Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

16 MOZAIK SZOMBAT, 2001. OKTÓBER 6. / ól ismerem azt a kisfiút, aki egyévig New Yorkban lakott a szüleivel, és naponta járt a World Trade Center ikertornyaihoz, imádta ókét. Egy má­sik barátomnak jegye volt, New York­ba ment volna, aztán lemondta az utat, kirakta az asztalra az útlevelét, mellé a dollárt, és fölbontott egy üveg fehér bort. Jöttem haza Burgenlandból, au­tóval, a testes magyar vámos úgy nézett rám, hogy meg kellett kérdezni tőle, mi lett az MTK-Fradi, nem tudom, mondta halkan, viszont nyissam ki a táskámat. Egyszer Párizsból érkeztem meg Berlinbe, délután volt, nyár és lek­várillat, és a fény ferdén zuhogott a városra, tettünk egy hatalmas kört a vá­ros fölött, ötszáz méter magasan, és én elfelejtettem, hogy félek. Egyszeregy lé­gikisasszony az ölembe borított egy szendvicses tálat, azt gondoltam, hoz újabb hort, de nem hozott. Nem szere­tek odafent lenni. Istennek se lehet jó. Szív Ernő Repülj, repülj ha például ennyire fent van. Nekem kell a föld, állni valamin, menni, sétál­ni, elszaladni. Nem jó fent, de néha olyan szép, mint egy óriás kislány ál­ma. Fölszállok a de Gaulle kettőről, mellettem egy tizennégy éves kislány szorítja a karfát, remeg a szája Egysze­rűen kivirulok attól, hogy őjobban fél. Mesélek neki a Concorde tragédiáról, az utasok sorsáról. Nem ájul el, csak megbillen a feje. Akárhol van az em­ber, a halál mindig egy centiméterre van tőle. Hamburghói jöttem Buda­pestre, éjszaka volt, és vihar. Kicsike gép volt, magyar gép, olyan dühvel rázták a délnémet széllökések, hogy a légikis­asszony egyszerűen rám zuhant, puha volt, meleg és jóillatú, édes jó istenem, nyögte, aztán észrevette, hogy hallom, mire úgy mosolyodott el, mintha én lennék az édesapja, kér még egy kiflit, uram. Egyszer meg nem indult el a gép Amszterdamba. Késtünk hat órát, javítani kelt, mondták, én meg hóüntot­tam, és elővettem az unikumot és kör­bekínáltam. Tehát az az az író is ivott egy jókora kortyot, aki pedig nem szo­kott. Mindegyik történet alapja a féle­lem. Viszont. Egyszer busszal utaztam Berlinbe, hátul ültem, a jobb oldalamon egy hetven éves néni, a másikon egy nyolcvanhárom éves néni, akik Buda­pesttől Berlinig végig beszélgettek az úton. Leonardo, a láma Leonardo, a láma több heti sántítás és egy műtét után gyó­gyultan hagyhatta el az állatvé­delmi világnapon a bécsi állat­orvosi egyetem kórházát. A sán­títást az okozta, hogy belelépett egy szögbe, s az megsértette a „talpát". A műtétet helyi érzés­telenítéssel végezték a palások­nak berendezett ortopédiai szak­osztályon. Külön érdekesség, hogy mivel a lámák csordák­ban élnek, s más állatokhoz ha­sonlóan nem szeretnek egyedül lenni, Leonardót a kórházba el­kísérhette társa, Geronimo is, s a sikeres műtét után most együtt tértek vissza gazdáikhoz, egy klostemeuburgi családhoz, bár Leonardónak még egy ideig kö­téssel kell járnia. Napos,párás őszi idő Szentes Makó Csongrád Kistelek o 21° 20° £N>22° Szolnok 0 21° 0 21° Kecskemét 0 21° 0 21° Orosháza 0 22° További kilátások A következő napokban tartósan az átlagos felett alakul a hőmérséklet. Enyhék lesznek az éiszakák és kellemesen melegek a nappalok. Kivételt azok a területek jelentenek, ahol tartósan megmarad a köd. Ezeken a helyeken a csúcshőmérséklet nem éri el a 20 fokot, másutt általában 20.25 fok között lesz Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Ü Ö Ö Max:23° Max:24° Max:24° Max:23° Mn:ir Mn:14° Mln:15 Min: 14 Napos Napos Felhős Derült Vízállás: V Tisza Szegednél 304 cm (hőfoka 15,4"Cl, Csongrádnál 233 cm. Mindszentnél 294 cm. A Maros Makónál 70 cm. \ Nap kel: 6.50. nyugszik: 18.14. A Hold kel: 20.20. nyugszik: 10.30. Isten éltesse! BRÚNÓ, RENÁTA Az áfelnémet Bruno névből .származik a Brúnó férfinév, jelenlése: barna, azaz barnamedve. A Renáta a Renátusz férfinév női párja. Utóbbi jelenlése: újjászületett AMÁLIA Vasárnap köszöntsük. A germán eredetű Amalher­ga önállósult becéző rö­vidüléséből származik, ez utóbbi összetett név ele­meinekjelentése: az Amá­lok, vagyis a gót királyi család és védelem. Más el­képzelés szerint az amal szó munkát, buzgóságot, buzgó embert jelent. Beszédhiba? Keresd a gént! Egy bizonyos génnek van fontos szerepe a beszédkész­ség alakításában. „FoxP2". Lehetne egy titkos ügynök fe­dőneve is. Ám fontosabb an­nál. Brit kutatók így jelölték azt a frissen felfedezett gént, amelynek rendkívüli jelentő­séget tulajdonítanak a beszéd­hibák esetében. A Nature cí­mű szaklapban közöltek sze­rint egyazon család három nemzedékének tagjain vizs­gálták a beszédhibák okát és így jutottak el a következtetés­hez: a nyelv, a beszédkész­ség alakításában egy bizonyos génnek van bénító, avagy ser­kentő szerepe. S ez, a „FoxP2"-nek nevezett gén protein-, fehérje hatásának tu­lajdonítható. Verébriadó Szeptember végén riadót fújtak a berlini környezetvé­dők: a német fővárosban ag­gasztó mértékben apad né­hány jól ismert és korábban tömegesen előforduló madár­faj állománya. A természetvé­dő szövetség múlt heti dön­tése, amellyel a 2001. év ma­darává választotta a házi ve­rebet, alkalmasint Berlinből kapott sqgalmazást. A 3,4 milliós városban ugyanis fo­lyamatosan csökken a ked­ves kis csiripelők száma. Míg a német egyesülés évében, 1990-ben csaknem egymil­lió veréb népesítette be a par­kokat és a tereket, mára 400 ezer alá esett a számuk. Haragos levél Nem talált vevőre a Chris­tie's londoni aukciós ház árve­résén az a haragos levél, amelyet John Lennon egykori Bealles­beli kollégájának, Paul McCart­ney-nak írt. A kikiáltási ár 65 ezerO font volt. A keltezés nél­küli levélben a legendás együt­tes 1970-ben történt felbomlása után egyebek közt ezt írta Len­non McCartney-nak: „Remé­lem, hogy ti - te és a többi ked­ves és önzetlen barátom - rá­jöttök, miket hazudtatok össze rólam és Yokóról, amióta együtt élünk". Lézerbot, vakoknak A fehér bot új, lézerváltoza­tát mutatták be Párizsban. A va­kok tájékozódását segítő bot újabb változata külsőleg alig kü­lönbözik a jól ismert fehér bot­tól, a „hatósugara" jelenti a dön­tő változást. Két típus készült a Lions Club jóvoltából. Mind­kettő azonos módon működik: a bot szárában elhelyezett minia­tűr ,.központ" lézersugarakat bo­csát ki, majd a visszaverődés alapján a bot markolatában lévő vevőberendezés azonosítja a használótól való távolságot. Interaktív bélyegsorozat a Nobel-díj Az új 3 ajtós Honda CMVIC Szeged. Kossuth L. sgt. 83. Tel : 62/468-444 Áradás A vietnami áradások halálos áldozatainak száma a hivatalos adatok szerint elérte a kétszázat, sebből 164 a gyermekek, illet­ve csecsemők száma. A vietna­mi katasztrófaelhárítási hatóság közölte, hogy a Mekong folyó deltájában több mint egy hó­napja tartó árvíz eddig 40 mil­lió dollárnyi anyagi kárt oko­zott. Az áradások az ország 12 tartományából hatot érintenek. A vízszint az utóbbi napokban csökkenni kezdett, de még jó pár napig magas marad, és az ál­dozatok száma is növekedhet. A nap vitte Két szarvasbogár beszél­get a kertben. - Min veszekednek megint ezek a csigák? - Hogy kinél legyen a szombati házibuli! tiszteletére Audi-, VW vezérműszíj (1.6 D) 2390,- Ft KOVÁCS élU t© alkatreszbazis HONDA The Power of Dreams Németh György karikatúrája Az Ön HONDA mArknkmmkndOni (H) HONDA Kurz Vásárhelyi P. u. 15. Szeged,6725 Tel.: (62) 468-027 A sportos 3 ajtós már 3 290 000 Ft-tól!* Alapfelszereltség: ABS, elektronikus szervokormány, vezető- és utasoldali légzsák, központizár, elektromos ablakemelő. Honda Civic •£/"vi*mjsí~ DOHC l-VTEC, 1998 cm'. 200 LE, gyorsulás 0-100 km/h-ra: 6,8 mp, végsebesség: 235 km/h HONDA •Új 3 ajtós Honda Civic 1 4i S. w"-"* A hirdetésen .thetö modeSek e.tro teiszerettségei tedelmeznofc Minden Hondn modellre 3 év végy 100 000 km gezencrét bi/tosHunk Az vnportfz lenntert. ez ár ée telszereltséo megváltoztetésánek |0|Jit Készítette Az éjs/aka képződött köd néhol csak lassan oszlik fel, a változó felhőzet melletl szinte mindenütt várható napsütés. Eső nem lesz. 18, 23 fokigemelkedikdélutánra a hőmérséklet Szeged 22° Mórahalom 22° ISSSSfr 0 22° Mindszent 0 21° London (MTI) A brit Királyi Posta szikrázó, szagló és egyetme­ket „tudó", úgynevezett in­teraktív bélyegsorozatot bocsátott ki a Nobel-díj lét­rehozásának tiszteletére. A sorozat hat bélyegből áll, mindegyik a Nobel-díj ka­tegóriák egyikére jellemző sajátosságú. Nézzük sor­ban: az orvosi kategória 40 pennys bélyege zselatinnal van átitatva, amely dörzsö­lésre eukaliptusz illatot áraszt magából. A fizikai kategóriát szimbolizáló bé­lyeg hologramos. A kémiai díjé az emberi ujj érintésé­re, annak hőhatására apró elektromos kisülést produ­kál. Az irodalmi kategória bélyegéhez nagyhatású na­gyító szükséges: ezen ugyanis T. S. Eliot 32 soros verse olvasható, a homok­szemcsénél hússzor kisebb szavakkal írva. A közgaz­dasági Nobel-díjas bélyeg a nyomdaipar gyökereihez vezet vissza: az 1840-es nyomdaiipari eljárást örö­kítették meg rajta, amely a világ legelsó. Penny Black nevű bélyegét produkálta. Végül a béke díj tiszteleté­re készített bélyegen az olajfaágat csőrében tartó galamb dombornyomással készült. „Ez a világ első interak­tív bélyegsorozata. Soha nem használtak ennyi kü­lönféle nyomtatási techni­kát egy bélyeggyűjtemé­nyen belül" - jelentette be büszkén a brit posta veze­tője a Reutersnak. Tartós szörtalenités, apilalás. Tetoválás ós szeplők eltávolítása. Lázares irrhéiwIevTtáv Plasztikai sebészel FORRÁS MA6AN KLINIKA tüLiur Kiskacsa fürdik... London (MTI) II. Erzsébet brit királynő rendre egy gumikacsával für­dik kádjában - tálalta óriási szenzációként a címoldalán a Sun című brit bulvárlap. A gu­mikacsán felfújható korona is van, a királynőn azonban für­déskor - vélhetően - nincs. Mindezen felséges fürdési tit­kokat az újságnak egy - név nélkül említett - szobafestő fedte fel, aki a királynő fürdő­szobájának szépítésén mun­kálkodott. „Csaknem hanyatt estem a létrámról, amikor meg­láttam a sárga kacsát felfújha­tó koronájával" - idézte a Sun a szobafestőt. „Szerintem a ki­rálynő az unokáitól kaphatta viccből. Mindenesetre a kacsa arra utal, hogy a királynőnek legalább jó humoroérzéke van" - mondta a mester. Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve

Next

/
Thumbnails
Contents