Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-27 / 199. szám

HÉTFŐ, 2001. AUGUSZTUS 27. MEGYEI TŰKOR 9 Vigyázz! Kész! Belami millenniuma Németh György rajza Ugye, maga most csak viccel? Mert azt mégsem állíthatja teljesen önszántából és erős felindulás nélkül, hogy 70 milliárdot költöttek. Azt meg hogy, 80, 90, netán még több milliárdot, akkor sem fogom elhinni, ha tüzes szöget kalapál bele a söröskorsómba - harsogott Snájdig Pepi, a tőle megszo­kott, basszusba forduló bariton hangon a Zsibbadt hrigádvezető teraszán. Smúz apu nagyon szeretett volna javíta­ni Snájdig hangulatán. Am makacsul ra­gaszkodván a majdnem kilötyögtetett fél de­ciliter vegyes pálinkájához, no meg az újság­ból kiolvasott tényekhez, megismételte koráb­ban elhangzott kijelentését. - Akár szét is repedhet a koponyája a megdöbbenéstől, de akkor is igaz: hazánk­ban, a 93 ezer négyzetkilométeres Magyar­országon uszkve 77, de más számítások sze­rint százmilliárd forint ment el millenniumi ünneplésre. Es ha nagyon tudni akarja rész­leteket. azt is elmondom: a Nemzeti Kultu­rális Örökség minisztériuma 60 milliárdot fizetett ki ünnepségekre, szobrokra, árnyas ligetekre, meg szépen csengő koncertekre. Az önkormányzatok mindösszesen 12 milliár­dot csavartak ki a kasszából az ünnep pá­toszában, míg a millenniumi kormánybizto­si hivatal 5 milliárd 334 millió forintból gazdálkodott. Mégpedig annyira ügyesen, hogy saját működési költségére mindössze 1 milliárd 495 milliót költött. - Na, szép kis magyar maga, ha még ez a hetvenhétmilliárd is fája torkának - legyin­tette meg egy szögesdrót darabbal Smúzt Plüss Eta. - Vagy maga szerint a magyar­ság élete másból se álljon, mint reggeltől el­bocsátásig tartó robotolásból, s még ünne­pek idején se emlékezzünk meg szorgos ki­rályainkról? - Nézze, kedves Etácska, én szerintem at­tól se Szent István álma, se az én életem nem lesz szebb, hogy államalapító királyunkról tu­catjával faragták a szobrot. Úgy hogy csak ne kötekedjen. Mert ha nagyon akarja, én pél­dálózhatnék pénzszórás ügyében a tűzijáté­kokkal is. Szerintem ugyanis abban az ország­ban. ahol hatvanadik nekifutásra sem sike­rül fölragasztani a törött csempét a kórházak folyosójára, nehogy már százmilliókat pe­tárdázzunk el egy óra alatt. De maga, Bela­mi úr, egy szót sem szól e témakörben? - ér­deklődött Smúz apu, éppen abban a pillanat­ban, amikor a millennium alkalmából Minek Dönci egy akkora pofont adott Ló Eleknek, hogy Ló úr arca rendkívül hasonlatossá vált egy árvíztől szenvedett szénaboglyához. - Tudják, szerintem az arányokkal volt a baj. Mert azt, hogy tűzijáték kell a népnek, mi sem bizonyítja jobban: Szegeden tízezrek tolongtak a rakparton augusztus 20-án. De hogy Budapesten 200 milliónál is többet költsenek ilyen látványosságra, az már, az én anyagi helyzetemet, s gyerekem iskolájának tíz éve, ha meszelt osztálytermeit alapul vé­ve, igencsak pazarlásnak tűnik. Ami pedig a szobrokat, hangversenyeket, millenniumi li­geteket, meg zászlókat illeti - ha mindannak a pénznek a felét, amit erre kifizettek, mond­juk, utakra és autópályákra költik, s példá­ul most Vásárhely meg Szeged között halál­félelem nélkül kocoghatnék az autómmal, könnyebben jönne álom mind a két szemem­re. De valószínűleg azokban a kiscsinyke falvakban is vidámabb lenne a nép, ahol most még csak a vegyesboltban kirakott nap­tár miatt hiszik el, immár a XXI. századot ta­possuk. Belami onnan gondolhatta, kicsit rosszul szólt, hogy előbb Plüss Eta rúgott bele a vád­Ujába, majd pedig Smúz apu öklelte fel egy széklábbal. Etácska később kifejtette: Bela­mi hazátlan és bitang, Smúz pedig megje­gyezte: aki csak egy fillért is áldozna pará­dékra, hazafiaskodó műmagyar. Mivel a Zsi­bi valamennyi termére egy pillanat alatt át­terjedt a háborúskodás (Bika Jenő például Cink Enikő kontyába ásott rövidebb lö­vészárkot NATO-szövetséges, vagyis egy francia illetőségű kulcs segítségével), Józsi csaposnak mindössze egyetlen feladata ma­radt. Megállapítani: nincs is annál szebb do­log, mint amikor államiságunk ezeréves év­fordulóján egymás nyakába borul a ma­gyar. Bátyi Zoltán Tévéműsor sem rögzíthetőhanglemez sem másolható jogdíj nélkül Szigor a kalózokkal szemben Két és fél évig terjedő börtönnel is sújtható, aki áruba is bocsátja az ille­gális hanghordozó, vagy videofilm-másolatokat. A jogvédett hang- és kép­anyagokról egyetlen en­gedély nélküli másolat sem készíthető. A nyo­mozók és a Mahasz szakemberei az interne­tet is folyamatosan szemmel tartják, nagy károkat okoznak ugyan­is a hálóra feltett digitá­lis kalózanyagok. - A legális videofilmekről és eredeti CD-k hanganyagá­ról egyetlen, engedély nélküli másolat sem készíthető - nyi­latkozta lapunknak Borszéki Gábor rendőr őrnagy, a Sze­gedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának gazda­ságvédelmi alosztályvezető­je. Elmondta, hogy már az is illegális másolatnak számít, ha valaki egy tévéadást rögzít engedély nélkül az otthoná­ban. - Egy ilyen, kisebb hord­erejű ügy miatt természete­sen egyetlen lakást sem fo­gunk átkutatni. Eljárást azok ellen kezdeményezünk, akik árusítják is a másolatokat ­nyilatkozta Borszéki Gábor. Szerzői jogokat sért az is, aki a világhálóról engedély nél­küli, digitális filmkópiákat tölt le. Borszéki elmondta, hogy a sikerfilmekről készült internetes kalózmásolatok ál­tal okozott szabálysértés té­nye a tengerentúlon is vita­tott, nyomozást ezekben az esetekben is csak akkor kez­deményeznek, ha az üzlet­szerűség is felmerül. A világ­háló honlapjait az Országos Rendőr-főkapitányság mun­katársai tartják szemmel. Az internetes „kalózko­dást" a Magyar Hanglemez­kiadók Szövetsége (Mahasz) is figyelemmel kíséri, sőt 1992 óta működő „nyomozó­csoportja" a rendőrséggel fo­lyamatos összeköttetésben áll és információkat szolgáltat, tudtuk meg a Mahasz munka­társaitól. - Jelentős kárt okoznak a világhálóról megszerezhető digitális zenei másolatok, az úgynevezett mp3-ak, amik könnyen és gyorsan letölt­hetőek - tájékoztatta lapun­kat a Mahasz munkatársa. Megtudtuk, hogy számos esetben találkoznak illegális CD-másolatokkal is, és arra is volt már példa, hogy a gyártás során keletkezett se­lejtet, illetve a kiadó által kért szándékos többletet is értékesíteni próbálták. A Mahasz évente szervez úgynevezett „úthengeres ak­ciót", amelyek során a bíró­ságok által lefoglalt hanghor­dozókat, CD-másolatokat zúzzák össze. Ilyenkor általá­ban 40-50 ezer lemezt és ka­zettát szórnak a munkagép elé. Az internetes kalózlisták és mp3-gyűjtemények üze­meltetőivel is tárgyalásokat folytatnak, de a Mahasz­munkatársak szerint a szol­gáltatóknak legfeljebb a fele törli az illegális fájlokat. A törvény szerint akár két és fél évi, letöltendő börtön­büntetéssel, közérdekű mun­kával, vagy pénzbüntetéssel is sújtható egy tetten ért ka­lózkiadó vagy értékesítő. Illyés Szabolcs Vivertdi Telecom Hungary Ó»z«k6t minket A V-net ADSL alapú internet-szolgáltatását akár már havi 12 500 Ft-ért igénybe veheti, és az akció ideje alatt még a belépési díjat is megspórolhatja.* A lehető legtöbbet szeretné kihozni az internetből? Fizessen elő most a »• * net szolgáltatásra, és élvezze annak minden előnyét: • Garantáltan nagy sávszélesség - 256 kbit/s letöltési sebesség. • Korlátlan idejű internet-használat - telefonköltség nélkül. • Minőség, kényelem és gyorsaság - internetezés alatt is szabad telefonvonal. "Megfelelő ajánlat választása esetén (a feltüntetett összeg az áfát nem tartalmazza). Az akció 2001. augusztus 21-tói szeptember 16-ig érvényes. A szolgáltatás Igénybevételéhez meghatározott műszaki feltételek szükségesek. További információért, kérjük, keresse fel honlapunkat (www.sprintemet.vnet.hu) vagy hívja a 06-80-88-22-88as zöld számunkat! Személyes tájékoztatást a V-fon ügyfélszolgálati irodáiban kaphat. net Országos véradás: kétszer annyian voltak, mint tavaly Szegeden adták a legtöbb várt Munkatársunktól Mintegy kétezren - kétszer annyian mint tavaly - adtak vért 16 nagyvárosban szombaton, azon az egész napos országos véradási akción, amelyet a Ma­gyar Vöröskereszt és a Tesco­Global Áruházak Rt. áruház­lánc közösen szervezett. Légrády Eszter, a humanitá­rius szervezet szóvivője lapunk­nak elmondta: a vártnál többen mentek el vért adni, két helyszí­nen. Szegeden és Nyíregyhá­zán másfél órával tovább tar­tottak nyitva sátraik. Legtöb­ben, száznyolcvanegyen - köz­tük sok új véradó - Szegeden adtak vért. - Az áruházlánc mindenki­nek ajándékcsomagot adott, és azok között, akik helyesen töl­tötték ki a Magyar Vöröske­reszt véradó-vetélkedőjének tesztjét, értékes vásárlási utalvá­nyokat sorsolunk ki - mondta a szóvivő. Légrády Eszter emlé­keztetett arra, hogy évente 500 ezer egység, azaz 2 millió 250 ezer deciliter vérre van szük­ség Magyarországon ahhoz, Szombaton reggel kilenctől este fél hétig adtak a szegediek vért a Tesco parkolójában. (Fotó: Schmidt Andrea) hogy a vérhiány ne okozzon kaphassák a vérből készülő gondot egy-egy műtét elvégzé- gyógyszereket. sénél, és a betegek mindig meg- T. K.

Next

/
Thumbnails
Contents