Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-03 / 180. szám
Az otthon melléklete a Délmagyarországban és a Délvilágban Szerkeszti: Keczer Gabriella Miért agresszívek gyerekek? Öröm, bánat, félelem Nem lesz bűnöző A dühkitörés: segélykiáltás és érdekvédelem Dőljön le a vár! A hiperaktív gyerekeknek fontos, hogy a játszótéren levezethessék energiáikat. Képünk illusztráció. (Fotó: Kamok Csaba) Kispapák könyve (3.) Azok a reggelek... Hát kérem, amikorra éppen elül a névválasztás körüli csatazaj, s fokozatosan háttérmorajjá válik, máris itt a következő megpróbáltatás. Jönnek azok a reggelek, amikor minden jónak és szépnek indul: a kispapák számára. A kismamák azonban a legszívesebben ki sem másznának az ágyból. Ha meg igen, akkor... Hát akkor bizony a legkisebb étel is inkább kifelé kívánkozik belőlük. Az alapvető probléma azonban mégsem ez, hiszen együtt jár ezzel az állapottal, hanem az, hogy némely kispapa kísértetiesen hasonló tüneteket kezd produkálni, mint a társa. így aztán kettejük számára néha kicsinek bizonyul még a legnagyobb fürdőszoba is. A kispapa ideges mindenért, hiszen félti a terhesség előrehaladtával szemmel láthatóan változóban lévő kismamát. S ekkor kezdődnek a komolyabb vizsgálatok: éhgyomorra 7 és fél deka szőlőcukrot kell befalnia a kismamának, s ha már legyűrte, benn is kell tartania. így helyette a kispapa látja viszont a (rendes) reggelit. A sorban állások (az istennek sem adná át a helyét senki sem, a még láthatóan hatalmasra dagadt pocakkal álldogáló kismamák számára), s az, hogy még nem terhesnek, hanem csak erősen hízásnak indultnak látszanak a kismamák, természetesen a kispapákat is erősen megviselik. És mindkettejüket azok az, általában idős, emberek (állítólag ez csak az igazán magyar mentalitás), akik a szó fizikai értelmében könyökkel törnek utat maguknak a zöldségesnél, a boltban. A kiérzékenyedett lelkű kismamák mindezt zokogva, míg a kispapák elfojtott káromkodások közepette ezt élik, meg. ( Folytatjuk.) Korooi András Játélctippek pénz nélkül Az óvodáskorúak többségénél megfigyelhető a hirtelen érzelmi kitörés, az agresszió ebben a korban nagyon is jellemző. A kisgyerek ugyanis még nem tudja úgy feldolgozni örömét, bánatát, félelmét, mint az egészséges felnőtt. A gyerekkori agresszivitás megbotránkoztatja a felnőttet, elkeseríti a szülőt, pedig az erőszakos, verekedős, üvöltöző gyerekből nem lesz feltétlenül bűnöző felnőtt. Pszichológusok megfigyelték, hogy leginkább azok a gyermekek mutatnak hajlamot az agresszivitásra, akiknek szülei sokat vagy szinte mindent megengednek. Az agressziót a kisgyermekben éppen az váltja ki, ha viselkedésének nem szabnak határt. Amikor a gyerek nem tudja, meddig mehet el, bizonytalanná válik, s agresszióval igyekszik visszaszerezni magabiztosságát. Ha a szülő azért elnéző, mert keveset foglalkozik a gyerekkel, akkor a dühkitörés egyben afféle segélykiáltás is: a gyerek a családtagok figyelmét akarja felhívni magára. A korlátozás, a túlzásba vitt tiltás és büntetés szintén okozhatja a gyerek erőszakosságát. Ha korábban nem viselkedett így, akkor feltételezhető, hogy az óvodában ért hatás miatt adja ki a haragját otthon - ilyenkor nem a büntetés és veszekedés a megoldás. Inkább érdemes megtudakolni, történt-e vele valami, és a problémát kell megszüntetni. Gyakori ugyanis, hogy ha valakitől vagy valamitől napközben nagyon fél a gyerek, érzelmeit este a családban verekedéssel, agresszivitással jeleníti meg. Fontos, hogy őszinte, bizalmas legyen ottnon a légkör, a gyereknek tudnia kell, hogy gondjait, félelmeit otthon nyugodtan megoszthatja a szüleivel. Helytelen azonban azzal biztatni a kisfiút reggel, az óvodába induláskor, hogy ne legyen gyáva, ha valaki megüti, adja vissza. Ezzel ugyanis mintegy felhatalmazást kap a szülőtől az agresszivitásra. Inkább mutasson példát a felnőtt, hogyan lehet kifejezni a haragot, a másokkal szemben érzett indulatot, hogyan lehet határozottan, de békésen védeni az érdekeinket. A túlságosan agresszív gyereknek célszerű játékos formában lehetőséget adni, hogy levezesse indulatait: rúgja a labdái, birkózzon az apával, dőljön le a vár. Ha a hiperaktív gyerek nem elégítheti ki mozgásigényét, szintén agresszívnek tűnhet. Ilyenkor a hintázás, ugrándozás, futkosás csodát tehet. A felnőtt ne szidja dühösen a gyermeket, ha rosszalkodik, mert erre a kicsi hasonlóan csúnya viselkedéssel válaszol, és kialakul az ördögi kör. Az sem jó, ha a szülő is kiabál vagy verekszik, de az sem, ha megadja magát és azt teszi, amit a gyerek kíván, csak hogy megússza a „rohamot". Megoldás lehet, ha ilyenkor békén hagyják egy ideig. El lehet tiltani a tévétől, a játéktól, a barátjától. Meg kell ugyanis értenie, hogy az őrjöngés nem vezet sehová, csak kárt okoz neki és nem éri el a célját. Koczer Gabriella Hosszú órákig szórakozhat csemetéivel anélkül, hogy egyetlen forintot is kiadna. Buborékfújás Keverjenek össze egy tálkában mosogatószert és vizet. Nagyméretű szívószálakkal gyönyörű, színpompás buborékokat fújhatnak. Zsákbamacska Szedjenek össze több otthoni tárgyat, tegyék papírzacskóba külön-külön mindegyiket. Ruháskosárba gyűjtsék össze a zacskókat. A játékosok (tehát a gyerekek) kizárólag tapintás alapján állapíthatják meg, mi van a kezükben, azaz a zacskóban. Az győz, aki a legtöbbször és legrövidebb idő alatt találja ki, mi a zsákbamacska. Narancs vagy csokiszelet lehet a jutalma. Fakanálbáb Szedjék össze a kimustrált fakanalakat. Készítsenek belőlük bábokat. Rajzoljanak fejükre arcot, cérnából ragasszanak hajat, a rongyoszsákból pedig adjanak rájuk ruhát. Hosszú terítővel letakart asztal lehet a színpad. Játszszák el a család kedvenc meséit. KERT-ÉSZ Gyümölcsözés Augusztus elején a kertészkedőknek a gyümölcsszedés kellemes kötelességét teljesítve nem árt felidézni néhány fortélyt a régi magyar gazdák tudományából. Ha szebb gyümölcsöt akarnak levenni róla, akkor a fát a szedés előtt két nappal ajánlatos megöntözni. A szedést a déli oldalon kell kezdeni, mert a több napsugarat kapó gyümölcsök hamarabb érnek. Régi „alapszabály", hogy nem szabad a termést esős időben vagy harmatban betakarítani, mert akkor könnyebben fertőződik. S gyorsabban romlik a napsütésben leszedett is. A frissen szedett gyümölcsökkel teli ládákat, kosarakat árnyékos, hűvös helyre kell tenni. A termésüktől megkönnyebbített fákat a jó kertész nem hagyja magukra. Most különösen a monilia nevű gombabctcgségtől szenvedő meggyfák igényelnek törődést. Azokat a felkopaszodott ágakat, amiknek csak a végén van egy levélcsomó, le kell metszeni, ott vágjanak, ahol a gallyból olyan friss hajtás ágazik ki, amelyik a tövétől a csúcsáig levelekkel van berakodva. Ebből az új hajtásból lesz jövőre a termőrész, ha a moniliától jó metszéssel és gondos permetezéssel megszabadítják a fát. Azokat a facsemetéket, amik eddig nem hajtottak ki „gaz"-nak kell tekinteni, s kiszedendők. Ugyancsak kiirtandók a kertből az öreg, már csak leveleket hozó hagymás virágok is, mert gyökérzónájukban lerakódnak a kórokozók, megtelepednek a kártevők. Célszerű őket teljesen megsemmisíteni, miként a levélfodrosodásával vírusfertőzést jelző spenótot, salátát, burgonyát is. (Ne tegyék ezeket a komposztba!) A helyükre tavaszig ne ültessenek mást, hadd pihenjen, regenerálódjon a talaj. Szabá Magdolna Hogyan jussunk sok pénzhez? Sokak számára izgalmas térrészhez érkeztünk feng shui-sorozatunkban: a lehetőségek és a gazdagság lakhelyéhez. Ezt a területet bizony a keletiek is nagy gonddal tervezték és rendezték be, hiszen soha a történelemben nem volt égetőbb kérdés annál: hogyan jussunk sok pénzhez? Ez a térrész a feng shui szerint a szerencse lakhelye. Minden, ami szimbolikusan vagy tárgyi formában a vágyott gazdagsággal kapcsolatos, itt kap szerepet. És mivel - mint mondják - a pénz a pénzhez megy, meglévő, kincseiknek" is itt a helye. Gyűjtsük hát össze értékeinket: műtárgyakat, festményekel, ékszereket, és rendezzük őket egy sarokba - a nappaliban, az ebédlőben, de akár a hálószobában is jól mutathatnak. Az anyagi ügyeinkkel kapcsolatos hivatalos papírokat: csekkeket, bankszámlakivonatokat és persze magát a pénzt is tartsuk itt egy fiókban, és lehetőség szerint az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket, mint például a napi elszámolást, végezzük ezen a helyen. Tekintsük úgy, mintha a lakásnak ebben a helyiségében lenne a privát bankunk. A tárgyi javakon túl minA pénz pénzhez megy Magánbank a lakásban Álmaink tárgyai A képzelet teremtő ereje A lehetőségek lakhelyének látványa sugalljon gazdagságot dent, ami szimbolikusan a gazdagsághoz tartozhat vagy vágyainkhoz kapcsolódik, szintén ide gyűjtsünk össze. Például ha szeretnénk egy nagyobb házat, és gyakran lapozgatunk építészeti, lakberendezési katalógusokat, akkor azoknak szabadítsunk fel itt egy polcot. Vagy, ha mondjuk költséges álmaink közt egy-egy külföldi út szerepel, tartsuk itt az ahhoz kapcsolatos útikönyveket és térképeket. Bármi, ami a hőn áhított dolgot juttatja eszünkbe egy kép a tájról, ahová el akarunk jutni vagy akár az autóról, amit meg akarunk venni segíthet abban, hogy a célra összpontosítsuk energiáinkat. Jelöljünk ki ebben a térrészben egy kényelmes fotelt, fészkeljük be magunkat és engedjük szabadjára képzeletünket: álmodjuk meg, amire vágyunk a legapróbb részletekig. Aki hisz a képzelet teremtőerejében, az tudja, hogy az ilyen tervezgetés nek milyen nagy jelentősége van. Nevezzük ki ezt a részt az álmodozás birodalmának! Erősíthetjük a hely „szellemét" csillogó fémtárgyakkal: rézbútorokkal, díszes, aranyozott (vagy aranyszínű) tárgyakkal, míves keretű képekkel, tükrökkel, szikrázó metszett üvegekkel, kristállyal, dúsan festett porcelánnal. Legyen már a helyiség hangulata is impozáns, a látvány árasszon bőséget és gazdagságot. Ha van valami kabalánk, ami szerencsét hozhat bátran tegyük ki egy feltűnő helyre, hiszen az a dolga, hogy odavonzza a jó szellemeket. Annál is inkább ügyeljünk erre a területre, mert a következő térrész - a hírnév és a karrier lakhelye - szorosan kapcsolódik a fentiekhez. És a gazdagságnál talán csak egy dolog tölthet el minket még nagyobb elégedettséggel: ha sikeresek vagyunk az életben. A feng shui ebben is segíthet — hogy hogyan, elolvashatják következő cikkünkben.