Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-06 / 156. szám
PÉNTEK, 2001. JÚLIUS 6. SPORT 15 Női ezüsttör VÍVÁS Munkatársunktól Tegnap csapatversenyekkel folytatódott Koblenzben a vívó Európa-bajnokság. A magyar férfi párbajtőr-válogatott a nyolc közé kerülésért Norvégiát győzte le (45:31), majd az elődöntőért a lengyeleket múlta felül (45:38). A fináléért a németek következtek, akik a meccs felénél már 24:10-re elhúztak, innen nem is sikerült fordítani, 36:45-ös vereség lett a vége. A bronzcsatában a csalódott, kevés lelkesedéssel és elképzeléssel vívó magyarok a franciákkal szemben is alulmaradtak (35:45), így meg kellett elégedniük a 4. hellyel. Az aranyat Ukrajna szerezte meg. A női tőrcsapatnak az egyéni eredmények miatt csak a második fordulóban kellett pástra lépnie. Ekkor a négy közé jutásért Lengyelországot 45:40-re verték Knapekék. A döntőért a franciák következtek, s lányaink sikere (45:31) egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az Eb-címért a világklasszisokat felvonultató, olasz gárda várt a Knapek, Varga, Mohamed, Lantos összetételű kvartettre, s az olimpiai bajnok 45:30-ra verte a mieinket. Algyö: marad az NB LABDARÚGÁS Az eredeti kiírás szerint tegnap délben lejárt a labdarúgó NB ll-ben és az NB lll-ban is a csapatok nevezési határideje. A harmadosztályú együttesek azonban egy nap haladékot kaptak, igy nekik ma délig kell jelezniük az indulási szándékukat. Az NB Il-ben az eredeti időpontig a negyvennyolc csapat közül tizenkilenc nevezett. Az NB III Alföld csoportjában a következő kluboknak van hivatalosan is szereplési joguk: HFC, Szeged, Békés, Jamina, Gyomaendrőd, Algyő, Izsák, Kondoros, Szentes, Fegyvernek, Örkény. A Szajol, a Dömsöd és a Martfű másik csoportba jelentkezett, míg a Békés megyei I. osztályban második helyen végzett Medgyesbodzás csak figyelmeztetés után postázta az indulási szándékát. A Bács megyében második Tompa és a Csongrád megyében első Kiszombor úgy döntött, nem él a feljutás lehetőségével, és marad a régió első osztályának a tagja. Az HFC és az Algyő rendezte a CSLSZ felé a tartozását, így a szövetség elfogadta a nevezését. A csoportok beosztását előreláthatólag a jövő hét közepére elkészíti az amatőr liga versenybizottsága. Bár az Algyő az NB III másodikjaként az NB Il-ben rajtolhatott volna, mégis az NB Ill-ba nevezett. Bakos András elnök a klubvezetés döntését a következőkkel indokolta: - A harmadosztály sokkal nagyobb költségeket, saját számításaim szerint 50-60 millió forintos kiadást jelentene az egyesületnek. Ezt sajnos nem tudjuk előteremteni, így az elnökség egyhangúlag az NB lll-ban maradás mellett döntött. A játékosokat a hétfői, első megbeszélésen kész tények elé állítjuk, az edző, Takács Zoltán pedig, bár nem szívesen, de elfogadta a határozatunkat. A szponzoraink sajnos megfogyatkoztak, az önkormányzatnak az anyagi lehetőségei korlátozottak. M. J. A fél tavaszt buszon töltötte a Makó FC Maros-parti szólásszabadság LABDARÚGÁS Túlontúl nem lehetnek elégedettek a makói focidrukkerek. A Marospartiak az NB II Keleti csoportjában mindössze egyetlen csapatot, az Abonyt tudták megelőzni. A gyengébb szereplésért elsősorban a helyzetkihasználás a ludas; hiába kerültek a mezőnyben talán legtöbbször ziccerbe a zöldsárgák, a mindössze 18 szerzett gól mindenről fényesen árulkodik. - Gondolom, a 18 pontnál és az érte járó 10. helynél többre, jobbra számított... - fordultam megjegyzésemmel Kolozsvári János (45) edzőhöz. - így igaz, abszolút elégedetlen vagyok. A húsz meccsünket ketté kell választanom. Volt olyan öt mérkőzésünk, amikor huszonkét gólt kaptunk. Az Orosháza ellen a két találkozón 9-szer került a hálónkba a labda, a Baktalórántházától és a Gyulától 4-et, míg az Abonytól 5öt kaptunk. Utólag visszagondolva, ezen az öt mecscsen ment el a jó szereplésünk. A többin kiegyensúlyozottan futballoztunk, mindössze 13 gólt kaptunk, igaz, a másik kapunál csak 12-szer örülhettünk. - A Kisvárda kizárásával már az induláskor eldőlt, hogy nem lesz kieső az osztályból. Nyugodtan, mindenfajta idegeskedés nélkül játszhattak. Melyik pozícióba várta, remélte az együttest? - Egyértelműen benne volt a gárdában a 6-8. helyek egyike. Ha sorba veszem a meccseket, legalább tíz-tizenkét ponttal többet szerezhettünk volna. Hihetetlen, mennyi ziccert puskáztunk el. Szörnyű érzés Kolozsvári János edző (jobboldalt áll) és csapata a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen is az a „kipattanás év"... (Fotó: Karnok Csaba) volt a kispadról látni, ahogy egymás után kimaradnak a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Az Orosháza edzője, Pásztor Józsi azt mondta nekem: „Lima, nektek ez egy kipattanás év." Ismert kollégám arra célzott, hogy a kapufáról sorozatban kifelé, nem pedig befelé pattant a labda... - Ez a támadósor kritikája- Akár ezt is lehet mondani. Hadár kettő, Balázs pedig csak egy gólig jutott. Legkevésbé még Mádi marasztalható el; hat találatával magasan a legtöbb gólt szerezte a csapatból. Az is baj, hogy nincs az együttesben olyan középpályás, aki kapura is veszélyes lenne. Korábban ez nem volt így, a régebbi együttesekben akadt egy Bódi, egy Csák, egy Márki, aki tíz fölött termelt, de ilyen szempontból Ferenczyre sem lehetett rossz szavam. - A kevés találat mellett az is feltűnt, hogy nem volt a társaságban igazi vezéregyéniség. - Ne is mondja... Nagy problémánk ez. Hiányzik egy olyan ember a csapatból, akit játéktudása alapján mindenki elfogad. Okoskodókkal viszont tele van a padlásunk. Ahelyett, hogy az energiájukat a játékra összpontosítanák, egymás szapulására pazarolják. Mifelénk érdekes módon értelmezik a szólásszabadságot... - A szűk keret miatt olyan nagyon variálni sem tudott. - Ez is igaz. Mivel kevesen voltunk, nem alakult, nem alakulhatott ki versenyhelyzet. Meg különben is, ha valamelyik csapatra rá lehet fogni, hogy amatőr, azok mi vagyunk. Sok más együttessel ellentétben mi még csak nem is álmodhatunk a napi két edzésről. - Azt viszont nem mondhatják, hogy kevés időt töltöttek a buszon... - Elképesztő, hogy mennyit furikáztunk. Egy unatkozós órámban kiszámoltam: ötezer kilométert ültünk végig! Nincs még egy csapat az országban, amely ennyit utazott volna. Arról nem is beszélve, hogy ez anyagilag mibe került. Nem lenne ellenünkre, ha a versenybizottság átsorolna bennünket egy másik csoportba. - A következő idény már élesben megy, akár ki is lehet esni az NB ll-ből. Milyen helyen szeretné, ha zárna az együttes? - A mostanra várt 6-8. hely egyike elfogadható lenne. A cél érdekében elengedhetetlen, hogy igazoljunk. Nem válna hátrányunkra, ha Dóra, az FC Szeged támadója nálunk folytatná a pályafutását. A középpályára pedig egy Hleba-szerű, -szintű irányítót keresünk, olyat, aki gólt is tud lőni. - Távozóval nem számolnak. - Jó lenne, ha együtt maradna a csapat, de ez nem biztos, hogy így lesz: Bagit a Marcali, Hadárt az Orosháza csábítja. - Meddig tart a pihenő? - Július 9-én tartom az első edzést. A bajnokság augusztus 11-én rajtol. Szélpál László Szolnokon a vb a tét KAJAK-KENU A Szolnokon ma kezdődő második kajakkenu válogató talán legnagyobb párharca a kenupárosok mezőnyében várható. A szakemberek mellett a szurkolók is kíváncsian tekintenek az olimpiai bajnok Pulai, Nóvák és a szegedi Fürdők, Hüttner kettős csatójára. Bár eddig csak egyetlen válogatót rendeztek, a duók párharca ötszáz méteren mégis egy-egyre áll. A Sydneyben olimpiát nyert Pulai, Nóvák kettős ugyanis az ötkarikás aranyérem miatt előnnyel kezdte az évet, viszont Fürdökék Szegeden kiegyenlítettek. A középtávon tehát biztos nem lesz szétlövés, a hét végén valamelyik egység javára eldől a küzdelem. Ezer méteren a Démász-Szeged VE kenusai vezetnek, mert a Tisza-partján ebben a számban is legyőzték a fővárosi riválisukat. Novákék edzője, Szabó Attila szerint a tanítványok az olimpia miatt januárban kezdték a felkészülést. - A tavaszi munkával nem volt gond, a sevillai edzőtábor is jól sikerült. Bár Fürdökék tavaly is remekeltek, az idén sokat fejlődtek. A versenyzőimmel megbeszéltük, hogy nem taktikázunk és nem rangsorolunk a számok között. Az edzéseken biztató dolgokat láttam Pulaiéktól, akik ezren és ötszázon is a maximumra törekednek mondta Szabó. Ludasi Róbert Budapesten, Kása Ferenc pedig Szegeden irányítja a Fürdők, Hüttner duó munkáját. - A fiúk most még jobb formában vannak, mint az első válogató előtt. Egyre összeszokottabbak, és láthatóan az is feldobja őket, hogy kiváló társakkal, például Koloniccsal edzhetnek együtt. Hüttnerék olimpiai bajnokokat győztek le, és ez a felkészültségi szintjüket jellemzi. A hosszabb távon biztosabbnak tűnik a győzelmük, az igazi harc majd az ötszáz méteren várható - elemezte a tanítványok esélyeit Ludasi Róbert. Ma tehát megkezdődik a második válogató a szolnoki Holt-Tiszán. A döntő izgalmaira holnapig várni kell, a pénteki elő- és középfutamok után ugyanis szombaton délelőtt rendezik az 1000 méteres finálékat. Módi József .jllüvw^rcr Bódi visszatért Munkatársunktól Bódi Attila visszatért az Első Betonhoz. A korábban lemondott tréner irányítja ismét az NB l-es teremlabdarúgó-csapat edzéseit. A gárda ma kezdi meg a felkészülést, és a munka elején, júliusban elsősorban az országos strandfocibajnokságra koncentrál. A csapat a tavalyi sikeres szereplés után az idén két helyszínen, az abádszalóki és a balatonboglári tornán indul. A Beton keretében új arcnak számít a szentesi Koncz Zsolt. A régi-új tréner, Bódi Attila így magyarázta a visszatérését: - Égyáltalán nem váltam el a csapattól, de a kudarcokkal és a konfliktusokkal teli idény után kellett ez a néhány hónapos szünet, hogy az elvárásaimat teljesen átértékeljem. Beláttam, hogy a játékosoknak ugyanolyan fontos a nagypályás foci, mint a teremfutball. Az NB I-re heti két edzéssel készülünk, a labdarúgók a fizikai felkészítést megkapják a klubjukban, nekem szinte csak a mérkőzéselemek gyakoroltatása marad. A bajnoksággal kapcsolatban érdekesség, hogy a szeptemberi rajton az NB Ies és az NB l/B-s nagypályás csapatok labdarúgói már nem szerepelhetnek. Információink szerint éppen a döntés miatt megszűnt az ország egyik legjobb gárdája, a Hungaroweiss, amelyben kilenc, a felsorolt osztályokban játszott labdarúgó volt. Nyári csalódott RÖPLABDA Három játékossal már „soványabb" a Papiron SC Szeged férfi röplabdacsapata: Berkes Zoltán utón Torma Péter és Jánosi Gábor is távozott. Utóbbi kettő a Kecskeméti RC-vel kötött egyéves szerződést. Ezt már Nyári Sándor, a klub ügyvezetője sem hagy(hat)ta szó nélkül - csalódottan mondta el a véleményét. Az egyesület első embere először is azt közölte: Mondi Gergelyt 2002. május 3l-ig — a megjelent +1 éves verzióval ellentétben - köti sportmunkatársi szerződés a Szegedhez. Az alpontban pusztán annyi szerepel, hogy a harmadik esztendőre szóló esetleges módosításokat majd pontosítják a felek. - De mi nem kívánunk változtatni a megállapodáson - jelentette ki határozottan Nyári Sándor -, melynek értelmében minden szezonban az inflációs rátával emelkedett Gergő fizetése. Abban megegyeztünk, és ez már úgy tudom, napvilágot is látott, hogy ha a feltételek nem teljesülnek, nem gördítünk akadályt távozása elé. A bértartozásokra is reagált az ügyvezető: jövő héttől egy hónapra csökken a hátralék, mert amint tudnak, fizetnek a játékosoknak, s természetesen a távozók is megkapják elmaradt fizetésüket. Azt is elmondta, hogy Bozsó Szabolcs technikai vezetővel a minap tárgyaltak egy ismert szegedi céggel, vagyis az életben maradási esélyek reálisak. Ezt követően önmagát is „helyesbítette": - Igaz, korábban azt nyilatkoztam, hogy a srácoktól kértem július 31-ig türelmi időt, de ezt a „laufot" tulajdonképpen magamnak adtam. Két hónap alatt kell megfelelő támogatókat találnom, a Medikémiát három év alatt „cserkésztem be". Nem egyszerű feladat, és azt hittem, mások segítségére is számíthatok, nem csak nekem fontos az egyesület sorsa, léte. Úgy tűnik, tévedtem... De kijelentem: a jövőben nem akarok senkinek sem a szárazdajkája lenni! Sajnos, akadnak olyan emberek, akik csupán csendesen szemlélődnek, de amint eljön a fizetés ideje, nyújtják a markukat... Szóba kerültek az „elvándorlások" is. Szavaiból kiderült: megdöbbentette a két játékos, Torma és Jánosi eljárása. - Jánosi Gáborral egy héttel ezelőtt tárgyaltam emlékezett vissza a történtekre Nyári Sándor -, s akkor abban egyeztünk meg, hogy július 31-ig vár, nem ír alá sehova. Persze, megszokhattam volna, hogy amiről tegnapelőtt beszélünk, arra holnapután már nem emlékszik... Torma Péteré egy másik történet: nem is sejtettem, hogy el akar igazolni. A válogatott programjának egyeztetésekor diskuráltunk utoljára, akkor mondta, hogy a menyasszonyával Törökországba utazik nyaralni - azóta nem is találkoztunk. Sajnálom, hogy elmentek, értékes emberei voltak a Szegednek, de nem pótolhatatlanok. Azért még megjegyezném: Kecskeméten előfordult olyan eset, amikor négy - nem kettő, mint nálunk! - hónapi fizetéssel tartoztak a játékosoknak. Vagyis nem valószínű, hogy a KRC-nél biztosabb megélhetésre találnak. Végül a klub ügyvezetője példaként hozta fel a Grózer családot és Úrfi Csabát, akik szponzorok után kajtatnak, kutatnak, személyes ismeretségüket latba vetve igyekeznek megmenteni a szegedi férfi röplabdasportot. Imre Páter REFLEKTOR NŐI DÖNTŐ: HENIN-V. WILLIAMS. Az angol nyílt nemzetközi teniszbajnokságon, Wimbledonban kialakult a hölgyek fináléja. A döntőbe a belga Justine Henin - óriási meglepetésre az idén Ausztráliában és Franciaországban is diadalmaskodó Capriatit búcsúztatta! - és a címvédő amerikai Venus Williams jutott. Eredmények: Henin (belga, 8. kiemelt)-Capriati (amerikai, 4.) 2:6,6:4, 6:2; V. Williams (amerikai, 2.)-Davenport (amerikai, 3.) 6:2, 6:7, 6:1. A döntő párosítása: Henin-V. Williams. SZENTESI LÁNYOK SIKERE. Négynapos nemzetközi leány (13-14 évesek) labdarúgótornának adott otthont Balatonfűzfő. Az AL-KO Szentesi TE együttese veretlenül, a második helyen végzett. Eredmények, csoportmeccsek: Szentes-Viktória Szombathely 1-0 (a szentesi gólt Csonka szerezte), -Peremarton 4-0 (Üveges 2, Csonka, Samu), -B 1913 (dán) 0-0, -Sventrup GF Aarhus (dán) 4-1 (Samu 2, Üveges, Csonka), az elődöntőben: Szentes-Hertedester IC Hága (dán) 1-0 (Üveges), a fináléban: Szentes-Jetsmark Viborg (dán) l-l (Üveges), büntetőkkel a dánok nyertek 4-3-ra. A Balaton-kupán második helyezett szentesi csapat összeállítása: Tolnai E., Lantos F., Farkas M., Csonka Sz., Seprenyi D., Üveges K., Samu I., Kedves D„ Kóbor K„ Sipos D., Gazsi O., szakvezetők: Krám Lehel és RúzsMolnár László. TORNA A SZABADSÁG TÉREN. A szegedi Szabadság téren tizenötödik alkalommal rendezik meg a Marikakupa labdarúgótornát. Az eseményre négy csapat kapott meghívást, a program: július 7., szombat, 9 óra: IKV-Alsóváros-Sándorfalva, 11: Gyálarét-Röszke, 15: a vesztesek helyosztója, 17: döntő. ÉRMEK CSABÁRÓL. Békéscsabán befejeződött a Nike-kupa korosztályos teniszverseny. Az FI6-os kategóriában Rummel Iván (Hód TC, Hódmezővásárhely) nyert, miután a döntőben 6:2, 6:l-re győzött a jugoszláviai Irsai Dániel ellen. A harmadik helyen a szintén vásárhelyi Hernádi Gyula és a Szegedi VTK-s Gaál Dávid végzett. TURISTÁK „ TALÁLKOZTAK. A helyi természetbarát sportegyesület szervezésében Makón rendezték a Vili. határmenti és megyei turistatalálkozót. Az összejövetelre érkeztek aradi, vásárhelyi és szegedi természetbarátok is. Az első napon Makóval ismerkedtek, a másnapi kerékpártúrán pedig a környék nevezetességeinél tettek látogatást a résztvevők. A makói természetbarátok legközelebb július 31-én, 17 órától tartanak foglalkozást a Hagymaházban. FOCITÁBOR. A Tisza Volán FS az újszegedi Kisstadionban július 9-től 27-ig, mindennap 8 órától focitábort szervez az 1989-es, '92-es, '93-as és '94-es születésű gyerekeknek. A három tréner. Hűvös Gábor, Molnár Tibor és Buchholcz Gábor, július 9. után is elfogadja a jelentkezéseket a helyszínen, illetve a 06-30/326-039l-es telefonszámon. ÜNNEPI HETEK-KUPA. Augusztus 18-án rendezi meg a Szeged Városi Sportigazgatóság kézilabda-szakcsoportja az „Ünnepi Hetek-kupa" elnevezésű hagyományos női tornát. A nevezéseket augusztus 4-ig a sportigazgatóság címére (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.) írásban kell eljuttatni.