Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-07 / 157. szám
SZOMBAT, 2001. JÚLIUS 7. SPORT 19 A roncsderbi mindig az egyik leglátványosabb, legnépszerűbb szakága volt az autósportnak. (Fotó: Gyenes Kálmán) AUTÓSPORT Munkatársunktól Ma rendezi meg a tápéi ringen a szegedi Gold Autó-Motorsport Team a roncsderbi soros bajnoki fordulóját. A házigazdák a három géposztályban (széria, 1500 kcm alatti és feletti) közel ötven indulóra számítanak. Ott lesznek a mezőnyben a szegedi (Bugyi József, Fodor Imre, Kotogány Tamás, ifj. Boros Gyevi László, Domokos László), a vásárhelyi (Bozsek Lajos, Nagy Sándor) és a makói (Fazekas Imre) menők is. Az ország leggyorsabb pályáján látványos futamokra, nagy küzdelmekre van kilátás. A roncsderbi ob részletes programja, 8-tól 10 óráig: gépátvétel, 10.30: időmérő edzések, 12.30: bajnoki futamok, kh. 17 óra: eredményhirdetés. A pálya a 73-as autóbusszal közelíthető meg, a Rév utcai megállónál kell leszállni, és ennek az utcának a végében található a létesítmény. Fürdökék ötszázon búcsúztak KAJAK-K1NU Taktikázások és váratlan húzások jellemezték a szolnoki második kajak-kenu válogató első napját. Ugyan tegnap még csak a fináléba jutás volt a tét, ám több számban is találkozhattunk meglepő eseményekkel. Ezer méteren, kajak egyesben Vereckei Ákos kihasználta. hogy Storcz Botond (Démász-Szeged) nem indult, és az első fordulóban győztes Kökénnyel azonos időt elérve, nyílttá tette a párharc győztesének a kilétét. Ugyanitt a szegedi Molnár Péter is finalista lett. A női KI-ben a Démász-Szeged VE kajakosa, Natasa Janics jobb idővel jutott a döntőbe, mint a favorit Kovács Katalin. Kenu egyesben Kolonics magabiztos volt, és a Tisza-parti fiatal, Joób is a ma délelőtti végső csata résztvevője. C2-ben a démászos Fürdők, Hüttner kettősnek elég volt egyetlen futam a döntőhöz, a rivális Pulai, Nóvák kettős viszont reményfutamra kényszerült. Formaingadozás, vagy taktikázás? A döntőben minden kiderül. Ötszáz méter, kajak egyes: a nőknél Janics és Kovács itt is nagy harcot vív majd, míg a férfiaknál Vereckei, ezer után, könnyedén duplázhat a vasárnapi fináléban. Szegedi szempontból az igazi meglepetések ezután következtek. Előbb a kajakosoknál a Páger, Almási, majd a kenusoknál a Joób, Hoffmann kettős kvalifikálta magát a vasárnap délelőtti döntőbe. Ezek voltak a jó hírek. A rossz viszont, hogy a Fürdők, Hüttner egység ötszáz méteren kiesett! Óriási csata, négyes befutó volt a második reményfutamban, a célfotó döntött, amely alapján az ötös pályán beérkezett szegediek maradtak alul. Ma délelőtt az 1000, holnap délelőtt az 500, délután pedig a 200 méteres finálékat rendezik a szolnoki válogatón. M. J. SÚLYEMELÉS Munkatársunktól Az elmúlt napokban már huszonnegyedik alkalommal találkoztak egymással a német Brandenburg és Csongrád megye utánpótláskorű súlyemelői. A Schwedt/Oderben rendezett, színvonalas versenyen Csongrád megyét a Szegedi Lelkesedés SK fiataljai (Bérdi László, Túri János, Danyi Roland, Miholka Zsolt, Tóth Sándor, Csikós Róbert, Suhajda Tamás és Csöke Ferenc) Horváth Attila edző vezetésével képviselték. A három helyről toborzott brandenburgiak ezúttal is jobbnak bizonyultak, de a különbség évről évre csökken, ami biztató a jövőt illetően. A szegedi csapattagok mindegyike egyéni legjobbját produkálta, de közülük is kiemelkedett Csikós, Miholka és Suhajda. Részletes szegedi eredmények. 69 kg-os súlycsoport: Bérdi 160 (70, 90), Danyi 160 (65, 95), Tűri 165 (75, 90); 77 kg-os súlycsoport: Csikós 190 (80, 110), Csöke 175 (80,95), Miholka 175 (75, 100), Suhajda 195 (85, 110), Tóth 177,5 (77,5, 100). Csapateredmény: Brandenburg-Csongrád megye 2134,1:1792,08 Sinclair-pont. Ma rajtol a roncsderbi Két bronzérem Kedd a szerződés-aláírás napja lehet Iron Molnár: Szedeák? VÍVÁS Munkatársunktól Hatvanhét tőröző kezdte meg a selejtezőket a koblenzi vívó Európa-bajnokságon. A magyarok közül négyen kerültek fel a főtáblára, ám itt Berjozkin Anton és Marsi Márk rögtön. Juhász Balázs pedig a második fordulóban búcsúzott. Egészen a négyes döntőig menetelt viszont Juhász Attila: az első körben kiemelt volt, majd a brit Beeverst 15: l-re, az orosz Lakatost 15:2-re, az olasz Magnit 15:10-re verve, a fináléba jutásért a szintén olasz Vannival küzdött. Juhásznak a meccs előtti hosszú szünet nem tett jót, a talján 15:12-re győzött, a magyarnak pedig a bronzérem jutott. A kardozóknál Ferjancsik Domonkos a 32, Fodor Kende a 16, míg Lengyel Balázs a nyolc között esett ki. Nemesik Zsolt a magyarokhoz hasonlóan, kiemelt volt a főtábla első fordulójában, majd az olasz Tarantino (15:10), a német Bauer (15:8), valamint az ukrán Lukasenko (15:11) sem tudta megállítani. Az elődöntőben az orosz Pozdnyakov várt Nemesikre. A magyar vívó nem bírt a többszörös olimpiai, világ- és Európabajnokkal, és a 15:1 l-es vereséggel harmadik lett. KOSÁRLABDA A nyári szünet ellenére mindkét szegedi A csoportos kosárlabdacsapatnál javában zajlik az élet. A bajnoki csendben a vezetők az új játékosok megszerzéséért koptatják az aszfaltot. A Szeviép-Szeged KE női gárdájánál az elmúlt hetekben több sportoló neve is felmerült, akik a Szeviépbe igazolhatnak, ugyanis a vezetők és a játékosok álláspontja egyre közelebb kerül. Hétfőn - a gazdasági társasággá alakuló egyesületnél hosszabb egyeztetés történik a klub elöljárói között. A tárgyalás után sok kérdés eldőlhet, s ezután már ismertté válhatnak azok a kosarasok, akik Szegedre szerződnek. Az aláírásokra előreláthatólag kedden kerülhet sor. A Naturtex-Szedeák férfi együttese is a pihenőjét tölti. Igaz, vannak kivételek: Molnár András és Tanács Attila a junior-válogatottal (Molnár Csaba a tréner) a székesfehérvári Európa-bajnoki középdöntőre készül. A magyarokkal a macedónok, a törökök, a horvátok, a svájciak és a franciák vannak egy csoportban. A viadalról az első két helyezett jut tovább, a mieinknek a horvátok és a franciák ellen nem sok esélyük van, azonban a többi gárdát megelőzhetik. Green és Elliot már a Naturtex játékosa és nagy a valószínűsége annak, hogy a kanadai-román állampolgár, Iron Molnár is a Tisza-partjára igazol. A center rábólintott a szedeákosok ajánlatára, a szerződésről már csupán az aláírása hiányzik. A napokban az is eldőlt, hogy az A liga újonca a Gellért Szabadidőközpontban - a hölgyek is nagy valószínűséggel itt tréningeznek majd - edzőtábor jelleggel készül az új bajnoki idényre. A sportkomplexum sportcsarnokában több palánkot is felszerelnek, illetve kialakítanak egy konditermet, ahol a játékosok erősíteni is tudnak, így a csapatok ideális környezetben készülhetnek fel a rajtra. Süli Róbert Kiss Tibor lesz a tréner a HFC-nél Himer Gyulán edző LABDARÚGÁS Munkatársunktál Szerdán, 17 órakor kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB Ill-ra a Hódmezővásárhelyi FC. A csapat az Alföld csoport tizenegy együttese között - főként a helyi fiatalokkal - a kilencedik helyen végzett. A tréner, Himer István elköszönt az együttestől, és szülővárosában, Gyulán az NB Il-es Békés megyeiek munkáját irányítja majd. Helyettesét gyorsan megtalálták a HFC vezetői: az MTK, a Videoton és a Diósgyőr egykori játékosa, valamint az Eger korábbi trénere, Kiss Tibor szinte már mindenben megegyezett a vezetőkkel. - A város segítsége mellett egy Vásárhelyen kívüli vállalkozói csoport is támogatja majd az egyesületet mondta érdeklődésünkre Benkő László elnök. - Az egykori helyi focistákon kívül NB Il-es labdarúgókkal is tárgyalunk, neveket egyelőre nem szeretnék elárulni. A tervszerű munka híve vagyok, jó lenne, ha ismét komoly célokért küzdhetne a HFC. Hiányos még a létszám Munkatársunktál A tegnap déli határidőig a negyvennyolcból mindössze huszonkilenc gárda adta le a nevezését a labdarúgó NB IIben. Öt együttes, a Kiskőrös, a Lenti, a Csepreg, a Szentlőrinc és az Algyő írásban jelezte, hogy nem kíván élni az indulás jogával. Az FC Szeged nyilatkozatban értesítette a szövetséget, ha lesz rá lehetőség, akkor szívesen vállalja az NB Il-es szereplést. Kormányos Gábor, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkára nem találta a Makó nevét az MLSZ-ből érkezett faxon. Vízy István elnök az érdeklődésünkre elmondta, hogy már szerdán elküldték a nevezésüket az MLSZ-be, sőt szinte egyetlen csapatként az induláshoz szükséges összeget és a dokumentumokat is eljuttatták a fővárosba. Erősít a Tabán Trafik VÍZILABDA Munkatársunktól Tovább erősödik a Tabán Trafik Szeged OB l-es, Magyar Kupa ezüstérmes férfi vízilabdacsapata. Molnár Péter és Nitsovits Tamás után a szolnoki Ridzig Zoltán is Horváth Viktor vezetőedző együttesét erősíti - tudtuk meg Juhász György elnökségi tagtól. Lehet, hogy Tordai Gábor (KontavillSzentesi VK), a tehetséges pólós a Kurca-partjárói a Tisza-partjára teszi át az állomáshelyét. Lehmann István (Vasas) sorsa is eldőlhet napokon belül. Aranyakat találtak TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS Munkatársunktól A Szegedi Vasutas SE rendezte meg a tájékozódási futók rövidtávú (sprint) és váltóbajnokságát Harkakötöny térségében, melyen a nevezett 64 szakosztályból a sprinten 750, a váltón pedig 600 sportoló indult. A házigazdák nemcsak a szervezésben, hanem a pályán is megállták a helyüket, tíz aranyat nyertek és 128 pontot szerezve fölényesen nyerték az egyesületi pontversenyt. A második a PVSK (84 pont), a harmadik pedig a Kőbánya (48 pont) lett. A megszerzett tízből hat elsőségről már beszámoltunk, most következzen a „maradék" négy arany és több értékes helyezés. Gera Tibor vezetőedző is elégedetten nyilatkozott: Az év elejei gyenge kezdés után sikerült bebizonyítanunk, hogy nem lehet az SZVSE-t megelőzni. Ezzel a remek szerepléssel ugyanis átvettük a vezetést a Pécstől a szakosztályi pontversenyben. A piros-kék sportolókat Korsós Zoltán, Szerencsiné Csamangó Jusztina, Kárai Kázmár és Gera Tibor készítette fel az ob-ra. Az N18-as győztes vasutasváltó a dobogó tetején (balról): Valter Krisztina, Csányi Adrienn, Csiszár Adrienn A még nem közölt eredmények: Sprint, N14: 1. Szerencsi Dóra, ...5. Zsolnai Eszter; F14: 1. Takács Balázs, 2. Viczián Péter, N18: ...5. Terhes Beáta, 6,'Valler Krisztina; FI8: ...4. Valler Ferenc; N20: ...4. László Dóra; F20: ...6. Nagy Gergő, N21: ...5. Balogh Piroska; F21: ...6. Nagy Róbert, 7. Szűcs Gábor; F70: 1. Csamangó Ferenc. Váltó, F14: ...3. SZVSE (Takács, Viczián, Temesvári); N16: 1. SZVSE (Sipka, Madarász, Szerencsi); F16: ...2. SZVSE (Farkas, Gál, Nagy); F21: ...4. SZVSE (Korsós, Szűcs, Novai, Nagy). REFLEKTOR RAFTER DÖNTŐS, A wimbledoni teniszbajnokság férfi egyeseinek az elődöntőjéből az ausztrál Rafter az amerikai Agassi ötjátszmás legyőzésével jutott a vasárnapi fináléba. A másik találkozó Ivanisevics (horvát) és Henman (brit) között eső miatt a negyedik játszmában félbeszakadt. KÖZTE TÍZ. A bilbaói nemzetközi férfi vízilabdatorna első napján: Magyarország-Románia 14-4 (4—1, 4-1.4-0,2-2). SPORTIDŐ AJÁNLAT. A Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának a sportrovata a következőket ajánlja a hallgatók figyelmébe a vásárnap, délután 3 órakor kezdődő Sportidő (93.1 MHz) című műsorából: kajak-kenu minden mennyiségben - élő közvetítés Szolnokról, a második világbajnoki válogatóról, roncsderbi Tápén. Felkészülési körkép: hol tart a munkában a SzeviépSzeged KE női kosárlabdacsapata. valamint az Eb-re készülő férfi utánpótlás kosárlabdaválogatott? SPORTMIX. A Rádió 88 (95.4 MHz) hétvégi sportadása, a Sportmix 16 órától 19 óráig várja a kedves hallgatókat. Számos interjú és tudósítás színesíti majd a műsort, 16 és 17 óra között stúdióbeszélgetést hallhatnak Nagy Lászlóval, a spanyol Barcelona kézilabdacsapatának szegedi légiósával. TENISZVERSENY. Hódmezővásárhelyen Hód TC-kupa néven teniszversenyt rendeztek. A férfiak másodosztályú viadalán a négy közé jutásért a házigazda klub két sportolója, B. Nagy Árpád és Hernádi Gyula egymás ellen küzdött. Az elődöntőbe Hernádi került, aki az első helyen kiemelt Rekedt Zoltánnal (Szondi SE) már nem bírt, és végül a harmadik helyen végzett. A 12 éves lányok mezőnyében Hernádi Anett (Hód TC) is a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott fel, míg a 14 éveseknél a szentesi Csízi Evelin nyert. Hernádi Anett és Belovai Barbara (mindkettő Hód TC) pedig egyaránt bronzérmes lett. HORGÁSZHÍR. A Csöng rád Megyei Horgászszövetség július 11-én, az Atkán és a Maty-éren pontytelepítést végez. Az állóvizeken ennek ellenére nem lesz horgászati tilalom. RALIS RÓZSA. Az olimpiai bajnok úszó, Rózsa Norbert a pályafutása befejezése után új sportágat választott. A világ eddigi legeredményesebb mellúszója a hét végén indul a Veszprém-ralin, amelyen Rádli József párjaként az első osztály H csoportjában szerepel. HARC AZ ERŐSZAK ELLEN. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legutóbbi, Buenos Aires-i kongresszusán a pályákon uralkodó rasszizmusról tartottak tanácskozást. „Csak úgy lehet harcolni ellene, ha beismerjük, hogy a mai futball egyik legnagyobb problémájával állunk szemben" - mondta Sepp Blatter FIFA-elnök. „A rasszizmus negatív hatást gyakorol a labdarúgásra, megöli a játékot" vélekedett Antonio Matarrese, a FIFA alelnöke. EDZŐMENESZTÉS. Az izraeli Maccabi Tel-Aviv kosárlabdacsapata menesztette az edzőjét, Pini Gershont. Az egyesület a színes bőrúeket sértő kijelentései miatt vált meg a trénertől. Gershon ostobának nevezte a fekete játékosokat, és a hozzáállásukat a rabszolgákéhoz hasonlította.