Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-06 / 182. szám

PÉNTEK, 2001. AUGUSZTUS 3. MEGYEI TÜKÖR 7 Nimfapapagáj és törpenyúl Madárcsicsergéssel kevert gyermekujjongás töltötte be a hódmezővásárhelyi Károlyi-házat vasárnap. „Ezt nézd meg, anyu!" - vonszolta egy kisgyermek szüleit a nimfapapagájokhoz, illetve a díszegérhez a Díszmadár- és Kisállattartók Baráti Köre szervezte börzén. Elsöprő többségben a madarak voltak. Számtalanféle papagáj - mint Dinnyés Róbert, az egyik szervező mondta: hullámos-, nimfa-, énekes-, Fischer-, törpe-, s egyéb; különféle díszpintyek; apró, egzotikus madarak; díszgalambok; díszbaromfiak. Alig hullámospapagáj-méretű, afrikai eredetű, leheletfinom tollazatú gyémántgalambokat is lehetett látni a rendezvényen, balkáni gerlét formáznak, de fél tenyérben elférnek. Nyugodtan üldögéltek férőhelyükön, a csivitelőlármás madársereglet közepette, tollászkodtak és néha nagyokat pislogtak. Ám a piros fejű, levélzöld színű, buksi törpepapagájok is élénk érdeklődést váltottak ki a jelenlévő felnőttek és gyerekek közt, éppúgy, mint a büszke bóbitát viselő, egészen elképesztő hangok kiadására képes nimfák, és a papagájok legelterjedtebbjei, a zöld-sárga-kék-fehér hullámosok - s így tovább. Rágcsálóék is képviseltették magukat a börzén, volt törpenyúl, tengerimalac, aranyhörcsög, díszegér, degu egyaránt. „A degu: a csincsillák távoli rokona", mondja Dinnyés Róbert, aki úgy tudja, Vásárhelyen ő az egyedüli degutulajdonos. Elnézegetem a barátságos állatkákat. A degunak nincsenek különféle színváltozatai, mint az egereknek-hörcsögöknek-nyulaknak: eredeti avarszínében pompázik. Lehet, hogy csak nemrég háziasították? „Pillanatnyilag harmincan vagyunk, de e létszám a börze végére valószínűleg emelkedni fog: minden börzénk számos jelentkezőt vonz", mondja Dinnyés Róbert a körről. A vásárhelyi központú szervezet az év elején alakult meg, Földeákról, Marosleiéről éppúgy vannak tagjai, mint Szentesről, Szegedről, Orosházáról. A legközelebbi rendezvényt szeptember 21-én, 23-án tartják, kiállítással egybekötve. F. Cs. Feudál „Klári, kérem" - mondja a harmincas, kétdiplomás főnök az ötvenhez közelítő asszonynak, aki „ igazgató úr"-nak szólítja a cégvezetőt. Itthon nincs igazi hagyománya a beosztott nemét és életkorát tisztelő megszólításnak. Az „asszony" és „kisasszony" divatjamúlt, az „elvtársnő" rendszerellenes, marad a neo-feudális „lekeresztnevezés". ahogyan Böske cselédet intette magához a tekintetesföldesúr. Jó hír viszont, hogy egyelőre nincs napirenden sem a pallosjog, sem az első éjszaka jogának visszaállítása. Nyilas Péter Rácz Sándor fődíjas nyelvi fűszerszámgyűjteménye Mondjon szójátékot! A Trilógia zenei rendezője: Szörényi Szabolcs A rutinos testvér Szörényi Szabolcs: Várhatóan mindegyik produkciónak másmilyen lesz a fogadtatása. (Fotó: Schmidt Andrea) gomi bazilika előtt szinte egy komplett színházat fel kellett építeni. Ennek ellenére mindhárom előadás óriási siker volt, 30-40 ezren váltottak rá jegyet. Szegeden várhatóan mindegyik produkciónak másmilyen lesz a fogadtatása. Az István, a király páratlan volt a maga nemében, mert 1983-as bemutatója előtt játszottak ugyan musicaleket Magyarországon, de azok nem a mi sorskérdéseinkről szóltak. Az Atilla, Isten kardja Levente egyik leghosszabb, legbonyolultabb hangzású zeneműve. Szakértők szerint ez lesz az ő „túlélődarabja", az István, a királyt pedig ötvenszáz év múlva feltehetően úgy emlegetik majd, mint egy „operettet", amellyel elindult a pályán. Nehézségi és népszerűségi szempontból a Veled, Uram! valahol a kettő között helyezkedik el. - Az Evita kapcsán sok bírálat érte a hangtechnikát. Ön elégedett az eddig hallottakkal? - A Dóm téri hangrendszer világviszonylatban is megállja a helyét. Szélcsend idején úgy szól, mintha egy hatalmas stúdióban ülnénk. Zenekart hangosítani nagyon bonyolult feladat. Soha senki ne várja el azt, hogy a hangszerek élőben úgy szólaljanak meg, mint egy stúdiófelvételen. Nekem könnyebb dolgom van, mert csak az énekre kell összpontosítanom, hiszen zenei alapot előre felvettük. - Első ízben fűzték trilógiává a három művet. Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom, esetleg lesz folytatása? - A szerzők úgy döntöttek, hogy Szegeden, a millennium jegyében mutatják be először ilyen formában ezt a három művet. Mindenkitől óriási felkészülést, áldozatot igényel az előadássorozat, így pillanatnyilag nem tudom megítélni, mit hoz a jövő. Szalma Baksi Ferenc A tanár úr nem szidta össze a gyerekeket, ha egy különlegesen cifra káromkodást, vagy egy nyomdafestéket nem tűrő, de elmés szójátékot mondtak a jelenlétében. Csak azt kérte, halkan mondják, ha lehet, inkább súgják a fülébe; mindig nála lévő füzetébe aztán mindent följegyzett. Annak a nevét is, akitől a szójátékot hallotta. Persze, nem azért, hogy megfeddje, vagy elárulja a szüleinek, hanem azért, mert a „kinccsel" együtt minden valamirevaló néprajzkutató föl szokta jegyezni az adatközlő nevét. Rácz Sándor, makói életmúdíjas néprajzkutató a közelmúltban A mondókák fenntartója: a rím című, nyolcvannyolc oldalas írásával elnyerte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt meghívásos pályázat fődíját. Munkájának rövidített változata bekerült a Szójátékos anyanyelvünk című kötetbe, melyet Balázs Géza és Grétsy László szerkesztett. Rácz tanár űr több mint ötven éve gyűjti a nyelv kincseit. - Úgy nem lehet gyűjteni, hogy az ember odamegy mondjuk egy Dobozi bácsihoz, és azzal köszön rá, hogy bátyám, mondjon nekem egy szójátékot! Az én gyűjteményem a beszélgetések közben felbukkant érdekességeket tartalmazza; a gyújtófüzetem mindig nálam volt, ugyanakkor mindig igyekeztem megjegyezni, amit hallottam. Jó a memóriám, nem csak azt a néhány szót jegyeztem meg, amit hallottam, hanem a helyiség illatát is; a szagemlékek is segítenek. Gyűjtöttem gyerekektől, és tapasztalhattam, hogy a maiak leleményesebb nyelvi játékokat mondtak, mint a régebbiek, de azért akkor is születtek érdekességek. Annak idején szobainas voltam a cisztercieknél, és a nyugdíjas korú szerzeteseket Pannonhalmán is fölkerestem. Ők is mondtak érdekes szójátékokat, igaz, ezek többsége tűrte a nyomdafestéket - mondja Rácz Sándor. A kutató első írása 1946. május 19-én jelent meg. Saját bevallása szerint kétezernél is több újságcikket írt, és háromszáznál több néprajzi, anyanyelvi tárgyú pályázatot készített. A mostani gyűjteményt részben az általa készített Dobozi tájszótár, a Földeák és vidéke tájszótár és Gyula és környéke tájszógyűjtemény anyagából állította össze, de egészen új szerzemények is vannak benne, így a mostani díj egy egész élet válogatott és rendszerezett hozadékát ismerte el. Rácz tanár úr „nyelvi fúszerszámnak" nevezi ezeket a mondókákat, és örül annak, hogy az ő pályázata révén is megszűnt egy fehér folt a néprajz térképén; hiszen ezeket a mondókákat a régi kutatók nem rendszerezték. Van közöttük szép is, csúnya is: olyanok, amilyen a nép szája. A Szójátékos anyanyelvünk című kötetben persze azokat közölték, amelyek szalonképesek. Közülük, íme, néhány: „Pista, Pista! / Pohárista!" (Italt szerető, részeges ember csúfolója.) „Tamás, Tamás! / Csináta más!" (Impotens férfi gyermekére mondták - a gyújtó szerint.) A makói tanár úr - az őt méltató rövid szöveg szerint „Érzékenyen figyeli a hagyomány változását: a múlt mára elvesző, tudatalattiba süllyedő nyelvi emlékeit, de a friss, most keletkező nyelvi tényeket is." B. A. Szörényi Szabolcs közel két évtizede ügyel arra, hogy testvére, Levente zenemüvei mindig a lehető legjobb minőségben szólaljanak meg. Olyan azonban még nem fordult elő, hogy három Szörényi-darabot fűzzenek trilógiává, így a zenei rendezőre is tripla feladat hárul. Úgy véli, a Dóm téri hangtechnika világviszonylatban is megállja a helyét, de az is megkönnyíti a dolgát, hogy csak az énekre kell összpontosítania. - Mekkora feladatot jelent önnek, hogy egyszerre három darab megszólalására kell ügyelnie? - Kezdetektói fogva én vagyok Levente darabjainak zenei rendezóje, legyen szó stúdiómunkáról, vagy színházi előadásról. Eleinte nagyon izgultam, teljesen tönkrementem egy-egy éló produkció során. Azóta ez persze változott, hiszen évről évre ugyanazokról a művekről gyűjtöttem tapasztalatokat. - Az István, a király hamarosan két évtizedes pályafutását ünnepelheti, míg a Veled, Uram.'-ot alig egy éve mutatták be. A trilógia keretén belül nagyobb figyelmet szentel a viszonylag új műnek? - Számomra nyilvánvaló, hogy jobban oda kell figyelni a Veled, Uram!-ra, hiszen ebben vagyunk a legkevésbé rutinosak. Tavaly az eszterRócz Sándor munkáját a minisztérium díjazta. (Fotó: Karnok Csaba) Röpülj, páva! Tudósítónktól A csongrádi művelődési központ és az intézmény kereteiben működő Röpülj Páva Kör hatodik alkalommal rendezte meg a népdalkörök és citerazenekarok csongrádi találkozóját. A volt Magyar Király Szálló nagytermét vasárnap délelőtt megtöltötték a műfaj - főként nyugdíjas korú - kedvelői. A csongrádi napokon több alkalommal is fellépő Mátó Mátyás apátfalvi tárogatómúvész, zenetanár köszöntője után a helyi Röpülj Páva Kör, Mátó Mátyás tárogatóművész, a sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar, valamint a Földeáki Citerazenekar és Népdalkör szórakoztatta a hálás publikumot. Tűzzománctárlat Kecskeméten Kecskemét (MTI) A Kecskeméten immár 27. alkalommal rendezett Nemzetközi Zománcmúvészeti Alkotótelep zárásaként vasárnap kiállítás nyílt a hat hetes táborban készült munkákból a hírős város Erdei Ferenc Művelődési Központjában. Az augusztus huszadikáig megtekinthetó tárlaton ötven művész - hazai, Erdélyből érkezett, továbbá cseh, orosz, osztrák és ukrán - alkotó tűzzománcait láthatja a közönség. Az idei tábor mottója, a „Túzkapu", voltaképpen az ezredforduló időkapuját jelenti - hangzott el a megnyitón -, a művészeknek az új idők bennük keltett érzéseit, eszmeiségét kellett megfogalmazniuk, a jövő távlatát érzékeltetniük. A témának megfelelően a tárlaton számos modern, nonfiguraív kompozíciót sorakoztattak fel, de láthatók a kiállításon biblikus témákat ábrázoló munkák is. A faliképek mellett dísztárgyakat, ékszereket, tálakat mutatnak be. Kecskeméten készült műveikből egyet az idén is a házigazdáknak adományoztak az alkotók. Nemere István Csengelén vásárolt tanyát íróember ós erdőgazda Semmiképp se fogható rá a háromszáz könyvet író Nemere Istvánra, hogy dologkerüló. Erdőkerülőként már elmegy. Mivel a legtermékenyebb magyar íróhoz a kétkezi munka sem áll távol, tanyát vett Csengelén, erdőgazda lett. A három hektáros erdő jó része, majdnem háromnegyede, fenyves. Ilona asszonytól, Nemere István feleségétói tudtuk meg, azzal, hogy ideköltöztek, régi vágyuk vált valóra. A csendes, nyugodt életet kínáló tanyai környezet utáni vágyakozásuk miatt évekig járták az országot. Korábbi lakhelyük sem volt éppen híján a természeti szépségeinek, hiszen Visegrádon éltek, de a csengelei birtok, amelyhez az erdón kívül föld is tartozik, mint mondták, az igazi megnyugvás terepe. Nemere Istvánék az épület lakhatóvá átalakítása, az udvari rend megformálása után erdőt szándékoznak ültetni. Ha rögtön nem is duplázzák meg a már meglévő területet, mint azt az alföldi táj régóta megkívánná, de öt hektáros erdőszaporítás szerepel a család faültetó tervében. Elkésve semmiképp sincsenek Csengelei gazdák a faluházban: Francia Jenőné jegyző. Nemere István író és tanyabirtokos, Sánta Ferenc polgármester, Vincze László országgyűlési képviselő. (A szerző felvétele) az új erdó telepítésével, hiszen még csak négy hónapja csengeleiek. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Csengelét választották, a házaspártól megtudtuk: se rokonuk, se ismerősük nem él ezen a tájon, újsághirdetésre jöttek. Akárhová mentek tanyakeresóbe, mindenkor a csengeleit találták a legalkalmasabbnak vágyaik beteljesülésére. Amikor nagy büszkén megjegyeztük, hogy most már akkor van jó sci-fi-írója Csengelének, Ilona asszony kiigazított, hogy a férje valóban írt tudományos fantasztikus regényeket, viszont a megjelent könyvek hosszú sorában ezek alig foglalják a helyet. Az író munkáinak szinte csak parányi részét képezik. Hát, ne vesse a szemünkre senki, de a sok könyvben foglaltak végiggondolásához tényleg kell egy jó darab csengelei erdő, mivel az íróember például az erdókerülés pihentető munkáját régóta bevette a soros teendói közé. Nemere Istvánról tudható: volt már gépgyári segédmunkás, erdészeti dolgozó, bolti eladó, földmérő, katona, könyvtáros, boncsegéd, idegenvezető, diplomáciai tolmács, nyelvtanár, biztosítási ügynök, mentóápoló, sajtótitkár, és még újságíró is. Hat évig élt Lengyelországban, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. M. T.