Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-15 / 216. szám
MELLEKLET Szerda, 2001. szeptember 19. A Délmagyarország és a Délvilág melléklete. Megjelenik minden hónap harmadik szerdáján. A kandallóról, amely fűt és díszít A nappali közepén is állhat A hideg idő közeledtével egyre többször gondolunk arra, vajon a legjobb megoldást választottuk-e ki lakásunk fűtésére. Még most sem késő a megunt, elavult vagy tönkrement tüzelőberendezést kicserélni. Egy kandalló kialakításához például nem kell hatalmas anyagi erő (mint egy családi ház felhúzásához), hiszen az építés csak arra az 1-2 négyzetméterre korlátozódik, ahová a kandallót tervezzük. A hazánk lakásállományának 80 százalékát kitevő egykét szintes házakban elvileg semmi akadálya a beépítésnek, némi átrendezéssel a kandalló a helyére kerülhet. Az új házat építők és tervezők viszont fontolják meg, hogy az építéssel egyidejűleg vagy később terveznek-e kandallót, hiszen a tartalékkémény beépítése utólag jóval költségesebb. Már a régmúltban is elsősorban az épület fűtését szolgálták a különféle stílusú és anyagú kandallók, ám emellett lakberendezési tárgyként is funkcionáltak. A nemes, időtálló kövekből, falazótéglából és kerámiákból épített kandallók a kastélyok, paloták, lakások díszei voltak és gyakran évszázadokig fennmaradtak. Jó azonban azt is tudni, hogy a kandalló fűtési teljesítménye nagymértékben függ a kéménytől. Az úgynevezett szabadkéményes megoldásnál 10-20, szabályozható elzáróval 30 százalék a hatásfok. A kéménytől függetlenül épített, füstszabályzóval ellátott variáció 50, míg a kéménytől független, légfűtő kandalló akár 75 százalék hatásfokkal is üzemeltethető. Az sem mellékes, hová épül a kandalló. Bár szinte kivétel nélkül a nappaliban kap helyet, helyezhető a külső főfalra, az épület sarkára vagy középre, de kerülhet a nappali közepére, az épületen belül. Ez utóbbi változat nemcsak működési, hanem lakberendezési szempontból is előnyösebb. A teret ugyan megosztja, tagolja és elválasztja, de mégsem falként határol. Ezenkívül minden oldalról érvényesülhet szépsége, ráadásul a „családi tűzhely" köré gyűlhetünk. A külső falra kerülő kandallók kéménye jobban hőszigetelt, hosszabb szakasza esik a tetőn kívülre, ezért a homlokzatalakítás szempontjából nem mindig előnyös. De bármilyen megoldást is választunk, jól fontoljuk meg döntésünket, hiszen a kandalló hosszú távra szolgál bennünket, és tükrözi ízlésünket. Sós József A lakás közepén álló modern családi tűzhely Legfűtő kandalló kerámia-díszítőelemekkel TíSZfiBlfiK •HHHHNhHNH OPTIMÁL Bemutató terem: Szeged, Csongrádi sgt. 35. Tel,: +36 62 540^00 Fax; +36 62 540-401 E-mail: bszablak@dettav.fiu Egyedi, kézi kovácsolású bútorok, lakberendezési tárgyak. Szeptemberben 10-20-30% árengedmény. TÜZIMÁDÓK Lakberendezés Szeged, Klauzál tér 7. Tel.:62/424-384 Egyedülálló megoldások! IfiMlfIMIk 1» mflUk dWk - 'immy^ m gm*. mm FfílGQTRADE KIIMATCCHMIKA BiqltaUij yours. Kamatmentes hitel 1 órán belül Démásx ártámogatás. 5 év garancia Kézben tartott homérséfyléB SHWX fttrAA S «./ 16 TtMw: ,36 62 44 66 66 Márkaképviselet: EAKTWA OU° FAIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Szeged, Dorozsmai út 35. (Délép-telep) Tel./fax: 62/464-021 • Konyhai munkalapok • Laminál) bútorlapok • Furnérozott faforgácslapok • Natúr faforgácslapok • Cementkötésű faforgácslopok • MDF-lapok • OSB-lapok • Bútoralkatrészek JO • Színazonos hátfalak • MOFA farostlemezek • FALCO Profil Kft. termékei Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-16-ig szombat: 9-12-ig Hs £J§S • amm mwmm ELDORÁDÓ tlAMARUSA WjbSM 17 A KÁRÁSZ UTCÁN IS Újszegeden, a Fő fasoron épülő társasházban szerkezetkész lakások 135 E Ft/m2 áron leköthetők. (30) 9939-558 KÜLÖNLEGES A>> NIOII fr FERFII LEÜ3 - Tetőcserép áfától, 13,2 db/nm. - Bitumenes zsindely engedménnyel! - Llndab ereszcsatorna cserepes lemez kisépület-rendszer - Porotherm 44 tégla kedvezménnyel! - Mkecell hőszigetelő kedvezménnyel! - Isover hőszigetelő kedvezménnyel. - Térburkoló-akció classic szürke parolin piros is.wer Szeged, Csongrádi sgt. 31.491-022, 474-481 Szeged, Tűzoltó u. 4.466-092 mm i i n RSZITOSZOORASZAT Wpszstukkó küiső-beiső térbe (díszletek, rozetták, párkányok, falfücékJ rejtett világítások wökökwlátok, díszkaHdaflók iftükőiépesők, könyöklők. Telephely: Újszeged Judit u. 14. TeL- 06-10/915-17-57. Sipos Ki. 'Építési 'Kft. lijtiH 6726Szeged, Thököly u. 97. Tel/fa^ 62/401-775 • "Mobil: 06-30/955-30-98 Hajnal u. 4. sz. alatt épülő lakások társasházban