Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-11 / 238. szám

CSÜTÖRTÖK, 2001. OKTÓBER 11. AKTUÁLIS 5 A bolt is jóllakjon, a díszburkolat is megmaradjon Autómentes Kárász utca? Családtörténet (A Mikola-díj) Nagy boldogság költözött a Mikola családba. Na, nem mindegyikbe, de biztosan büszkék a többiek is a névrokonra, aki mint egészségügyi miniszter öregbíti e nevet. Mikola István hosszú, fáradságos munkával végre elérte, hogy kitüntethette Bálint nevű öccsét. Már gyermekkorukban, mikor odakint játszottak az udvaron a kis Pistike kis homoklabdaccsal mellbe találta öccsét, aki erre azt kérdezte: bátyus, most vajon mellbe dobtál vagy kitüntettél? A már akkor is korosabb és okosabb báty így felelt: ej, öcsém, majd eldönti azt az élet! S ím, eldöntötte, gyermekkori álmuk vált valóra. S mi mindannyian nyugodt lélekkel térhetünk ma nyugovóra, láthattuk, ebben az országban nincs lehetetlen, szívós munkával bármi elérhető. István és Bálint kapcsolata is szép példája a polgárbarát kormány családbarát elképzeléseinek, s eljön majd a kor, mikor mi mind­annyian kitüntethetjük rokonságunkat, de addig még sokat kell aludni, és sok bőr lefoszlik még az orcánkon. Jó éjszakát, gyerekek! Remélem, frászban vagytok már! (podmaniczky) APEH-vezetők pere Kézierővel oldják meg az építők és a boltok az anyagmozgatást. (Fotó: Miskolczy Róbert) Debrecenben is tilos Debrecenben a Piac utca is díszbur­kolatot kapott a nyáron. Csatári Béla, a debreceni önkormányzat városüze­meltetési osztályának vezetője elmond­ta, hogv a díszburkolatra áruszállítók nem hajthatnak rá, de azoknak a há­zaknak a lakói engedélyt kaptak az át­haladásra, akik a sétálóutca túloldalán élnek. A közterület-felügyelők és a rendőrök folyamatosan figyelik a kor­zót, a szabálytalankodókat a rendőrség 1-10 ezer forint közötti bírsággal sújt­ja. A kereskedőknek problémát jelent az áruszállítás, de szerencsére több má­sik út is csatlakozik a Piac utcába, így nem kell túl nagy távolságot megtenni­ük a raktárakat kézikocsival feltöltő áruszállítóknak. Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisí­tás és más bűncselekmé­nyek miatt indult per márci­usban az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága volt igazgatója és annak helyet­tese ellen. A vásárhelyi vá­rosi bíróságon megkez­dődött per az első tárgyalási nap után megszakadt, ugyanis a két vádlott elfo­gultságot jelentett be. Ezt a kifogást a Legfelsőbb Bíró­ság nem találta alaposnak, de elfogadta a Legfőbb Ügyészség javaslatát, és a napokban döntött: Bács­Kiskun megyébe tette át az ügyet. Idén márciusban a vásár­helyi városi bíróságon kezdődött meg az APEH Csongrád Megyei Igazgató­sága korábbi vezetője, vala­mint helyettese elleni bün­tetőper. Bednár Károlyt és Ványai Lászlót azzal gyanú­sították, hogy jogtalan előnyhöz juttattak két vál­lalkozót, hamis adóigazolást adva ki nekik. Ellenük hiva­talos személy által elköve­tett közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt indult eljárás, A vásárhelyi bíróságon tartott zárt tárgyaláson azon­ban - mint arról annak ide­jén beszámoltunk - elfogult­ságot jelentett be a másod­rendű vádlott. Bereck Imre vállalkozó - akit felbujtással vádolnak - indoka az, hogy az ellene indult árverési el­járásban kifogásolható az önálló bírósági végrehajtó működése, aki a Csongrád Megyei Bíróság elnökének a fia. Ványai László harmad­rendű vádlott szintén elfo­gultságot jelentett be, az APEH-vezető beosztásában rejlő személyes kapcsolat meglétét, valamint testvéré­nek (Szeged alpolgármeste­rének) esetleges politikai tá­madását jelölte meg. A Legfelsőbb Bíróság, annak ellenére, hogy a Csongrád megyei bírók nem érezték magukat elfogultnak az ügyben, a Kecskeméti Városi Bíróságot jelölte ki az első fokú eljárás lefolyta­tására, s ha lesz másodfokú is, akkor abban a Bács-Kis­kun Megyei Bíróság az ille­tékes. A Legfelsőbb Bíróság végzésében leszögezte: a vádlottak által felhozott kö­rülmények nem alkalmasak a Csongrád megyében működő bírák objektivitásá­nak a kétségbe vonására, ám az igazságszolgáltatás pár­tatlanságába vetett bizalom megóvásához fűződő fontos érdek az, mely indokolttá teszi, hogy más megye bíró­sága járjon el az ügyben. B. K. A. (Folytatás az 1. oldalról) Szemetesautó sem mehet be a Kárász utcára, ezért a díszburkolat megépítése óta a kukákat minden reggel kigör­getik a legközelebbi „elérési pontra". A Széchenyi tér sar­kán, a Kölcsey utcát kétfelől lezáró akadályoknál, vala­mint a Somogyi utca sarkán dönthetik be a hulladékot a szemétszállító autókba. A ku­kahordás az önkormányzati tulajdonú házakat rendben tartó házfelügyelők feladata. „A Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. nem számol föl külön díjat a szemetesedények hordozga­tásáéért" - tudtuk meg Kere­kes Pétertől, az IKV Rt. el­nök-vezérigazgatójától. Papp Zoltán, a hulladék­szállítást végző környezet­gazdálkodási kht. igazgatója elmondta, hogy hetente há­romszor, reggel 5 és 6 óra között viszik el a szemetet a Kárász utcáról. „Nem csak az áruszállító­kat, de a kukaautót, sőt a még nehezebb tűzoltókocsit is el­bírná a burkolat" - mondta Arvai István, a dísztéglákat lerakó Kész Kft. kommuni­kációs igazgatója. Nagy hi­degben a szürke gránitkövek nagyobb terheléskor elreped­hetnek ugyan egy rejtett, belső törésvonal mentén, ám ennek valószínűsége igen ki­csi. Az autókat a vörös, fehér, szürke és mályvaszínű kövek védelmében tiltották ki. A járművekből kicsöpögő olaj hamar elcsúfítaná a burkola­tot, amelyen a koszos gumi­abroncsok is nyomot hagyná­nak. • A díszburkolattal „körül­zárt" pénzintézetek biztonsá­gi okokból nem árulták el, hogyan és főleg: mikor bo­nyolítják a fuvarokat. Szemfüles fotóriporterünk azonban lencsevégre kapta a Klauzál tér és Kárász utca sarkán, a Kereskedelmi és Hitelbank előtt álló Skoda Pick-up típusú vagyonbizton­sági autót. A „group 4 Securi­tas megamicro Elektronikus vagyonvédelem" föliratú ko­csiban ülők föltehetőleg ép­pen a bank szolgálatában kényszerültek szabályszegés­re. Választaniuk kellett: az üzletutcába nem hajthattak be, ugyanakkor teljesíteniük kellett a pénzszállítás szigorú előírásait - talicskával még­sem tologathatják ki-be a bankókötegeket a forgalmas Belvárosban. Héjjas Attila, a „group 4" budapesti központjának egyik vezetője elmondta: nem ismeri a díszburkolat­építés óta megváltozott sze­gedi viszonyokat, de reméli, hogy a döntéshozók megta­lálják a burkolat védelmét és a napi munkájukat végzőket egyaránt szolgáló megoldást. • A Kárász utcai üzletek többségének komoly gondot okoz az áruszállítás. Aki nem tudja az épülettömb hátsó be­járatán keresztül megoldani az árufeltöltést, kézikocsival, vagy puszta kézzel kénytelen az utca végéről az üzlethelyi­ségbe fuvarozni a húsz-har­minc kilós kartondobozokat. - A bútorokat és a kerá­miákat is kézikocsival szállít­juk az üzletbe a Kígyó utcá­ban parkoló áruszállítótól. Minden tennék egyenként be van csomagolva, de ennek el­lenére is félő, hogy megsé­rülnek a törékeny vázák, dísztárgyak. Talán megoldást jelentene, ha hajnalban, vagy éjszaka a kisteherszállítók felhajthatnának a burkolatra - nyilatkozta Benkő Zsolt, a Klauzál téri Discos Gold Tours ajándéküzletének ve­zetője. A Kárász utca menedzser­üzletének nem okoz gondot a díszburkolat, hiszen a bolt­nak helyt adó épülettömb hátsó bejáratához behajthat az áruszállító. A farmerüzle­tek azonban nem ilyen sze­rencsések, a kisebb tételben érkező áruutánpótlást kézben viszik a raktárakba. A Kárász és a Kölcsey ut­ca sarkán lévő boltnak is gondot okoz az üzlet ellátása. A Kölcsey utcát még nem borítja díszburkolat, de az áruszállítás már így is korlá­tozott. - A raktár feltöltésének egyetlen módja, hogy a te­herautó szabálytalanul behajt az utcába, és minél gyorsab­ban átrakja az árut. Arra még nincs konkrét tervünk, hogy a gyakran mázsányi élelmi­szert hogyan fogjuk az üzlet­be juttatni, ha végleg lezárják a Kölcseyt - mondta Tóthné Patocs Hajnalka, üzletve­zető-helyettes. - Nagyon rossz a köny­vesboltok helyzete, hiszen az egyenként húsz-harminc kilogrammos könyvcsoma­gok nagy tételben, hetente két alkalommal érkeznek. Ilyenkor a cégünk kiskocsi­jával fuvarozza be a szállító az árut a raktárba, ami ko­moly időveszteség neki és az üzletünknek is. Nem is be­szélve arról, hogy nagy a ve­szélye a lopásnak és a sérü­lésnek. Szerintünk a legjobb megoldás az lenne, ha leg­alább hetente egyszer meg­engednék a teherszállítók behajtását - közölte Csá­szárné Surányi Rita, a Móra Ferenc könyvesbolt üzletve­zető-helyettese. A Démász a közterületek elektromos szerelvényeit te­herautókról javítja. Az áram­szolgáltató munkatársai úgy tudják, hogy 3,5 tonnánál ki­sebb önsúlyú teherjármű fel­hajthat a Kárász utcai dísz­burkolatra. A sétálóutca meg­hibásodott elektromos eleme­it ilyen, kisebb tömegű sze­relőautóról cserélik. Illyés Szabolcs­Nyilas Péter A Szegedi Kortárs Balett évadja A Carmina burana a Tháliában Három egymást követő estén mutatja be a Sze­gedi Kortárs Balett Juro­nics Tamás koreográfiá­ját, a Carmina buranát Bu­dapesten, a Thália Szín­házban. A szerdai, a mai és a pénte­ki budapesti előadásokat kö­vetően október 26-án a Kato­na József Színházban tartják meg a Carmina burana kecske­méti bemutatóját, ahol ebben a színiévadban 25 alkalommal lép fel a Szegedi Kortárs Balett. A pesti előadások után az együttes hazajön Szegedre, s információnk szerint a tánco­sok Juronics új művét kezdik próbálni. A Mozart Requiem­jére készülő új táncmű bemu­tatóját decemberben tervezik a budapesti Millenniumi Ud­varban. Készülni kell az együt­tesnek a novemberi három Tra­fóbeli előadásra is, ahol a reper­toárból a Szilánkok című Juro­nics-művet adják. Mint már hírt adtunk róla, a Szegedi Kortárs Balett az ar­gentin vendégkoreográfus, Ro­berto Galvan irányításával a Piazzola-zenére készült egy­kori sikerdarab, a Koncert fel­Jelenet a Carmina burana cimü táncműböl. (Fotó: Karnok Csaba) újításával kezdte az idei éva­dot. Hogy mikor és hol láthat­juk a felújítást - a Koncert­előadásokat valószínűleg a Mandarinnal párosítják -, még nem dőlt el. Elképzelhető, hogy az egykori Várszínház helyén nyíló Nemzeti Tánc­színház lesz a helyszín, de­cemberben. Ugyancsak nem tudni egyelőre, hogy A csodá­latos mandarin filmváltozatát mikor és hol lehet megnézni, hiszen még tartanak az utó­munkálatok. Eldőlt viszont, hogy a sze­gediek mikor láthatnak itthon Kortárs Balett-produkciót. A tervek szerint december 13-án lesz egy Carmina burana­előadás a Szegedi Nemzeti Színházban, s valószínűleg májusban „érhet haza" az új darab, a Mozart Requiem. Ezeken az előadásokon már hiányozni fog hűséges szegedi közönségének az együttes egyik alapító tagja. Topolánszky Tamás. Legföl­jebb az a tudat kárpótolhat némileg, hogy a táncost uto­lérte a nemzetközi siker: To­polánszky szeptember óta a Grazi Operaház balettegyüt­tesének szólistája. Mint meg­tudtuk, nehezen döntött, hi­szen 1991 óta táncolt a szege­di együttesben, s rajta is múlt, hogy ebben az évtizedben a legjobb kortárs táncszínházak élcsoportjába sikerült kerülni Juronics Tamás csapatának ­itthon és külföldön. Ennek a sikernek egyik következmé­nye viszont az is, hogy To­polánszky Tamásra szólista­ként számítanak' az osztrák város neves művészeti együt­tesében. S. E. Halasy-Nagy József filozófus Kényszernyugdíjazás A magyar iskolákban még ma is Halasy-Nagy József. egykor Szegeden tevékeny­kedő professzor fordításában kerül Arisztotelész Metafizi­kája a tanulók kezébe. E Weöres Sándorral. Szent­Györgyi Alberttel és Komis Gyulával baráti levelezésben álló, elfeledett filozófus-tanár munkássága lesz tárgya annak a konferenciának, amelyet pénteken rendeznek Szege­den, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Halasy-Nagy eredményei kevéssé ismertek, mivel a volt pécsi rektor, majd szegedi dé­kán 1948-as kényszernyugdí­jazása után nem kapott publi­kálási lehetőséget. Az ország összes egyeteméről érkeznek kutatók az októberi tudomá­nyos tanácskozásra, melynek tárgya Halasy-Nagy József fi­lozófiája és filozófiatörténeti munkássága, valamint kortár­saihoz és Szeged városához fűződő viszonya. - A Szegedi Tudományegyetemen hagyo­mánynak mondható, hogy az itt alkotó jeles professzorokra emlékezve egy konferencia keretében vizsgáljuk életmű­vüket - tájékoztatott Szabó Ti­bor főiskolai tanár, a szer­Halasy-Nagy József professzor az 1920-as években vezőbizottság elnöke. - A filo­zófust 1948-ban félreállítot­ták. A pécsi egyetem rektori tiszte után Szegedre kerülve a bölcsészettudományi kar dé­káni posztját töltötte be 1941 és 1942 között, valamint nyolc éven át, 1948-ig vezette a filo­zófiai tanszéket. Életművét most tárgyaljuk először ilyen komplex módon - tette hozzá Szabó Tibor. W. A.

Next

/
Thumbnails
Contents