Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-26 / 225. szám
SZERDA, 2001. SZEPTEMBER 26. X AKTUÁLIS 3 Kormányzati céltámogatások Csongrád megyében Szeged viszi a prímet Szög és teianusz Már a sokadik magyar politikusszakértőt hallom, aki a nagy nyilvánosság előtti előadásában a terrorizmus természetét firtatja. Ebben mindahányan értésünkre adják, hogy a terrorizmus természete olyan, hogy kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan, hogy hol üti föl a fejét (a fejünket!). És hazaipélda is adódik rá: a 90-es évek elején történt reptéri buszrobbantás. Viszont különösebb magyarázat és okok felsorolása nélkül rátérnek, mintegy kikövetkeztetik, hogy az ország, a magyar lakosság biztonságban van, még annak ellenére is - amely kiállás felől nem lehetnek kétségeink -, hogy légterünket „beépítettük" a terrorizmus elleni hadigépezetbe. Ezek felelőtlen és agylusta állítások, a csitítva elkendőzés retorikája. Mert talán éppen abban állana egy politikus-szakértő szakértelme, hogy retorikailag úgy fesse le a helyzetet, hogy az egyszerre legyen reális, és egyben ne keltsen pánikot. Csakhogy a napi politikai reflexretorika (s mint olyan, nem átgondolt, nem felépített) képtelen tállépni a „minden jól működik" álszent és álnaiv, píárdemagóg megszólalásmódján. De van kitől tanulni: az Interpol egyhetes értekezletének megnyitóján épp a miniszterelnök szögezte le öles kartartásban, hogy a magyar rendőrség és igazságszolgáltatás szenzációs, égbeszökőfejlődése után ma már a magyar állampolgárok bizalmát élvezi. Csak nem? Igy van vagy nem így, le van szögezve. Hát jól van, de vegyük számításba: ki szöget vet, tetanuszt arat. culU A szegedi Vedres István gimnáziumot is pályázati pénzből újítanák föl. (Fotó: Miskolczi Róbert) Innovációs konferencia Szegeden Szellemi értékek és a gyakorlat Munkatársainktól Az önkormányzatok a 2002-es évre 629 milliárd forintot igényeltek különböző beruházásokra a kormánytól. A kabinet azonban csak 30 milliárd forint címzett támogatást oszt ki 43 önkormányzati beruházás elindítására. A támogatott programok közül harminc valósulhat meg kormánypárti vezetésű településen. Az országban a legnagyobb, cimzett támogatással megvalósuló beruházást Szegeden tervezik, a városi szennyvizcsatorna-épitéséhez 1 milliárd 300 millió forintot igényelt az önkormányzat. Szeged mellett más megyei városok is számítanak a kormány segítségére. Szeged 2001-ben négy jövő évi beruházásához igényelt címzett támogatást a kormánytól. A városi szennyvízhálózat ISPA által is támogatott építéséhez, a másik, szintén ISPA által támogatott projecthez, a szilárd hulladék kezelésének modernizálásához, valamint a Vedres szakközépiskola és a Kisszínház felújításához. Lapinformációk szerint a négyből három pályázatot támogat a kormány 2002-ben, ám a városházán nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy melyeket, ugyanis hivatalos értesítés eddig nem érkezett a szegedi önkormányzathoz. Nem lehet egyértelműen a városvezetők pártállásához kötni a címzett támogatások odaítélését, legalábbis a szegedi esetben nem - szögezte le határozottan Török Imre György, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Szeged már évek óta pályázik a szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító építéséhez támogatásra, mivel az országban a 100 ezer főnél népesebb városok körében jelenleg a legrosszabb a helyzete. A szennyvíz a megyeszékhelyen gyakorlatilag tisztítatlanul ömlik a Tiszába. Török Imre György elmondta: a város pályázatát az Ativizig vizsgálta szakmai szempontból, és mindenképpen jogos a címzett támogatás, hiszen Szeged csak így kaphatja meg a beruházáshoz az ISPA által nyújtott. Munkatársunktól Csongrád Megye Közgyűlése csütörtöki ülésén dönt arról, hogy ki legyen az ópusztaszeri pszichiátriai otthon új igazgatója. Mindemellett a közgyűlés módosítja 2001. évi költségvetési rendeletét. A testület tárgyal még a megye fenntartásában műösszesen 8 milliárd 300 millió forintos támogatást. A város korábban is sikeresen pályázott, hiszen 1999ben belterületi vízrendezésére 420 millió forint, a kórház és rendelőintézet felújítására ugyanebben az esztendőben 180 millió forint címzett támogatást nyert. A 2000-ben benyújtott pályázatok közül a Radnóti Miklós gimnázium bővítését és felújítását támogatta a kormány 358 millió forinttal. • A címzett támogatásokra félretett állami pénzkeretből Csongrád megye települései különböző arányban részesültek. így például Csongrád város önkormányzata a Batsányi gimnázium B épületének fölházására 1999-ben nyert 259 millió 661 ezer forintot, a beruházáshoz szükséges összeg 80 százalékát. Az önkormányzat a céltámogatásnak nevezett pénzcsoködő, járó- és fekvőbetegeket ellátó intézmények következő öt évre vonatkozó működtetéséről, valamint a fogyatékosok ellátásának javítását célzó megyei programról. Továbbá tájékoztató hangzik el az idei esztendő első féléves gazdálkodásának tapasztalatairól. magból óhajtott támogatást kapni a városi szennyvíztisztító telep megépítésére is: először 1999-ben és 2000ben sikertelenül, majd 2001ben eredményesen. Csongrád szennyvíztisztító művének megépítéséhez az állam 414 millió 300 ezer forintot ad (a beruházás 60 százalékát). Idén a szennyvízcsatorna-hálózat megépítéséhez kér segítséget Csongrád: a terv megvalósításához 1 milliárd 328 millió 234 ezer forint állami pénzforrásra (a beruházás 51 százalékának finanszírozására) számít. Hódmezővásárhely a jelenlegi kormányzati ciklusban jelentős pályázati pénzösszegeket nyert. így jutott 590 millió forinthoz a tervezett nyugdíjas lakópark építésére, 400 milliót a strandfejlesztésre, 20 milliót pedig a Deák Ferenc utcán is elhaladó, az iskolákat összekötő kerékpárút létesítésére. A Vásárhelyi Tenisz Klub pedig 17 milliót nyert csarnok építésére. Makó 1998-ban a művelődési ház építésének befejezésére 199 millió 165 ezer forintot, 1999-ben a gimnázium rekonstrukciójának első ütemére 287 millió 602 ezer forintot, 2000-ben további 747 millió 398 ezret kapott, címzett támogatásként. Az idén a városi önkormányzat még nem részesült címzett támogatásban, az azonban tudott, hogy a megyei önkormányzat által működtetett makói kórház megkezdheti a rekonstrukciót. Az 1 milliárd 550 millió forintos beruházást 10 százalékban a megyei önkormányzat Finanszírozza, az összeg fennmaradó 90 százaléka címzett támogatás. Az idén ősszel a megnyert pénzből mintegy 100 millió forintot utalnak át a munkálatok megkezdésére. A szentesi önkormányzat ebben a ciklusban nem nyert címzett támogatást. Annak ellenére sem, hogy a volt megyeháza felújítására háromszor nyújtottak be a pályázatot. A megyei önkormányzat, intézményfenntartóként kapott viszont 2000-ben 1,3 milliárd forintot, amelyet a Szentes Területi Kórház diagnosztikai tömbjének felépítésére fordít. A Csongrád Megyei Önkormányzat az elmúlt két esztendőben kapott, idén viszont nem részesült a címzett támogatási pénzkeretből. Most nem kapott zöld utat a Csongrádon tervezett 1,1 milliárd összköltségű fogyatékosokat ellátó otthon építése; továbbá a Hódmezővásárhelyen működő, középsúlyos fogyatékos gyermekek iskolájának új épületbe költöztetését célzó, valamint a deszki kórház rekonstrukciójával kapcsolatos pályázati elképzelés sem. A megyék országos fejlesztési rangsorában Csongrád megye a 17. helyet foglalja el. Ennek oka, hogy a térség nem jelent igazi vonzóerőt a tőkebefektetők számára. Bénult állapot jellemzi a hazai mezőgazdaságot is, valamint óriási gondot jelent a feldolgozóipar összeszűkülése. Az utóbbi állítások halmozottan igazak Csongrád megyére, hangzott el tegnap a regionális innovációs fórumon. Ugyanakkor a megyében kiemelkedő tudományos kutatóintézetek működnek, ám a szellemi értékeket nem eléggé hasznosítják gyakorlatban. Többek között erre utalt előadásában előbb Valastyán Pál, az MTESZ megyei szerA 47-es főútnak a Vásárhely és az algyői Tisza-híd közötti szakasza négysávúra bővítéséről, e jelentős beruházás előkészületeiről lapunkban már többször is beszámoltunk. így arról is, hogy az első szakaszt - mely a vásárhelyi Kaszap utca és a kishomoki bolt, valamint a mellette lévő erdő közötti földes útig tart - november 30-áig kell átadniuk a leletmentést végző régészeknek az útépítők számára. „Még nem tudom pontosan megmondani, mikor kezdődik meg maga az útépítés - nyilatkozta lapunknak Rigó Mihály, a Csongrád Megyei Közútkezelő Kht. főmérnöke -, csak egy dávezetének elnöke, majd Frank József, a megyei területfejlesztési tanács elnöke. Valastyán szerint a térség szakembereinek össze kellene fogni a problémák leküzdésében. Ehhez fontos lépést jelentett a térség hét regionális cégéből létrehozott konzorcium. Az innováció kulcskérdése ugyanis az, hogy a kutatások során kimunkált technológiákat miként lehet bejuttatni a gazdaság vérkeringésébe. Frank József véleménye szerint a mezőgazdaság fejlesztése nem csak dél-alföldi érdek, hiszen az ágazatban az uniós csatlakozás miatt is több beruházásra lenne szükség. N. R. J. tum a biztos: október 2-ára kell beadnia a közbeszerzési eljáráson talpon maradt, azaz az előminősítésen megfelelt 7 pályázónak az ajánlatát. Ezt majd zsűri értékeli, és javaslatát megküldi az illetékes minisztériumnak jóváhagyásra." A főmérnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az előkészítő munkát nagyban megkönnyítette eddig is, hogy eredményes az együttműködés a vásárhelyi önkormányzattal. Rigó Mihály kérdésünkre elmondta: az építkezés következő szakaszát még nem jelölték ki. Az első ütem elkészítésének anyagi fedezete viszont már adva van. B. K. A. Ülésezik a megyei közgyűlés Igazgató Ópusztaszerre Jegyzők tapasztalatcseréje A jegyzői munka gyakorlatának, az időszerű és új feladatok összehangolásának jó formája az a jegyzői klub, melyet Csanytelek, Felgyő, Csongrád, Derekegyház, Szegvár, Mindszent, Székkutas, Mártély, Fábiánsebestyén, Szentes, Hódmezővásárhely, Nagytőke, Arpádhalom, Nagymágocs és Tömörkény, valamint a Szegeden székelő megyei közigazgatási hivatal együttesen hívott életre. Seres Ilona, Tömörkény község jegyzője tegnap délelőtt a klub soros háziasszonyaként köszöntötte a meghívást elfogadó kollégáit, majd Fekete Gábor polgármester tartott rövid tájékoztatót a községről. A találkozón a köztisztviselői törvény módosításával kapcsolatos tennivalókról folytattak eszmecserét. Az országos értekezletekről, a törvénnyel kapcsolatos háttérintézkedésekről dr. Tari Jánosné, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Ellenőrzési főosztályvezetője és munkatársa, dr. Csonkáné dr. Balda Ilona számolt be és válaszolt a kérdésekre. A módosított köztisztviselői törvény az eddiginél jobban kulcsszerepbe helyezi a jegyzőt, javadalmazását javítja, és ettől remélhető, mérséklődik a fluktuáció, mely - érdekes módon - nem a mi megyénkre, hanem Dunántúlra jellemző. A köztisztviselő anyagi és erkölcsi megbecsülésére is sokkal több törvényes lehetőség kínálkozik mint eddig. A köztisztviselői törvény alkalmazása, a munka- és életkörülmények javítása ott sikeres, ahol jegyző és polgármester jól együttműködik. B. Gy. Gy. A 47-es bővítése és az időjárás Késik a kapavágás Jó hírét is szállítjuk. Volkswagen Transporter nettó \ 213 000 Ft-tól. Most minden Transporterhez 100 000 Ft értékű rádióreklámot adunk, hogy meghirdethesse vállalkozását. Hamar megtérül befektetése: akár annyi új ügyfelet is szerezhet, ahány emberhez a Transporter hétről-hétre eljuttatja a Dáridó Produkciót. És ha túl sok új megrendelést szerzett, a Volkswagen Haszonjármű Márkakereskedések ismét állnak rendelkezésére. VOLKSWAGEN Haszonjárművek