Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-08 / 184. szám

SZERDA, 2001. AUGUSZTUS 8. MEGYEI TÜKÖR 7 Ligetnek is beillő családi hajlékban él Szatymazon, a világtól eléggé távol, csendben, háborítatlanul. Kossuth Tivadar, a történelmi vezetéknevet viselő festőművész, akinek a neve nem csak e tájékon cseng ismerősen, hanem Európában, sőt az Újvilágban is, ide húzódott félre a világ zajától. A napokban azzal a céllal kerestük fel a festőt - akiről egyébként kevesen tudják, végzettsége szerint keramikus -, hogy munkájáról; legújabb terveiről faggassuk. - Az utóbbi időben keveset hallottunk önről. Alábbhagyott az alkotói kedve? - Szó sincs róla! Most voltam például Németországban, mégpedig azzal a céllal, hogy visszatérjek oda - voltaképpen Európába -, ahol 8 évvel ezelőtt abbahagytam. Úgy érzem ugyanis, hogy nekem „ott" a helyem - vallja Kossuth Tivadar. - S mit tapasztalt ezen az első útján? - Nagy meglepetés várt. Óriási a konkurencia, Kelet felől rengeteg festmény „érkezik". Az árakat alaposan lenyomták, már 50 márkáért is lehet festményt vásárolni a legnagyobb képkereskedésben. A művészkollégák is lesújtva mondták, hogy ez a mai világ, kommercializálódott a festészet is. Nagyon nehéz így újrakezdeni. Úgy érzem, nekem manapság is van helyem ebben a közegben, hiszen szép számban vannak pártolói az én művészetemnek. Most például a Düsseldorfhoz közeli Mönchengladbachban jártam, ahol mintegy 50 galéria működik. Néhánytól én is kaptam meghívást. - Voltaképpen saját magát kell menedzselnie az embernek... - Lényegében igen. Úgy látom, a modern irányzatok mellett, amelyek tűltengésben vannak a nyugati képtárakban, az emberek mindjobban igénylik az olyan festészetet, amelyben például az én mesevilágom, s a szürrealista alkotásaim is megállják a helyüket. Ki kell várnia a sorát az embernek. Én kivártam. Több helyről kaptam ajánlatot, a jövőben tehát jelen leszek a nyugati galériákban is. Kossuth Tivadar a közelmúltban kint járt Németországban - festeni. Egy délvidéki barátja, Gyapjas István révén ismerkedett meg Renate Holzreitnerrel, aki A művészről Kossuth Tivadar a délvidéki Törökbecsén született. Családjában tanulta meg a művészet szeretetét. Fra Angelicót, Picassót, van Goghot, Chagallt tekinti példaképének, bár alkotásaira nem voltak hatással. Művészetére jellemző, hogy gyakran dolgoz fel bibliai témát. Kidolgozásukra naiv, expresszionisztikus, szürrealisztikus megoldás jellemző. Színvilágában a kék, a zöld és a barna árnyalatai dominálnak. Gyakran ábrázolja Szeged utcáit és a Szeged környéki tájakat. Építészeti hátterein a régióra jellemző napsugaras házak is megjelennek. A szociális problémákra erőteljesen rávilágító munkákat ugyanúgy láthatunk, mint népmesei ihletésű képeket. (Magyar Képzőművészeti Lexikon) korábban már vásárolt tőle festményt, s most arra kérte, hogy számára (egy Európaszerte neves, háztartási készülékeket gyártó konszern tulajdonosa) fesse meg a Bohócok visszatérnek című festményt. Elkészült az alkotás, s egy eredeti Picassofestmény társaságában díszíti a lakását... Kossuth szerint ez a mostani munka azért is lényeges állomása további karrierjének, mert az ismert gyűjtők „odafigyelnek" egymásra, így sokkal könnyebb megrendelést kapni tőlük. A művész egyébiránt 8 évvel ezelőtt költözött át a Délvidékről Szegedre, majd Szatymazon telepedett le. Amikor azt kérdem: milyen festőnek nevezi magát vajdaságinak, magyarországinak vagy a „globalizált" világban valami másnak? Ő erre azt válaszolja: magyar festő vagyok! - Az elmúlt időszakban olyan kiadványokban jelent meg a nevem és néhány festményem, amelyek a képzőművészek körében szakmai elismertséget jelent. Ilyen a Német Állami Múzeum kiadásában megjelent képzőművészeti album, melyben a jelentősebb európai alkotókat mutatják be. Ebben két festményemet láthatják az olvasók: az Utolsó vacsorát és a Krisztus bevonulása Jeruzsálembe című alkotásokat. Több olasz albumban is megjelentem, s ezekről sem tudtam. Kossuth Tivadarnak - a Bécsi Magyar Kultúrintézet közreműködésével - karácsonyra önálló kiállítása nyílik az osztrák fővárosban. Azt követően pedig Németországban, egyik Düsseldorf környéki galériában szerveznek bemutatkozó kiállítást a szegedi-szatymazi művésznek. Kisimre Ferenc Tóth Sándor Szeretem a változatosságot, lubickolok a szerepekben. (Fotó: Schmidt Andrea) A Szegedi Szabadtéri Játékokon rövidesen bemutatják a Trilógiát, melynek mindhárom darabjában színpadra lép Tóth Sándor, a Pesti Magyar Színház népszerű művésze: az Atillában a hun uralkodó Ellák nevű fia, az István, a királyban a címszereplő, a Szegeden most először színpadra kerülő Veled, Uramban pedig Imre hercegként látható. A művésszel a rendkívül intenzív próbaidőszak egyik rövidke szünetében beszélgettünk. - A Trilógia mindegyik előadásában színpadra áll. A három darab közül zeneileg melyik a legnagyobb kihívás? - Korábban azt hittem, hogy az István, a király. Az Atilla felújítása után viszont ezt a művet gondolom nehezebbnek. Olyan harmóniák, frázisok és tempók vannak benne, amik rendkívül igénybe veszik az énekeseket. Sokkal nagyobb koncentrációt igényel, mint a metrikusabb István. A Veled, Uram zenei mélységeiben közelebb áll az Atillához, a történet viszont az Istvánhoz hasonlóan könnyen követhető. - Több hete felváltva próbálják a darabokat. Hogyan lehet ezt fizikailag bírni? - Pár hónapja tudjuk, hogy mekkora feladat előtt állunk. A jó kondíció a titka az egésznek. Ebben az időszakban egészséges életmódot kell folytatni, azaz ragaszkodni kell a napi legalább nyolc órai alváshoz. Ügyesen kell beosztani az időt. Három szerepet énekelek, ezért különösen vigyáznom kell a hangomra. Egyébként rengeteget köszönhetünk Bagó Gizella tanárnőnek, akihez naponta többször is járunk hangképzésre. A három szerepet óriási művészi kihívásnak tartom, nagyon boldog vagyok, hogy így is kipróbálhatom magamat. - Pár éve Atilla kisebbik fiát, Gyengiziket énekelte a dóm színpadán. Most a hun vezér másik gyermekeként, Ellákként mutatkozik be. Hogyan jellemezné ezt a figurát? - Atilla két rosszabbik fia közül az idősebbik, Ellák. Úgy gondolja, hogy elsőszülöttsége jogán Atilla szellemi és hatalmi örökébe léphet. Azonban csalódnia kell, hiszen a nagy vezérnek nem ő, hanem Csaba a kedvence. Felháborodásában ennek Ellák hangot is ad: akkor lesz véleménye, ha már Atilla nem él. Szembeszáll apjával, azonban győztes nem lehet, hiszen közös sorsuk a birodalom végleges szétesése. - A tavalyi István, a király új szereposztásában már ön énekelte a címszerepet. Nagy várakozás előzte meg a bemutatkozást, hiszen mindenki a legendás régi „hangokkal" mérte össze a produkció szereplőit. Hogy érzi, ez mára megváltozott? - Tapasztalataim szerint ez a várakozás csak addig tart, amíg meg nem nézik az előadást. Szerintem magának a darabnak nagyobb a nimbusza, mint azoknak rockereknek, akik sikerre vitték a művet. Akkoriban csúcson volt a magyar könnyűzenei élet, ezeket az embereket az egész ország ismerte és szerette. Ne felejtsük el, 1984-ben még javában tartott a szocializmus, itt voltak az oroszok. Ekkor énekelték a darabban, hogy: „Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár..". Nem volt kérdés, óriási sikerre számíthat az István. Azóta a szereposztásban generációváltás történt, tudtuk, hogy nem ússzuk meg az összehasonlítást. Úgy érzem, jól fogunk vizsgázni. Az előadás egyik erőssége érdekes módon éppen az új szereposztás, hiszen a régi, legendás rockerek helyére képzett színészek léptek. Ez adja a produkció nagyobb érzelmi töltetét, a művészi kifejezés mélységeit. - Az István-kép a darab közel tizenhét éves története alatt is változott. - Valóban. Sajnos, úgy látszik, a kiemelkedő történelmi személyiségeknek ez a sorsa. El szokták például felejteni, hogy az európai történelem szempontjából nem a darabbéli időszak a legfontosabb, hanem az azt követő harmincéves uralkodás. István kegyetlenül és kőkeményen hajtatta végre azokat a törvényeket, amelyek megalapozták Magyarország jövőjét. A történelmet megszépítő mentalitás is jellemző ránk magyarokra, amit nem tartok szerencsésnek. Ha egy nép nem képes reálisan szembenézni a múltjával, és ennek fényében számot vetni a történelmével, nem fog jó irányba fejlődni. Lévay Gizella Együtt könnyebb-tábor Vásárhelyen Lépésről lépésre Munkatársunktól Sérült és mozgáskorlátozott. illetve ép gyerekek töltenek el együtt egy hetet a jövő héten kezdődő vásárhelyi táborban. A Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Együtt Könnyebb Ifjúsági Egyesülete, a Lépésről Lépésre Sérült Gyermekeket Nevelő Szülők Klubja, illetve a vásárhelyi Kagylóhéj Gyermekjóléti Szolgálat által szervezett programsorozatot augusztus 13-án, pénteken 10 órakor nyitják meg. A tábornak a vásárhelyi Ifjúsági Park biztosít helyet, a Hódtó utca 77. szám alatt. Az előzetes jelentkezések alapján húsz fiatal vesz részt a különböző rendezvényeken: a szegedi vadasparki sétán, a mártélyi lovagláson, a strandoláson, a játékos vetélkedőkön. Ezenkívül Török Ferenc fazekas korongozással egybekötött délutáni elfoglaltságra invitálja a gyerekeket. Mint azt Sipter Olgától, a tábor egyik szervezőjétől megtudtuk: egy sikeres pályázatnak, illetve a támogatóknak köszönhetően tudják megvalósítani az egyhetes programsorozatot, melynek szervezését Kovácsáé Bálint Gabriella, a Kagylóhéj Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, a Lépésről Lépésre Sérült Gyermekeket Nevelő Szülők Klubjának titkára irányított. Kossuth Tivadar visszatér a galériákba Ecsettel hódítja a világot Tóth Sándor a Trilógia három szerepében Ellák, István és Imre herceg Mindennap vasárnap Öregkorról, alkonyattájt Kossuth Tivadar bemutatja Renate Holzleitnernek az éppen befejezett Bohócok visszatérnek cimű festményét Nyolcvanegy évesen már csak játszani érdemes, de a sakknak nincs tétje, legalábbis számomra - mondja az idős orvos, dr. Müller Harald. A szentesi orr-fül-gégész első egyetemi éveit még Belgrádban töltötte, a szentesi kórházba diploma előtt került: itt kapott kosztot és kvártélyt. Évi nyolcszáz műtét, minden másnapon ügyelet, betegek és gyógyultak sora következett. Az ő számára azonban 1980 óta mindennap vasárnap. A nyugdíjas kor tehát már húsz éve tart. Az időt pedig valamivel agyon kell ütni. A sakknak nincs tétje, annál is inkább, mert Hari bácsi a partnereket rendszeresen nyerni hagyja. Igen, mert így újra szívesen játszanak vele. Játszani pedig feltétlenül a strandon kell, ebben a dögletes melegben. Épp ma találkozott itt egy kislánnyal, akinek még az övénél is rosszabb neve volt. Annyira rossz, hogy nem is emlékszik, mert felejteni való név. A sakk csak alibi, hogy itt lehessek a strandon mondja dr. Müller Harald. (Fotó: Tésik Attila) A Harald neki épp elég nehézséget okozott, pedig a teljes név így hangzik: Müller Harald Károly Szvetiszlav Maria. Maria a tanti volt, aki keresztvíz alá tartotta. Gyerekkorában tanult meg franciául, németül, szerbül és magyarul. Aztán később latinul és olaszul. Bár az utóbbi kettő már nem megy olyan jól. A „dolce far niente" vagyis az édes semmittevés idejében egyre kevesebb húszéves látogatja meg, ugyan miért. Többnyire egyedül van. A házának kertjében rózsát nevel, mert az nemes és szép virág. Általában szereti a nemes és szép dolgokat. Ezt örökölte a szüleitől, akik rendszeresen vitték őt a belgrádi koncertekre, operába, színházba. Nagy társasági élet folyt akkoriban, hiszen a fővárosban tartotta udvarát a király. Abban az időben egy asszony születésnapjának ünnepén a férfiak is mind elegánsan jelentek meg. Őriz a szekrényében két szmokingot, egy fehéret és egy feketét, szívesen felvenné, de ugyan hová, milyen alkalomra. Szentesen az ilyesmi idegenül hatna, utoljára a nemzetközi orvoskongresszuson, Budapesten viselte ezt a ruhát, ott a nők is estélyiben jelentek meg a fogadáson. A televíziót nem szívesen nézi, hiszen a filmek vacakok, a jó műsorokat viszont reggel hatkor adják. De ki kel fel olyan korán? A saját könyvtár sokkal tartalmasabb, szereti Graham Greene-t és Maughamot. A színház című írása például kiváló, ebben egy színésznő lép a fia barátjával bűvös viszonyra. Az írók, a színészek, a politikusok mind sokkal érdekesebbek, hiszen ezek keresik is a kalandot, növelik maguk körül a mítoszt, mindent megtesznek azért, hogy emlékezzenek rájuk. Ő, dr. Müller Harald orvos és sakkjátékos azt állítja magáról, hogy nem tud mit felmutatni. Blahó Gabriella