Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-04 / 181. szám

SZOMBAT, 2001. AUGUSZTUS 4. NAPOS OLDAL II. Zene a hajón jz étszáz méterre lehettünk a tiszai strandon kikötött .fY hajótól, mégsem értetlük egymás szavát, a hangos zene miatt. A Kócsag névre keresztelt hófehér hajón hűtőszekrény nagyságú hangfalakból dübörgött a zene, keményen lüktető, ugyanakkor kissé a lakodalmas rockra emlékeztető együgyű ritmus, ének nélküli dallam, afféle zene, amin két éve még röhögött volna minden diszkós, most meg ez megy, milyen érdekes. A hangfalakat a part felé fordították, az ég felhős volt, szemerkélt az eső. Azt gondoltuk a fiammal ezen az estén, megnézzük a nagyon meleg napokat követő lehűlés második napjára megjött-e a süllők étvágya. Nem is a fogás lehetősége érdekelt. Abban bíztam, a gyerek végre láthatja, milyen szép, amikor ezek a gyönyörű ragadozók estefelé kihúzódnak a sekély vízbe, és hajtják a keszegeket. Látni a felvillanó halált, amiben azért nincs semmi tragikus, mert hiányzik belőle minden emberi. Szóval bömböltek a hangfalak, a homokos öbölben pedig három fiatal férfi fürdött. Kiabáltak, csapkodták a vizet, ami ilyenkor persze meleg, és mozogtak a zenére, amit valószínűleg ők indítottak el a hajón, mielőtt lejöttek volna fürödni. Dühös lettem, de nem a fürdés miatt, hanem az alattomosan-gúnyosan kúszó, lakodalmas ritmusra indázó zene miatt, és azért, mert ahogy fölmérgelődtem, arra kellett gondolnom, nyilván öregszem, pedig csak huszonkilenc éves vagyok. Három zeneszám ismétlődött makacsul. A fiúk végül felmentek a hajóra, a hangfalak mellé, a hangerőt azonban nem csavarták le. Persze, odaszólhattam volna nekik, de hiába integettem, nem figyeltek, ültek a fehér, kerti székeken, és néztek maguk elé, lehet, beszélgettek is. Egyikük lassan előrehajolt, és mintha köpött volna. Igen. Arra persze nem számítottam, hogy a hajón zenélni fognak. Az szinte természetes, hogy hétvégén bömböl a zene az ártérben, hogy a halak és a madarak nem teszik zsebre, amit ilyenkor kapnak. Persze, de kibírják. Egy részük kibírta a ciánt is, ilyenkor legföljebb máshol esznek, máshol pihennek. Azzal meg már ki törődik, hogy a francia és angol természetvédők, akik a ciánszennyezés óta rendszeresen csurognak kenuikkal a Tiszán, ilyenkor csak csodálkoznak ezen a totális kulturálatlanságon és ízléstelenségen, megint megállapítják, esetleg le is írják, hogy nem értenek bennünket, és nem értik, hogy akit csak a decibelek nyugtatnak, miért a Tisza partjára jön, miért nem megy valami zárt, hangszigetelt helyre. A rádióban aznap reggel fölolvastak egy hírt, miszerint „a tervezett ütemben " halad a legnagyobb magyarról szóló film forgatása. Épp tíz éve írta le a szekszárdi születésű, szegedi költő Széchenyiről, hogy a nagy tervek végrehajtása közfen dühös cikket kerekített a gőzhajót összeköpködő, pimasz emberekről. Am most megint a köpködés van divatban, „holott a Széchenyi megálmodta sár- és köpésmentes Európába kapaszkodnánk." De hát Széchenyi István pokla a mi poklunk, lehet azt mondani rá, siratnivalóan szép és szomorú. P

ersze, nem fogtunk semmit aznap este. A süllők is elmaradtak, a víz színe meg sem mozdult. Amikor elmentünk, a három fiú ugyanott ült, mozdulatlanul, mintha kirakatbabák lennének. Pedig nekik is van lelkük. Malelc Andrea ma is mindent ugyanúgy csinálna „Átjáróház az életem" egy lepusztult színház ócska színpadán kellett fellépniük. A bécsi színészek minden pillanatot komolyan vesznek, hisznek önmagukban és a művészetükben. Ezt látva, megerősödött bennem a gondolat, hogy csak ilyen hozzáállással érdemes színpadra lépnem. - Hogy érzi, mennyit változott az elmúlt nyolc évben? - Mintha eddig nem is éltem volna: csak úsztam a víz alatt. Most kezdek felébredni és gondolkodni a világ dolgairól. Az élet senkinek sem reménytelen. Azok a szerencsések, akik a szembejövő lehetőségeket meg tudják ragadni. Ők, ha bajba kerülnek, megtanulnak segíteni magukon, hiszen ilyenkor az ember elsősorban önmagára számíthat. Utána jöhetnek a többiek. - Ezt a közelmúltban tapasztalta? - Nem jobban, mint bárki más. Szerintem az élet így működik. Bár a szakmámból kifolyólag az életem nagy része a nyilvánosság előtt történik, alapvetően semmiben sem különbözöm a többi embertől. - Hogyan zajlik most az élete? - Pezseg! Ingázok a két ország között, az időm nagyobbik részében Ausztriában vagyok. Minden szabad percemet a két fiammal töltöm, szerencsére akárhová utazunk béke, szeretet és családi melegség vesz bennünket körül. - Hogyan alakult a viszonya exférjével, Princz Gáborral ? - Közös érdekünk, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk. Egy félreértést szeretnék eloszlatni: mi csak együtt élni nem tudtunk, egyébként a mai napig ő az egyik legfontosabb ember az életemben. Ahhoz pedig nem férhet kétség, hogy mennyire fontos a két fiamnak az apjuk. Mindig is ilyen átjáróházszerű életre vágytam, most megkaptam. Az életemben semmit nem bántam meg, most is mindent ugyanúgy csinálnék. Uvoy Gizella - A szegedi fellépése óriási sikert aratott, a közönség nem akarta elengedni a színpadról. Milyen érzés• volt? - Csodálatos. Bevallom, eleinte féltem, hogy megfelelek-e a feladatnak. Picit szorongtam, tudtam, nagyon igényes a szegedi közönség. Úgy tűnik, szerencsére jól sikerült a műsor összeállítása, amiben édesapám, Malek Miklós és Ács János rendező volt segítségemre. -A következő évadban milyen szerepekben láthatja a közönség? - A Madách Színházban tovább játsszuk a Chicagót, és valószínűleg a győri színházban is foglalkoztatnak. Visszatérésem óta sok szerepajánlatot kaptam, de a döntést nem sietem el. Mivel a magánéletem javarészt Bécsben zajlik, előbbutóbb az ottani színházban is szeretnék színpadra állni. Nagyon érdekel, hogy egy világvárosban hogyan tudnék érvényesülni. - Kapott már konkrét ajánlatot? - A részletek a következő évadban derülnek ki. Még figyelem és tanulom az ottani játékstílust. Egészen más a zenei ízlésük és az előadásmódjuk. Az osztrákok egyébként nagyon szeretik a magyarokat. Imádnak nevetni rajtunk. Még nem láttam olyan előadást, ahol ne jött volna be egy iszonyú németséggel beszélő, nagy bajszú magyar huszár. Ilyenkor a közönség jóízűen és sírva kacag rajtunk. - Ön is velük nevet? - Nem annyira. Inkább rajtuk nevetek. - Mi a két ország színházi élete között a legnagyobb különbség? - Az osztrákok lényegesen fegyelmezettebbek, ami ennél az összetett énekes-táncos műfajnál elengedhetetlen. Magyarországon ezt még most tanuljuk. Nekem nincs már sok időm ezen a pályán, hiszen az elmúlt nyolc évet otthon töltöttem. Viszont tapasztalatoMalek Andrea: Tele vagyok energiával és számtalan megvalósításra váró ötlettel. (Fotó: Schmidt Andrea) oha nem tudnék osztrák lenni - mondta Malek Andrea, aki ideje nagyobb részét mostanában Ausztriában tölti. Többéves kihagyás után a tavalyi évadban állt itthon színpadra a Chicago című musical egyik szerepében. A népszerű színésznő a közelmúltban fergeteges sikert aratott A zene az kell című estjével melyet a muzsikáló udvar programsorozat keretében láthatott a szegedi publikum. kat gyűjtöttem, és tele vagyok energiával, számtalan megvalósításra váró ötlettel. Néha úgy érzem, hogy sokadmagammal olyan úttörő vagyok, aki időről időre veszi a fáradságot, hogy a legfrissebb eseményeket, híreket begyűjtse a musical műfajában. Ez lehet kotta, szakkönyv, nagy sikerű előadás vagy interneten megjelent információ. - Ezt már külföldön tanulta? - Részben igen. Bécsben tapasztaltam, hogy a megújulás iránti vágy mennyire erős az ottani művészekben. Nem láttam előadást, ahol a fellépők lagymatagon, félgőzzel játszottak volna. Még akkor sem, ha Beszélgetés a UIP-Duna Film igazgatójával Magyarországon nincs felszabadult filmkészítés Bálint Péter: A multiplexek megjelenésével egyszerűbb lett a filmforgalmazás és nagyobb a tét. (Fotó: Miskolczi Róbert) Igényes kivitelű, szórakoztató tömegfilmek így határozza meg Bálint Péter igazgató a UIPDuna Film által forgalmazott mozikat, például a Jurassic Parkot, a Tomb Raidert, a Múmiát vagy az Amerikai Pitét. A hollywoodi stúdiók tulajdonában levő társaság magyarországi irodájának vezetője szerint nem igaz, hogy a magyar filmekre a megfelelő reklám hiányában nem megy be a néző. - Nemrég láttam egy műsort arról, hogy eltűnőfélben vannak a nyaranta kedvelt szabadtéri és autósmozik, mert nem kapnak premierfilmeket, lefutott mozik utánjátszására kényszerülnek. Nem éri meg a forgalmazónak? - Való igaz: nem tudunk premierfilmeket adni az ilyen moziknak. Egyrészt a berendezésük annyira elavult, hogy nem képesek azt az élményt nyújtani, amit egy modern filmszínház. Másrészt időjárás-függőek, mi pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy drágán elkészített premierkópiát esetleg egy esős héten ne nézzen meg senki. - A multiplexek megjelenése egyszerűbbé tette Magyarországon a filmforgalmazást? - Tulajdonképpen igen. Ma a multiplexeken belül zajlik a verseny a filmforgalmazók között. A tét az, hogy milyen termet tudok biztosítani a filmemnek, hogyan tudom elhelyezni az előcsarnokban a reklámanyagomat. A munka egyszerűbb lett, a tét viszont nagyobb. -Azthallottam, a multiplexek is bajban vannak: némelyik nem tudja biztosítani a megfelelő forgalmat. - Ez elsősorban attól függ, hogy a pláza, amelyben a multiplex üzemel, hogyan váltotta be a hozzá fűzött reményeket: jó, forgalmas helyre építették-e, megfelelő-e az üzletek kínálata, forgalma. A mozit és a bevásárlóközpontot nem lehet elválasztani egymástól. A törzsközönség - a 17-25 éves korosztály, amely a moziba járók 75 százalékát adja - biztosan nem szeret ki a multiplexből, és megvan a fizetőképes kereslet is. Magyarországon az emberek évente átlagosan 1,4-szer mennek el filmet nézni - ez európai viszonylatban is jó. - A magyar filmesek azt mondják, azért alacsonyabb a hazai filmek nézettsége, mert nincs pénz a reklámra. Mit gondol erről? - Szeretnék én akkora reklám-költségvetést, mint amekkorával némelyik magyar film gazdálkodhat. Egy hazai produkció könnyedén meg tudja nyerni a hazai szponzorokat. Volt olyan játékfilm, amelyikben annyi burkolt - vagy még csak nem is burkolt - hirdetés volt, hogy akár reklámfilmnek is tekinthetnénk. És akkor még nem beszéltünk az óriásplakátokról vagy a társproducerként fellépő tévétársaságokról, amelyek saját érdekükben reklámozzák a filmet. Egy külföldi film nem élvezi ezeket az előnyöket; azt gondolom, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a kérdést. - Ha nem a reklámmal, akkor a filmekkel van a baj? - Magyarországon vagy jól szponzoráltatható vígjátékot csinálnak, vagy a rendezők „önmegvalósítanak". Senki nem akar olyan szép, komoly, mégis élvezhető filmet csinálni, mint a francia gyártású Csokoládé vagy az olasz Az élet szép. Mindkettőt mi forgalmazzuk, és azt tapasztaljuk, hogy van rájuk közönségigény. A Csokoládé brutjó jegypénztári bevétele Magyarországon eddig 88 millió forint. Úgy érzem, nálunk nincs felszabadult, lélegző filmgyártás. - Mi a véleménye a szinkronizálásról? Van, aki azt mondja: a magyar hanggal a film veszít eredeti értékéből, mások ágy gondolják, a magyar szinkron annyira jó, hogy inkább hozzátesz a mozihoz. - Két esetben nélkülözhetetlen a szinkronizálás: ha széles közönségnek - gyerekeknek és idős embereknek is - szánjuk a filmet, valamint ha gyorsan pergő párbeszédeken alapuló vígjátékról van szó. A szinkron egyébként jóval drágább, mint a feliratozás, mert a magyar hang esetében új kópiát kell használni, a felirat viszont használt szalagra is kerülhet. Az én véleményem az, hogy a magyar szinkron valóban nagyon jó, és a felirat akarvaakaratlanul is eltereli a figyelmet a képről, ráadásul az olvasás viszonylagos lassúsága miatt sokszor rövidíteni, egyszerűsíteni kell a mondatokat, párbeszédeket. — Most megy a mozikban a Shrek című film - éppen a UIP-Duna Film forgalmazza -, amelyben már szinte élethű animációs figurák szerepelnek. Mit gondol, mikor kerül a vászonra az első virtuális színész vagy színésznő? - Remélem, soha nem jutunk el odáig, hogy a technika kiváltsa a színészeket. A filmes szakmát külföldön élénken foglalkoztatja ez a kérdés, és hasonló álláspont kezd kialakulni, mint a tudományban a géntechnológiával kapcsolatban: egy bizonyos határt nem szabad átlépni. Neves rendezők jelentették ki: ha megjelenik az első mesterséges színész a vásznon, felhagynak a filmkészítéssel. A világon nagyon sok kiváló színész van, semmi nem indokolja, hogy őket a számítógéppel helyettesítsük. A technika folyamatosan fejlődik: Amszterdamban már műholdról vetítették a Tarzant a premieren. De nem hiszem, hogy a következő 10-15 évben eltűnne a 35 milliméteres film. Koczor Gabriella