Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

10 KAPCSOLATOK KEDD, 2001. SZEPTEMBER 18. Portocom RoadShow a Delfin Computernél Csaló. Kucsora Jánosné a pénteken megjelent Lélektani harc a végrendeletért című írá­sunkra reagálva elmondta: már ót is megkereste a cikkben említett hölgy. Arra kéri az embereket, hogy ne higgyenek neki, óva­kodjanak tóié, mivel az idós em­bereknek a vagyonát akarja. Túlterhelt vonal. Gondáné a 20/932-8916-os számról hívta szerkesztőségünket. Reggel nyolc óta legalább tízszer próbál­ta hívni a V-fon 184-es ügyfél­szolgálati számát, de a vonal má­sik végén nem vették fel a kagy­lót. Barna Zsolt, a V-fon Rt. kommunikációs munkatársa el­mondta, a vonal időnként túlter­helt, ezért az ügyfeleket arra ké­ri, legyenek türelemmel. Önbíráskodás? Olvasónk péntek délután Alsóvároson a Középkapu utcában sétált. A Techno Mark üzlet előtt felnézett az utcanévtáblára, hogy megnéz­ze, pontosan hol jár. Ekkor két ember kocsiból kiszállva megfe­nyegette, mert azt hitték róla, ki akarja rabolni az üzletet. Olva­sónk felháborítónak tartja ezt az eljárást. (Név és telefonszám a szerkesztőségben.) iffliaaiÉTfli Kovács György tervező: - Megfontolandó, hogy mi le­gyen, mi lehel a megfelelő vá­lasz. Hiba volna erőszakra erőszakkal felelni, annak belát­hatatlan következményei le­hetnek. Az arab országok la­kossága mintegy egymilliárd fő, elképesztő katonai poten­ciál. Úgy vélem, csak politikai eszközökkel kellene reagálni. Szirbik Erika tanuló: - Sajnos fegyveres ellentá­madás lesz az Egyesült Álla­mok reakciója, azaz egy vá­laszcsapás. Nem hagyják annyiban a történteket. Kife­jezetten félek attól, hogy ez­zel kirobbantanak „valamit", valami szörnyűséget. Neve­zetesen: a harmadik világhá­borút. Börcsök Tamás tanuló: - Az USA valószínűleg fegy­veres támadással reagál a tör­téntekre, nem engedheti meg magának, hogy máskor is megtörténjen ehhez hasonló támadássorozat. Ahogy egy német katonai szakértő is mondta, a gócot, a központot kell „kivágni", majd ártalmat­lanná tenni. Tarjai Béláné nyugdíjas: - Semmi esetre sem Afganisz­tán lerohanása a megoldás. Abban az esetben ugyanúgy mint Amerikában, ártatlan em­berek halnának meg, nem az a szörnyeteg Oszama bin La­den. Könnyelműség lenne va­kon belerohanni egy ilyen konfliktusba. Alaposabb vizs­gálatok szükségesek. raPlKOS: Ne kapkodjon LaJ legyen nagyon alapos. Újfajta feladatot kap főnö­kétől, s ezt tökéletesen kell megoldania ahhoz, hogy szinten maradjon. [KI BIKA: Üzletfelei nem ' ' nézik jó szemmel, mert mindig ködösen fogal­maz. Ezentúl törkekedjék a világos és egyértelmű be­szédre, ha gyors eredményre vágyik. nfi%| IKREK: Kapcsolatba '—került egy befolyásos emberrel, s nagyon jól meg­értik egymás. Szeretné, ha segítene önnek bizonyos cé­lok elérésében. HOROSZKÓP nie a munkahelyén, melynek megoldásához az ön nagy szakértelmére lesz szüksége. Legyen magabiztos. [SS] OROSZLÁN: Ön azt a Irmunkát szereti, amely viszonylag kevés munkával sok hasznot hoz. Egy családi vita feszültséget okoz ön és kedvese között. [*] SZŰZ: Közeli barátjá­L1SLI nak még mindig rosszul mennek a dolgai, de ezen ön sem tud segíteni. Kü­lönös élményei folytatódnak, bár már a varázslat szűnik. \1 MÉRLEG: Aprólékos a munkastílusa, s ezért önnek egy feladat megoldása kicsit tovább tart. viszont az eredmény százszázalékos. Ritkán kö­vet el hibát. SKORPIÓ: Ez egy I ' olyan nap lesz amikor összetűzésbe kerülhet embe­rekkel anélkül, hogy ön len­ne az oka ennek. Nagy türe­lemre lesz szüksége. Kevés hibával és sok felada­tot elvégeznek. BAK: Szomszédja nincs tisztában azzal, hogy néha mennyire fel­bosszantja a megjegyzései­vel. Mondja meg neki, mert addig nem is fogja tudni. rfwl VÍZÖNTŐ: Egyik kol­L3KJ légája mindenáron rá akarja venni, hogy menjen el vele egy rendezvényre. Ön­nek ehhez semmi kedve, de az ő kedvéért megteszi. S " NYILAS: Kiegyensú­- lyozottan együtt tud működni kollégáival, s ez meglátszik eredményükön. HALAK: A közelgő határidő miatt kap­kodni kezd, és nem veszi észre a hibákat, amiket majd a megrendelő fog észre ven­ni. Az pedig rossz reklám önnek. 9 MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA OKTATÁSI KÖZPONT SZAKKÉPZÉSEK SZEGEDEN OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓ ADÓTANÁCSADÓ MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ PÉNZÜGYI SZÁMVITELI SZAKELLENŐR (kedvező fizetési feltételekkel) KÉRJE RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓNKAT Szeged, Kossuth L. sgt. 17. Tel.: (62) 542-500, 501 A MEGBÍZHA TO SZAKMAI HÁTTÉR! PMP MEGJÖTTÜNK SZEGED Tar Márton Tibor Szeptember 16., 12 óra 50 perc, 1850 g. Sz.: Bóna Beáta és Tar Tibor (Hódmezővásárhely). Szűcs Edina Szeptember 15., 0 óra 2 perc, 3300 g. Sz.: Vas Ágnes és Szűcs Zsolt (Földeák). Juhász András Szeptember 16., 21 óra 35 perc. 3420 g. Sz.: Jánossy Ildikó Kinga és Juhász András (Szeged). Kálmán Anita Szeptember 17., 2 óra 50 perc. 2530 g. Sz.: Kasza Beáta és Kál­mán Gábor (Bordány). Bencsik Laura Szeptember 17., 4 óra 05 perc, 4300 g. Sz.: Iveta Hrubonová és Bencsik János (Szeged). Ferencz Tamás Szeptember 16., 20 óra 5 perc, 3500 g. Sz.: Zsurek Hajnalka és Ferencz Attila (Szeged). Gellény Szabolcs Marcell Szeptember 17., 5 óra 47 perc, 3000 g. Sz.: Vízvári Mária és Gel­lény Róbert (Szeged). VÁSÁRHELY Nemes Balázs Szeptember 17., 7 óra 35 perc. GYÓGYSZERTÁR: Klau­zál téri, este 8-tól reggel 7 órá­ig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksériiltek és gyer­meksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alat­ti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30­ig, szombaton, vasárnap és ün­3550 g. Sz.: Gyöngyösi Klára és Nemes Gyula (Hódmezővásár­hely). SZENTES Meló Bence Szeptember 14., 13 óra 20 perc, 2960 g. Sz.: Lovas Ilona Katalin és Meló János (Csongrád). Kovács Dávid Szeptember 14., 18 óra 5 perc, 3220 g. Sz.: Hábensusz Mónika és Kovács Mihály (Kunszentmárton). Barta Eszter Szeptember 15., 2 óra 10 perc, 2440 g és Barta Emese Szeptember 15., 2 óra 12 perc, 2200 g. Az ikrek szülei: Mucsi Anita és Barta Zoltán (Csongrád). Kerekes Ákos Szeptember 15., 9 óra 5 perc, 2770 g. Sz.: Petrecz Edina és Ke­rekes György (Nagymágocs). Koros Vivien Szeptember 15., 20 óra 2 perc, 36IOg. Sz.: Szécsi Gabriella Ág­nes és Boros Szabolcs (Békésszen­tandrás). Hornok Réka Szeptember 15 óra 23 perc, 15 perc, 34(X) g. Sz.: Pesti Gabriella és Hornok László (Szentes). Gratulálunk! nepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. GYERMEKGYÓGYÁ­SZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hét­végén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEKGYÓGYÁ­SZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkór­házban (Temesvári krt. 37.) fo­lyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos álla­potú, nem szállítható gyerme­kekhez az ügyeletes gyermek­orvos kihívható. Telefon: 474-374. ORVOSI ÜGYELETEK CSOROG a Pannon GSM MAN 27.364 6x4 Meiller billencs, 3 oldalra billenős, 11 m3, 360 LE. VOLVO FL 10 320 1989., platós, 7x2,48, állófütés, vontatás. MAN 12.224 LC 1998., 72 ekm, dobozos, 7,2x2,5, vontatás, emelőhátfal. MAN 10.163 LLC | 1997., 223 ekm, emelőhátfal, § dobozos, 6,1x2,5, légrugó. | ...a legolcsóbb indítási! VARTA, PERION, 0PTIMA 850 AKKUMULÁTOROK It's a MAN's world. í > MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ND^ #1 Dél-magyarországi értékesítési kirendeltség 6724 Szeged, Bakay N. u. 48. (Tisza Volán) Tel.: (62)557-657, fax: (62)557-658. Új és használt teherautók értékesítése, finanszírozás. DAF 95 ATI/400 1995., 576 ekm, állófűtés, spoiler, EURO-2. MAN 26.343 FNLLC 1996., 511 ekm, Multilift, központi zsírzó, EURO-2. MAN 19.463 FLT 1997., 430 ekm, magas tető. EURO-2. TG-A 410 LE, XXL fülke, nemzetközi felszereltség, EURO-3. A Delfin Computer Rt. a Portocom nap alkalmával különlegesen kedvező vásárlási feltételekkel várja vásárlóit. Notebookok minden kategóriából a helyszínen kipróbálhatóak. A Portocom notebookok és LCD-PC termékeketl 0% kedvezménnyel vásárolhatja meg a RoadShow-n! Szeptember 19. (szerda) Megkérdeztük az olvasót 10-17 óráig Delfin Computer Informatikai Rt. Szántó K. J. u. 64. • Tel. (62) 2-4-6-8 10 E-mail info@delfin.hu - Honlap: www.delfin.hu NAPILAPJAINKAT ügyfélszolgálati irodáinkban is megvásárolhatják. Szeged. Stefánia 10. • Csongrád, Dózsa Gy. tér 5. Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Makó. Deák F. u. 6. • Szentes. Kossuth tér 7. É K e d v e s Közérdekű problémái­kat, észrevé­teleikel, ta­pasztalatai­kat Arany T. János újságíróval oszthatják meg, aki 9 és 13 óra közölt hív­ható a 06-20-9432-663-as mo­biltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándé­kozó olvasóink ingyenes hir­detésben tehetik közzé mon­dandójukat. Hogyan reagálhat az USA?

Next

/
Thumbnails
Contents