Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-10 / 186. szám
10 KAPCSOLATOK PÉNTEK, 2001. AUGUSZTUS 10. MEGJÖTTÜNK SZEGED Mucsi Tímea Augusztus 9., 0 óra 15 pert. 3740 g. Sz.: Tóth Orsolya és Mucsi Péter (Makó). Is/.tin János Zoltán Augusztus 8., 9 óra 55 perc, 4040 g. Sz.: Boldog Krisztina és Isztin János (Kübckháza). Vágó Zsófia Augusztus 8., 23 óra 25 perc, 2780 g. Sz.: Nagy Emese és Vágó Tamás (Gyula). Gémes Csilla Augusztus 8., 22 óra 15 perc, 3720 g. Sz.: Kertész Erika és Gémes János (Csengele). VÁSÁRHELY Olasz Ádám Ervin Augusztus 8.. 12 óra 20 perc, 3950 g. Sz.: Imre Éva és Olasz Zsigmond (Hódmezővásárhely). Rostás Itrendon Arnold Augusztus 9., 0 óra 40 perc, 3360 g. Sz.: Jochim Katalin és Rostás István (Mártély). Gratulálunk! MIRŐL ÍRTUNK? Boszorkányos manőverek A Szegedi Paprika Rt. sem tudta elkerülni a magyar élelmiszeriparban jelentkező válságot. A külvilág számára is látható krízis tavaly májusban robbant ki. A gyár tulajdonosai és vezetői szerint mára sikerült elhárítani a csődveszélyt. A helyzetértékelés szerint az idén még veszteséggel záró cég jövőre már nyereségesen működhet, s 1996-ra visszaszerezheti régi hímevét. Üzleti tervük alappillére a biztos üzletágnak tartott fűszerpaprika, ezt egészíthetik ki a konzervgyártás haszonnal művelhető szeletei, s a vegetagyártás. (1993) Megkérdeztük az olvasót Mit csinál a kánikulában? Szabó György díszlettervezető: - Most szabadságon vagyok, úgyhogy a nap nagy részét a lakásban töltöm, pihenek. Otthon viszonylag elviselhető a hőség. Egyébként nem zavar a meleg akkor sem, ha az utcán vagyok, bár ezt igyekszem a lehető legrövidebb időre szűkíteni. Deákné Németh Edina oktatásszervező: - Délelőtt dolgozok, de amint lehet, megyek a strandra. Ilyenkor ott jó csak igazán. A munkahelyen sajnos nincsen légkondi, úgyhogy ilyenkor eléggé elviselhetetlen a helyzet. A lakásunk viszont szerencsére hűvös, mert régi építésű téglaház. Hódi János segédmunkás: - Délelőtt a munkahelyemen, délután a kertben dolgozok. Tulajdonképpen nem zavar a meleg, mert a cégnél van légkondicionáló, esténként pedig már nincs olyan hőség. Egyébként meg inkább legyen meleg, mint hideg, legalábbis szerintem. Tary Eszter tanuló: - Elég rosszul viselem ezt a nagy meleget. Napközben általában ki sem mozdulok a lakásból. Ülök a ventilátor előtt és olvasok. Esténként már szívesebben megyek bárhová, általában biciklizni. Strandon mostanában nem voltam, de még az is jó ilyenkor. £ NONSTOP HIRDETÉSFELVÉTEL TELEFONON 5000 Ft értékhatárig 18 órától reggel 8 óráig üzenetrögzítő 62/567-835 GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: MA ÉS VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. SZOMBATON BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig. Tel.: 474-374. HOROSZKÓP róPl KOS: Úgy dönt, hogy változtat a külsején, de előbb kikéri egy szakember véleményét. Amint megkupja a beleegyezést, már indul is a fodrászhoz. rSj£1 BIKA: Már reggel * ' nagyon jól és könnyeden ébred, szeretné. ha az egész napja így telne, és látható, csodálatos módon, semmi nem áll útjába. ffigl IKREK: Egyik barátja '—szeretné meglátogatni, de nem biztos a fogadtatásban. Ön nagyon örülne a viszontlátásnak, de sajnos szintén utazni készül. RAK: Hadilábon áll a ~ partnerkapcsolatokkal. Még szerencse, hogy a munka frontján minden rendben, s így teljesen lefoglalhatja magát. [Sb] OROSZLÁN: Szeret' r"i' ne valami rendkívüli helyzetbe kerülni, hogy kipróbálhassa erejét. Jelenleg azonban meg kell elégednie egy könnyed cipekedéssel. raiLl SZŰZ: Tovább nem Lf-I halogathatja az utazással kapcsolatos intézkedéseit. Szánja rá a napot és gondoljon át minden részletet, hogy a siker biztos legyen. ORVOSI ÜGYELETEK SZEMESZETI ÜGYELET: szombaton, vasárnap a központi ügyeleti szolgálaton (Kossuth Lajos sgt. 15-17.). GYERMEKGYÓGYÁSZÁT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18; péntek 7-13 óráig. HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. S.O.S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 420-111. A hívás ingyenes. ADDIKTOLOGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ. AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. Mentők: 104. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET szombaton, vasárnap Újszentiván, Kübekháza: dr. Varga István, Újszentiván. Tel.: 277-165. Forráskút, Üllés: szombaton és vasárnap: dr. Vereczkey Csaba, Forráskút. Telefon: 287-034 és 06-30-9952-023. Pusztamérges, Öttömös: dr. Hegedűs Bite Zoltán, Öttömös, Béke u. 2. Tel.: 289-570. Ásotthalom, Mórahalom, Zákányszék: ügyelet a Mentőállomáson, Mórahalom, Kölcsey u. 2. Telefon: 104. Szatymaz, Zsombó: dr. Lengyel Dezső, Szatymaz, Kossuth u. 6. Tel.: 06-30-3830237. Kisteleken, a Mentőállomáson, Kossuth u. 17. sz. alatt, tel.: 597-040 és 598-610. Szombaton: dr. Veidner Tibor és dr. Krizsán Tibor, vasárnap: dr. Orosz Éva és dr. Krizsán Tibor. KISÁLLATÜGYELET: augusztus 10-től augusztus 17-ig: dr. Kókai Károly. Tel.: 06-60-613-950. KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig: Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfitelep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. ifj. Krajcsovics László, Szeged, Göndör sor 23/B. Tel.: 457014 és 06-30-275-3814. Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. ifj. Krajcsovics László, Szeged, Göndör sor 23/B. Tel.: 457014 és 06-30-275-3814. Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván, Klárafalva: dr. Kis Albert. Újszeged, Marotői u. 33/C. Tel.: 06-30-9683-918. Domaszék, Röszke: Dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 322-050. Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Kunstár Pál, Kistelek, Tömörkény u. 10. Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Gombos László, Balástya. Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 378-502 és 06-20-9231-689. Mórahalom, Zákányszék: dr. Tóth Ferenc, Mórahalom, Bartók B. u. 1. Tel.: 06-60480-475 és 06-20-476-3517. Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Tóth László, Pusztamérges, Móra tér 4. Tel.: 286-840. Bordány, Forráskút, Üllés, Zsombó: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 287-654. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. /Ov MÉRLEG: Egyik ismerőse olyan tanácsot kér öntől, ami túlontúl bizalmas dolog. Ön nem szeretne beleavatkozni az ügybe, mint tanácsadó sem. SKORPIÓ: Új karrier építésébe kezd, persze a régit sem adja fel. Úgy látja, most van energiája több vasat tartani a tűzbe anélkül, hogy megégetné a kezét. "X71 NYILAS: Ha több időt -«=-l töltene üzletfeleivel a munkaidő után, széles távlatok nyílhatnának meg ön előtt. Ugyanakkor mások meg bezárulnának. ® BAK: Egyik barátja találkozott a tökéletes szerelemmel, természetesen már sokadszor. Önt nem lehet ilyen könnyen levenni a lábáról, sajnos. l^riVÍZÖNTÓ: Szeretne közelebbi barátságot kötni valakivel, de még nem tudja, hogyan kezdje. A munkahelyén nagy örömmel fogadják, már hiányolták. fjg] HALAK: Valaki ismét az ön társaságára éhezik, és ezt az óhaját látványosan a tudtára is adja. Önnek most már elege kezd lenni abból, hogy kizsigerelik. " Fizetett hirdetés" HB-sörünnep Bajor módi Már hetek óta kék-fehér színekben pompázik a Vedres István Szakközépiskola udvara, amely nyaranta, immár ötödik éve a bajor sörünnep helyszíne. Ha egy rendezvény megéri ötödik születésnapját, annak már hagyománya is vagyon. Például a HB-sörök és a specialitások - fehér kolbász, elzászi csülök vagy az óriás perec - közkedvelt ízeiben. De a hagyomány is akkor ér valamit, ha változások is színesítik. Ahogyan ez a Deák Ferenc utcai Bajor söröző által rendezett sörünneppel Is történt. Mert ami kéthetes programként indult, mára, ötödik esztendejébe lépve már öt hétig fogadja a vendégeket. A mostani sörünnep így csak augusztus 20-án zárja kapuit. Ezen a héten még a PRT zenéjét hallgathatják a betérők, a jövő héten pedig, augusztus 12-étől zárásig a németországi Fidelity Duót, azaz Brandt Jánost és lányát. Brandt Jánosról különben azt érdemes tudni, hogy egykor a Minden este jó a hangulat a sörudvarban Fortunában és a MÁK mint szolgáltatásai. Vasáregyüttesben zenélt. A zene mellesleg azért is fontos, mert a sörudvar az a hely, ahol táncolni is lehet. Nem véletlenül említjük a hagyományt a sörudvar kapcsán. Hiszen a rendező, a Bajor söröző éppen arról híres, hogy aki betér légkondicionált pincéjébe, sok éve garantált, megbízható minőségben megtalálja kedvenc ételeit, italait. Akárcsak a jövőben. De a Bajor is úgy kívánja őrizni hagyományait, hogy változik és megújul, étlapja éppúgy, naponként például mindig másmilyen, háromfogásos menüvel várják vendégeiket, mindössze 900 forintos áron. Most vasárnap például daragaluska-leves, kijevi pulykamellfilé burgonyapürével, rizsfelfújt felhőbogyó öntettel, illetve kelvirágkrémleves, sertésszelet gombás, csirkemájas raguval, burgonyakrokettel és rizzsel és vaníliakrém szerepel a menüben, amelyhez ráadásul választani lehet 3 deci szénsavas üdítő, 2 deci bor vagy egy pikoló sör között, (x) CSOROG a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Szögi Andrea újságíróval oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hivható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Megoldás született. A tegnapi Csörögben megjelent Várógondok című olvasói panaszra reagálva Gaál István, a rendelőintézet igazgató főorvosa lapunknak elmondta: intézkedett, hogy amíg az átmeneti időszak tart, vagyis ugyanazt a rendelőt használja a háziorvos és a bőrgyógyászat, a várótermet ne kelljen senkinek elhagynia a két rendelés közti holtidőben. Kóbor eb. A bajai út mentén, a Rózsakert vendéglőnél hetek óta kószál egy jól ápolt malamut. Olvasónk, aki már négy kutyát tart, nem tudja ezt az ebet is befogadni, így szeretné, ha valaki hazavinné őt magával. Szúnyogok. Petőfitelepen esténként annyi a szúnyog, hogy nem lehet tőlük kimenni az utcára - panaszolta egyik olvasónk. Szolnoki László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. műszaki igazgatóhelyettese szerkesztőségünket úgy tájékoztatta: e városrész fölött is irtják a vérszívókat. Folyamatosan végzik a csípésszám-kiértékelést, ez alapján döntenek a további permetezésről. Veszélyes játszótér. Az újszegedi Hargitai utcai játszótér mellett nagy a forgalom, a Fó fasori csatornázás miatt erre terelt autók ráadásul még gyorsan is mennek. A környéken lakó olvasóink arra kérik az illetékeseket, gondoskodjanak a forgalom lelassításáról, mielőtt még valamelyik kisgyerekkel tragédia történik. Köszönet. Pokorny Anna a 20/4823-722-es számról ezúton köszöni a Rózsavölgyi díszállatkereskedés dolgozóinak, hogy az üzletben felejtett tízezresét hiánytalanul visszakapta. SMS-UZENETEK Kedves Olvasónk! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06-30/218-1 l-l l-es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! Bűz. A Szatymazi utca 16-18. szám előtt napok óta kegyetlen büdös a kuka környéke. Tegyenek valamit, hogy elszálljon a bűz! üzente olvasónk a 30/3566743-as számról. Menhely. Egyre több a kóbor kutya és macska az utcákon, valamit tenni kellene értük. Egy menhely sokat segíthetne rajtuk, de ha már ez nincs, legalább ne bántsuk őket! kérte egy állatbarát olvasónk. Iilesiel a Kapcsolat AJÁNLÓ MA KUBINY1 ANNA textilművész kiállítása még délután 6 óráig megtekinthető a Bálint Sándor Művelődési Központ B Galériájában, ahol 3-től 5 óráig a művésznővel személyesen is találkozhatnak az érdeklődők. A MÓRA FERENC MÚZEUM II. emeleti kiállítótermében (Roosevelt tér 1-3.) kiállítás nyílik ECCE HOMO Krisztus-ábrázolások a 19-20. századi magyar képzőművészetben címmel. A tárlatot délután fél 6 órakor Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök ajánlja az érdeklődök figyelmébe. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Royal Szállóban 18 órakor: A kultúra apostolai. Vendég: Fehér Zsolt, az Opera Stagione igazgatója. Háziasszony: Fehér Zsuzsanna riporter. SZEGEDI VAKACIO AZ IFJÚSÁGI HAZBAN 8 órától Internetszalon. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR GYERMEKKÖNYVTÁRÁBAN 14 órakor mese( lemez (hallgatás. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elegendő számú jelentkező esetén. Szegeden 200!. szeptembertől középfokú társadalombiztosítási ügyintézői tanfolyam indítását tervezi. Jelentkezés feltétele: középiskolai végzettség Képzési idő: 160 óra Részvételi díj: 80 (KX) Ft/fő, amely a vizsgadíjat is.magába foglalja. Végzettség: OKJ szerinti társadalombiztosítási ügyintéző (52-3435 05) Érdeklődni és jelentkezni az alábbi címen lehet: OEP Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 1 6726 Szeged, Bal fasor 17-21. Telefon: 487-187/271. mellék. Várhatóan 2001. szeptembertől társadalombiztosítási szakelőadói tanfolyam indul Budapesten. A tanfolyammal kapcsolatosan információt az OEP Humánpolitikai és Oktatási Főosztálya ad. Telefon: 06-1-350-2001/5206. 5207. mellék.