Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-06 / 234. szám
14 SPORT SZOMBAT, 2001. OKTÓBER 6. Vizes alapozás KAJAK-KBNU Nem sokat pihenhettek a kajak-kenusok. Hiába ért véget ugyanis a versenyidény, a 2002es évadra már meg kellett kezdeni a felkészülést. így tettek a Démász-Szeged VE különböző korosztályai, a két szakágban összesen több mint 300 versenyző. A legnagyobb figyelem a felnőtteket kíséri, közülük néhányan hazai vízen, a Maty-éren lehetnek Európabajnokok a jövő nyáron. Natasa Janics a fővárosba utazott, és Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatával együtt dolgozik. A kajakos Fehérvári Vince Japánban, Hegedűs Róbert Kanadában kapcsolódik ki, mellette természetesen rendszeresen edz. a kétszeres olimpiai bajnok Storcz Botond - miközben a gyermeke novemberi születése tartja lázban Sári Nándor vezetésével végzi a tréningeket. a kenus Hüttner Csaba Csepelen tartózkodik, míg a párostársának, Fürdők Gábornak egyelőre jobb dolga van: az esküvője utáni nászút mézesheteit tölti. Rendkívül széles az egyesület utánpótlásbázisa, a sok fiatalt korosztályonként másA Démász-Szeged VE kajak-kenusai, többek között Hegedűs Róbert (balról) és Storcz Botond már a 2002-es feladatokra, köztük a szegedi Eb-re készül. (Fotó: Gyenes Kálmán) más tréner készíti fel. A kajakos tehetségek közül a juniorokkal és az ifikkel Váradi Márton, a serdülőkkel, a gyerekekkel, valamint a kölykökkel - generációnként 30-30(1) növendékkel - a Czeglédi Gábor, Rigó Gábor, Laudisz Zoltán trió foglalkozik. Jároli Jenőnének ugyanezekben a korcsoportokban főleg a lányok jutnak. A Dózsa általános iskola révén Kása Ferenc és Kerek Csaba népes kenus társasággal dolgozhat: az előbbi mesteré a felnőtt és a junior, az utóbbié az összes többi évjárat. A felsorolásban két új névvel, Rigó Gáboréval és Laudisz Zoltánéval találkozhattunk, ők most kerültek edzőként a Démászhoz. Nem tudott viszont megegyezni a klub a kiváló szakemberrel, Vécsi Viktorral. A tehetségek sorát kinevelő fiatal edző nem fogadta el a Szeged által kínált feltételeket, azaz nem akart egy teljes utánpótláscsoporttal dolgozni. A szerződését ezért felbontották. egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a további sorsa. Az egyik legeredményesebb magyar vízisport-egyesület vezetése szeretné, ha Vécsi két tanítványa, Joób Márton és Vajda Attila felkészülését nem zavarná meg ez a döntés. A két fiatal kenus szerződése 2002. októberében jár le, a klub keresi azt a megoldást, amelynek révén gond nélkül, megfelelő színvonalon folytathatják a pályafutásukat. Módi József Szeniorok a vízben Munkatársunktól Nemzetközi férfi szeniortornát (40 év felettiek) rendeznek a vásárhelyi városi strandfürdőben vasárnap, 10.30-tól. A viadal jubileumi apropóját az adja. hogy 70 évvel ezelőtt, 1931. június 14-én játszotta első hivatalos bajnoki mérkőzését a Hódmezővásárhelyi Torna Vívó Egylet. A Budapesten rendezett Európa-bajnokság miatt a nyárról kicsit el kell tolni az eseményt, de ez nem zavarja a három vízbe szálló együttest abban, hogy örömpólóval szórakoztassa a nézőket. A hazaiak edzői tisztségét Török Sándor látja el, aki többek között Szabó Lászlónak, dr. Cseri Andrásnak, dr. Vörös Jánosnak, ifj. Török Sándornak, Juhász Józsefnek szavazott bizalmat. A program: Vásárhely-Arad, 10.30; AradZenta, 11.30; Zenta-Vásárhely, 12.30. Ma Szombathelyen a Naturtex Ujabb nehéz ellenfél KOSÁRLABDA Munkatársunktól Az Albacom-UPC után újabb erős ellenfél vár a Naturtex-Szedeák férfi kosárlabdacsapatára. A Tiszaparti gárda ma este negyed nyolckor Szombathelyen lép pályára. A szegediek az első fordulóban Székesfehérváron nagy csatára kényszerítették a többszörös magyar bajnokot, remekül helytálltak. Milyen esélyekkel veszik fel a küzdelmet a Falco ellen? - erre a vezetőedző, Bonifert Domonkos válaszolt. - A Debrecen meglepetésre legyőzte a szombathelyieket az első fordulóban, így most a Falco biztos, hogy kettőzött erővel küzd majd ellenünk. Idén már játszottunk egymással, akkor a Magyar Kupa-mérkőzésen 101-123-ra Kálmánék nyertek. A válogatott irányítója mellett kiváló képességű kosarasok erősítik a Vas megyeieket. Elég csak Willey, Tarle vagy Pankár nevét megemlíteni. Sérülés nem hátráltatta a munkánkat, azonban az Amerikából érkező hírek Green, Elliot és Molnár Aron lelkivilágát alaposan megviselték az elmúlt napokban. Mindhárom idegenlégiósunknak a családtagjai aggódnak a játékosokért, több telefonbeszélgetés alkalmával is utaltak arra: jó lenne, ha hazatérnének. Bízom benne, hogy a bajnoki meccsre elfelejtik ezeket a problémákat, és hasonló produkcióval rukkolunk ki, mint Székesfehérváron. Ez pedig a mi helyzetünkben nagy dolog lenne. Szabadtéri döntő szombaton Csomorkány-kupa Vásárhelyen VÍVÁS Tudósítónktól Újoncok vívóversenyét rendezik szombaton és vasárnap a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban. A Csomorkány-kupa szombaton. 10 órakor a női tőr előmérkőzésekkel kezdődik, míg délután 3 órakor a legjobb kilenc vívó döntője követhető nyomon, a Kossuth téren felállított szabadtéri színpadon. Vasárnap, 10 órától a fiúk versenye látható a sportcsarnokban. A szombati verseny vendégei: Juhász Katalin Vásárhelyről elszármazott olimpiai és világbajnok s Fülep Sándor, a kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok öttusa csapat tagja, valamint vívóedzője. Magyart István. Segédedzői tanfolyam Munkatársunktól A Csongrád Megyei Önkormányzat Sporthivatala segédedzői tanfolyamot indít a következő sportágakban: aerobic, aikido. akrobatikus rock and roll, asztalitenisz. atlétika, birkózás, búvárúszás, evezés, íjászat, jégkorong, judo, karate (karate-do, shotokan, shitoryu, wadoryu, gojuryu, kyokushinkai, ashihara), kajak-kenu, kempo, kerékpározás, kézilabda. kick-box, kosárlabda, kung-fu, labdarúgás, lovassport, műkorcsolya, ökölvívás, ritmikus gimnasztika, rögbi, röplabda, sakk, síelés, sportlövészet, súlyemelés, sportrekreáció, szinkronúszás, taekwondo, tájékozódási futás, táncsport, teke, testépítésfitness, tenisz, tollaslabda, torna (női és férfi), triatlon, úszás, vízilabda. A 92 órás, munkaszüneti napokon tartandó kurzusra bárki jelentkezhet (október 12-ig), aki középiskolai végzettséggel, büntetlen előélettel és a választott sportágból versenyzői múlttal, illetve jártassággal rendelkezik. A jelentkezési lapokhoz az alábbi címen juthatnak hozzá az érdeklődők: 6720 Szeged, Victor Hugó utca 1., I. emelet. Bővebb információ a 62/548-094 és a 548-095ös telefonszámokon kapható. Vivendi Telecom Hungary ÓsuékBt minkét tm ^ Mindenki erről beszél! Telefonáljon november 1-től december 31-ig beszélgetési díj nélkül a V-fon vonalain! Szókimondó akciónk ideje alatt - hétköznap 18.00 és 7.00 óra között, valamint hétvégeken egész nap - havi 300 percig, beszélgetési díj nélkül használhatja a V-fon telefonvonalait. A további beszélgetések percdíja is 50%-kal alacsonyabb a díjcsomagok tarifájánál! A Szókimondó akció igénybevételi díja a két hónapos időszakra helyi és primer körzeten belüli használat esetén bruttó"900 Ft. csak helyi hívás esetén bruttó 600 Ft. A kedvezményes akció egyéni előfizetőkre vonatkozik, az igények leadási határideje október 25 Akciónk további részleteivel kapcsolatban, kérjük, hívja a körzeten belül ingyenes 1288-as telefonszámot! Éljen a V-fon által kínált lehetőséggel, és szerezzen kellemes perceket! A korábbi Bakonyiét Déltáv. Digital 2002. Dunáim Egomcom. Jéutal. Kiodunacom cégek egyesülésével leirejóvő V * fon Mvkejtéai uvlgaitataa Összeköt minket a szó www.vfon.hu Az UHRIN Transzport Kft. Csongrád, Szegedi út 45. szám alatti TELEPHELYÉT ELADJA! A telephely adottságai: Összterület: 35 000 négyzetméter, két autószerelő műhely, autómosó, üzemanyagkút, irodaépület, szociális épület. A telephelyen végzett tevékenységek: haszongépjármű -javitás, hatósági műszaki vizsgáztatás, üzemanyag-kiskereskedelem, járműtárolás. Az ajánlatokat írásban kérjük az UHRIN TRANSZPORT Kft. címére: 5901 Orosháza, Pf. 271. NONSTOP HIRDETESFELVETEL TELEFONON 5000 Ft értékhatárig 62/567-835 (üzenetrögzítő) [ i i"JfSRilffiiíTá* Építkezők, tervezők, kivitelezők figyelmébe ajánljuk! AZ ISO-PORTAL Kft. által gyártott j elegáns I #;TRYBA | RENDSZERŰ ! MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK kedvezményesen megrendelhetőek a Kecskeméti HÍRÖS-BAU kiállításon. Kiállítás helye: Kecskemét, Városi Sportcsarnok területe Kiállítás ideje: 2001. okt. 11-14-ig További információk: | 20/9177-582, 30/9538-795, 20/3656-042 Minden kedves érdeklődőt I szeretettel várunk! ( az uszoda előtti Expo-sátorban) — kombiné Javasolt: __ _ -magas vérnyomás ilVFRíE^ ríltS3f -magas koleszterin szint A N* óríUfn + -szívinfarktus megelőzése ni 30" 1023 Zéuki ., */» m., 0é-r-w-7»0 -izomgörcsök és terhesség esetén magnerof ^ tabletta ahst. A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! BIC.K tOflOH Hyndai Atos 7 870 OOO Ft-tól Hódmezővásárhely, Szántó K. J. v. f 10. Tel.: 62/236-498 6 személyes, 1,5 tonna teherbírás, közel 4 nm rakfelület 2 499 OOO Ft+áfa MOTORS-VIRO Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 99. Tel.: 62/533-822 IUOI5W7