, a 20. századról és az új Nemzetiről „Nem templom, élő közéleti fórum a színház,/ * . z őszi egyetemi kulturális fesztivál programsoroztában hatalmas sikert aratott Mácsai Pál „Azt meséld el, Pista" című Örkény-estje a Bartók Béla Művelődési Központ zsúfolásig telt dísztermében. A népszerű színésszel, aki ettől a szezontól a budapesti Madách Kamara művészeti vezetője, a groteszk nagymesterének önéletrajzi írásaiból összeállított előadás után beszélgettünk. Mácsai Pál: Egyelőre nem vállalnék feladatot az új Nemzeti Színházban - Mi az Örkény-est óriási sikerének titka? - Ez az előadás az egyszerű történetmesélés sok évezredes hagyományára épít. Rengetegen vagyunk, akiknek elegünk van a mindenáron való és kényszeredett szórakoztatásból. Biztosan ez is közrejátszik abban, hogy már kétszáznegyvenszer elő tudtam adni ezt az estet, és mindig hasonló volt a fogadtatása. A siker java része persze Örkényé. Nemrégiben egy pesti gimnázium szavaló- és prózamondó versenyén jártam, ahol egy felkészületlen lány, a mezőny leggyengébbje Örkény Meselevelek című kötetéből választott egy írást, amely arról szól, hogyan szoktatta le a kisliát a raccsolásról. A lány meg sem tanulta rendesen a szöveget, ő volt a legrosszabb előadó, sőt még el is nevette magát, mégis neki volt a legnagyobb sikere. Tanulságos eset volt: megértettem, micsoda erejű szöveget mondok. Örkény általában olyan közös, arehetipikus történetekhez nyúlt, amelyek elementáris hatásúak. - Mi újság, múlt század? címmel nagy visszhangot keltő előadást rendezett a Madách Kamarában. Ez nem színdarab, „csak" egy újságcikkekből álló összeállítás. Miután áttekintette a 20. század sajtóját, milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb? - Kiszámoltuk, az elmúlt években legalább százötvenezer újságoldalt lapoztunk át ehhez az előadáshoz Guelmino Sándor dramaturg kollégámmal. A világnézetemet nem változtatta meg ez á munka, de nagyon kibővítette a 20. századdal kapcsolatos ismereteimet: felért egy egyetemi kurzussal. Az újságokból összehasonlíthatatlanul részletesebb, emberközelibb és igazabb információkat szereztem, mint annak idején a gimnáziumi tankönyvből. Eleinte arra szerettem volna választ kapni, hogyan látjuk a mából a múltat, de már az első héten kiderült, a szöveg „többet tud": sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a régi szövegek mit mondanak a mának. Számomra az a legfontosabb tapasztalat, hogy miközben a felszín folyamatosan változik, a mélyben történő mozgások valójában általánosak és állandók, mint ahogyan az emberi lélekben, reakciókban, magatartásformákban is van valami állandó. - A sajtó tükrében melyik bizonyult a legizgalmasabb korszaknak? - A forradalmian felgyorsuló, összesűrűsödő időszakok: ilyen volt 1918-19. 1956 és 1989. Már évekkel korábban a levegőben vannak a változások jelei, majd hirtelen összesűrűsödnek és aktivizálódnak, kirobbannak. Már 1900ban voltak a lapokban olyan szocialista, sőt kommunista szövegek, amelyek azután 1918-19-et jellemezték - és így tovább, minden történelmi mozgás sokkal korábban indul, mint ahogy manifesztálódik. Az 1989-es rendszerváltás sajtója is izgalmas abból a szempontból, hogyan térnek vissza a régi mondatok és gondolkodásmódok. Láttuk azt is, hogy a 20. századi magyar sajtó története a hazugságok és az elhallgatások története is. A százból körülbelül huszonöt éven át volt valóban szabad a hazai sajtó: 1914-ig, majd 1945től nagyjából 1946 végéig, 1956-ban néhány napig és végül 1989-től. Az emberek mindig úgy olvasták az újságokat, hogy tudták, miből mit kell kiolvasniuk. Ez a sajátos metakommunikáció is rendkívül izgalmas. - Mely korszak cikkei vannak a legnagyobb hatással a közönségre? - A háború utániak jobban hatnak. Ez érthető, hiszen közelebb állnak a nézőkhöz, a többségnek saját emlékei is vannak már. Úgy terveztük a produkciót, hogy máshol is bemutatható legyen. Már kaptunk is meghívást Egerből, Szombathelyről és Pozsonyból. Ha van rá igény, Szegeden is eljátszhatnánk. -Milyen meglepetések érték a Madách Kamara művészeti vezetőjeként? -Tudtam, mire vállalkoztam, ezért nem értek nagy meglepetések. Rendkívül jólesett viszont a minden irányból megnyilvánuló segítőkészség. Akarják az emberek, hogy ez a színház működjön, és másmilyen legyen, mint a korábbi Madách Kamara. - A színház vezetőjeként a vállalt 75 százalékos látogatottság biztosításához mennyi kompromisszumot kell kötnie? - Semennyit, amit vállaltunk, még éppen teljesíthető, és lehet úgy is jó színházat csinálni, hogy vevő rá a közönség. Egyetértek azzal, hogy nem szabad kiüríteni egy színházat. Úgy kell az új közönséget meghódítani, hogy közben a régit is megtartsuk, megbarátkoztassuk az új műsorral. Üres széksoroknak könnyű úgynevezett művészszínházat csinálni. - Vállalna szerepet a jövő tavasszal megnyíló új Nemzeti Színházban? - Addig, amíg az a kultúrkormányzat működik, amely a Nemzetit úgy építette fel, ahogy, nem vállalnék ott feladatot, már csak azért sem, mert tagja voltam a Színházi Társaság vezetőségének, amely párbeszédet akart erről a kérdésről, de meg sem hallgatták. Volt egy tervpályázat, amelyen hatvan pályamű közül választott egyhangúan a független bírálóbizottság. Kijelölték a helyszínt is és kinevezték az igazgatót. A kultúrkormányzatnak joga van megváltoztatni a helyszínt és új tervezőt keresni, ha nem tetszik neki a régi, de hibának tartom, hogy ezúttal egy elkezdett építkezést állítottak le. A helyszínt is meg lehet változtatni, bár az Erzsébet téri nekem jobban tetszett, mint az Expo területe, mert meggyőződésem szerint a színház nem olyan templom, amelyhez el kell zarándokolni, hanem szent hely ugyan, de élő közéleti fórum. Hétre ma várom a Nemzetinél - szólt a régi sláger, és valóban ott randevúztak az emberek. Hétre ma várom a Vágóhídnál - ilyen sláger nem fog születni, mert az új helyszín kívül esik a budapesti élet fősodrán. El lehet fogadni, hogy városépítészeti szempontok miatt oda épül, ismerünk olyan fényképet, amelyen jól látszik, hogy az új Vígszínház a préri közepén állt, később épült köré a város. De elfogadhatatlannak tartom, hogy nem volt tervpályázat, a döntésből kérésük, majd tiltakozásuk ellenére kihagyták a színházi szakma közéleti szerveit. Mindez nemcsak azért súlyos hiba, mert az emberek megbántódtak, hanem azért is, mert így a szakma egésze nem érzi majd magáénak az új Nemzeti Színházat. Az pedig nem jó, ha a Nemzeti Színház nem mindannyiunké, hanem valakiké. Ha megváltozik az a kulturális koncepció, amely a szakmai közélet durva kihagyásával vitte végig akaratát, akkor természetesen vállalnék feladatot a Nemzetiben. A fő félelmem azonban az, hogy az épület - színházi értelemben - nem lesz elég rugalmas. Ezt még nem tudom, mert közszemlére tett belső tervek nem jelentek meg, és nem jártunk még az épületben, de az Erzsébet téri terv színházszakmai értelemben kifejezetten előremutató volt. Ha a jelenlegi merevebb belső tér lesz, az az egész színjátszásunkra nézve rossz. Elavult színházi terünk sok van, jól variálható nincs. - Mennyire osztotta meg ez az ügy a színházi szakmát? - Erősen. És ez a legfőbb hiba. - Milyen jelei vannak a megosztottságnak? - Bizonytalanság és szkepszis. Ez épp elég. Hollósi Zsolf Szikora János az alsósztregovai Madách-kastélyban tartotta az első olvasópróbát Már készül a Tragédia Szikora János és csapata a sztregovai Madách-kastélynál Munkatársunktól Madách Imre szülőhelyén és birtokán, a szlovákiai Alsósztregován tartotta az első olvasópróbát Szikora János rendező azzal az alkalmi társulattal, amellyel az új Nemzeti Színház 2002. március 15-i megnyitóján bemutatja Az ember tragédiáját. Immár összeállt a Nemzeti Színház első előadásának teljes csapata - derült ki a Madáchkastélyban. ahol Szikora János vezetésével megkezdte a felkészülést a Tragédia szereplőgárdája. Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera alakítja, Lucifer szerepében pedig Alföldi Róbertet láthatja majd a közönség. A színháztörténeti jelentőségű eseménynek ígérkező premieren számos színész több szerepet is játszik. Szikora János felkérésére feladatot vállalt a produkcióban többek között Bitskey Tibor, Raksányi Gellért, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Székhelyi József, Básti Juli, Kőszegi Akos, Kovács Lajos, Sztárek Andrea, Hőgye Zsuzsanna, Mészáros Tamás. Hirtling István, Gubik Ági, Ceglédi Eszter, Orosz Barbara valamint Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett is. A Nemzeti nyitó előadásának olvasópróbáján Madách gondolatai abban a szobában hangzottak el először, ahol a remekmű született. A produkció szereplőit - ezzel is hangsúlyozva a magyar színjátszás sokszínűségét - Szikora János a legkülönbözőbb hazai és határon túli színházakból verbuválta.