Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-30 / 176. szám

SOI MatascBU. 14. WESTEL GARANCIÁLIS ÉS FtZETŐ SZERVIZ J MA: A DÉL SPORTJA J DELMAGYARORSZAG HÉTFŐ, 2001. JÚLIUS 30., 91/176. ALAPÍTVA: |P§|| 1910-BEN ÁRA: 49 FT(ELőnzETVE:41 FT) Nyurgapontyok lapultak a zsákban Mórahalmi orvhorgászok Munkatársunktól Két orvhorgászt fogtak el a mórahalmi rendőrőrs mun­katársai a Madarász-tónál. A bérlő értesítette a rendőrö­ket, amikor észrevette a ti­losban pecázó két fiatalem­bert. A 25 éves D. Csaba és L. Csaba megpróbált elme­nekülni, de ez az akciójuk már nem sikerült, horogra akadtak. A vízbe csúsztatott zsákból pedig 42 darab nyurgaponty került elő. A 20,5 kilónyi fogás értéke mintegy 13 ezer forint. Az eset érdekessége, hogy a bérlő ellen a szegedi rendőr­ség egy korábbi ügy miatt nyomozást folytat önbírás­kodás miatt. Amint arról már korábban beszámoltunk, a bérlő elfogott két szegedi orvhorgászt. Motorjukat a vízbe dobta, a két fiút pedig úgy megverte, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott nekik. Ezúttal nem akart baj­ba kerülni, ezért hívta a rendőröket. Kübek, az operettfalu A rendezőket is meglepte Kübekházán, hogy a várt tíz­ezer ember helyett tizenkétez­ren látogattak el az operettfa­luba. A település kiállta a vendégek rohamát, igaz, a fő­téren mozdulni sem lehetett. Bár a mazsorettes, hintós, réz­fúvós zenekaros bevonulásból a publikum nagy része szinte semmit sem látott, megérte végigvárni a közel félórás csúszást. Akinek nem az ope­rett a kedvenc műfaja, az gyö­nyörködhetett az énekesnők­ben, a hölgyek pedig irigyel­hették öltözékeiket. Illényi Katica nagyestélyijét, Vásári Mónika magyar viseletét, Kál­lay Bori ruhakölteményét. A népszerű operetténekeseket szeretettel fogadta (írásunk a 6. oldalon.) a közönség. (Fotó: Karnok Csaba) Ma műtik a balesetet szenvedett táncosnőt Markovics Ági jó kezekben van A fából faragott királyfi péntek esti bemu­tatóját egy szerencsétlen baleset miatt félbe kellett szakítani: a Királylány szerepét alakító Markovics Agi egy ugrásból rosszul érkezett vissza, és megsérült a térde. Partnerének kel­lett kivinnie a színpadról. A táncosnőt tegnap délután a klinika traumatológiai osztályán si­került utolérnünk. -Hogy van? - Rettenetesen fájt a térdem, és nagyon bántott, hogy nem sikerült eltáncolnom azt a szerepet, amelyre pedig megfeszített, kemény munkával több mint egy hónapon át készül­tem. Egy ilyen balszerencsés lépést nem le­het tökéletesen kivédeni, nagyon sajnálom, hogy épp a premieren, a közönség szeme lát­tára történt meg a baj. Jólesik, hogy rengeteg telefont kapok, sokan biztatnak és aggódnak értem. Ezúton is mindenkinek köszönöm! - Mit mondanak az orvosok? - Hétfőn megcsinálják a műtétet, az arth­roszkópos vizsgálat után derülhet ki, hogy mekkora a baj, elszakadt-e a keresztszala­gom. Ha szerencsém van, megúsztam. Már nincsenek olyan nagy fájdalmaim, mint pén­teken és szombaton, amikor erős fájdalom­csillapítót kaptam, ezért reménykedek. A szegedi balettegyüttes művészeti veze­tője, a darab koreográfusa, Juronics Tamás tegnap délután a következőképp kommentál­ta a történteket: - Szerencsére jelen volt az előadáson Var­ga Endre adjunktus úr, a társulat állandó or­vosa, aki rögtön intézkedni tudott. Ő már több táncosunkat műtötte, így Ági térde is jó kezekben van. Reméljük, nem szakadt el a keresztszalagja, mert az hosszabb kényszer­pihenőt tenne szükségessé. Ági az együtte­sünk egyik vezető táncosnője, akire továbbra is nagy szükségünk van. Egy ilyen szeren­csétlen mozdulat bármikor, bárkivel előfor­dulhat ezen a pályán. Szerencse, hogy kettős szereposztásban készült a produkció, így Barta Dóra be tudott állni, és folytathattuk az előadást. H. Zs. Paloták váltják a romokat Mentőkötél a csanyi szövetkezőknek? A csanyteleki új típusú, termelő és értékesítő szövet­kezet ez idáig hiába várt a jogszabályokban is garantált állami juttatásokra. A közel­múltban Csongrádon tartott agrárfórum után Kékkői Zol­tán. a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára és Veres János, a község pol­gármestere megvitatták a ter­melők szerint hamarosan a szövetkezet szétzilálódását okozó problémákat. Az ál­lamtitkár egy héten belül visszatért a kérdésre, s az el­múlt heti hivatali munkáját a csanytelekiek küldöttségének fogadásával zárta. Miután a baráti beszélgetésen a vendé­gek papírra vetették, hogy tu­domásuk szerint melyik tele­püléseken is működik az a bi­zonyos hét termelő- és értéke­sítő szövetkezet (TÉSZ), amely igényt tarthat a tör­vényben előírt juttatásokra, az államtitkár ígéretet tett: a tá­mogatások odaítélését meg­előzően különválasztják a TESZ-eket és az egyéb, új tí­pusú szövetkezeteket. A pá­lyázati pénzügyi lehetősége­ket már megvizsgálták, s ezen a héten konkrét információk­hoz juttatják a szövetkezőket. M. Sz. 4. Virtuális színház A Somogyi-könyvtárban mutatták be azt a multifunk­cionális művészeti szoftver­rendszert, amit az Iparkama­ra és a Gazdasági Miniszté­rium egymillió forintos pá­lyázati támogatásával Virtu­ális színház néven világúj­donságként fejlesztett ki egy szegedi alkotócsoport. 4. oldal Nudisták Sziksóstón Európa második legtisztább­nak tartott naturistastrand­ján, a Sziksóstón sportnapo­kat rendeztek a múlt héten. Csak egyetlen feltételnek kellett megfelelniük az oda­látogatóknak: ruhát senki sem hagyhatott magán. 9. oldal Rádió 88 és a Stílus Stúdió szervezésében a Tisza Party-n az Alsó Rakparton. Nevezés fettéíete mh.lCéveskoij Nevezési díj nincs! Jelentkezés és infoimáció: Rádió 88, Szeged, Madách u. S. Tel: 621444-088 Nevezési határidő: áug. 14.! Munkatársunktól Azt még elfogadták a róku­siak, hogy a Hunyadi tér sar­kán, vagy egy-két szeszillatú kiskocsmában elcsattanjon né­hány pofon. Hiszen ez az izomfeszegető erősködés hoz­zá is tartozott mindig e város­rész hangulatához. De amikor a kilencvenes évek elején be­költöztek az első önkényes la­kásfoglalók, és bűnközpontok alakultak ki a lepusztul romta­nyákon, már mielőbbi segítsé­get vártak a rókusi polgárok önkormányzattól, rendőrségtől. Néhány évvel ezelőtt pattaná­sig feszültek az indulatok, s joggal lehetett attól tartani ­kirobban a háborúskodás Öreg-Rókuson. Aztán egyszer csak megindultak a dózerek, csákányosok verték szét a dü­ledező épületek jórészét. A lumpenek új csatamezőkre in­dultak, a bátor építkezőket pe­dig újabb és újabb társasházas honfoglalók követték. Mivel az egykor sáros, kátyús utcákban is megszokhatták már az autók az aszfaltos utat, s a szennyvíz is csatornákba folyik, Rókus immár komfortos lakókörzet­nek számít. De van-e pénz a további fejlesztésekre? (Cikkünk az 5. oldalon.) Ismeretlen román áldozatra bukkantak Kisteleken Egy 75 éves férfi a gyanúsított A kisteleki Molnár János utca egyik családi házának kertjében egy ismeretlen fér­fi holttestére szombat dél­után bukkantak rá. A házban lakó 75 éves férfi egyik ro­kona szombat dél tájban fe­dezte fel a kert ház felőli vé­gében a nem teljesen elásott, erősen oszlásnak indult tete­met, s ezt követően értesítet­te a rendőrséget. A helyszí­nen a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője, dr. Tuczakov Szilvána a bűncse­lekményről szombat este to­vábbi információkat még nem tudott közölni, az áldo­zat mellett ugyanis - az eljá­rás akkori szakaszában ­még a tettes is ismeretlen volt. Az éjszaka kihallgatott háztulajdonos által elmon­dottak, valamint a nyomo­zással összegyűjtött infor­mációk alapján kiderült: minden bizonnyal egy 29 éves román fiatalember az áldozat, aki az eddigi adatok szerint nem volt ismeretlen a háztulajdonos számára. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével immár a 75 éves V. J.-t gyanúsítja. A férfit vasárnap őrizetbe vet­ték. A ház kertjében találták meg a félig eltemetett holttestet A szomszédok szerint az tatta, s a héten különöskép­idős férfi gyakran nyúlt a pen mélyponton volt. A pohár után, s mindig feltű- házban gyakran megfordul­nően zárkózottan élt. Az ita- tak ismeretlen külföldi sze­lozást periódusokban foly- mélyek, főként románok, de többet erről nem tudtak tartotta. A bácsi egyik isme­mondani, hiszen az idős em- rőse, a szomszédok vélemé­ber a házsoron és a szem- nyét kiegészítve, kifejtette: közt lakókkal esetenként a családot titkok övezték, még a köszönőviszonyt sem M. Sx. J. Egy percig sem pihenhet a betonkeverő. Rókuson (lehet az Uj vagy Öreg) bőven van még hely házak építéséhez. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents