Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-07 / 183. szám
KEDD, 2001. AUGUSZTUS 7. EGY SZÁZALÉK 7 Decemberben újrakezdik Oldód* távközlési monopólium DM/DV-információ A V-com Rt. - a Vivendi Telecom Hungary csoport üzleti kommunikációs szolgáltatója - június közepén a frekvencia árverésen 450 millió forintért vásárolta meg a 3,5 GHz-es sáv egyes számú blokkjának tizenöt évre szóló, országos használati jogát. Július végén bekapcsolták az első előfizetőt az új, úgynevezett pont-többpont (point multipoint, PMP) rádiós technológia segítségével. Mi tette lehetővé az ilyen ütemű fejlesztést? A V-com az árverés időpontjáig kiválasztotta a szállítót és tárgyalt a berendezések telepítéséről, továbbá rendelkezett azokkal a technikai létesítményekkel, amelyek alkalmasak a rádiós rendszerek fogadására. Emellett felkészült a szükséges hatósági engedélyek megszerzésére is. A V-com az új technológia segítségével jellemzően bérelt vonali és bérelt vonali internetszolgáltatásokat nyújt, a PMP része lehet nagy, integrált hang- és adatszolgáltató magánhálózatoknak is. Az új technológia ott is megoldás, ahol a V-com saját optikai vagy rézkábeles előfizetői hálózattal nem rendelkezik, de van gerinchálózati kapacitása és műszaki objektuma. A PMP az infrastrukturális monopóliummal szembeni verseny hatékony eszköze, ami egyaránt szolgálja az új piacokra belépő szolgáltatók, valamint az előfizetők érdekeit. Kidolgozás alatt állnak olyan megoldások, amelyek a hangkommunikáció területén is lehetővé teszik a piacra lépést, természetesen csak a kizárólagossági időszak letelte - jellemzően 2001. december 23. - után. A rendszer budapesti indítását követően a vidéki bevezetés is folyamatos. Augusztus végére, szeptember elejére a Vivendi Telecom Hungary koncessziós területein kívüli tizenhat nagyvárosban is elindul a kereskedelmi szolgáltatás. Teljes a Westel GPRS Egyre gyorsabban DM/DV-információ A márciusban elsőként indított kereskedelmi GPRS-szolgáltatást augusztus l-jétől országos lefedettséggel kínálja már a Westel Mobil Távközlési Rt. A társaság július végén befejezte a GPRS második fázisának kiépítését. Az első, melyben a szolgáltatás központi, legbonyolultabb része indult el az Ericssonnal, már márciusban megjelent. A második fázis, amely a területi lefedettség országos kiterjesztését jelentette a Nortellel, lehetővé teszi a nagy sebességű csomagkapcsolt adatátvitelt, országos elérhetőséggel. Július végéig megtörtént a két hálózat integrációja, így a piacvezető szolgáltató az ország teljes terültén kínálja a nagyobb sebességet biztosító és adatforgalomalapú számlázásra épülő, jelenleg wap- és weboldalak megtekintését és e-mailküldést, -fogadást is biztosító GPRS-t. A távközlés-technológiai mérföldkőnek tekinthető, a mobil adatátvitelt forradalmasító csomagkapcsolt adatátviteli megoldást Magyarországon elsőként a Westel hálózatán tesztelték, miképpen a kereskedelmi szolgáltatást is - nemzetközi összehasonlításban az elsők között - vezették be. Új helyszín a Kisstadion ' MAGYAR NEMZETI BANK' Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 400.75 Ausztrál dollár 145.31 Cseh korona 7.28 Dán korona 33.18 Euró 247.15 Luxemburgi franki 100) 612.67 Finn márka 41.57 Francia frank 37.68 Görög drachma* 100) 72.53 Holland forint 112.15 ír font 313.82 Német márka 126.37 Olasz líra(1000) 127.64 Osztrák schilling 17.96 Portugál escudo* 100) 123.28 Spanyol peseta(100) 148.54 Japán yen* 100) 226.85 Kanadai dollár 183.74 Lengyel zloty 66.42 Norvég korona 30.94 Svájci frank 163.94 Svéd korona 26.96 Szlovák korona 5.76 USA-dollár 281.11 Hajtás, nyolcadszor Az övet kéretik becsatolni. Hajtás, biztonságosan. (DM/DV-fotó) Munkatársunktól Augusztus 23-26. között immár nyolcadik alkalommal rendezi meg Szegeden a Pálma Reklámstúdió a Hajtás Biztonságosan Járműipari Szakkiállítást és Vásárt. Ez az év nagy változást hozott a kiállítás életében, a helyszín ugyanis nem a korábban megszokott Eko-park, hanem az újszegedi Kisstadion. Füves, betonos és salakos pályák várják a kiállítókat, illetve az augusztus utolsó hétvégéjén kilátogató érdeklődőket. A számos autócsoda mellett hagyománynak számítanak a mentők, a rendőrök, és a tűzoltók standjai is. Az elmúlt évekhez hasonlóan szórakoztató programok is várják a vásárlátogatókat: pénteken Auth Csilla, szombaton Gerendás Péter, vasárnap pedig a Volvox együttes lép fel a vásárszínpadon. A VIII. Hajtás Biztonságosan Járműipari Szakkiállítás és Vásár fő támogatója idén a Toyota Wéhli. Hivatalos mobilszolgáltatója a Westel Rt., exkluzív médiatámogatója a Képes Autó Expo. Nyitva tartás: csütörtökön 12—19-ig, a többi napon 10—19-ig. Ebben az évben, első ízben adják át a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének díját, ezt a kiállítás legszebb autója kapja. Az autó kiválasztásában három szegedi hölgy vesz részt: dr. Ványai Éva, Szeged város alpolgármestere, Pásztiné Mészáros Éva, a Délmagyarország Kft. kereskedelmi igazgatója és terveink szerint a Szegedi Nemzeti Színház egy közismert művésznője. Lakáspiacról a világhálón DM/DV-információ Az egyik legnépszerűbb hazai építészeti site, a www.epi teszforum.hu augusztus l-jétől már nemcsak a szakma iránt érdeklődőknek, hanem a lakásvásárlóknak is nyújt értékes információkat. A Lakáspiaci körkép című rovat hiánypótló: az új építésű lakóingatlanok aktuális választékáról tájékoztat. Az épülő lakóparkokban, társasházakban, apartmanházakban, bevásárló- és lakócentrumokban leköthető lakásokról minden lényeges adat rendelkezésre áll: helyszín, négyzetméterár, lakásnagyság,szobaszám, átadás ideje, jellemzők, extrák, építész-tervező, finanszírozó bank, értékesítő iroda. A rendszerezett adatközlés mellett az új rovat előnye, hogy míg a lakásvásárlók eddig csak véletlenszerűen bukkanhattak az űj építésű lakóingatlanok hirdetéseire, plakátjaira, addig itt az elérhető legtöbb programról található információ. így a lehetőségek összevethetőek, a lakásválasztási döntés leegyszerűsödik. Az adatbázis a folyamatos frissítés következtében az aktuális kínálatról ad felvilágosítást. A szolgáltatás előnye, hogy ingyenes mindkét érdekelt: az értékesítő cég és a lakást kereső fél számára is. A szerkesztők az oldal fejlesztése kapcsán tervezik cikkek közlését bérlakásépítésről, befektetési és hitellehetőségekről, valamint ingatlanfejlesztésről is. E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu A fúziók a földön köttetnek A GKI Gazdaságkutató Rt. és az Ernst & Young közös, a magyar vállalkozások fúzióval és felvásárlásokkal kapcsolatos tapasztalatait, valamint várakozásait feltérképező felmérést folytatott január és március között. Az eredményeket nemrégiben tették közzé. A felmérésben szereplő cégek súlyát jelzi, hogy összesített árbevételük meghaladta a háromezer milliárd forintot, ami a magyar gazdaság bruttó kibocsátásának több mint 12 százaléka. A válaszoló cégek körében az elmúlt öt évben hatvan fúziós üzlet köttetett, több mint 530 milliárd forintos értékben, s a vélemények azt mutatják, a cégek többsége tehetős üzleti kérőre vár. A válaszoló társaságok 42 százaléka szerint mozgalmas lesz a következő két-három esztendő, azaz lesznek fúziók, de ezek száma nem lesz jelentős. A cégek 23 százaléka ezzel szemben úgy véli, hogy mind értékében, mint számában figyelemre méltó összeolvadások mozgatják meg a magyar gazdasági életet. A felmérésből kiderül, hogy a válaszolók többsége szerint többnyire azonos iparágból jönnek majd a befektetők, míg a cégek 17 százaléka szerint kizárólag azonos iparágból érkezik a tőke. Ez jól mutatja, hogy a fúziós, illetve a felvásárlási ügyletre számítók nagy része szakmai befektető megjelenésében bízik. Figyelemreméltó az is, hogy bár nem mindenki hisz a fúziós hullámban, a megkérdezett vállatok mintegy 13 százaléka jelenleg is tárgyalásokat folytat arról, hogy kit vegyen meg, őt ki vásárolja meg, vagy éppen kivel érdemes összebújni a növekedési ütem emelése és a költségek csökkentése érdekében. O. K. K. Fél órát dolgozunk egy kiló kenyérért Magyar bérek - külföldi szemmel Órabérek és azok vásárlóereje a világ néhány nagyvárosában A Svájci Union Bank (UBS) a világ közel hatvan országában készit felméréseket az adott térség gazdasági állapotáról, s egyebek mellett az árakról és a bérek alakulásáról is. Az adatokat összehasonlítva kiderül, mit ér a magyar bér a világban. Az UBS árakra és bérekre vonatkozó felméréseit az egész világon objektív mutatóként kezelik a gazdasági szakemberek, s bár ezek a számok nem feltétlenül egyeznek meg az adott országok saját statisztikai adataival, az összehasonlításra kiválóan alkalmasak a svájciak egységes adatfelvétele okán. A bérek mellett sokat számítanak az árak is, hiszen ebből számítható ki, melyik nemzet fiának, mire futja. A táblázatban az USA dollárban megadott bruttó és nettó bérek mellett az is látható, melyik városban mennyit kell dolgozni ugyanazon termékért. A szakemberek a laikusok és közgazdászok körében egyformán népszerű, klasszikussá vált Big-Mac indexet hívták segítségül. A világon mindenütt elérhető, globális termék egyes országonVáros Amsterdam Athén Bangkok Barcelona Bécs Budapest Koppenhága Lisszabon London Madrid Moszkva New York Párizs Tokio Bruttó bér USD/óra Nettó bér USD/óra Hány percet kell dolgozni egy hamburgerért egy kiló kenyérért 10 22 14 9 c 13 25 12 15 » 6 9 25 15 17 14 Forrás: Union Bank of Switzerland J kénti ára szintén kiváló összehasonlítási alap a nemzeti valuták vásárlóerejének megmutatására. A felmérésben szereplő hatvan ország béreinek átlaga tavaly óránként 8,9 dollár volt. Tokió a világ vezető városa a bérszínvonalak tekintetében a maga közel 22 dolláros órabérével, s az előbbi közel kilencdolláros átlaghoz viszonyítva az emberek jól keresnek Zürichben, New Yorkban, Genfben és Koppenhágában is. A tanulmány szerint a magyar bérek igencsak mélyen vannak: az Európai Unió legalacsonyabb bérű országának fővárosában, Lisszabonban is több mint ötszörösét keresik a magyar fizetéseknek. Miközben tavaly hazánkat jellemezték a legalacsonyabb bérek, Európában fizetésünk értékéhez képest nálunk a legnagyobbak az adó- és a járulékterhek. A bruttó és a nettó bérek közötti arányeltérésekből ugyanis az előbb említett közterhek mértékére, mint az elvonások béren belüli arányára lehet következtetni. A táblázatból - bár csak a felmérés részleteiről árulkodik - a magyar bérszínvonal elmaradása látható, mind abszolút (USD-ben számított), mind relatív (vásárlóerő) tekintetben. A dollárban számított bérértékeknél több mint tízszeres a lemaradásunk az uniós országokéhoz képest, vásárlóerő tekintetében pedig 2-2,5-szörös hátrányban van a magyar dolgozó. O. K. K. Új féreg a világhálón London (MTI) A világhálón a múlt héten általános rémületet okozó Code Red számítógépféregnél is rosszindulatúbb az az új „kór", amelynek feltűnésére a brit kormány figyelmeztette az Internet-galaxis működtetőit és használóit. A londoni belügyminisztérium hálózati riasztóközpontjának (Uniras) közleménye szerint az új féreg, amelyet brit szakértők máris Code Red Il.-nek neveztek el, ugyanazokon a sebezhető pontokon - a Windows NT és 2000 operációs rendszereken keresztül - támad a számítógépes hálózatokra, mint elődje, de az eredeti változattal szemben egy olyan „trójai falovat" is telepít a rendszerekbe, amely teljes távellenőrzési lehetőséget ad a fertőzött számítógépek felett a betörőknek. Mindemellett a Code Red II. hatszor gyorsabban is terjed az első verziónál, s nehezebb felkutatni és kiirtani is. A központ szakértői szerint egyelőre megjósolhatatlan, hogy az új féreg milyen hatással lesz a világháló működésére. A Uniras szerint rövid távon nem várható, hogy a Code Red II. az egész internetes infrastruktúrát megtámadja, de a trójai falovak elhelyezése a későbbiekben kiszámíthatatlan következményekkel járhat a megfertőzött rendszerek működtethetőségére. A brit szakértők szerint a Code Red II. már nem találomra keresgél sebezhető rendszerek után a hálón, hanem célzottan, egy-egy helyi rendszerbe férkőzik be, és annak megbénításával okoz súlyos fennakadásokat az adott felhasználói körben.