Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-22 / 195. szám

A Délmagyarország és a Délvilág melléklete fiataloknak • Szerkeszti: Kormos Tamás A feltűnési viszketegség gyógyítható Elültettek mellöle, már más iskolába járok, utálom - mit tegyek? Vezessünk együtt rádióműsort! Ez a ké­zenfekvő ötlet Király Tamás­ban fogalmazódott meg. Az elhatározást tett követte, így már jó ideje édes kettesben vezeti Lovász Gergővel a Bors című, fiataloknak szó­ló műsort hetente egyszer a Média 6 hullámsávján. Es ez teljesen hétköznapi dolog két negyedikbe igyekvő gimnazista fiú részéről, nem? - Veszedelmesen tudtok ket­tesben műsort vezetni. Nem zavarja az adás menetéi né­ha a túláradó jókedv'.' Lovász Gergő: - Rövid té­vés karrierünk során adódott éhből probléma: akkor eltiltot­tak minket egymástól fél évre első műsorvezetésünk után. Ahogy leültünk a felvevőka­mera elé, meg se bírtunk szólal­ni, csak vártunk fapofával. Az utána rögzítendő jelenetben Ta­más tolt engem talicskával, per­sze felborultam, az operatőr annyira nevetett, hogy megállt a munka. Végül két és fél óra alatt készült el a húszperces műsor. Főszerkesztői utasításra ezek után meg sem jelenhet­tünk a forgatáson, mikor a má­sik is ott volt. Mindezt tizen­három évesen követtük el. - Azóta tart ez a jó barát­ság? L. G. - Nem nagyon szeret­tük egymást. Király Tamás: - Pontosab­ban nagyon utáltuk egymást. L. G. - Osztálytársak let­tünk középiskolában, ott még inkább elmérgesedett a viszo­nyunk. A fordulópontot egy kö­zösen vezetett gólyabáli műsor hozta, ennek sikerén felbuzdul­va Tamás hajlandó volt meg­kérdezni, hogy lenne-e kedvem vele rádióműsort csinálni. Az­óta kisebb-nagyobb megszakí­tásokkal megy a műsor. - A szereplési vágy kora ti­nédzser korotokban már ilyen erős volt? L. G. - Tominak feltűnési viszketegsége van, fogalmaz­zunk nyugodtan így. Ezzel mindketten küszködtünk. K. T. - Szerencsére itt, a rá­dióban és most a szabadtérin 1 > j* tf V^H ' •L \ ^HHHÉíÍ' jHHfu /^pH^H Y * .fi "'*'' • ; • '^IIAMK^V v jikO^ÜÉ&tt W H i MBm IBF \ Wfo \ \ í V mm y^ V V 4 * * ••BH^^HHHH 1 | , A»RT+R ­Tamás és Gergő kifogyhatatlanok a poénokból Tizenéves médiasztárok statisztaként is kiélhetem ez irá­nyú vágyaimat. Hét évig latin­amerikai táncot tanultam, a ver­senyeken való szereplés is jó alkalom volt erre. kezdünk ki­csit lehiggadni. - Nem mindennapi, hogy gimnazisták ilyen lehetősé­get kapnak. Hogyan sike­rült ezt kiharcolni? K. T. - Hat éve statisztálok a szabadtérin, ott dolgozott biz­tonsági őrként a Média 6 rádió egyik sportszerkesztője. Akkor még tévéztem, s megkérdez­tem, nem kukkanthatnék-e be az ő munkájukba. Annyira megtet­szett a rádiózás, hogy szeret­tem volna én is valamit csinál­ni. Kitaláltunk egy műsort, meg­mutattuk a vezetőségnek, sze­reztünk néhány szponzort, az elképzelésünk tetszett, így hát megpróbálkozhattunk megva­lósításával. L. G. - A legnehezebb a szponzorok megtalálása volt, pedig nem is pénzt kértünk, ha­nem azt, hogy különböző nye­reményeket ajánljanak fel, s ezért cserében reklámot kap­hatnak. - Gergő, elég kacskaringós volt tudományos pályafutá­sod. Nem manult idő a tanu­lásra? L. G. - Elég bonyolultan ala­kultak tanulmányaim, való igaz. A Tömörkényben Tomi osz­tálytársa voltam. K. T. - Másfél hónap eltel­tével külön is ültettek minket. L. G. - Szeretünk beszélni, és rövid volt a tízperces szünet a kibontakozásra. Anyukám és én is összetűzésbe kerültünk az osztályfőnökkel, így aztán rövid Gábor Déneses kitéró után a Radnóti levelező tagozatán ta­nultam tovább a következő fél­év elejétől. - Rengeteg szabadidőddel mit kezdesz? L. G. - A városi televízióban a Közös nevező című ifjúsági műsorba hívtak állandó beszél­getőpartnernek, ott is dolgo­zom. Tamás is részt fog ebben venni szeptembertől, úgyhogy a két dilinyós ismét egymásra talál. Majd meglátjuk, hogy a rendező hogyan viseli a hülye­ségünket. Akik csak a rádiót hallgatják, talán nem is ismer­nek fel, mert ott a komoly arco­mat mutatom. K. T. -... és jók a maszkmes­terek. - Jövőre befejezitek a gim­náziumot. Mi következik utána? L. G. - Ha a médiában való mozgolódásunk továbbra is ilyen sikeres lesz, akkor szeret­nék ilyen irányban továbbta­nulni. Az már a jegyektől is függ, hogy a szegedi főiskolán, vagy Budapesten, a Színház­és Filmművészeti Egyetemen teszem ezt. A rádió mellett a sport fontos még az életemben, tizenegy évig versenyúszó vol­tam, most búvárkodom és bele­kóstoltam a hegyi kerékpáro­zásba is. Akártesi szakos tanár is lehetek még. K. T. - Merész álom, de sze­retnék felvételizni Budapestre, televíziós műsorvezető szakra. L. G. - Évfolyamtársak le­szünk, és majd ott is szétültet­nek minket. Miss Saizaar LÍÁ8Q [LDIOQGDIQQA Gü Űi(Í](Í18Ó2)(IIGŰ'§) Manapság szinte nincs olvan hely, ahol ne szólna rá­dió vagy magnó. Van, akinek csak annyi kell, hogy ne le­gyen csönd körülötte, a háttérből jöjjön valami zaj. El­lenben mások figyelnek is arra, mit kapnak az éterből. Leginkább a zenére vagyunk kíváncsiak, hiszen tanulás vagy munka közben nem árt egy kis pihentető hang, ami megszakítja a monoton folyamatot. A kedvenceket pedig fütyülni vagy akár dúdolni is lehet, miközben sütjük a kenyeret vagy megoldjuk az esetenként sok fejtörést okozó matekházit. Megkérdeztünk benneteket, vajon ti­teket mi érdekel leginkább a különféle rádiók, különfé­le műsorából? Kata Általában mindig csinálok valamit rá­diózás közben. A kereskedelmi adók nem igazán jönnek be. Néha meghallgatom, de hát... Úgy érzem, rosszkor születtem, hiszen a 70-es és 80-as évek slágereire in­dulok be. Emiatt nem is járok diszkóba, ill csak nosztalgiabulikba. Edit Egyáltalán nem tudok csöndben tanulni, így bekapcsolom a rádiót. A slágerlista so­hasem érdekelt, ha tehetem, komolyzenét hallgatok. Ezt pedig többnyire nem talá­lom meg a kereskedelmi adók palettáján. A hírekre is odafigyelek, meg a helyi ak­tuális programokra is. Dolli Kereskedelmi rádiót hallgatok, mert a zenére vagyok kíváncsi. Emellett a sport­hírekre is figyelek, érdekel a foci. Per­sze, csak a jó foci, ezért az olasz bajnok­ságot követem. A Parma a kedvenc csa­patom. Nem meghatározó számomra a slágerlista, saját ízlésem van. Jani Norbi Rádióra kelek, de most bedöglött a ké­szülék. Amúgy zenét hallgatok és az időjárás-jelentést. Az a jó, hogy renge­teg csatorna közül lehet választani. Min­denevő vagyok, egyedül Jakupcseket nem bírom elviselni. A műsorában hem­zseg az erőltetett poén és az önreklám. A rádió számomra egyszerű háttérzaj. Csak akkor kapom fel a fejem, ha valami érdekeset hallok. Szüleimnek segítek, pa­radicsomsorolás közben az unalmas csön­det próbálom feloldani egy kis muzsikával. A mai magyar számok a kedvenceim, eze­ket keresem a csatornák között. -T 11 11 11 H 11 11 11 11 11 11 11 11 Randizok figyelmébe! Mint látjá­tok, szerdánként találhatjátok meg a közkedvelt RANDI-rovatot lapunk Tisza-party című mellékletében. To­vábbra is ugyanúgy hirdethettek, mint eddig: vágjátok ki a mellékelt ábrát, és ragasszátok a beküldendő üzenet borítékjára. Névvel, címmel ellátott leveleiteket ingyen közöljük, de értük felelőséget nem vállalunk. Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtó­ház. A borítékra írjátok rá: RANDI-rovat! RANDI-rovat A „Velence" jeligéjű lány­nak üzenem: Szeretnék veled megismerkedni, ezért szeret­ném, ha írnál helyet és időpon­tot, de akkor is válaszolj, ha a hirdetés már tárgytalan. Jel­ige: „Karnevál". 21 éves szegedi, főiskolás lány vagyok. Szerelek táncol­ni, moziba járni. Mivel dol­gozok is, kevés időm jut is­merkedni. Szeretnék találkoz­ni egy 22-25 éves, szegedi fi­úval, aki magányos, és társra vágyik. Jelige: „Ketten pár­ban". Szegedi, független, rok­kantnyugdíjas, dolgozó lány vagyok. Sajnos, még nem ta­láltam senkit sem. aki igazán megértene és elfogadna. Sze­retetre és megértésre vágyom, de ezt még nem kaptam meg senkitől. Ezért szeretnék meg­ismerkedni egy megértő fiúval, komoly kapcsolat reményé­ben. akivel eljárnánk szóra­kozni. 153 cm magas, sovány testalkatú, 28 éves lány va­gyok. Ha szeretnél velem ta­lálkozni, íij „Komoly kapcso­lat" jeligére! A „Bocsánat" jeligére üze­nem: Kérlek, bocsáss meg, de nem tudtam elmenni a mega­dott időpontban. Ezért jó len­ne, ha az üzenet megjelenése utáni napon délután 5-kor a Belvárosi Mozi előtti padnál találkoznánk! Egy ilyen újság lesz a kezemben. Ha az időpont nem jó, akkor kérlek, írj másikat a „Lehetőség" jel­igére! A „Duó" jeligére: Sziasz­tok. mi 20 és 21 éves, 167 cm magasak, hosszú hajúak, bar­na illetve kék szeműek, lányok vagyunk Vásárhelyről. Mi is az élet napos oldalát szeret­jük. Ha szeretnétek velünk ta­lálkozni, akkor pénteken es­te. fél 8-kor legyetek Vásárhe­lyen, a strand előtt! Legyen nálatok is ilyen újság, nálunk is lesz! Ha nem jó az időpont, írjatok „Ördögök" jeligére újat! Vásárhelyi, 22 éves, ren­des, őszinte fiú keresi komoly gondolkodású, kedves, ara­nyos lány ismeretségét, aki sokkal többre értékeli a belső tulajdonságokat, mint a külsőt. Jelige: „Csak Neked!" Sziasztok, lányok! Ti most egy 18 éves, 174 cm magas, szegedi srác levelét olvassátok. Szeretek moziba járni, sétálni, jókat beszélgetni, de a diszkó nem az én világom, ha lehet, elkerülöm. Káros szenvedé­lyektől mentes vagyok, légy te is az, és szegedi. írjatok az „Egyedül" jeligére! Azt a gyönyörű lányt ke­resem, akivel 9-én, csütörtö­kön reggel fél 8-kor utaztam a 4-es villamoson. Rajtad leo­párdmintás felső, és fekete nadrág volt. Egymással szem­ben állva utaztunk. Az egyet­len remény, hogy megtalállak, ha olvasod ezt a rovatot. Ha te is szeretnél velem megismer­kedni, légy az üzenet megje­lenését követő napon, délután 3-kor a Deák Ferenc gimi előtt! Az „Élvezd velem az. éle­tet" jeligéjű lány üzeni a leve­lére válaszoló, 19 éves srác­nak: Bocsáss meg, de csak most tudok írni. Ha akarsz még velem találkozni, legyél a hirdetés megjelenése utáni napon, délután 6-kor a Feke­te Sas előtt. Legyen nálad egy szál virág. Ha nem jó az időpont, írj újat! Jelige: „Ran­dizz velem". Az „Independent" jeligéjű lánynak üzenem: Szia! Te egy 18 éves, 181 cm magas, sze­gedi srác levelét olvasod. Sze­retnélek megismerni! Ha te is szeretnél találkozni velem, ak­kor légy a hirdetés megjelené­se utáni napon, délután 6-kor az Anna-kútnál! Lesz nálam egy ilyen újság. Ha nem jó az időpont. írj „Interested" jeligé­re! Két pörgős lány fiúk társa­ságát keresi bulizás céljából. Ugye, nem hagytok minket unatkozni? írjatok „Night" jeligére! A „Vad Angyal" jeligére üzenem: Szia! Szentes kör­nyéki, csinos és egyben magá­nyos, 22 éves lány vagyok. Szeretnék veled megismerked­ni! Ha te is úgy gondolod, ak­kor találkozzunk a hirdetés megjelenése utáni szombaton. Szentesen, a buszpályaudvar­nál, délután 4 és 5 óra között. Legyen nálad egy ilyen újság. Ha véletlenül nem jó az időpont, írj másikat, „Re­mény" jeligére! A „Nyári szerelem" jel­igéjű srácnak: Szia! 21 éves, mindszenti lány vagyok. 180 cm magas, szőke, göndör ha­jú. és barna szemű. Szeretek moziba, diszkóba járni, gitá­rozni. Ha szeretnél velem ta­lálkozni, írj helyet, időpontot (csak hétvégére jó!). Jelige: „Holdfény". A „Szerelem" jeligéjű lánynak üzenem: A hirdeté­sedben leírtak nagyon meg­tetszettek nekem! 21 éves, 170 cm magas, romantikus beál­lítottságú, és az utóbbi időkben elég magányos, vásárhelyi fiú vagyok. Szabadidőmben álta­lában a hobbijaimnak hódo­lok. de érdekel minden, ami rövidebb vagy hosszabb ideig le tudja kötni a figyelmemet. Könnyen fel tudok oldódni, de ha kell tudok komoly is lenni. Ha az általam leírtak felkeltik az érdeklődésed, ak­kor gyere el a hirdetés megje­lenését követő napon, este fél 7-re a vásárhelyi Petőfi utcá­ra, az UV-klub elé! Legyen nálad egy ilyen újság. Ha nem megfelelő a hely és/vagy időpont, írj vissza „Sólyom" jeligére! 17 éves, 179 cm magas, szegedi srác társaság hiányá­ban megismerkedne olyan lá­nyokkal, akik szintén nem sze­retnék unatkozva tölteni a nyár utolsó heteit. Szeretek disz­kóba, bulikba, moziba menni, minden érdekel, ami jó és han­gulatos. Tudok humoros és könnyed, de romantikus is len­ni, a helyzetnek megfelelően. Szeretem a természetjárást, a strandolási is. Ha mindezek nem állnak tőled távol, és csi­nos, 15-18 év közötti lány vagy, és te is nagyon unatko­zol, akkor írj helyet, időpontot, ismertetőjelet a „Nyári szü­net" jeligére! /

Next

/
Thumbnails
Contents