Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-22 / 195. szám

16 MOZAIK CSÜTÖRTÖK, 2001. AUGUSZTUS 23. Változékony idő várható Készítette !9C 28c 30C ,29° 30C x N V V' Ma többszőr erősen megnövekszik a felhőzet, melyből zápor, zivatar egyaránt kialakulhat. Az északi szél élénk lesz. A hőmérséklet csúcs­értéke a térségben 29 tok körül alakul. f\90° Mórahalom 30° 30° Mindszent 30° ^31° Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó csaba j£>>31° Szolnok 6P' 28° 28° Csongrád £>29° Kecskemét Kistelek 30° Orosháza ' 30° ri ppen a plafonra kapaszkodott föl Í2/ a tekintetem, háromötven, sut­togtam el újra és újra, három méter és ötven centi a távolság föld és ég között. Ez már nem is egy puritán belmagas­ság, hanem egészen komolyan, nagy­betűsen Magasság, ájuldoztam, mikor valamiért eszembe jutott az a szobor, az a gipsz öntvény, amire az egyik unoka­húgom unokanővére talált rá egy Tren­csén nevű szlovák városkában, valahol az ország északi határán, egészen pon­tosan a fürdőváros azon sétányán, ahol a vén Goethe is sokszor eltipegett, és ahol mostanában megannyi árus kínálja ócska, hasznavehetetlen, de egyedi portékáját. Talán a plafon ho­rizontján tanyázó szúnyogok miatt ug­rott be nekem annak a gipszöntvény­nek a képe, amit az unokahúgom uno­kanővére természetesen meg is vásá­rolt, lehet, a vérszívókkal folytatott re­ménytelen küzdelemnek köszönhet­tem, hogy agyam, akár egy ágy mögé csúszott holmit, előrántotta ezt az em­léket. A szobor egy kandúrt ábrázolt, ahogy mondani szokás, remekbe szab­va. A Mesternek sikerült elkapnia egy sosem látott, a legtöbb szemlélőnek mégis ismerős mozdulatot, ami unoka­Grecsó Krisztián Előxo húgom unokanővére szerint is egy hát­borzongató, mégis mulatságos pillanat terméke. Valami menthetetlenül ter­mészetest meresztett meg a Művész. Aki látta, mind azt tartja, mesélni, iga­zából, nem lehet róla, de nem is kell. Annyi bizonyos, hogy varázsából sem­mit sem árul el, ha azt mondom, a kandúr lábai látható kétségbeeséssel csavarodnak halra, és az állat súlya nincs rajtuk, a fej is próbál a lehető leg­inkább elcsavarodni, szinte fölfelé me­red a nyitva felejtett száj. Csak találgatni tudom, honnan jött mindez. Annyi bizonyos, már régen nem a padló és a plafon közötti, lézen­gő szabadságon ámuldoztam, mikor megcsörrent a telefon, jó ideje a hatal­mas ajtókereteket suvickoltam kitartó­an, először fertőtlenítős vízzel, aztán meg száraz ruhával, hogy csöppmen­tesre száradjon, már rá is felejtettem a szoborra, mikor beleszóltam a kagyló­ba, sokkal inkább az foglalkoztatott. lakók hogy a kosz a legkevésbé sem érdekes a lakásban, inkább az előző lakó gon­dolatait mosom én le innen, a tekinte­tét, amint végig siklott a gardróbon, a kedvenc mondatai nyomát, mi legyen az ebéd, apukám, ezt a kérdést példá­ul sokáig dörzsöltem a konyhacsempé­ről, szóval éppen ez foglalkoztatott, mikor elsziszegtem, hogy hallá, én va­gyok, és a legnagyobb megdöbbené­semre az unokahúgom unokanővére volt a vonalban. A kisfiam lelökte a szobrot, a kandúrt, mondta, biztosan emlékszel rá; hogyne, feleltem, mintha évek óta nem gondoltam volna vele; el­tört, folytatta, és nem fogod elhinni, egy tetem volt benne, egy valódi meg­kötött macskát tároltam évekig a szo­bámban, egy meszesgödörbe hullt dög díszlett ott, borzasztó. Az, feleltem, de nem bírtam megnyugtatni, mert belém vágott az ideg, hogy hányszor kell még meszelnünk, mire elnyelik a falak az előző lakók szeretkezéseit. Lanakeni lelet Belgiumban régészek kő­ből készített 133 ezer éves va­dászkésre bukkantak ásatása­ik közben. A löweni katolikus egyetem kutatói a holland ha­tár közelében, Lanakennél akadtak rá az Európában eddig egyedülálló leletre - közölte az egyetem szóvivője. Az akkor élt emberek ilyen késekkel da­rabolták fel az elejtett vadakat. A lelet különösen jelentős a neandervölgyi ember életének kutatása terén. Az ásatások so­rán ugyanott találtak még egy szintén 133 ezeréves sarlót is -jelentette az AFP. Szájbevarrók Az elviselhetetlen börtönvi­szonyok elleni tiltakozásul be­varrta száját Panama egyik szi­gorúan őrzött fegyintézetének kilenc őrizetese. La Joya bör­tönigazgatósága a hét végén közölte, hogy a rabok ezzel akarják elérni áthelyezésüket egy másik büntetésvégrehajtá­si intézetbe. A börtön igazga­tónője elutasította a tiltakozók követelését, mert attól tart, hogy követőkre találhatnak. A közép-amerikai ország túl­zsúfolt börtöneiben az év ele­je óta egyre gyakoribbak az elítéltek tiltakozó akciói - je­lentette az AFP. Kutyavacsora Gazda és kutyája ezentúl ugyanazt az ételt rendelheti egy londoni étteremben. Le­gyen szó akár csirkemellről, hamburgerről vagy tojásrán­tottáról - a vendég kívánsá­gára egyidejűleg szolgálják fel ugyanazt az ételt az asztalon és az asztal alatt. A finom kutya­eledel ugyanannyiba kerül, mint a vendég ebédje vagy va­csorája. Napjában mintegy öt kutyát szolgálnak ki és eddig még senki nem panaszkodott emiatt a vendéglőbe eb nél­kül betérő vendégek közül. A nap vieee Bemegy egy férfi a gyógyszertárba. - Két doboz Viagrát ké­rek! - Csak receptre tudom adni! - így a patikus. - Az nincs, de itt van egy kép a feleségemről... ..Álmodnia kár mást" Nyitás: 22-én, szerdán, 9.00-kor Bartók tér 9. Nyitva: H.-P.: 9-17, Szo.: 9-13-ig. BankV Vustria Creditanstalt Betéti kamatok magánszemélyek részére 3 havi lekötött betét 9,00 - 9,25% (EBKM: 9,13-9,38%) összeghatártól függően 6 havi lekötött betét 9,00% (EBKM: 9,13%) Fentiek nem tekinthetőek ajánlat­tételnek. Minimum leköthető betét­összeg 250000 Ft. A leírtak a Bank jelenleg érvényes kamatait tartal­mazzák, amelyek a kővetkező hir­detmény megjelenéséig érvényesek. A betéti szerződés részletes leírását a Bank üzletszabályzata tartalmaz­za, amely iránt a lenti számon, illetve a fiókunkban érdeklődhet. A HypoVereinsbank Hungária Rt. és a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt egyesülése folyamatban van. Szeged, Kossuth L sgt 18-20 Tel.: 06/62-560-600 További kilátások A hét közepéig még változékony lesz az idő|árás. Az erősen megnö­vekvő felhőzetből többfelé várható zápor, zivatar. A hét végété azon­ban javul az idő és ismét a napsütésé lesz a főszerep. Az élénk északi szél a hét legvégére mérséklődik. Az éjszakák enyhék lesznek és napközben a legmagasabb hőmérséklet 30 fok közelében alakul Max:2S Mln:20 Zivatar Petitek Szombat Vasárnap Ö őrrk Ú Max:29 Max:28° Max:29 Mln:19 Min: 18 Mbt:17° Változó Napos Derült Vízállás: \ Tis/a S/egednél 142 cm (hőfokú 25.7 "Cl. Csongrádnál -9 cm. Mindszentnél 72 cm. \ Maros Makónál -24 cm. \ Nap kel: 5.4<>. nyugs/ik: I9.44. \ Hold kel: <>.4X. nyugs/ik: 21.4'). Isten éltesse! MENYHÉRT, MIR.IAM A névkulalók u Menyhér­tet ii: óhéber mcltich sióból eredeztetik, melynek jelen­tése: királyi fény. a fények ki­rálya. A Mirjam a Mária ószö­vetségben alakja: Mózes és Arán nénje viselte ezt a ne­vet. Légierővel, elefánt ellen A légierőt is be kellett vet­ni Kenyában egy eltévedt ele­fánt ellen. A 25 esztendős elefántbika két társával együtt kisétált a Nairobival határos vadas parkból, de útközben elvált két társától és céltala­nul baktatott egy elővárosi település utcáin. A pánikba esett lakosok riasztották a vadőröket, mire azok heli­kopterről altatóinjekciókkal lőtték a csavargót. Ez azon­ban kevés volt. Végül a ke­nyai légierő gépeinek beveté­sével sikerült elaltatni a több tonna súlyú elefántot és teher­autón visszaszállítani a va­donba, a Kilimandzsáró Iá­Hátat fordítva bához. Orömmatróna Öt napig kómában Temesváron elhunyt Ale­xandra Huci, aki a román tor­nászok dévai edzőközpontjá­ban szerdán este rosszul lett, és azóta nem tért magához. A 12 éves lány gyakorlás közben fejfájásra panaszkodott, ezért bevitték a helyi kórházba, ahol röviddel azután kómába esett. Később Temesváron megmű­tötték, de állapota még rosz­szabbra fordult. Az orvosok szerint veleszületett fejlődési rendellenesség okozta az agy­vérzést. Muci tavaly korosz­tályos bajnok lett és az egyik legígéretesebb tehetségként tartották számon Romániában. A bajnok tragédiája Egy springtieldi futam so­rán halálos balesetet szenve­dett Dean Roper, az észak­amerikai ARCA autós soro­zat korábbi bajnoka. A 62 éves pilóta - akinek fia egy éve hunyt el egy texasi versenyen - nem tudott bekanyarodni a boxutcába, és nagy sebesség­gel a falnak csapódott. Életét a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni. Roper ­aki első futamán 1960-ban állt rajthoz - az 1980-as években háromszor végzett az ARCA­pontverseny élén. Tajpej (MTI) In flagranti ért egy pros­tituáltat a tajvani rendőrség, amint az az utcán ügyfelet próbált fogni magának ­ezúttal azonban nem bünte­tés, hanem segély követke­zett. A társnői által „nagy­mamának" becézett „öröm­lányt" ugyan előállították tiltott kéjelgésre való csábí­tás vádjával, de pénteken szabadon engedték. A rend­őrség igyekszik mindent el­követni. hogy most már ­82 éves korában - felhagy­jon a szakma gyakorlásával. Csiu valószínűleg a leg­idősebb prostituált a sziget­ország fővárosában. A múltban már többször letar­tóztatták, de szabadulása után mindig visszatért a legősibb mesterséghez. Úgy tudják, hogy mindössze 300 tajvani dollárt (mintegy 2500 forintot) kér szolgála­taiért - az e szakmában megszokottabb, ifjabb kor­osztályokhoz tartozó kollé­ganői ennek tíz-húszszoro­sát igénylik. Tajvanon tilos a prostitú­ció, de a büntetés igen eny­he - rendszerint mindössze egy-két napi elzárás. Csiu különben jó egészségnek örvend és egy kis kozmeti­ka segítségével alig néz ki hetvennek - közölte a rend­őrség. Mintegy negyven év­vel ezelőtt vágott bele ebbe a szakmába, azt követően, hogy meghalt az a férfi, akivel két évtizeden át együtt élt - írta az AP. A tusfürdő kecses hölgye mélyen meghajlik a tolókocsis férfi mögött, mintha a betegség korlátai közé kényszeritett ember iránti tisztelet vezetné. Épp ellen­kezőleg: az egészség és fiatalság kizárólagos kultuszát hirdető reklám tudni sem akar a határain kívül eső dolgokról. „A fiatalos bőr egy zuhanyozással kezdő­dik" - állítja a plakát e helyen ízléstelenül és ostobán. A háttal ülő embert mind­ez láthatólag nem érinti, az idegenség kölcsönös. A két világ külön pályán ke­ring, s nem is találkozik soha. (Fotó: Schmidt Andrea, szöveg: Nyilas Péter) A kizsebelt rendőrfőnök Nagy fogást könyvelhetett el egy dzsakartai zsebtolvaj: megszabadította pénztárcájá­tól a főváros rendőrfőnökét egy helyi piacon. Mathius Sa­lempang főfelügyelő, dísz­egyenruhájában feszítve kí­sérte el egy piacra az indonéz belbiztonsági minisztert, aki szeretett volna megismerked­ni a főváros közbiztonsági problémáival. Ezért mindjárt az alacsony árairól és a zseb­tolvajokról egyaránt nevezetes Tanah Abang piacra látogattak el. A magas rangú vizitnek még jelentős hatósági bizto­sítással is nyomatékot adtak, ez azonban nem zavarta a zse­best, hogy végrehajtsa a pi­maszság határát súroló hős­tettét: elemelte a pöffeszkedő rendőrfőnök tárcáját. A káro­sult csak a szemle után döb­bent rá a bűntettre. A zsebtol­vajnak ezzel az akcióval min­den bizonnyal növekszik a te­kintélye „szakmai körökben" A szépségkirálynő és udvarhölgyei A Boszniai Szerb Köztársaság újonnan ünnepel: balról a második helyezett Bojana a Bonja Lukában, JF}AAUQ>| Dragana Vujcsics (középen) udvarhölgyeivel a harmadik Branka Cvijanovics. Dragana részt vesz (MTI Telefotó/EPA/Drago Vejnovics) ZV

Next

/
Thumbnails
Contents