Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-22 / 195. szám
SZERDA, 2001. AUGUSZTUS 22. AKTUÁLIS 5 Szeptembertől szigorúan ellenőrzött autók Stop a büdös kocsiknak Környezetvédelmi ellenőrzések fokozása elnevezésű kezdeményezés keretében szerződést irtak alá tegnap délelőtt a városházán. A Szeged Megyei Jogú Város, a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet, a Csongrád Megyei Közútkezelő Kht., a városi rendőrkapitányság és a Magyar Autóklub Területi Igazgatósága képviselői látták el névjegyükkel azt az okmányt, amelynek értelmében szeptember 3-tól lényegesen szigorúbb járműellenőrzést tartanak a városban. Az elmúlt öt évben végzett közúti mérések azt bizonyítják, hogy a forgalomban lévő gépkocsik okozta légszennyezés jóval magasabb a megengedett szintnél. Ennek oka elsősorban, hogy az autók műszaki állapota rossz, elmarad a szakszerű karbantartásuk. De gyakran olyan járművek is közlekednek, zömmel a városi forgalomban, amelyek műszaki vizsgája például két éve lejárt! Szeged éppen a fentiek miatt szeretné, hogy a város utjain, utcáin kizárólag a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő járművek közlekedhessenek. Ezt most különösképpen indokolja az a kiemelt fejlesztési irányvonal, miszerint a városi minőségi turizmus felfuttatása elsődleges szempont kell, hogy legyen az elkövetkező években. Márpedig ennek alapfeltétele a közlekedési szabályok és törvények szigorú betartatása a Tisza-parti városban. A tegnap aláírási ceremóniát követően Mezey Róbert jegyző, Balló Zoltán közlekedési felügyeleti igazgató. Török József rendőr őrnagy. Rigó Mihály, a Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója, Kórász László, az Autóklub igazgatója, Mohi Miklós és Körtvélyesi Csaba pedig a szegedi önkormányzat képviseletében sajtótájékoztatón indokolták a megállapodás szükségességét. A többi között elhangzott, hogy ez az új ellenőrzés kísérleti jellegű, kizárólag a város területén végzik, befejeztével pedig tanulmányozzák a mérési eredményeket, amelyek alapján újabb intézkedéseket vezethetnek be. Az „ellenőrök" a vizsgált helyszíneket sem hallgatják el, ezek szerint az alábbi 12 helyen számíthatnak majd a járművezetők az ellenőrzésekre: tiszai alsó rakpart, Felső Tisza part, Boldogasszony sugárút, Mátyás tér, Vadkerti tér, Móravárosi körút, Makkosházi körút, Etelka sor, Fő fasor, Moszkvai körút, Brüsszeli körút és Kossuth Lajos sugárút. Lapunk kérdésére, hogy az akció nyilvánvalóan nem vált ki nagyobb lelkesedést az autósok körében, s mi lesz, ha egy nap a járművezető több helyen is „beleszalad" egy ilyen ellenőrzésbe, az illetékesek azt válaszolták, hogy ez gyakorlatilag kizárt, hiszen egyszerre csak egy egységgel dolgoznak az ellenőrzést végzők, továbbá az elvégzett kontrollról jegyzőkönyvet is vezetnek. Az, hogy a hamarosan kezdődő környezetvédelmi és műszaki ellenőrzés egyáltalán nem felesleges idő- és pénzpocsékolás, azt a következő tény is alátámaszthatja: egy korábbi mérési adat szerint a gépkocsik 53 százalékánál találtak valamilyen „fékbajt". A szeptember 3-án kezdődő ellenőrzés az ilyen jellegű műszaki hibákat is kiszűrheti. K. F. Gólyatábor a Károlyi-kollégiumban Pisztolyok és szökőkutak Vajon ki lesz a legvizesebb? Vizipisztolycsata a kollégium folyosóján. (Fotó: Miskolczi Róbert) Vetélkedők az éjszakai Szeged utcáin, hajnalig tartó ünnepségek, és sok-sok új ismeretség. Erről szól a Szegedi Tudományegyetem gólyatábora, ahol a bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, természettudományi karok, valamint a Zenekonzervatórium jövendőbeli haligatói vettek részt. Tegnap zárult a Szegedi Tudományegyetem négy karának közös gólyatábora a Károlyi-kollégiumban. A rendezőgárda megkímélte a gólyákat: aznapra nem szerveztek semmit a tanulmányi tájékoztatókon és az albérletkeresésen kívül, így a reggelig tartó esti záróeseményen mindenki frissen és üdén vehetett részt. Az est fő attrakciója a szintek közti nagyvetélkedő és az ír hangzású zenét játszó Christal együttes fellépése volt. Nagy Zoltán, Németh Lénárd, Zsák Péter, és még hetven főgólya már januárban hozzáfogott a tábor szervezéséhez, figyelembe véve a már évek óta kialakult hagyományokat is. Ezek egyike, hogy a volt JATE négy karának jövendőbeli hallgatói együtt vesznek részt az egyetemi „felkészítőn". Közülük sokan fogadták kétkedve ezt a szokást, nem tudták, hogyan tud együttműködni a vetélkedők során például egy fizikus és egy latin szakos bölcsész. A közös tábor sikere viszont talán még nagyobb volt, mint a hasonló, de kari rendezvényeké. Néhány diák például nem szándékozott egész héten a Károlyi-kollégiumban maradni, de aztán meggondolta magát. Emellett jó néhány résztvevő jegyezte meg, hogy a gólyatábornak éppen ez az értelme: más karok hallgatóit is meg kell ismerni. Nem csak ebből a szempontból kerültek össze különböző emberek a gólyatáborban. Voltak olyanok, akik már felkészültek az egyetem kezdésére, és már szegedi albérletükből jártak a rendezvényekre. Emellett jó néhány helybeli" is részt vett a néha hajmeresztő programokban, mint például a kollégium folyosóján rendezett vízipisztolycsatában. A főszerep a vetélkedőké volt, húszfős csapatok, valamint a kollégium emeleteinek lakói versengtek a győzelemért a nem igazán komolyságukról híres feladatok során. Ezek közt mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelőbbet a karaoketól kezdve az uszodában tartott ügyességi versenyig. A szervezők a legnagyobb sikereiket az extrém éjszakai vetélkedőkkel érték el: volt fürdés a Móra-múzeum előtti szökőkútban, vagy tánc az Anna-forrás körül. Ezt a szokatlan látványosságot Szeged lakossága is örömmel fogadta. Nagy Róbert jövendőbeli programozó matematikusnak és közgazdásznak legjobban a számháború nyerte el a tetszését. A közel háromszázötven gólya délelőttönként kicsit fáradtan, de éjszakánként annál nagyobb hévvel vetette bele magát a programokba. Mindeközben olyan kedvelt zenekarok is ellátogattak a Károlyi-kollégiumba, mint például a Zánzibar és a Christal. A gólyatáborok fő célja, hogy vidáman, szórakoztatva készítse fel a hallgatókat az egyetemi életre. Ezért a programok közé az albérletkereséstől a tanulmányi tájékoztatókon keresztül egészen a kurzusfelvevő lap kitöltéséig igyekeztek minden hasznos tudnivalót beépíteni. Jó néhány résztvevőnek szokatlan volt a kollégiumi élet is, ennek ellenére nem érezték kellemetlennek az együtt töltött egy hetet és - mint mondták - a menzával is elégedettek voltak. Pataricza Kata Szemétszőnyeg a rakparton Tájkép, buli után A közös készülődés időszaka A jövő héten becsengetnek Alig egy hét múlva elkezdődik a 2001-2002es tanév, reggel nyolc órakor csengőszó jelzi majd a vakáció végét. Sok szülőnek problémát okozhat, hogyan készítse fel az évkezdésre a most iskolába vagy óvodába kerülő gyermekét. A szakember szerint ebben az időszakban fontos a gyerek önbizalmának erősítése. Mit tegyen a szülő, ha szorongó gyermekét fel szeretné készíteni az iskolavagy az óvodakezdésre? tettük fel a kérdést dr. Kocsis Judit pszichopedagógusnak, a szegedi nevelési tanácsadó munkatársának. A leendő első osztályosoknál ez az egyhetes időszak izgalmas és várakozásteljes. A mai tudásorientált világunk az iskolakezdést fordulópontnak tekinti a gyerek életében - magyarázza a szakember. Azoknak a gyerekeknek, akik gyakran játszottak együtt társaikkal, a szülők mellett a szomszédok is vigyáztak rájuk, a család barátaival jó viszonyt tudtak kialakítani, legtöbbször nem okoz problémát az iskolai vagy óvodai közösség. Ha viszont a gyermek nem tud elszakadni az édesanyjától, túlzottan ragaszkodik a személyéhez, szakemberhez kell fordulni. Nagyon hasznos, ha évkezdés előtt pár nappal közösen elsétálnak az óvodába, és játékos formában megismerkednek az épülettel. Gyalogosan bejárják az utat, megnézik a legközelebbi játszóteret. Ebben a korban a legjobb módszer az úgynevezett beszoktatás: kezdésként ne egész napra, hanem fokozatosan hagyják a gyereket az intézményben. Erre a szülőknek előre fel kell készülniük, be kell osztani az idejüket, hogy a kritikus hetekben a gyerek köré tudják szervezni a napjaikat. A későbbiekben fontos, hogy a szülő folyamatosan tartsa a kapcsolatot az óvónővel, érdeklődjön a gyerekkel történtekről, viselkedéséről, hogy miért lehet például megdicsérni. így veheti át a szülő a pedagógiai stafétát a szakembertől a nap hátralévő részére. Tapasztalatok szerint a legtöbb szülő az év folyamán még az óvónő nevét sem tanulja meg, pedig a konfliktusok megelőzése érdekében döntő a jelentősége a rendszeres megbeszéléseknek. A leendő kisiskolásokkal együtt vásárolják meg a szülők az iskolatáskát és a tanszereket. Engedjék, hogy a gyerek válasszon ízlésének megfelelően a kínálatból. Oldja a feszültséget, ha a leendő nebulóban megerősítik azt az érzést, hogy a tanító nénihez fordulhat minden problémájával. Jó hatása van, ha a gyermek ebben az időszakban sok dicséretet kap, ez megnöveli az önbizalmát, és megnyugszik tőle. Fontos tanács a szülőknek, hogy az iskolaidőben se felejtsék el: a gyerekkor lényege a játék, és erre az időt mindennap biztosítani kell - véli a szakember. Lévay Gizella Eltakarították tegnap a szegedi, négynapos „Rakparti Tisza-party" után maradt szemetet, a sátrakat lebontották, s a rakparton délután megindult a forgalom. A rendezvényen rendbontás nem történt, csupán egy zászlónak kelt lába. Lopott fából nem lett disznóól Munkatársunktól Lopott fából akart disznóólat építeni két ásotthalmi fiatalember. A 32 éves N. Istvánnak pénzzel tartozott a 29 éves N. Tibor, ezért tegnap délelőtt felkérte őt, hogy segítsen neki fát vágni. A tanyájától nem messze lévő, úgynevezett „mészáros" erdőbe mentek, amely a Dalerd Rt. tulajdona. Ott tíznél is több fenyőt kivágtak, de nem mindegyik felelt meg az „építési követelménynek". Hét törzset az utánfutóra tettek, a többit otthagyták. A 23 ezer forint értékű fával megrakott autót az erdész feltartóztatta, majd kihívta a mórahalmi rendőröket. A két favágó ellen lopás miatt indítottak eljárást. A szeméttől fehérlő Stefánián hiába fohászkodott tegnap reggel esőmentes napért Kiss Ágnes, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartó gazdasági egységének részlegvezetője: délelőtt megdördült s megeredtek az ég csatornái. A gyöngykavicson sík vízzé összegyűlő eső még jobban szétáztatta az ezerszám eldobált csikkeket, padok előtt széttaposott pizzamaradékot. A háromnapos „Rakparti Tisza-party" után csaknem összefüggő hulladéktengert látott a kedden hajnalban álmosan előbukkanó, vörös napkorong. A „szeméthatár" a Roosevelt teret szegélyező hídföljáróig terjedt: Tömörkény István festékkel lefújt szobra mögött még csak néhány műanyag pohár hevert, Mikszáthnak már egy törött nyakú Gold Fassl-sörösüveg is jutott. A rakparthoz közelítve egyre sűrűsödött a piszokszőnyeg: a szökőkút medencéjét már vastag cigarettacsikk-szegély vette körül, a padok melletti hulladékgyűjtőkből „kifolyt" a sok pillepalack, cigisdoboz, hamburgerpapír. A Stefánia zöldjét Sokan voltunk. Takarítanivaló is bőven maradt. (Fotó: Miskolczi Róbert) változatos szemétkiállítás tarkította: a kis szemetesedények közül néhányat bedobtak a fűbe, egy széttaposott levendulabokorba söröspoharat hajított valaki. A rakpartra vezető lejárókba állított kukák dugig teltek. A környezetgazdálkodási kht. naponta tizenöt munkatársát mozgósította a Belváros tisztába tételére. Papp Zoltán ügyvezető igazgató pénteki ígérete szerint a rakparti buli mindhárom napján takarítottak - csakhogy minden szemetelő mellé nem lehet söprús-zsákos embert állítani. A Stefánia háromnapos rendben tartása hozzávetőleg 250 ezer forintba került: ebből közel 200 ezer forint az ünnepnapokon túlóradíjazással fizetett dolgozók bérköltsége. Jelentősebb kár nem esett, csupán a Novotel Szálló elől tűnt el egy nemzetiszínű zászló. A lépcsősor és a rakpart takarítása a rendezvénysorozat fő szervezője, az Almandin Üzletek Kft. feladata tájékoztatta lapunkat Ludányi Márton ügyvezető. Az eső hátráltatta ugyan a munkát, de a szemetet végül mégis összeszedték, a sátrakat lebontották, s a rakpart tegnap délután megnyílt a forgalom előtt. Helyén maradt viszont az úttesten kívül épített színpad, amely a közelgő halászléfőző verseny egyik színhelye lesz. A rendőrségnek nem akadt különösebb dolga, a rakparti jókedv hullámai nem csaptak ki az utcai bulikon még elfogadható viselkedés medréből. A mentősöket is csupán néhányszor riasztották. Egy néző vérnyomása túl magasra szökött, s persze akadtak, akik jóval többet ittak a kelleténél; mások kisebb sérülés formájában őriznek mulandó emléket a hétvégéről. Nyilas Péter Vízválasztó" Alig esett, mégis áztunk. (Fotó: Karnok Csaba) Munkatársunktól Augusztus 20-át mindig is vízválasztónak tartották a hazai időjárásban. És lőn: tegnap vége szakadt a kánikulának, nagy csattogással, villámlással megérkezett az a hidegfront, amely legalább tíz fokkal visszavetette a hőmérsékletet. Már kedd hajnalban arra ébredhettünk, hogy kezd „leszakadni" az ég, aztán dörgött, villámlott, miközben rázúdult egy felhőszakadás a megyére. A hajnali zivatar mindössze fél óráig tartott - mondta utólag Bozóki László, a Szegedi Meteorológiai Állomás munkatársa (mi nem így éreztük). Ezt követően délelőtt 10 óra körül újra megnyíltak az égi csatornák és esett, esett - egészen negyed háromig. A csapadék mennyisége azonban csak 5 milliméter volt, s a szél erőssége sem érte el az óránkénti 20 kilométert. A tűzoltóknak nem akadt munkájuk, letört ágak miatt vonultak mindössze kétszer, szemben az ilyenkor szokásos több tucatnyi riasztással.