Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-25 / 224. szám

1 Délinsigynrorszííg cs Délvilág /dosági melléklet< Szerkeszti: Kovács András Tőzsdeegyesülés: vigyázó szemünk Prágán és Varsón Magyar, a mienk, de kicsi A varsói, a prágai és a budapesti tőzsde együtt­működése, későbbi fúzió­ja azt eredményezhetné, hogy a külföldi befekte­tők a három Európai Unió­hoz csatlakozni kivánó ország tőzsdéjét máskép­pen és külön kezelnék, mint a többi feltörekvő értékpapírpiacot - mond­ta Varga Mihály pénz­ügyminiszter a múlt héten Budapesten. A bejelentés­re felkapta fejét a bróker­szakma, s a reagálások­ból kitűnik, bőven akad­nak még véleménykü­lönbségek az ügyben. A magyar kormány ugyan nem kíván beavatkozni a Bu­dapesti Értéktőzsde (BÉT) működésébe, de annak fejlő­dését segíteni szeretné. A pénzügyminiszter aláhúzta: ötletét jól fogadta a BÉT elnöke és a tőzsdén jelentős nagyság­ban forgó papírokat, azaz a blue ehipeket kibocsátó cé­gek, a Matáv, a Mol, a Richter és az OTP vezetői is. Varga Mihály kiemelte: számos technikai és jogi kér­dést meg kell oldani, például lehetővé kell lenni, hogy az egyik tőzsdén kereskedési joggal rendelkező befektetési vállalkozás a másikon is ren­delkezzék kereskedési joggal. Technikai szempontból az nem igazán fontos, hogy me­lyik tőzsdén lenne az „össze­vont parkett", bár örülne an­nak, ha a fúzió után a három tőzsde virtuális központja Bu­dapesten lenne. A különbsé­gek abból is adódnak, hogy jelenleg a budapesti és a prá­gai börze mar magántulajdon­ban van, míg a varsói napja­inkban állami kézben műkö­dik. A magyar tőkepiac jelenle­gi problémái azonban nem or­vosolhatók pusztán a tőzsdék Euró, apróban. Sok kis tőzsde is többre mehet közötti együttműködés fej­lesztésével - reagált a BÉT közleménye. A cél a forgalom bővítése, valamint a gazdasá­gos, költséghatékony műkö­dés. Létrehozásához azonban a törvényi feltételek mindmá­ig nincsenek biztosítva. A kö­zel három éve megkezdett tör­vénykezési folyamat elhúzó­dása miatt várhatóan csak 2002 januárjától lép hatályba az új tőkepiaci törvény, amely biztosítja a BÉT részére a részvénytársasággá alakulás lehetőségét. A kis helyi tőzsdék korsza­ka lassan lejár, egy regionális szervezet létrehozása, vagy valamelyik nagy tőzsdeegye­süléshez való csatlakozás je­lentheti a jövőt - mondta Já­rói Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hírek­re reagálva. Szerinte a hosszú távú érdekekre kellene he­lyezni a hangsúlyt, mert a kis tőzsdék számára a túlélést je­lentheti az összefogás. Úgy véli, a tulajdonosoknak be kellene látniuk, maguk is te­hetnének azért, hogy több ki­bocsátót hozzanak a piacra, hiszen eddig jószerével csak az állam vitt vállalatokat a tőzsdére a privatizáció révén. Szerinte a bróker szakmához az is hozzátartozik, hogy a vállalatokat tanácsadással fel­készítsék és bevezessék a tőzsdére. E szerepvállalásnak a hiánya az egyik oka annak, hogy alig néhány kis- és kö­zépvállalat van jelen a Buda­pesti Értéktőzsdén. A tízszázalékos tulajdon­szerzési korlátozás a tőzsdé­ben átmeneti jelleggel került bele a tőkepiaci törvényterve­zetbe, és a kormány hajlandó ezen módosítani, amennyiben a későbbiekben szükségessé válik - mondta Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium he­lyettes államtitkára a „Merre tovább Budapesti Értéktőzs­de?" címmel rendezett konfe­rencián. A tárca illetékese hangsúlyozta: más módon nem oldható meg, hogy a tör­vény egyszerre adjon védel­met és szabad kezet a tőzsdé­nek. Véleménye szerint szük­ség van arra, hogy a tőzsdét megvédjék egy esetleges nemkívánatos felvásárlástól. Jaksity György, a BÉT Ta­nácsának tagja előadásában hangoztatta, hogy a világ tő­kepiacain zajló változások nemcsak a kicsi, hanem a nagy tőzsdéket is érintik, és ezek a nemzetközi tendenciák határozzák meg a Bét lehető­ségeit is a stratégiai partner keresésében. A tőzsdék közöt­ti együttműködés legfonto­sabb feltétele az elszámolási rendszerek és a nemzeti jogi szabályozások összehangolá­sa - mondta Jaksity, aki a Concorde Érték-papír Rt. ve­zérigazgatójaként a tőzsdetag brókercégeket képviseli a tőzsdetanácsban. A BÉT megpróbál olyan együttműkö­dési formát találni, amelyben jelenlegi kereskedési rendsze­re használható, és nem kell azt kidobni - hangsúlyozta, majd hozzátette: a befektetési döntéseket nem a szövetség­hez való csatlakozás fogja megváltoztatni, és ezáltal nem fog erősödni a nyugdíjbiztosí­tási reform leállása és más ne­gatív kormányzati intézkedé­sek által aláásott befektetői bizalom. K. A. Hol ik már a régi mobilosok? Munkatársunktól A szakmában köztudott, a régi mobilosok azonban nem gondolnák, hogy - legyen szó bármelyik rádiótelefon-társas­ágról - minden száz új bel­épőből nyolcvan-kilencven nem a hagyományos előfize­tői szerződést választja, ha­nem a lazább ügyfélkapcsola­tot. Nem kér és nem kap számlát, ha lemerül a kártyá­ja, újratölti, annyit beszél, amennyi pénze van, hívásokat persze szinte korlátlanul fo­gadhat. A GSM-telefonok világ­szerte tapasztalható, a vártnál jóval gyorsabb ütemű elterje­désében rendkívüli szerepet játszottak az előre fizetett egyenlegű előfizetések ­mondja Bujtor László, a Pan­non GSM disztribúciós osztá­lyának vezetője. A társaság mintegy négyszáz területi képviselettel és hivatalos vi­szonteladóval rendelkezik, azonban a Praktikum-előfize­tők nagy száma miatt ki kel­lett dolgozniuk egy alternatív értékesítési rendszert. Ennek első lépcsőjeként a cég 1999 novemberében meg­teremtette az Euronet bankau­tomatákon keresztüli elektro­nikus feltöltés lehetőségét, majd tizenegy hónappal ké­sőbb az OTP ATM-hálózata is csatlakozott a rendszerhez. Időközben az üzemanyag töl­tőállomások is beléptek: je­lenleg nyolc hálózat összesen nyolcszázötven benzinkútjá­nál kaphatók a különböző ér­tékű feltöltőkártyák. Augusz­tus végén a Hírker-Lapker há­lózat, szeptember elején pedig a Magyar Posta is megkezdte a feltöltőkártyák árusítását. Ezzel gyakorlatilag lezárult a pre-paid feltöltőjegyek orszá­gos értékesítési hálózatának két évvel ezelőtt megkezdő­dött kiépítése. r Évek óta naponta halla­ni neves politikustól, sza­kértőktől, hogy Magyaror­szág számára mennyire fontos az uniós tagság. Vannak, akik ezt komolyan is gondolják. Különösen a hátrányos helyzetű térsé­gek felelős szakemberei próbálják megszerezni az unió által (igaz, nem min­Felelős? den feltétel nélkül) kínált, súlyos forintmilliárdokban mérhető anyagi támogatá­sokat. A dél-alföldi térség sem véletlenül vívta ki ma­gának a mintarégió címet. Am úgy tűnik, az ezzel já­ró előnyöket kevésbé érez­heti. Ráadásul önhibáján kívül! A Phare-pályázati lehetőségek maximális ki­használására törekvő Bács­Kiskun, Békés és Csongrád megye ugyan sorra nyer a pályázatokon, de annak egyelőre alig vannak kéz­zelfogható nyomai. Külö­nösen Csongrád megyében, és ezzel máris adódik a kér­dés: kik a felelősek ezért? A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban a megye érdekeit képviselő tagok? Netán politikai lob­bi eredményeként könyvel­hető el a veszteség? Opti­mista megközelítésben pe­dig mondhatjuk: Csongrád megye kedvezőbb adottsá­gokkal rendelkezik, mint szomszédai, de ez részben igaz. A hátrányok leküz­dése pedig nehezebb, ha az illetékes minisztériumok inkább kerékkötői, mint­sem segítői az ügynek. Hogy megtudjuk, ez miért van így, előbb arra kellene választ kapni, meddig tart náluk Magyarország? Re­mélhetőleg nem úgy gon­dolják, hogy azt a főváros és vonzáskörzete, illetve Nyugat-Dunántúl alkotja. N. Rácz Judit Régiós pénzek nyomában Súlyos milliárdok A Phare-2000 uniós prog­ram keretében elnyert támoga­tásnak köszönhetően összesen több mint 5 milliárd forint szolgálná a dél-alföldi régió fejlődését. Azóta eltelt közel két esztendő, de a pénz tekin­télyes része eddig „megköze­líthetetlen" volt. Az Európai Unió által az elmúlt esztendőben Phare­2000 címmel meghirdetett, fejlesztési célokat szolgáló programra a dél-alföldi ré­gió is benyújtotta pályáza­tát. Az unió azonban csak azokat a beruházásokat tá­mogatja. amelyek megvaló­sításából részt vállal az adott ország kormánya, va­lamint a pályázó is. Mivel ezen feltételek is teljesültek, együttesen 5 milliárd forint szolgálja majd e térség fej­lődését, tudtuk meg a Dél­Alföldi Regionális Fejlesz­tési Ügynökség Kht. ügyve­zetőjétől, Gyurcsek Tamás­tól. A régiót alkotó három megyében (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád) azon­ban jelenleg csupán kétmil­lió euró hasznosításának vannak látható jelei. Eddig csak Vaskúton (Bács-Kis­kun megye) és Gyomaend­rődön (Békés megye) kez­dődött meg a hulladéklera­kók építésének előkészítése! Erre is azért kerülhetett sor, mert már 2000 szeptembe­rében engedélyes tervekkel alátámasztott tervdokumen­tációkkal rendelkeztek. A két nagy értékű térségi hulladéklerakó építése mel­lett kisebb fejlesztések is szerepelnek a nyertes prog­ramban. Ezek közül kettő a vállalkozások, ugyancsak kettő a humánerőforrások fejlesztését szolgálná. Ám az ezekre vonatkozó pályá­zatokat máig nem hirdették meg. Gyurcsek Tamás sze­rint ennek legfontosabb oka, hogy a hazai pénzügyi for­rás biztosításához négy sze­replőnek kellett megegyez­nie. Ezek: a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisz­térium, a VÁTI Területfej­lesztési Főigazgatóság, a Gazdasági Minisztérium, il­letve a Magyar Vállalkozás­fejlesztési Álapítvány. Nem jobb a helyzet a szakképzésre, illetve a hal­mozottan hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásá­nak elősegítésére szolgáló pénzekkel sem. Itt az oktatá­si, a családügyi és szociális, valamint a gazdasági tárca együttműködésének meg­szervezése igényelt sok időt. N. R. J. Diáknet Csongrád megye koncessziós távközlési szolgáltatójának internetes cége, a V-net új, speciális kapcsolt vonali inter­nctcsomagot ajánl a felsőoktatásban részt vevő diákok számára. A Player Student bruttó 2200 forint havi díj mellett korlátlan internet elérést, valamint hat óra telefon­díj mentes időszakot tartalmaz., amely bármikor felhasz­nálható. E?en időtartamot meghaladóan csak a távközlé­si hozzáférés napszaktól független percdíját fizetik a diá­kok. A csomag egy e-mail címet is tartalmaz, de további címek is vásárolhatók hozzá. A terméket az oktatási in­tézményen kívüli átlagos hallgatói felhasználásra opti­malizálták, de a nagy forgalmú ügyfeleket is kiszolgálja. A hozzáférés nem kötődik egyetlen telefonvonalhoz, így a hallgató otthonában és például albérletében is használ­hatja. A felhasználó ingyenesen hívható számon éri el a szolgáltatást, így a telefontársaság felé nem jelentkezik költ­sége, a V-net pedig elszámol a telekom cégekkel. A tele­fonszámla miatt előforduló albérleti konlliktus így elke­rülhető, mivel az. ingyenes behívó szám miatt az inteme­, tezés a vonal előfizetőjének nem jelent költségeket. N-- ­Kamarai csúcstalálkozó Belgrádban Imponáló tempóban köve­tik egymást mostanság a ma­gyar-jugoszláv gazdaság­diplomáciai események. Kö­zeli élmény még Orbán Vik­tor magyar és Zorán Djind­jics szerb miniszterelnök szabadkai találkozója, ami­kor is hat pontban rögzítették a két ország közötti együtt­működés legfontosabb terü­leteit. Nincs két hete, hogy magyar-jugoszláv befektetői konferenciát és állásbörzét tartottak Szegeden. Most pe­dig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetői jártak Belgrádban, ahol a privatizá­cióban és az újjáépítésben rejlő magyar lehetőségekről is tárgyaltak. Az MKIK delegációját Parragh László elnök és Sze­ri István alelnök, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vezette. Mint lapunk híradásaiból is ismert, déli szomszédainknál is megszületett a valódi pri­vatizációt lehetővé tevő tör­vénycsomag. A kamarások felajánlották: ágazatonként, szakértői csoporttal segítik a magánosítást. A jugoszláv gazdasági vezetők és kor­mányzati tisztségviselők örömmel fogadták a gesztust - tájékoztatta lapunkat Szeri István. Két újabb nemzetkö­zi gazdasági esemény szer­vezéséről is megállapodtak a kamarai partnerek: decem­berben jugoszláv privatizáci­ós road show-t szerveznek Budapesten, ahová minden olyan magyar befektetőt vár­nak, aki részt kíván venni a jugoszláviai magánosítás­ban. E rendezvény folytatá­saként pedig a potenciális partnerek részére a jövő év elején befektetési konferen­ciát rendeznek Belgrádban, ahol már konkrét üzletköté­sekre számítanak a szerve­zők. A jugoszláviai újjáépítés­ben is meghatározó szerepre számítanak a magyar gazdál­kodók. A kamara vezetői át­tekintették partnereikkel az ország talpra állását segítő donációs program kínálta le­hetőségeket. Továbbfejleszt­ve a szabadkai szerb-ma­gyar megállapodás pontjait, tágabb, jugoszláv-magyar viszonylatban értelmezték Belgrádban az abban foglal­takat. Mint a CSMK1K elnö­kétől megtudtuk, komoly fantáziát látnak mindkét or­szágban a kooperációs együttműködésben, illetve a harmadik országban valcwkö­zös megjelenésben. Míg a jugoszlávok például a FÁK országok piacain vannak jobban otthon, mi az arab vi­lágbam igazodunk el könnyebben. Ahogy néhány hónappal ezelőtt megalakult az MKIK magyar-jugoszláv tagozata Szegeden - a CSMKIK-n belüli ügyintézéssel -, for­málódik a tükörszervezet a déli szomszédunknál is. Az ottani országos kamarai szer­vezet jugoszláv-magyar ta­gozata Szeri István szerint várhatóan vajdasági szövet­ségi vagy szabadkai területi gesztorsággal működik majd.

Next

/
Thumbnails
Contents