Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-05 / 207. szám
A Délmagyarország és a Délvilág melléklete fiataloknak • Szerkeszti: Kormos Tamás Ez a film tele van „csakhogyokka!" Újra Szegedre és a megyébe érkezett Ágota és Füge, a Szerelem első és második vérig szerelmespárja. Utazásuk apropója, hogy a rendező, Dobray György segítségével tovább fűzik kalandjaikat. A Szerelem utolsó vérig talán már a befejező rész lesz, bár az Ágotát tizenöt év után újra alakító Szilágyi Mariann szerint a történetnek megint úgy lesz vége, hogy nem kapunk minden kérdésre választ. Az eltelt évekről és az új történésekről beszélgettünk Ágotával... Jaj, bocsánat! Szilágyi Mariannal. - Sokan szólítanak Ágotának f - Régebben igen, de mostanában senki. Persze furcsa is lenne, mivel jó pár éve Olaszországban élek. Kint nem is tudja senki, miket csináltam én itthon. - A nézők már várták a folytatást. Te Ls? - Tulajdonképpen mind a két tilmnek úgy lett vége, hogy lehet folytaüli. Örültem, amikor megkerestek, de a döntés nehéz volt. Az olasz „csizmához" köt minden, a munkám, a családom, de szívesen jöttem persze, mert az anyukámmal is ritkán látjuk egymást. Most elkísért Szegedre, sokat vagyunk együtt, nagyon jó érzés. - Kinek szánjátok az új részi? - Annak idején mindenki látta ezt a filmet. Lehetett szeretni, utálni, de mindenkit megérintett. Nyilván ezekből az emberekből emlékeket hoz elő az új rész, ők megnézik. A fiatalabbakat is érdekelheti, és remélem. érdekelni is fogja. Éppen az ő kedvükért került sok mozgalmas jelenet a filmbe. Üldözések, verekedés, mind-mind olyan részlet, amitől pörög a történet. Szerintem ez nagyon jót tett a filmnek. - Hogy kerültök megint Szegedre? - Nem is tudom, ki a bonyolultabb eset: Füge vagy én. Bery (Füge) zavaros üzleti ügyeit intézi itt. Ágota, hozzám hasonlóan Olaszországban él, férjével, két gyerekével. Neki ez csak nyaralás. CsakSzilógyi Mariann (Ágota) a nagyjelenet előtti másodpercekben. (Fotó: Karnok Csaba) A mostani stáb egy részével szenvedtem végig újra szerelmes °Szerelem első vériget hogy a vonaton találkozik Fügével. Csakhogy az olasz férj magánnyomozóként Szegedre jön. Csakhogy Fügének is van barátnője. Ez a film tele van „csakhogyokkal". - Mesélted, hogy évek óta külföldön élsz. Milyen érzés itthon lenni? - Fantasztikus! Szegedet például imádom. A férjemet sokáig győzködtem, hogy költözzünk ide. Egyszer már rá is állt, de visszaléptünk, mert neki és a gyerekeinknek nem tett volna jót a változás. A magyarokat jobban szeretem, mert nyíltabbak. Ez sokszor fáj, mert nem mindig dicsérik az embert, de jobb, mintha rád mosolyognak és közben hátba támadnak. Az olaszok inkább ilyenek. -Mi nem tetszik Magyarországban? - Az árak. Megdöbbentőek! Mi kint sem élünk jól. Átlagos középosztálybeliek vagyunk, albérletben lakunk. De kint legalább van lehetőségem választani. Itthon a minőségi ruha nagyon drága, de a bóvli is. Nem tudom, hogyan tudnak itt az emberek megélni. - Visszatérve a Jilmhez, milyen érzés újra a kamerák előtt állni? - Nagyon furcsa. Olyan deja vu érzésem van, mintha már lett volna ilyen. Na jó, válaszolok komolyan is. Én nem vagyok filmszínész, nekem mindig furcsa, hogy filmben szerepelek. Az azért segít, hogy ismerős csapattal dolgozom. A stáb egy részével szenvedtem végig a Szerelem első vériget. Tudják, hogy kell bánni velem. Dobray György meg csodálatos ember. Persze veszekszik, de nem azért, mert velünk van baja, hanem a szereplőkkel. Néha pedig egészen őrült öüetei vannak. A múltkor ablakon kellett bemásznom. Azóta kék-zöld a lábam. Utána olyan magas sarkút adott rám, amiben lépni is alig tudok. És mindezek tetejébe, szombaton ,jó egy órát ugráltam lefel egy motorra, rövid szoknyában. Szerintem ő még ezt nem próbálta... Csík Gergely Érdekel a Szerelem utolsó vérig? Végre megint film készül Szegeden és a megyében! A Szerelem első vérig és a Szerelem második vérig óta lassan tizenöt év telt el, most azonban folytatódik Ágota és Füge története. A szereplők hál' istennek maradtak a régiek, mint ahogy a rendező is. A trilógia utolsó darabja mégis formabontó lesz. A korábbinál sokkal több akció, pergő ritmus, kaszkadőrök. Fügével együtt a tilm is felnőtt, érettebb lett. A humor persze a régi. És a szerelem is... Hermina Nem fogom megnézni. Nem ezzel van gondom, hanem általában a magyar filmekkel. A színvonaluk nem üti meg azt a mércét, ami elvárható lenne. Na jó! Van olyan hazai film, amit szeretek, de ez nem az. Nem láttam az előző két részt sem, úgyhogy lehet, hogy nem is érteném, miről van szó. Andi Biztos megnézem, mert nagyon szerettem az előző két részt is. Végig Fügééknek drukkoltam és bár happy end-szerű volt a Szerelem második vérig vége, kár, hogy nem házasodtak össze. Kíváncsi vagyok, mi történik velük és hogy egymáséi lesznek-e végre. Annamari Várom már a folytatást. Régen sokszor megnéztem a két korábbi részt. Szeretem a jó magyar filmeket és ezek azok voltak. Remélem a mostani rész nem lesz túl modern. Úgy értem, tele akcióval, meg lövöldözéssel. En legjobban arra vagyok kíváncsi, lezárul-e Ágota és Füge története. Csongor Nem láttam a filmeket, úgyhogy nem tudom, miről van szó. Annak azért örülök, hogy Szeged moziba kerül. Az új részt biztos meg fogom nézni, mert itt voltam a forgatáson és érdekel, mi készül abból a kavalkádból, amit itt láttam. A Szerelem utolsó vérig kiutat mutathat a magyar filmnek. Áron A Szerelem első vériget láttam, a második részről lemaradtam, de azt hiszem a harmadikért elmegyek a moziba. Igazából nem várok semmit az új résztől, csak kíváncsi vagyok. Érdekes lesz látni, mennyi minden változott tizenöt év óta a szereplők életében és persze Szegeden. Randizólc figyelmébe! Mint látjátok, szerdánként találhatjátok meg a közkedvelt RANDI-rovatot lapunk Tisza-party című mellékletében. Továbbra is ugyanúgy hirdethettek, mint eddig: vágjátok ki a mellékelt ábrát, és ragasszátok a beküldendő üzenet borítékjára. Névvel, címmel ellátott leveleiteket ingyen közöljük, de értük felelőséget nem vállalunk. Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írjátok rá: RANDI-rovat! RANDI-rovat A „Holdfény" jeligéjű lánynak: Szia! Találkozzunk az üzenet megjelenése utáni szombaton. Szentesen, a buszpályaudvarnál, délután 3-kor. Egy ilyen újság lesz nálam! Ha neked nem jó a hely és az időpont, akkor írj másikat. „Nyári szerelem" jeligére! A „Komoly kapcsolat" jeligéjű lánynak: Vásáriielyi, dolgozó srác vagyok, a többit személyesen! Szeretnék veled találkozni, ha gondolod, írj helyet és időpontot, lehetőleg hétvégére. Jelige: „Firebird". A „Komoly kapcsolat" jeligéjű lánynak: Szegedi, független, 28 éves, dolgozó srác vagyok. Tetszett a leveled, szerintem több dologban hasonlít a felfogásunk. Ha szeretnél velem megismerkedni, találkozzunk a hirdetés megjelenése napján, este 7-kor, Tarjánban, a Penny Markét előtt! Legyen nálad egy ilyen újság, nálam is lesz. Ha nem jó az időpont, írj ugyanerre a jeligére! A „Nyári szünet" jeligéjű srácnak: Szia! 15 éves, vásárhelyi lány vagyok. 172 cm magas, modellalkatú, barna hajú és szemű. Életvidám vagyok, mindenre nyitott, ami érdekes, és amiben van egy kis izgalom. Szeretek Szegeden lenni, és korán reggel a Tiszaparton sétálni. Szeretem a jó bulikat (de nem a diszkót), és szeretek a természetben lenni. A jó filmeket sosem hagyom ki. Ha szeretnél megismerkedni velem, akkor találkozzunk szeptember 8-án Szegeden, a Tisza-parton, a múzeum mellett, fél 9-kor. Legyen nálad egy ilyen újság! Sajnos, hamarabb nem érek rá, mert elutazom, és csak 7-én jövök vissza! Ha nem tudsz eljönni, írj vissza, „Felhő" jeligére! A „Ketten, párban" jeligéjű lánynak: Szia! Hirdetésed felkeltette érdeklődésem. 24 éves, szegedi fiú vagyok, aki egy őszinte, komoly kapcsolat reményében keresi társát. Szabadidőmben szeretek olvasni, sportolni, szórakozni. Szeretnék veled megismerkedni. Ha az időpont megfelel, találkozzunk a hirdetés megjelenése utáni pénteken, délután 6-kor a Sing Sing diszkó előtt. Egy ilyen újság legyen nálad, vagy írj a „Találkozások" jeligére! Sziasztok, csajok! 17 éves, 179 cm magas, szegedi srác vagyok. Szeretem a jó zenét, szeretek moziba járni, jókat bulizni. Szeretnék megismerkedni egy kedves, jó alakú, szegedi lánnyal, akivel kialakíthatnánk egy hosszabb távú kapcsolatot, és akivel járhatnék bulizni stb. Ha felkeltettem az érdeklődésed, írj „Tuti csávó" jeligére! 31 éves, szegedi, 169 cm magas srác vagyok. Sajnos, még nem találtam meg az igazit! Ezért, társaság hiányában, szeretnék megismerkedni egy olyan lánnyal, akivel jókat beszélgetnénk, sétálnánk, buliznánk. Káros szenvedélyem nincs, de szeretek diszkóba járni. Ha jó alakú, helyes lány vagy, és szívesen találkoznál velem, írj „Válasz" jeligére! A „Karnevál" jeligéjű fiúnak üzenem: A múlt héten nem jelent meg a hirdetésem, de én még mindig szeretnélek megismerni! Ha te is engem, akkor írj egy szegedi találkozóhelyet, esti időponttal! A „Velence" jeligéjű lány. 24 éves, káros szenvedélyektől mentes, romantikus beállítottságú, szegedi fiú vagyok. Dolgozom, és főiskolára járok. Mindezek mellett sportolok, szeretek moziba járni, és még jobban szeretek esténként sétálni. Szeretnék megismerkedni egy 20-24 éves, sportos, szegedi lánnyal, aki magányos, és társra vágyik. Ha szeretnél velem találkozni, kérlek, írj „Boldogság" jeligére! Kedves, „Smaragd szem" jeligéjű lány! Hirdetéseddel felcsigáztál! Ha szeretnéd, hogy ez kölcsönös legyen, találkozzunk a levél megjelenését követő szombaton, este 6kor, az Anna-kútnál, lesz nálam egy ilyen újság, hogy megismerj. Magamról egyelőre annyit, hogy 21 vagyok, szegedi, és még egy lány sem menekült előlem ki az ablakon (talán csak az ajtón?). A „Ketten, párban" jeligéjű lánynak: Szia! 24 éves fiú vagyok. Dolgozom, és emellett főiskolára járok. Szeretek moziba járni, sétálni, beszélgetni. Ha szeretnél velem találkozni, kérlek, légy szeptember 6-án, délután 5-kor az Anna-kútnál. Legyen nálad egy ilyen újság. Ha az időpont nem jó, írj vissza „Te+Én" jeligére! A „No disco" jeligéjű lánynak üzenem: Szívesen megismerkednék veled. 20 éves, vásárhelyi fiú vagyok. Szeretek olvasni, sétálni, kirándulni. Szeretem az állatokat és a természetet. Ha van kedved velem találkozni, írj helyet, időpontot a „Garibaldi" jeligére! Kedves, „Szerelem" jeligéjű lány! Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel a 23-ai délutánt illetően! Kicsit késtem, valószínűleg ezért nem találtalak ott a megbeszélt helyen. Vagy megbántottalak valamivel, amit a múltkor írtam? Esetleg a délelőtti rossz idő miatt nem volt kedved eljönni? Bocsánatot kérek tőled ezúton is! Most csak abban reménykedek, hogy elolvasod ezt a hirdetésemet is, és adsz még egy lehetőséget. Ne hagyd, hogy egy kissé összetört, romantikus szív reménytelenül darabokra hulljon! Ha még mindig szeretnél velem megismerkedni, akkor gyere el a hirdetés megjelenése napján a PMK előtti padhoz, délután 5 és fél 6 között, ott várok rád! A kezemben ott lesz egy rózsa. Ha nem felel meg a hely és időpont, kérlek, írj „Új esély" jeligére!