Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-25 / 198. szám

SZOMBAT, 2001. AUGUSZTUS 18. NAPOS OLDAL III. a sokszínű millenniumi nyári fesztivál Mérlegen a szegedi show Szolnoki Apollónia és Szalma Tamás az Evitában Jelenet a Juronics Tamás koreografálásában bemutatott Bartók-darabból, A fából faragott királyfiból. (Fotók: Miskolczi Róbert) Szent István, Szent Jakab és Kisasszony havában, június-július-augusztusban tart a szegedi fesztiválidény, melynek a naptár és a programok listája szerint is - vége immár. Kulturális, művészeti, szórakoztató és sportesemények garmadája zajlott, középpontban természetesen a millenniumi évben a 70. születésnapját ünneplő szabadtérivel. Az ünnepi és jubileumi évadban nyolc bemutató húsz előadását tartották meg a Dóm téren. A programba valódi csemegék is kerültek, mint az argentin tenorsztár, Jósé Cura nevével fémjelzett koncert, s a Bartók-évforduló alkalmából a műsorba iktatott opera, A kékszakállú herceg vára, valamint A fából faragott királyfi. Ez utóbbi ősbemutató volt, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjének, Juronics Tamásnak a legújabb koreográfiája. Az országban elsőként és egyetlenként valósulhatott meg a dómszínpadon a Szörényitrilógia: a Pesti Magyar Színház előadásában, Iglódi István rendezésében, Csikós Attila díszletében az Atilla, Isten kardja, az István, a király és a Veled uram! című rockoperákat kétszer három estén láthatta a közönség. Az évadot Webber népszerű musicalje, az Evita nyitotta. A játékok jubileumi évének mérlege még nem készült el, sem a bevételek-kiadások egyensúlyáról vagy egyensúlytalanságáról, sem a nézőszámról nincsenek egyelőre információk. A bliccelők ellen az idén bevezetett, kódolt tikettek, az elektronikus beléptető rendszer nyilván jól vizsgázott, az új idők új szokása szerint a szabadtérin is alkalmazott hivatásos őrző-védők talán dettó. A halvány bizonytalanság annak köszönhető, hogy e szervezési korszerűség dacára idegenkezűség gyanúja merült föl a téren soha eddig nem tapasztalt méretű hangosítási bajok hátterében. A színházvezető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert a Trilógia két előadásán előfordult hangosítási „durrdefekt" okait vizsgálva gyanús jeleket találtak. A rendőrségi vizsgálat még tart. Az eső is a Trilógiát verte, meg a szabadtéri marketing és a Zikkurat-ügynökség közötti vita is ennek volt az „előjátéka". Akár ugyanígy titulálhatnánk, előjátéknak, az előadások kezdete előtt rendszeresített repülőgépes szúnyogirtásokat, melyek következménye minden alkalommal a teljesen „bepörgött" szúnyogok rettentő inváziója lett. Már az ünnepélyes nyitás e kettős kellemetlenség, a repülőzaj és hangosítási defektus jegyében esett meg: a Klebelsberg-emléktábla koszorúzásakor egyszer azért nem lehetett hallani az emlékbeszédet, mert ment a repülő, másszor meg azért, mert (el)ment a hang... A Dóm téren kívül is zajlott az élet, dübörgött a fesztiválnyár városszerte, jelesül a régi zsinagógában, a városháza udvarán, a fürdőudvarban, az egész szezoni tévéshow-nak köszönhetően a megújult Klauzál téren, a Stefánián, végig a Tisza-parton, a sportpályákon, a vadasparkban... Mindent összevetve és az apró kellemetlenségektől eltekintve: szép volt. Jó volt itt a nyár. S. E. Ásóval az Orfui-tóvidék nyomában Rövid címmagyarázatom mindjárt annyi, hogy egyszer olvastam egy könyvet, és a cím képi ereje azóta is bennem él: „Ásóval a Biblia nyomában." • Ha kissé részletesebb térképen (vagy netán a valóságban) haladunk Pécsről Orfű felé a szerpentinen, akkor ott mindjárt föltűnik a horgász számára, hogy egy rendes vízi paradicsom felé vette az irányt, ugyanis Orfűtől kezdve négy, egymással összefüggő tavat találunk. Az Orfűi-tó, a Pécsi-tó, a Hermán Ottó-tó és a jó nevű Kovácsszénájai-tó. A tavakat komoly beruházással a 60-as, 70-es években építették a dolgozó, így pihenné vágyó nép számára. • Az viszont már csak a valóságban tűnik föl, hogy az Orfűi-tóban annyi víz sincs, mint a száraz kutyaeledelben. A medret „megföldgépezték", szinte mindenütt egyenletesen mély, de azért egy vérbeli horgásznak különleges alkalom egy tó fenekén mászkálni a tenyérnyi kagylóhéjak között és apró információkat gyűjteni a majdani horgászathoz; például, hol fut annak a kis érnek a medre, ami majd feltölti a tavat, hol lesz érdemes süllőzni, s az egyenletesség ellenére hol állnak majd be a pontyok a kisebb mélyedésekbe. • A Pécsi-tó, mondhatni, a tórendszer főtava, 69 hektár, mélysége helyenként eléri a 15 métert, a vize kristálytiszta. Lehet, hogy a tiszta víz volt az oka, hogy nem tudtuk a halakat „becsapni", pedig kétszer is, különböző időpontokban és helyeken próbálkoztunk. A helyi szakértők szerint itt csak bőségesen etetve lehet horgászni, de akkor húszkilós pontyok és amúrok kopogtatják a horgász kapásjelzőjét. Főképp a bojlizók imádják ezt a vizet. Na, meg a pihenni vágyók is, mert A Pécsi-tó képe az abaligeti útról van saját, a tóból betonfallal és -aljzattal kimetszett része, s ez a különleges, 8500 négyzetméteres strand az ország legnagyobb feszített víztükrű strandja, ahol, mint láttuk, a csúszdát az OTP szponzorálja. Tulajdonképpen a tórendszer turistaközpontja ez, ahol a tó méreteinek köszönhetően még a vitorlások is kifuthatnak. A tó körül rengeteg „szabad szállás", panziók, éttermek, és ami különleges, hogy a hét végéket kivéve még szezonban sincs zsufi, szellősen lehet poroszkálni. Az árak nagyvonalakban a balatonival egyeznek. Látnivaló is akad bőven a helyszínen és Abaligeten is, ahol a nevezetes barlang mellett spéci horgásztó működik, teli nagy harcsákkal, süllőkkel, és ami a pontysűrűséget illeti, pár perc alatt, amit a tó partján töltöttem, „csak" négy pontyfárasztást néztem végig. De augusztus húszra beindul majd a „faluszéli" vízimalom is Orfűn, ami még megtekintve is gyönyörű, a régi szerkezetek architektúrája lenyűgöző. A malomtól 65 tyúklépésre viszont találtam egy ufót, a térkép szerint Forrásház, egy sziklából kitörő forrás mellett épült. Szivattyús gépház van benne, meg állítólag még egy nyaraló is a vízügyi dolgozóknak, ha esetleg szabadság alatt se bírnak elszakadni a szakmától. • A Hermán Ottó-tavat nem horgásztuk meg, ellenben a Pécsi-tó-kudarc után a Kovácsszénájai-tó többet ígért. Ezt a napijegy árából is könnyen ki lehet következtetni, a Pécsi-tavon napi ezerért nem fogtunk semmit, emitt viszont 1200ért lehetett reménykedni, vagy esetleg csónakból 1500-ért. Mivel nem vagyok az a csónakos alkat, a délelőtti pár keszeget leszámítva 40 meg egy fokban dinsztelódtünk a parton, „a mozdulatlanul forró levegőben". A helyi szakértők este hétre várták a halat, s ha nem igazi vadregényes a 16 hektáros tó, tán ki se bírtam volna addig, így viszont nézelődtem, mint bennszülött a diszkontáruházban. Az első tikkadt halálhörgés viszont már hatkor megjött, a szomszéd fárasztotta a pontyát, de mivel izomból pumpálta kifelé, a „hármas" ponty szakított vele. Nem kellett hát sokáig vámi, nekünk is megjött egy ponty meg egy süllő. De addigra a domb mögé bukott a nap, és a süllő után megjött nekünk a kétkutyás halőr is; nem árt vele vigyázni, elég érces modorban bírja az ember fejébe vésni a napnyugta pontos időpontját, ameddig itt horgászni lehet. A Kovácsszénájai-tó vizét egyébként két éve sok verzióban hallható módon eleresztették, úgyhogy a halállomány még fiatal, bár a ponty mellett a süllőállomány is ígéretes, főleg így, hogy arra senki nem horgászik. A falu század eleji levéltári adatok szerint onnan kapta a nevét, hogy egyszer, egy aszályos évben sehol nem találtak szénát az állatoknak a környékbeli gazdák, csak egy helyen, a mostani tómederben, ami egy kovács tulajdona volt, s akkor ő látta el szénával a környék gazdáit. Es mivel a magyarok már akkor is jól tudtak magyarul, elnevezték Kovácsszénájának. Kép és szöveg: Podmaniczky Szilárd Orfű és Abaliget között is van egy Hollywood; állítólag nagyon fiatal művészek alkotása Amit először ufónak láttam az erdőben, később kiderült: a Forrásház