Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-25 / 224. szám
KEDD, 2001. SZEPTEMBER 25. MŰSOR 15 Párkányi, a legyőzhetetlen ÍJÁSZAT Munkatársunktól Nagy szegedi sikert hozott a minap megrendezett országos gyermek íjászbajnokság. Párkányi Tamás, az UTC versenyzője négy távon és összetettben is a legjobbnak bizonyult korcsoportjában. Párkányi, a Németh Imre (lila) Altalános Iskola tanulója az idén legyőzhetetlen, hiszen már megnyerte a Budapest-bajnokságot és az országos diákolimpia döntőjét is. Még bravúrosabb a teljesítménye, ha hozzátesszük: egy éve ismerkedett meg az íjászattal. Bodnárék Liverpoolban LABDARÚGÁS Budapest (MTI) A csoportmérkőzések harmadik fordulóját rendezik kedden és szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A ma pályára lépő csapatok csak a második mérkőzésüket játszszák, mert az Egyesült Államok elleni terrortámadás miatt az első körbe kiírt találkozóikat az UEFA október 10-ére halasztotta. Holnap lép pályára a Lazio, az olasz együttes az első két mérkőzését elvesztette. A Galatasaray elleni idegenbeli. majd a Nantes-tól otthon elszenvedett vereség után edzőváltás volt. Dino Zoffot Alberto Zaccheroni váltotta fel a kispadon. A rómaiak a PSV Eindhovenhez látogatnak. A hollandok a BL-ben a Nantes-tal szemben alulmaradtak, a Galatasaray ellen ugyan javítottak, a holland bajnokságban viszont szombaton meglepetésre 4-l-re kikaptak a Heerenveentől. Az egyetlen magyar BL-résztvevő, az exdebreceni Bodnár László csapata, a Dinamó Kijev Liverpoolban szerepel. A műsor, kedd, E csoport: Rosenborg (norvég)-Juventus (olasz), Celtic (skót) -Porto (portugál). F: Fenerbahce (török)-Lyon (francia), Leverkusen (német)-Barcelona (spanyol). G: Deportivo (spanyol) -Manchester (angol), Lille (francia)-Olimpiakosz (görög). H: Szpartak (orosz) -Bayern (német) 18 óra(!), Sparta (cseh)-Feyenoord (holland). Szerda, A: Real (spanyol)-Anderlecht (belga). Roma (olasz)-Lokomotiv (orosz). B: Boavista (portugál)-Dortmund (német), Liverpool (angol)-Dinamo (ukrán). C: Panathinaikosz (görög)-Arsenal (angol), Schalke (német)-Mallorca (spanyol). D: Eindhoven (holland)-Lazio (olasz), Nantes (francia)-Galatasaray (török). A moszkvai találkozó kivételével mindegyik meccs 20.45-kor kezdődik, az ml szerdán a Real-Anderlecht mérkőzést közvetíti 20.35-től. Kézilabdában Közép-európai Liga? A horvátok erőltetik Főleg a horvát lapok cikkeznek egy esetleges férfi kézilabdaklubcsapatok Középeurópai Ligája létrejöttéről. A hírek szerint horvát, szlovén, olasz, montenegrói, szerb, osztrák és bosnyák csapatok mellett a Fotex, a Dunaferr és a Pick Szeged venne benne részt. Mennyi a valóságtartalma ennek a hírnek? ezzel a kérdéssel kerestük meg Kővári Árpádot, a szegedi klub elnökét. - Állítólag az EH F-fel összetűzésbe került horvát bajnok, Badel Zagreb akarja annyira az új liga megalakítását. Egyáltalán, megkeresték már ez ügyben? - Igen, Szkopjéból hívott fel egy menedzser, aki nagy vonalakban elmondta azt, hogy szeretnének a középeurópai klubcsapatoknak egy professzionális bajnokságot szervezni. Az elvük az, hogy az erős csapatokkal rendelkező országokból három-három, míg a kevésbé számottevő kézilabdaélettel bírókból csak egykét együttest hívnának meg. Az idén két tornával mérnék le az ötlet életképességét, míg jövőre már rendes bajnokságot szerveznének. Azt kértem, hogy foglalják írásba az elképzeléseiket, a feltételeket, s a lebonyolítás módját. Természetesen ne feledkezzenek meg az egy-egy csapatra eső költségek kiszámításáról sem. Addig ugyanis nem tudok véleményt mondani. - Megkapta az írásos anyagot? - Sajnos nem. Állítólag október 11-én, de még erről sem kaptam értesítést, a montenegrói Sveti Stefanban lesz egy megbeszélés ez ügyben. - Tudja, hogy milyen csapatokat szeretnének megnyerni? - Csak hallomásból. Állítólag a szlovén Celjét és Prulét, a montenegrói Lovcsent, az olasz Generallit és a Prattót, a horvát Badelt, a Metkovicsot és a Brodomerkur Splitet. Azt nem mondták, hogy melyik osztrák, bosnyák és szerb csapatot hívnák még meg. - Ez az ötlet tulajdonképpen nem új, hiszen kosárlabdában és férfi röplabdában már kipróbálták ezt. Ebben a két sportágban Interliga néven szerveztek a saját, bajnokságon kívüli erőfelmérőt. Kivitelezhetőnek tartja a kézilabdában is? - Ebben a bajnoki évben ennek a megszervezését irreális elképzelésnek tartom, hiszen minden hétvége foglalt. Továbbá nem szabad elfeledkezni a válogatott programjáról sem. amihez nekünk, kluboknak szintén igazodnunk kell. Egyébként, ha a jogok a résztvevő csapatok birtokában maradnak, akkor elképzelhető ennek a külön bajnokságnak a realitása. Ha sikerül a tévéjogdíjakat, a reklámokat korrekten lerendezni, akkor nullszaldós lehet ez a vállalkozás. Gyenge pontnak számít, hogy a liga gerincét az aránylag szegény országok csapatai adják... Süli József Mindkét fronton győzelem KÉZILABDA NB l/B Jól rajtolt a két Csongrád megyei NB l/B-s kézilabdacsapat. A SZKKSE női együttese a Hajdúnánás, míg az újonc Makó KC férfi gárdája az Újkígyós-Csaba KC ellen nyert hazai környezetben. Szeged-Kiskundorozsma KSE-Hajdúnánás 29-27(13-9) Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Dudás, Medovarszky. SZKKSE: dr. Borosné Horváth 1, LALUSKA 7 (1), Kincses 1, Sastyin, Bodó 3, Vadászy. Csere. Szűcs (kapus), SZŐKE 5, BARNA 12 (5), Nagy G. Edző: Prónay Gyula. Hétméteresek: 7/6, ill. 8/7. Kiállítások: 18. ill. 6 perc. A hazaiak szerzeményei bizonyultak jobbnak. Barna Éva sokáig a vállán vitte a csapatot (remekül irányított, gólokat lőtt) és vezérletével 21-14-re megléptek a Prónay-lányok. Ezt követően egy kicsit elfáradt és a többiek ezt csak 24-23-nál vették észre... A leghamarabb a Vasas által is csábított Laluska Eszter kapcsolt, de a győzelem kivívásában nagy szerepe volt a másik vásárhelyinek, Szőke Olgának is. Utóbbi a hajrában döntő fontosságú gólokat lőtt. Ifjúságiak : SZKKSEHajdúnánás 20-34 (10-16) Makó KC-ÚjkígyósCsaba KC 30-23 (12-12) Makó, városi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Bacs, Dravecz. Makó KC: NAGY Z. SZABÓ TÖNKI 5, Madár, FÖLDI 3, Minik 3, ILYÉS 5, Avar 2. Csere: Zsarnóczki (kapus), Dombegyházi, BAJORHEGYI 5, Bella 3, IGNÁCZ 4. Kallós. Edző: Bárány Zsolt. Rekordszámú közönség előtt játszotta első hazai NB I/B-s találkozóját a Makó. A jó iramú, színvonalas találkozó első félidejében a vendégek kétszer is vezettek két góllal, de a szünetig egyenlített a Maros-parti együttes. Fordulás után Bajorhegyiék állva hagyták riválisukat, amit főként erőnlétüknek, gyorsabb, pontosabb játékuknak köszönhettek; de döntő szerep hárult a siker kivívásában a remekül védő Nagy Zoltánra is. Ifjúságiak: Makó KC-ÚjkígyósCsaba KC 21-36 (6-18) I. P. Totónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 38. heti totó-nyeremények a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 2 volt, nyereményük egyenként 4 millió 804 ezer 798 forint, 13 találatos szelvény 4 volt, nyereményük 583 ezer 959 forint. 12 találatos szelvény 116 volt, nyereményük 22 ezer 654 forint. A 11 találatos szelvényekre 1927, a 10 találatosokra 436 forintot fizetnek. A helyes tipposzlop: 1,2, X, 1,2, 2,1, 1,X, X, 2, 1,2, 1. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 66 volt, nyereményük 2913 forint. Az ország legjobbjai között a szegediek Jegyzik a karatésokat 2002 A jó közönség fél siker! Váltson bérletet a Szegedi Nemzeti Színház 118. évadára! Bemutatók: Nagyszínház R. Strauss: Ariadné Naxos szigetén opera Szokolay S.: Vérnász opera E Wildhom-L. Bricusse: Jekyll ff Hyde .. musical G. Verdi: Simoné Boccanegra opera Csukás I.-Darvas F.: Ágacska gyermekelőadás Kálmán 1.: Csárdáskirálynő operett w. Shakespeare: Szentivánéji álom vígjáték A. Miller: A salemi boszorkányok dráma W. A. Mozart: Figaro házassága opera Dobozi I.-Horvai I.: A tizedes meg a többiek vígjáték Kamara-Tantusz I. Kusan: Galócza zenés tragikomédia Csáth G A Janika vígjáték B. Brecht: Galilei dráma P. Shaffer: Equus dráma Új jegyiroda: 6720 Szeged, Kelemen u. 7. Telefon: 62/554-713 * Fax: 62/554-711 e-mail: szabadteri@mail.tiszanet.hu www.nemzetiszinhaz.szeged.hu. Az országban éveken keresztül Szolnok és Budapest kyokushin karatésai számitottak az egyeduralkodónak. Mostanában azonban nagyot változott a helyzet. A Szegedi Tigers SE kyokushin karate szakosztályának a sportolói felzárkóztak a nagyok mögé, sőt egyre figyelemre méltóbb eredményeket érnek el. A klub versenyzői továbbra is hatalmas lendülettel tréningeznek, hiszen szeretnék, hogy a fejlődésük a jövőben se torpanjon meg. Ameddig a jó idő engedi, addig a vízitelepen, szabadtéren edzenek. A csapatot az egyik délutáni foglalkozáson látogattuk meg. Kószó Ildikó és Polák László - mindketten két dános trénerek - nem kímélték a tanítványokat, akik alaposan megizzadtak az edzésen. - A kyokushin karates szakosztályunk - kezdte a mondandóját Kószó Ildikó 1980-ban alakult meg. Hat éve vagyunk tagjai a Tigers SE-nek. Közel ötven fő jár rendszeresen az edzésekre, a A Szegedi Tigers Sport Klub kyokushin karateszakosztályának versenyzői egyre szebb eredményeket érnek el. (Fotó: Karnok Csaba) hatévesektől a felnőttekig. Az utóbbi időben elért sikereknek köszönhetően az országos ranglistán a harmadikok lettünk, az egyesületek között egyre jegyzettebbé váltunk, a legjobbak között tartanak számon bennünket. A leányok közül Gondi Diána és Kalocsa Nikolett szerepelt eredményesen, a fiúknál Dorozsmai Dávid, Kószó András és Haim Tibor. Több országos elsőség, különdíjak. érmek és kupák bizonyítják sikereinket. Mennyire népszerű a sportág a fiatalok között? Főként a fiúk jelentkeznek nálunk, hogy szeretnék kipróbálni a sportágunkat. Igaz, a leányok közül is egyre többen bátorodnak fel és keresnek meg bennünket. Kemény, harcos sportág a miénk. Nagy kitartást és fegyelmet követel minden versenyzőtől. Aki esetleg ezek után kedvet kap és szeretné kipróbálni a sportágat, az hétfőn, szerdán és pénteken délután fél hattól megtalál bennünket Szegeden, a Széchenyi Gimnáziumban - fejezte be a gondolatot a tréner. Süli Róbert KICK-BOX Munkatársunktól Tökölön a Combat „D" SC Szeged sportolói három első, öt második és nyolc harmadik helyet szereztek, négyen pedig, éppen lemaradva a dobogóról, negyedikként zárták az eseményt. A Tisza-partiak eredményei, semi contact, gyermeSzegedi érmek kek, '92-esek, 28 kg: ...3. Hagya Szabolcs. '9I-esek, 28 kg: ...2. Jarabek Gergely, ...4. Vér Róbert. Serdülők, '89-esek, 32 kg: ...3. Rácz András, 42 kg: ...4. Pamuk Petra, 50 kg: ...4. Szekeres Tamás. '88-asok, 47 kg: ...3. Tóth Tímea. Ifjúságiak, '87-esek, 50 kgj ...3. Jakus Ádám. '86-osok, 55 kg: ...3. Kónya Katalin, 55 kg: ...2. Gyuris Gábor. '85-ösök, 60 kg: ...3. Tandari Dániel, 65 kg: 1. Fejes Márta, ...3. Makra Edit. Juniorok, '84-esek, 55 kg: ...3. Szakái Gabriella. '83asok, 55 kg: 1. Miklós Anikó. '82-esek, 60 kg: ...4. Vidóczy Veronika, 74 kg: 1. Rakó Dávid. Light contact, juniorok, '83-asok, 55 kg: ...2. Miklós Anikó. Formagyakorlatok, puszta kezes, gyerekek, '92-esek, 28 kg: ...2. Hagya Szabolcs. Fegyveres, serdülők, '88-asok, 47 kg: ...2. Tóth Tímea. A sportolókat Tátimé Majláth Klára, Szabó Gábor, Tóth Gábor, Zsögön Miklós és Papp Róbert készítette fel. REFLEKTOR HETGOLOS GYŐZELEM. A férfi kézilabda NB 1 ifiben: Tisza Volán SC-Komló 33-26 (22-13). Tisza Volán SC: KOLLÁR - HALÁSZ 7, Barta 8, JUHÁSZ 4, Balázs 4, LELKES 4, Visy 3. Csere: Pális (kapus), Sutka 2, Czirják 1, Szögi, Krasznai. Edző: Giricz Sándor. • Az NB l-es ifjúsági női mérkőzésen a Dunaferr 36-17-re nyert a Vásárhely ellen. NB Il-es ifjúsági férfi meccsen a Phoenix Tisza Volán SC 50-31 (25—15)-re múlta felül a Dorozsmát. Az országos serdülőbajnokságban találkozott egymással a szegedi KSZSE és a vásárhelyi Narancs SE, s a kék-sárgák 8-6os félidő után 14-1 l-re győztek. TÁNCOS HELYEZÉSEK. Solymáron tíztáncversenyt rendeztek, amelyen a Papiron SC Szeged VTK felnőtt párja, Pelle András és Tóth Orsolya ötödik lett. Dombóváron a junior I. korosztályú standard táncokban az említett klub duója. Kovács Gábor és Papp Orsolya győzött. A kettősök oktatója Zsilák Zsuzsanna. A tököli I. Benkőkupa táncversenyen a B.E.S.T. KSE Szeged sportolói a következő eredményeket érték el. Junior I. standard és latinamerikai: ...2. Kovács Andor, Gábor Anita. D junior IL, standard: 1. Varga Tamás, Lehőcz Ágnes, C junior II., latin: ...2. Varga, Lehőcz. B ifjúsági, standard és latin-amerikai: ...2. Papdi László, Szabó Sára. EÖLDEÁKI SIKER. A férfi teke NB II keleti csoportjának negyedik fordulójában a Földeák idegenben aratott győzelmet. Kecskeméti MÁV -Földeák TC 2:6 (28062937). A nyertes gárdában Bozsogi Pál (517 fa). Farkas Mihály (512), Hajdú Attila (501) és Olasz Mihály (492) szerzett pontot. A Földeák legközelebbi bajnoki meccsét szombaton, 9 órakor a helyi sportpályán a Szolnok ellen vívja. • A Szegvár NB Ill-as férfi tekecsapata - melyet egy hölgy, Gyermán Julianna is erősít - Szánkon szerepelt és biztos győzelmet aratott. Eredmény: Szank-Szegvár-Takarék 2:6 (2316:2381), a vendégek pontszerzői: Szabics 422, Gyermán 417, Bozó 399, Katona 399. VEZET A KEVERŐK. A szegedi Kisstadionban zajló veterán kispályás labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: SZAK-Panagro 2-3, Nagy Kft.-Heavytex 1-1, Berta Thenn-Mol Rt. 5-2, Kreál Trió-Bőrker 3-0, Tervezők-Metál Duó 2-3, Keverők-Dózsa 13-1. A bajnokság állása: 1. Keverők 5 5 _ _ 39-4 15 2. Berta Therm 5 5 _ 27-7 15 3, Mol Rt. 5 3 1 1 20-10 10 4. Metál Duó 5 3 _ 2 13-15 9 5. Kreál Trió 4 2 1 1 13-7 7 6. Do/sa 5 2 1 2 13-24 7 7. Panagro 5 2 3 17-10 6 8. Nagy Kft. 5 1 3 1 11-12 6 9. Heavytex S 3 2 7-11 3 10. Bőrker 5 _ 1 4 8-29 3 11. Terverők 5 1 4 4-20 1 12. SZAK 4 -4 6-13 0 BAJNOKI MECCSEK. Szerdán két bajnoki labdarúgó-mérkőzést is rendeznek a megyében. A Komlósi TransBaktó-Tanárképző (megyei II. o., vezeti: Kormányos J.) összecsapás, akárcsak a Károlyi DSE-Forráskút (megyei III. o„ vezeti: Masa) találkozó, 16 órakor kezdődik. HÁKKINEN HELYETT WURZ? Alexander Wurz, a forma-l-es West-McLarenMercedes osztrák tesztpilótája elképzelhetőnek tartja, hogy a vasárnapi Amerikai Nagydíjon már ő áll rajthoz Mika Hákkinen helyett. A hírek szerint ugyanis a pihenni vágyó finn világbajnok már az utolsó két futamot is kihgyja.fi