Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-01 / 178. szám

6 MEGYEI TÜKÖR SZERDA, 2001. AUGUSZTUS 1. Nyugdíjban a bűnügyi technikusok atyja Fényképezőgép volt a fegyvere Hétvégi hadibemutatók a Tisza partján Dörögnek az ágyúk Katonák masíroznak ezen a hét végén, augusztus 4-én és 5-én Szeged Belvárosá­nak utcáin, a szőregi csata 152. évfordulóján. De azon se lepődjön meg senki, ha harci lovak nyergéből inte­gető huszárokkal vagy ágyúkkal találkozik, mond­juk a Híd utcában, netán a Széchenyi téren. Ugyanis a III. szegedi nemzetközi hu­szár és katonai hagyomány­őrző találkozón gyalogosok, lovasok és tüzérek is bemu­tatják harci tudományukat Szegeden. Mint Vass Lászlótól, a házigazda Szegedi III. Hon­védzászlóalj Hagyományőr­ző Egyesület elnökétől meg­tudtuk: a kétnapos parádéra Jászfényszaruból, Székesfe­hérvárról, Kiskunhalasról, Szolnokról, Vácról, Tápió­bicskéről, s természetesen a fővárosból is érkeznek múl­tat idéző harcosok. A külföl­di hagyományőrzőket pedig erdélyi székely valamint ber­lini német vitézek képvise­lik. Várhatóan a tavalyinál is látványosabb bemutatókat produkálnak a katonák, hi­szen közel kétszáz, korhű egyenruhába öltözött vitéz, két ágyú és ötven ló vesz részt a harci játékokban. A program szerint már pénteken délután megkezdik a táborhely kiépítését a ha­gyományőrzők az újszegedi Csonka János Szakközépis­kolában. Szombaton délelőtt fél 11-kor indul a katonai menet az újszegedi liget mellett, a Belvárosi hídon át Szegedre, míg a díszszemle 11 órakor kezdődik a Szé­chenyi téren. Ezt követően a harcosok a Klauzál tér. Ká­rász utca, Árpád tér, Jókai utca útvonalon haladnak az Aradi vértanúk terére, ahol koszorúkat helyeznek el a szőregi csata emlékoszlopá­nál. Megkoszorúzzák a ha­gyományőrzők Földvári Ká­roly honvéd ezredes emlék­tábláját is a Földvári utcá­ban. Délután 3 órakor pedig már az újszegedi ligetben kezdődnek a gyalogsági, lo­vassági és tüzérbemutatók, amiket hagyományőrző bál követ. Vasárnap előbb Sző­regen, majd a Kamaratöltés­nél emlékeznek a vitézek a szőregi csata hőseire, míg a színpompás hadijátékot 11 órától tekinthetik meg az ér­deklődők a Kamaratöltés mellett, a szőregi csata ere­deti helyszínén. B. Z. A szőregi Kamaratöltésnél tavaly is nagy sikert arattak a „háborúzók". Az idén még látványosabb csata várhatá. (Fotó: Miskolczi Róbert) Kiss István ezredes a világháború után szinte a semmiből építette fel a megyei főkapitányság bűnügyi technikai osztályát. (Fotó: Gyenes Kálmán) Ötven év után, 72 éves korában vonult nyugdíjba a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság bűnügyi-tech­nikai osztályának megalapí­tója, Kiss István ezredes. - Szülőfalum, Jászdózsa mellett a határban dolgoz­tam, amikor 1951 nyarán megkaptam a behívót, és si­ma váll-lappal bevonultam a testületbe, mint próbarendőr - idézte fel a kezdeteket Kiss István. Két évvel később, 1953­ban már a Corvin Ottó rend­őriskola bűnügyi technikusi tagozatának hallgatója. „A háború után rendkívül nagy szükség volt bűnügyi techni­kusokra, hiszen a rendőri munkának ez az ága szinte teljesen hiányzott a testület­ből" - meséli Pista bácsi, akit '54-ben tisztté avattak, és Szegedre helyeztek. A megyei főkapitánysá­gon ő volt az első bűnügyi technikus, nevéhez fűződik a bűnügyi technikai osztály megszervezése, felállítása. „Alhadnagyként, egy Kijev típusú fényképezőgéppel fel­fegyverkezve kerültem ide, a laboratórium egy fényképé­szeti nagyítóból állt. Ilyen körülmények között kellett egy jól működő, a kor köve­telményeinek megfelelő osz­tályt szerveznem" - ecsetelte a kezdeti évek nehézségeit a nyugállományú ezredes. „A bűnözők módszerei rendkí­vül gyorsan fejlődtek, és ne­künk is lépést kellett velük tartanunk. írás-, nyom- ujj­nyom-, fegyverszakértők munkájára volt szükségünk" - mondta Kiss István, s nem tagadta, kellett némi szob­rásztehetség is a helyszíni, gipszes nyomrögzítéshez. A bűnügyi technikusok munkájára a rendkívüli ki­tartás volt jellemző, hiszen a testületen belül egyre több­ször hívták őket segítségül a legkülönfélébb bűnügyek felderítéséhez. Nem csak a bűncselekmények helyszí­nén folyó munka rótt ko­moly megterhelést a bűnügyi technikusok akkor még ma­roknyi csoportjára, de az úgynevezett intellektuális bűncselekmények megoldá­sában is rendkívül komoly szerep jutott nekik, elsősor­ban írásszakértői tapasztala­taiknak köszönhetően. Kiss ezredes egyébként a mai na­pig dolgozik mint írássza­kértő. Az általa felderített ügyek füzetekben sorjáznak, jegy­zetei segítségével pontosan felidézheti például az 1956­os mindszenti esetet, amikor M. Istvánt, az állami gazda­ság ügyintézőjét, aki a dol­gozók fizetéséért indult a felgyői postára B. Ferenc baltával agyonverte a tölté­sen. Pénzt ugyan nem zsák­mányolt, mert M. István nem vehette fel a postán a mun­kások járandóságát. B. bű­nösségét úgy sikerült bizo­nyítani, hogy a nála talált vesszőfonatból, amelybe a gyilkos szerszámot rejtette a tiszai kompon megtalálták M. István vérét. A tettes azt hazudta, hogy halat szállí­tott, de a bűnügyi techniku­soknak nem kellett sok idő ahhoz, hogy megállapítsák, embervér szennyezte a vesszőket. Ez természetesen csak egy a sok száz érdekes, és tanulságos eset közül, ame­lyek kibogozásában Kiss Ist­ván ezredes ötven év alatt részt vett. Pista bácsi öt évtizedes szolgálat után azon sem ke­sereg, ha írásszakértői mun­kájára egyre kevesebbszer tartanak igényt. Élvezi a megérdemelt pihenést. K. B. LEGYEN „A Ml AUTÓNK" AZ ÖN AUTÓJA! Klífl I B5ÜJ1 Az Agrupación Funeuropa Biztosító Rt. szeretettel vár mindenkit családi napjára a Szeged Plaza parkolójában, augusztus 10-én, pénteken 14.00-21.00 óráig. Programjainkból: családi futóverseny, gyermekeknek játszóház, humor, operett, koncertek Az est sztárvendégei: OLD BOYS Komár László Sok nyeremény! A DÉLMAGYARORSZÁG Kft. hirdetési levelezőlap árusítására értékesítési partnereket keres. Bővebb felvilágosítás: 62/567-832 r r DELMAGYARORSZAG előfizetéssel csak nyerhet! JÁTÉKSZABÁLYZAT RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK: A sorsoláson részt vehet, aki július 5. és szeptember 19. között legalább fél évre előfi­zeti a Délmagyarországot, illetve élő előfizetését most legalább fél évvel meghosszabbítja. AZ ELŐFIZETÉS MÓDJA: A napilapok előfizethetők ügyfélszolgálati irodáinkon, kézbesítőinknél, illetve az itt talál­ható kupon címünkre történő visszaküldésével. Igen, megrendelem a Délmagyarországot fél évre 6354 Ft-ért / egy évre 12 708 Ft-ért*, és ezzel részt veszek a nyereményautó sorsolásán. Vállalom, hogy az előfizetési díjat a nálam jelentkező kézbesítőnél kifizetem. Előfizetésem hónap l-jétől indul. Cím: Név: Tel. i Aláírás: *a megfelelő időszakot kérjük húzza alá Dátum: 2001. A SORSOLÁS MENETE: Az akcióra jelentkezők közül július, augusztus és szeptember hónapban elősorsolással válasz­tunk ki 20-20 előfizetőt, akik részt vehetnek a szeptember 21-ei fődíjsorsoláson, ahol a következő ajándékokat sorsoljuk ki közjegyző jelenlétében: I. díj: 1 db Suzuki Swift 1.3 GLX személygépkocsi a Suzuki Szentgyörgyi felajánlásából* II. díj: I db 250 000 Ft értékű IÍK'/ŐHKIszolgáltatás: 1 évre korlátlan internet** és a hozzá szükséges korszerű multimédiás számítógép III. díj: 1 db CD-s rádió. *Az autó lényegesebb extrái: elektromos ablakok és tükrök, központi zár, metálfény, dupla légzsák, rádiómagnó. Az autó 2500 km futásteljesítménnyel kerül átadásra. **1 db nagy sávszélességű „gyémánt" korlátlan kábeltévés internet-hozzáférés. Ha kábeltévés visszirány a nyertes területén nem biztosítható, akkor 1 db „családi" korlátlan telefonos internet-hozzáférés. BEMUTATÓ: Az akció ideje alatt minden Csongrád megyei településen személyesen megtekinthető az autó. A legköze­lebbi bemutatók augusztus 3-án lesznek, helyszínei: Algyő, Hódmezővásárhely, Földeák, Óföldeák, Maroslele, Makó. Azok az előfizetők, akik ezeken a helyszíneken fizetik elő a napilapot legalább fél évre, azonnal elvihető ajándéktárgyat kapnak. Amennyiben további kérdése van akciónkkal kapcsolatban, hívja a 80/821-82l-es zöldszámot, vagy érdeklődjön ügyfélszolgálati irodáinkban. EGYÉB INFORMÁCIÓK: A nyeremények készpénzre nem válthatók. A nyeremények adóvonzatai és az autó átíratásának költségei a Délmagyarország Kft.-t terhelik. Az akcióban a Délmagyarország Kft. dolgozói és azok közvetlen hozzátartozói nem vehetnek részt. Ezen ajánlat más akciókkal nem kombinálható. A nyerteseket levélben értesítjük. $ SUZUKI -im SZENTGYÖRGYI

Next

/
Thumbnails
Contents