Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-15 / 216. szám
V. NAPOS OLDAL SZOMBAT, 2001. SZEPTEMBER 15. Százéves néni Munkatársunktól Ma ünnepli századik születésnapját a rúzsai Bakó Jánosné. Juliska nénit közel húsz esztendeje ápolják, segítik a helyi gondozási központ munkatársai. Az intézményben tegnap felköszöntötte őt Papp János polgármester és Makra Ágnes igazgató. Az ünnepségen részt vettek még a néni gyermekei, unokái és dédunokái is. , Dugonicsos régiókonferencia Globalizáció és helyi érdekek Csongrád megye mellett Romániából, Vajdaságból, Békés megyéből és BácsKiskun megyéből hívtak vendégeket a tegnapi Duna-Tisza-Körös-Maros Eurorégió irodalmi társaságainak II. találkozójára, melyet tegnap Szegeden a városháza dísztermében, délután pedig az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartottak. Az előadások a globalizáció, az európaiság, regionalitás és helyi értékek kérdéskörét különböző nézőpontokból taglalták. A programsorozatot Szeged legrégibb civil szervezeteként a Dugonics Társaság rendezte, melynek apropójául a millennium, az ezredforduló, valamint a társaság újjászervezésének tizedik évfordulója szolgált. Köszöntőjében Bartha László polgármester, a Dugonics Társaság tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta Szeged régióközponti szerepének fontosságát és felelősségét. Az elmúlt évszázadokban a várost sújtó természeti katasztrófák, árvizek és politikai döntések - a legsúlyosabb Trianon - a szellemi és gazdasági felemelkedés érdekében az egyházat és a város vezetését összefogásra késztették. A múlt században három kiemelkedő személyiség - Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, Glattfelder Gyula püspök és a Nobel-díjas Szenl-Györgyi Albert - munkásságának köszönhetően tovább erősödött a város szellemi életének határokat átszelő kisugárzása és régióvezetői szerepe. Szeged, a régió érdekeit ma is szem előtt tartva, kiemelt feladatának tekinti a biztonságpolitikai szempontokat. Kiemelte még a polgármester a szegedi folyamatot, valamint a biztonságpolitikai központ megalakulását, melynek céljai között a kézifegyverek leszerelése is szerepel. Csillik Bertalan emeritus professzor, a Dugonics Társaság elnöke a régióban Szeged kulturális és földrajzi szerepét, valamint a hatékony kapcsolattartás fontosságát emelte ki. A globalizáció, a szegények megsegítése és a szolidaritás kapcsán az újságírók felelősségéről szólt Gyulay Endre szegedcsanádi megyés püspök. Lévay Gizella A Szegedi Nemzeti Színházban Orvosokat avatnak Munkatársunktól A Szegedi Tudományegyetem tanácsa dr. Dobozy Attila akadémikus, általános rektorhelyettes elnökletével - ma délben a Szegedi Nemzeti Színházban rendkívüli ünnepi ülés keretében orvosdoktorokat avat. A rendezvényen 109 végzős hallgató vesz át általános orvosi diplomát. Az egyetem volt diákjai közül 14-en summa cum laude, 80an cum laude, 15-en rite minősítéssel kapnak diplomát. Az ünnepségen két honosított orvosdoktori és egy honosított fogorvosi diplomát is átadnak azoknak, akiknek külföldön szerzett diplomájukat egyenértékűsítették. A doktoravató ünnepségen dr. Lonovics János egyetemi tanár, az orvoskar dékánja a következőket fogadja orvosdoktorokká: Abrudán Klára, Almási Krisztina, Agó Katalin, Argyelán Miklós, Ba Katalin, Bagóczky Nóra, Balog Attila, Bartkó Judit, Batta István, Berta Ágnes, Besenyi Zsuzsanna, Borbély Eszter, Cimmer Csongor, Csenki Melinda, Csilek Éva, Dobra Mariann, Dombóvári Gergely, Domonyai István, Dósa Piroska, Duray Gergő, Erős Anikó, Fábi Andor, Faragó Judit, Farkas Judit, Farkas Krisztina, Fejes Norbert. Folly Réka, Forgács Péter Bertalan, Füvesi Judit Katalin, Géczi Tibor, Gloviczki Balázs, Gothár Mária, Hajdú Ildikó, Hajnal-Papp Norbert, Hankovszky Péter, Hans Katalin, Hanti Péter, Hornok Emese, Horváth Varga Éva, Jagicza Anna, Juhász Lajos, Kassai Tibor, Kéri Zsuzsanna Anett, Kicsi Dóra Kornélia, Kincses Zsigmond Tamás, Király Viktória Anna, Kis Anita, Kiss Judit Klára, Komlódi Júlia, Koós Eszter Gabriella, Koós Krisztina, Kovács Sándor Krisztián, Lakatos László, Laurinyecz Mária, Lemberger Anett, Letoha Tamás, Madarász Zsolt József, Makay Ágnes Olga, Markó Ildikó, Mlinarics Réka, Mócza Csilla, Monduk Péter Zoltán, Mózes Katalin, Nagy Ferenc Tamás, Nagy Márta, Nagy Szilvia, Németh Anikó, Ombódi Róbert, Palotás András Levente, Patai Tímea, Pásztor Katalin, Petkes Gergely, Perjési Luca, Polyák Ilona, Ruskó Rita, Sahin-Tóth Gábor Mihály, Sasvári Judit, Séllei Ágnes, Serfőző Orsolya, Sinkó Melinda, Soós Judit, Szabó Albert, Szabó Kornél, Szabolcski Enikő, Szatmári Ágnes, Székely Sándor, Szekeres Antónia, Szekeres Szilvia Zsuzsanna, Szilágyi Erzsébet, Szikszai Balázs, Szincsák Eleonóra, Szőke Anita, Szőke Dominika, Takács Róbert, Tivadar Anette, Tóth Zsuzsanna, Uhercsák Kinga, Újhelyi Mónika, Vadász István, Vághy Rita, Váli Katalin Virág, Várszegi Ágnes, Vig István, Vincze Emőke. Az angol nyelvű évfolyamon végeztek: Ad el Bagherpour, Antonino Giuseppe Colombo, Irwin Róbert Somasundram, Mahmood Vaezzadeli, Rajeev R. Mavath. Honosító oklevelet kapnak külföldi orvostudományi egyetemen szerzett diplomájuk után: dr. Balta János, dr. Bíró Zoltán Levente, dr. Poljakovic György. A kézifegyverek terjedésének kockázata és a terrorizmus Az ellenőrizetlenség veszélye A biztonságpolitikusok a második szegedi nemzetközi konferencián felhívták a figyelmet arra, hogy rendkívül nagy kockázatot hordoz magában a kézifegyverek elterjedése Délkelet-Európában. - Bár a világ most az amerikai terrortámadást követően egy másfajta veszélyre figyel, nekünk az ellenőrizetlen fegyverek terjedését kell meggátolnunk, hogy a nagyobb bajnak elejét vehessük - jelentette ki lapunk kérdésére válaszolva Póda Jenő, Orbán Viktor miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadója. A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központjában tegnap megkezdődött konferencián, melynek témája a kézifegyverek elterjedése, 21 ország és hat nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt. A tanácskozást a londoni székhelyű Saferworld elnevezésű, a kormányzathoz nem kötődő civil szervezet, a magyar Külügyminisztérium és a Szegedi Biztonságpolitikai Központ szervezte meg, immáron másodjára. A biztonságpolitikai kockázatok változtak, eltolódtak. Bár még ma is fenyeget az államközi háborúk veszélye, ennél sokkal fenyegetőbb a terrorizmus, a totális bűnözés terjedése - vélte Póda Jenő. A konferencia elsősorban civil kezdeményezés, és ezért célja elsősorban nem az, hogy kidolgozza a védekezés konkrét módját. Komoly feladat hárul azonban a jelenlévőkre azzal, hogy az elkövetkező két napban feltárják a kézifegyverek ellenőrizetlen terjedésében rejlő valós veszélyeket, és beszámoljanak arról, hogyan védekezhetnek országaikban a jelenség ellen. Póda Jenő szerint a tényfeltáró vita később a szakemberek segítségére lehet a megelőzés lehetőségeinek kidolgozásában. A konferencia résztvevői zárt ajtók mögött tanácskozás, amelyen akciótervet dolgoznak ki az ellenőrizetlen kézifegyverek felszámolására. K. B. Vodafone a Kárász utcán Munkatársunktól A dél-magyarországi régió első márkaüzletét nyitotta meg tegnap Szegeden, a Kárász utcán a Vodafone. Mint ahogy azt Vitai Attila vezérigazgató elmondta, a sétálóutcában a mobilszolgáltatónál vásárolt készülékek szervizelésével is foglalkoznak. A Vodafone jelenleg több mint 93 millió ügyféllel rendelkezik a világ 5 kontinensének 26 országában. A magyar piacra 1999-ben a negyedik mobilszolgáltatóként lépett be, s mára már 320 ezer ügyféllel áll szerződésben. A szegedi márkaüzlet különben a harmadik vidékinek számít: nemrégiben Miskolcon és Szombathelyen nyitottak a nagyközönség felé. Latin est a kávéházban Munkatársunktól Latin estre várják az érdeklődőket ma a Millenniumi Kávéházban (Szeged, Dugonics tér 12.). A Magyarországi DélAmerikaiak Csongrád Megyei Egyesülete szervezésében temperamentumos táncokat tanulhatnak a vendégek. A 19 órakor kezdődő rendezvényre a belépés díjtalan. Játszóparkot avattak Tápén Megszépült a tér is Az új játékok biztonságosak. Erről meggyőződhetett Bartha László polgármester is, aki az igazgatónő kérésére kipróbálta a mászókát. (Fotó: Karnok Csaba) Munkatársunktól Biztonságos fajátékok között játszhatnak tegnap óta a gyerekek Tápén, a Majakovszkij téren. Az önkormányzati támogatásból és vállalati adományokból épült park játszóterét tegnap délután adta át a gyerekeknek Bartha László polgármester, Tintámé Horváth Magdolna, a kerület önkormányzati képviselője és Szűcs Ferencné, a Bálint Sándor Általános Iskola igazgatója. Az iskola diákjai és a közeli ovi lakói vidám műsort mutattak be az ünnepségen. A képviselőnőtől megtudtuk, hogy a tetszetős fajátékok mintegy nyolcszázezer forintba kerültek, de ez szinte eltörpül az egész tér II millió forintos felújítása mellett. A gyerekek azonban nem sokat törődtek a felnőttek társalgásával, hiszen azonnal birtokba vették a fajátékokat. - Örülök, hogy ilyen biztonságos játékok között játszhatnak a gyerekek nyilatkozta Bartha László, miután Szűcs Ferencné kérésére elsőként sétált végig az egyik mászókán. A Bálint Sándor Általános Iskola diákjai az igazgatónővel együtt megígérték, hogy védnökséget vállalnak a szép, új játékok felett. - Nem csak a gyerekekre gondoltunk, hiszen a környéken sok idős ember is él, ezért hamarosan létrehozunk a játszóparktól nem messze egy padokkal-fákkal telepített idősek parkját is közölte Tímárné Horváth Magdolna. A Duna-Körös-MarosTisza Eurorégiós Együttműködés a II. donátori konferencia támogatást kérő projektjei között akar pályázni a Szeged-Temesvár közötti vasútvonal rekonstruciójára. A Vajdaság Autonóm Tartomány, illetve a Szerb Köztársaság kormánya védnök ségével tervezett programban a Szeged-Kikinda-Zsom bolya-Temesvár közötti vasúti közlekedés visszaállítása mellett szerepel a Tisza-híd újjáépítése is. Az eurorégiós térség három államát, Magyarországot, Jugoszláviát és Romániát érintő közlekedési folyosó helyreállításának elősegítéséről ez év májusban született döntés. Szeged-Temesvár között ugyanis 1944 óta nincs vonatközlekedés. Az ennek visszaállítását célzó projekt magába foglalja a teljes pályaszakasz rekonstrukcióját, valamint a szegedi vasúti híd újjáépítését. A projektet szeptember 18-án, 11 órakor Szegeden, a Royal Szállóban mutatják be. N. R. J. Dinnyés dalai Mu' nőtársunktól Jinnyés József zeneszerzőe ladóművész vezetésével gitúnjs énekeseknek hétfőn, 18 órakor Pentaton Énekmondó Szabadiskola indul a szegedi Alsóvárosi Kultúrházban. Kedvcsinálóként a 65 éve született Ratkó József megzenésített verseiből adnak elő válogatást. A továbbiakban egyéni tanrend szerint haladnak a hallgatók zeneelméletből, műfajismeretből és műsorszervezésből. A szervezők kérik, hogy mindenki hozza magával a gitárját. Senki nem tudja, hogy ki a címzett és ki a feladó Cetlikre írt vallomás és könyörgés Munkatársunktól Feltűnő módját választotta érzéseinek kimutatására egy fiatalember Szegeden. Szerelme lakóhelye, a Kémes utca 14/A számú ház elé több ezer papírcsíkot szórt, amelyeken tudatja, szereti, és kéri, hogy bocsásson meg neki. A számítógéppel készített szerelmi vallomás és könyörgés még tegnap délután is az utcát díszítette. A szél vígan vitte szerteszét a kis fecniket.-- Már gondoltam arra, hogy összesöpröm az egészet és annak az ajtaja elé teszem, aki kapta. Csak sajnos nem tudom, ki a címzett - mondta a lépcsőház egyik idős lakója. Ezzel nincs egyedül. A Kemes utcában ugyanis senki sem tudja, vajon kinek írt a rejtélyes férfi. Többen is a harmadikon lakó fiatal lányra gondoltak, javasolták, őt kérdezzük meg, hiszen neki van udvarlója. A hölgy kizártnak tartja, hogy neki szól a vallomás és a könyörgés. - Van barátom, de nem vesztünk össze, így semmiért sem kellene neki bocsánatot kérnie - válaszolta. Az egyik lakó, egy középkorú hölgy sajnálta, hogy nem neki üzent így szerelme. - Az igaz, hogy ezzel rengeteg munkát adott a takarítónknak, de azért annyira romantikus, és én biztos megbocsátanák a páromnak - mondta. (Szerkesztőségünket tegnap több levélben is értesítették a történtekről, leírták, egy férfi bocsánatért fog esedezni majd szerelménél. Sajnos, sem a nő, sem a férfi nevét nem árulták el, pedig kíváncsiak lettünk volna arra, hogy elérte-e célját az üzenettenger. Meg másra is...) Kérlek, bocsáss meg!" „Szeretlek." Ezek a szavak olvashatóak Szegeden, a Kemes utcai lépcsőház elé szórt papírcsíkokon. (Fotó: Miskolczi Róbert)