Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-30 / 176. szám

" '—! Kiállítás, falunap Szatymazon A szép portéka mustráján Tizenkétezer ember az operettfaluban Mamutprodukció Kübeken Óriási volt az érdeklődés az előadás iránt. (Fotó: Karnok Csaba) A rendezőket is meg­lepetés várta szombaton Kübekházán, hiszen leg­merészebb reményeiket is túlszárnyalta, hogy a várt tízezer ember he­lyett tizenkétezren láto­gattak el az operettfalu­ba. Az ezerötszáz fős falu kiállta a vendégek rohamát, igaz, a főtéren az előadások szüneté­ben mozdulni sem lehe­tett. Szombaton a Kübekházá­ra látogatókat már a falu ha­tárában is kellemes látvány fogadta. Lufifűzérek és in­gyen kalács várta közönsé­get. Amint az előre várható volt, a hatezer ülőhely nem volt elég, amire sokan szá­mítottak is, és jó előre bepa­kolták az autóba vagy a zsú­folásig megtelt buszokba kempingszékeiket. Az ered­mény: a főtér olyannyira megtelt, hogy szinte moz­dulni sem lehetett, csak ott lehetett elsétálni, ahol a talaj egyenetlensége nem engedte meg az ülőalkalmatosságok elhelyezését. Ennek ellenére Borbás Mária, a műsorve­zető megjegyezte: jövőre még több embert vár az ope­rettfalu, hiszen egy-két gom­bostűt még le lehet ejteni. Bár a mazsorettes, hintós, rézfúvós zenekaros bevonu­lásból a publikum nagy ré­sze szinte semmit sem látott, megérte végigvámi a közel félórás csúszást, amire ­valljuk be - mindenki szá­mított. Akinek nem az ope­rett a kedvenc műfaja, az gyönyörködhetett az éne­kesnőkben, a hölgyek pedig irigyelhették öltözékeiket. lllényi Katica rafináltan sza­bott nagyestélyijét, Vásári Mónika bájos magyar vise­letét, Kállay Bori saját maga által tervezett, strasszokkal kirakott ruhakölteményét, vagy éppen Kalmár Magda egyszerűbb, de épp oly csi­nos ruháját, mindezt persze több változatban. Kicsit di­vatbemutató jellege is volt a rendezvénynek, ami termé­szetes is az ilyen gálaműso­roknál. Apróbb megakadások persze történtek - bár lehet, hogy ezek csak a közönség­gel való cinkos összekacsin­tások voltak. - Egy úr a színpadon is úr - találta fel magát igen ügyesen Borbás Mária, és kinyitotta a kis ház ajtaját, amikor Molnár Róbert a bekonferálás után sem jelent meg, hogy el­mondja megnyitó beszédét. A boci a színpadi karámban szintén nagyon jól tűrte a vi­szontagságokat, bár párszor megkergette a birkákat, nem csekély derültséget keltve a nézőkben. Nagy tapsot kapott Bö­röndi Tamás, amikor ci­gánykereket hányt, vagy ll­lényi Katica, amikor partne­re felkapta őt, és bizony a kelleténél tovább tartotta karjaiban - fejjel lefelé. Az utolsó sorokban már nem nagyon lehetett észrevenni, a primadonnák kacérak vol­tak, a férfiak csábítók, és né­hány hölgy a publikumból bizony rózsát is vihetett ha­za kedvenc énekesétől. Kalmár Magda maga is meghatódott, amikor a há­rom hete elhunyt Bordás György emlékére elénekelte az énekes kedvenc nótáját. Kilógott a műsorból Soly­mos Tóni régi slágerekből álló dalcsokra, de ezért sen­ki sem haragudott, a nézők együtt énekelték, dúdolták vele a dalok szövegeit. Te­gyük hozzá, nem is hami­san. - Ez egy mamutproduk­ció volt - jegyezte meg az előadás és a tűzijáték után az egyik fellépő, és valóban, őket is meglepetésként érte, hogy itt nem pár száz, ha­nem tizenkétezer ember előtt kellett tudásuk legjavát nyújtaniuk. Ez pedig még annál is háromszor több em­ber, mint amennyi a szegedi szabadtéri színpad nézőterén elfér. Pataricza Kata A piacolás, a marketing vezérfonalára fűzték föl a szatymazi szervezők a kilen­cedik mezőgazdasági kiállí­tást. Az általános iskolában és annak környékén a szaty­mazi termőtáj képviseltette magát zöldségeivel, gyümöl­cseivel, virágaival, és itt mu­tatkoztak be a környékbéli festők, kézimunkázok, csu­héfonók, kosárkötők, tanya­kutatók és más alkotók is. Tizenegyen vállalták, hogy a falunappal egybekötött nem­zetközi mezőgazdasági kiál­lításra virágkompozícióval teszik színessé a fesztivál helyszínéül választott iskolát és környékét. Forráskúti, szatymazi, sándorfalvi virág­kötők tarka csokrai bá­lásszalmákon, kubikostalics­kában és más fölvirágozta­tott használati kellékeken voltak láthatók. A tornateremből alakított bemutató csarnokban a Szatymazi Gazdaszövetke­zetet nyolc, míg a szomszé­dos Zsombót 11 gazda porté­kái képviselték. Mutatós burgonyák, szebbnél szebb NONSTOP HIRDETÉS­FELVÉTEL TELEFONON 5000 Ft értékhatárig 18 órától reggel 8 óráig üzenetrögzítő 62/567-835 Hevestheri Nf 1 Szegedi területi képviselet 6725 Szeged, Moszkvai krt. 19. Tel.(fax: 62/445-080 A! iplasf Ideál 2000 három légkamrás műanyag profilból, 4—16-4 hőszig. üveggel, § ROTO 101M vasalattal. I i — Bukó-nyíló ablak: «*•—•• 150/150 32 600 Ft+áfa 90/120 20 000 Ft+áfa 90/150 i 22 500 Ft+áfa 60/60 13 400 Ft+áfa Gyártás, értékesítés, beépítés, szervizelés. Nyitva tartás: Hétfő-péntek 8.00-17.00 barackok, gusztusos papri­kák, gyönyörű paradicsomok tárultak a látogatók elé. Hu­szonegy kiállító vett részt a portékamustrán, többségé­ben Ásotthalomról, Móraha­lomról, Zákányszékről, Pusztamérgesről, Szegedről, de kalocsai, vecsési, pesti cégek is képviseltették ma­gukat. Huszonhárom gazda gyümölcsöséből, kertésze­téből származtak a fölsora­koztatott áruk, huszonhat vi­rágkertész küldött kertje leg­szebbjeiből. Az idei ősziba­rack-fesztiválon, amint azt Somogyi Györgytől, a kiállí­tás főszervezőjétől megtud­tuk, a szakmai előadásokat a marketingmunka köré cso­portosították. Több neves előadó fogadta el meghívá­sukat, így hallhatták az-ér­deklődők többek között a spanyol Manuel Martin Bel­lido-t, aki az Európai Unió­ban használatos márkavéde­lemről beszélt, merthogy a szatymazi barack is ebbe a kategóriába sorolható. Az őszibarack-fesztivál­hoz kapcsolódóan tánc-, di­vat- és sportbemutatót is tar­tottak, és falubált rendeztek A tanyákról készített fölmé rése közreadásával mutatko­zott be a Homokháti Kistér­ségi Iroda; a Mozgáskorláto­zottak Szatymazi Egyesülete pedig festményekkel, kézi­munkákkal, kerámiákkal csuhéfonatokkal. Megismer­hették az érdeklődők a szá­zadforduló szatymazi tanyái­ról, polgári villáiról készített fényképeket, valamint a táj turisztikai, természetvédelmi nevezetességeit. A nyugdíja­sok klubja a fesztivál ideje alatt barackot, dinnyét árait. Vasárnap a falunap kere­tében futball emléktornát, já­tékos vetélkedőt, motocross­bemutatót tartottak. Fölvo­nultak, majd műsort adtak a nemzetközi falujáró fesztivál résztvevői, köztük ásotthal­mi, domaszéki, szatymazi táncosokkal az észt, a görög és a portugál hagyományok ápolói. A kétnapos szatyma­zi fesztivál ünnepélyes gá­laműsorral, discóval, tánc­házzal zárult. M.T. árengedmény. Hozott aranyból készítés. Törtarany-felvásárlás. Ékszerjavitás rövid határidővel! Aurum ékszerüzlet, Szeged, Tisza L. krt. 40. Nyitva: H.-P.: 9-17. Szo.: 9-13. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6724 Szeged, BakayN. u. 22. TeL/fax: 62/422-222. Kábelek, vezetékek és szerelési anyagok kis- és nagykereskedelme § Nyitva tartás: h.-p.: 7-16, szo.: 8-12. § SkodaOCTAVIA Cool A gazdagon felszerelt Ambiente modelljeink mellé, mely tartalmaz ABS-t, dupla légzsákot, négy elektromos ablakot; központi zárat; szervokormány négyirányú kormányoszlop állítási lehetőséget, gerinctámasszal ellátott magasság állítható első ülléseket, elektromosan állítható és fűthető tükröket, ködfényszórót, fedélzeti számítógépet, most kiegésszítjük Önnek ajándék klímaberendezéssel! Használt autóját beszámítjuk. Korlátozott darabszámban, a készlet erejéig. IKESZ 6724 Szeged, _ , Kossuth L. sgt 112. Autócentrum Tei 52/471-242 Az őszibarack-fesztivál kiállított portékái. (Fotó: Gyenes Kálmán) MINDENT EGY HELYEN INTEZHET! SZÁLLÁSFOGLALÁS, REPÜLŐJEGY, BIZTOSÍTÁS, VÍZUMI Görög szigetek repülő + apartman Paralia, Olympic Beach busszal Horvátországi apartmanok Tunézia repülő + hotel*** + fp. Spanyolország busz + hotel + fp. Balatonföldvár - Hotel Fesztivál** + fp. 57 900 Ft-tól/fő 34 900 Ft-tól/fő 21 000 Ft-tól/fő 84 900 Ft-tól/fő 71 900 Ft-tól/fő AKCIÓ! MINDEN REPÜLŐJEGYRE 7% KEDVEZMENYT ADUNK! További ajánlataink: horvátországi és belföldi szállások széles választéka, körutazások. Bővebb információért hívja irodánkat! © QUAESTOR TRAVEL, Szeged, Kölcsey u. 11.1. em. Tel.: 62/424-565, 62/424-564, 62/424-561 www.quaestor.hu/travel 004338W ti 114 Megérkeztek az éj közép- és műselyem szőnyegek .FIX-P0NT Diszkontba Akciós áraink: 60x100 1400 Ft helyett 1020 Ft 160x220 9900 Ft helyett 5900 Ft 185x270 13 000 Ft helyett 8900 Ft Futószőnyegek óriási szín- és méretválasztékban már 590 Ft/fm-től Heti akciénk: a most vásárolt futószőnyegét f ingyenesen, azonnal elszegjük. Padlószónyegek 366, 400, 500 cm szélességben 490 Ft/nF-töl PVC-padlók 100,150, 200,300,400 cm szélességben 600 Ft/nF-től PVC 100 cm-es, 0,1-es 1450 Ft helyett 560 Ft PVC 100 cm-es, 16S 1100 Ft helyett 470 Ft Szeged, Dorozsmai út 14. - TeL/fax: 462-527 Nyitva: H.-P.: 9-17-ig. Szo.: 9-12-ig w

Next

/
Thumbnails
Contents