Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-27 / 174. szám

14 SPORT PENTEK, 2001. JULIUS 27. Minden csapat talált magának ideiglenes otthont Előkészület a felújításra Aki ezekben a napokban az újszegedi Sportcsarnok környé­kén jár saját szemével is meggyőződhet arról, hogy el­kezdődött az épület felújítása. A parkban földkupacok sorakoz­nak, amelyek a vezetékrend­szer feltárásából keletkeztek. A csarnok üvegfala sincs már a helyén, ami arra enged követ­keztetni, hogy augusztus 20-ra a beruházást végző KÉSZ Kft. úgy kezdhet a tényleges építés­hez, hogy minden előkészületet elvégeznek. A jelenlegi hely­zetről kérdeztük Dobó Lászlót, a képviselőtestület sportbizott­ságának a vezetőjét, aki egy­ben a szegedi Sportlétesítmény­beruházó és hasznosító Kft. ügyvezető igazgatója. A céget ebben a hónapban azért alapí­tották, hogy végezze a megren­delői és finanszírozási feladato­kat. - Mikor kezdte el a KÉSZ az előmunkálatokat? - Július 20-ra valamennyi csapatnak ki kellett költöznie a csarnokból. Azt követően kötöt­tünk egy megállapodást a kivi­telezővel, hogy az épület ba­loldalára a munkásokon kívül senki sem teheti be a lábát, mert építési területté nyilvánítottuk. - Abban a részben volt a sportigazgatóság is. Ők ho­vá kerültek? - Szerencsére jól megoldot­tuk az elhelyezésüket. Az udva­ron lévő barakképületben ren­dezkedtek be. - Az utca embere az elé tá­ruló kép alapján már talál­gat. Milyen munka folyik most? - A kivitelező a feltárást vég­zi, hogy ne érje meglepetés, amikor már teljes erővel a bőví­tésbe kezd. Mind a Temesvári körút, mind pedig az uszoda ol­dalán megtalálták a csarnokba A Sportcsarnok üvegablakait már kiszedték. (Fotó: Gyenes Kálmán) bemenő és kijövő vezetéke­ket, csatornákat. Máris bebizo­nyosodott az, amitől tartottak, hogy a tervdokumentációtól nagyon sokban eltérő állapo­tok vannak. - Már a Temesvári krt. felől leszerelték az üvegab­lakokat. Milyen munkákat végeznek még a csarnok küzdőterén? - Statikailag fontos bontá­sokat, méréseket végeznek el. Már nincs meg az úgyne­vezett stúdió rész. A lelátó alatti vezetékeket is kibon­tották. Leszerelték a kosárpa­lánkot, s az azt mozgató be­rendezést. -Az uszoda nyári üzeme­lését mennyire befolyá­solják a munkálatok? - Semennyire! Az uszoda felől egy egyméteres árok van, de ez távol van a vendé­gektől, s a közlekedést sem befolyásolja. - Minden csapat talált magának edző- és ver­senyhelyszínt? - Úgy tudom, hogy min­den sportcsarnokbeli klub megtalálta ideiglenes ottho­nát. A műjégpályára a követ­kező héten, amikor a Pick Szeged kézisei Sopronban edzőtáboroznak, ragasztják le a műanyag pályaborítást. A két kosárlabdacsapat a Gellért Szabadidőközpont­ban edz. A röplabdások pedig augusztusban a Lila iskolá­ban rendezkednek be. Süli József Területi strandkézilabda ob Munkatársunktól Július eleje óta zajlik az országos strandkézilabda­bajnokság, amely délterületi fordulójának - ez a „Zöld vonal" névre hallgat - az új­szegedi Kisstadion ad ott­hont a hét végén. Népes mezőny várható, s a Csong­rád megyei együtteseken kí­vül a szomszéd régiókból is érkeznek majd csapatok (pl: Tiszaföldvár, Békéscsaba, Mezőhegyes), hogy harcba szálljanak a különböző kor­csoportok helyezéseiért. A szervezőknél 11 férfi és 9 női felnőtt gárda jelezte részvételét, az ifjúságiaknál pedig 4 fiú és 5 lány együt­tes lép majd pályára. Ez kö­zel 300 kézilabdást jelent! A mérkőzések szombaton és vasárnap is 8 órakor kezdődnek, s egyszerre két küzdőtéren zajlanak. A hely­osztókra várhatóan vasárnap, 15 órától kerül sor. Következik a Német Nagydíj FORMA-1 Munkatársunktól Vasárnap kerül sor az 52. forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság tizenkettedik futamára, a Német Nagydíjra. A hockenhcimi pályán eddig 24 versenyt rendeztek, a Wil­liams 7 győzelemmel a légsi­keresebb csapat a Ferrari (6) és a McLaren (5) előtt. A pi­lóták között Brazília két há­romszoros világbajnokát, a néhai Ayrton Sennát, illetve Nelson Piquet-t egyformán háromszor intették le elsőként. A tavalyi verseny pontszerzői: Barrichello (bra­zil, Ferrari), Hákkinen (finn, West-McLaren-Mercedes), Coulthard (skót, West-McLa­ren-Mercedes), Button (angol, BMW-Williams), Salo (finn, Sauber), De la Rosa (spanyol, Arrows). A Német Nagydíj menet­rendje, július 27. (péntek): szabadedzések, II és 13 óra; július 28. (szombat): szabad­edzések, 9 és 10.15 óra, időmérő edzés, 13 óra; július 29. (vasárnap): bemelegítő edzés, 9.30 óra, Német Nagy­díj, 14 óra (1 kör: 6.825 km. a versenytáv: 45 kör, vagyis 307,125 km). Körrekord edzé­sen: Hákkinen (1998) 1:41.838 p (átlag: 241.195 km/ó). Körrekord versenyen: Barrichello (2000) 1:44.300 p (átlag: 235.570 km/ó). A forma-l-es világbaj­nokság élcsoportjának az ál­lása a 11. futam után, piló­ták: 1. M. Schumacher (né­met, Ferrari) 84 pont, 2. Co­ulthard (skót, West-McLa­ren-Mercedes) 47, 3. Barri­chello (brazil, Ferrari) 34, 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 31, 5. Hák­kinen (finn, West-McLa­ren-Mercedes) 19, 6. Monto­ya (kolumbiai, BMW-Willi­ams) 15; konstruktőrök: 1. Ferrari 118, 2. West-McLa­ren-Mercedes 66, 3. BMW­Williams 46,4. Sauber-Petro­nas 19, 5. Jordan-Honda 15, 6. BAR-Honda 12. OKTATÁS TANFOLYAM • HAMMER Security Biztonsági Szolgálat szeptember 3-ai indu­lással, délutáni órakezdésekkel személy- és vogyonőrtanfolyamot indít fegyvervizsgával egybeköt­ve, a munkaügyi központ támo­gatása igényelhető, 90%-os úti­költség-térítéssel együtt. A legjob­ban vizsgázóknak későbbi munka­lehetőséget biztosítunk. Jelentkez­ni: személyesen a Szeged, Pacsir­ta u. 1. sz. alatt, vagy a 06-30­9589-663 és a 62/489-800, 60/489-690 telefonon • INGYENES is lehet! Számító­gép-kezelő, angol-, német-, gép­írásképzés Szeged belvárosában. Júliusban jelentkezők ajándékot kapnak! Gyesesek, gyetesek, mun­kanélküliek, pályakezdő munka­nélküliek a munkaügyi központ tá­mogatását igényelhetik. Hunit-Ma­gyorország 62/424 484 • KISHAJÓ-VEZETŐI tanfolya mot indít az M Mariner Bt 2001. augusztus elején. Jelentkezni le­het: 62/479-754, 30/2493 243 • ROKKANTNYUGDÍJASOK, munkanélküliek, gyesen levők ré­szére számítógép-kezelő + adó-, tb-ügyintéző, boltvezető és falusi vendéglátó tanfolyamokat indí­tunk. A munkaügyi központ támo­gatásával. Cím: Szeged, Kálvária sgt. 14 Tel : 62/424-116. Uj KEPZES a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában. 2(X)1 szeptemberétől. Akkreditált felsőfokú szakképzés érettségizettek számára, számviteli szakügyintéző szakon, nappali ; tagozaton (2 éves). V A Budapesti Gazdasági Főiskola pán/ügyi számviteli kara az itt szerzett ismereteket a főiskolai kép/éshe beszámítja. Részletes tájékoztatás személycsen vagy telefonon. (Szeged, Gutenberg u. 11. lel.: 62/425-322) OKTATÁST VÁLLAL A Gábor Dénes Főiskola Szegedi Tagozata közgazdász informatikusokat és mérnök informatikusokat képez. Felvételi vizsga nincs! (Távoktatási módszer, átjárható félévek, hallgatócentrikus oktatási-vizsgáztatási rendszer.) Képzési idő 3,5, ill. 4 év, munka mellett végezhetó. hetenként péntek délutánt | és szombati iskolai elfoglaltsággal. Érdeklődni munkanapon 8-12 óráig lehet a 62/424-154 es telefonszámon. MaUiMttU. anoUjiu. fl(llta oktatása ötödiktől egyetemig. •MŰ IM, M03M4M. HIRDETÉSFELVÉTEL BAKSON: Tallózó, Fő u. 103. VÁLLALKOZÁS 6ÉPJÁKJtóVUlTÖ4ÍRte • CSILLAG Autósisicola Részletfi­zetés Dióitkedvezmény Szeged, Londoni krt. 10. 62/426-433. • JAKAB Csaba Autósiskolája Sze­ged, Vitéz u 13-15 62-422-335 FELSŐFOKÚ KÉPZÍSEK KXCLUSIVÉ CHANGE Valuta vétel-eladás A bankinál lényegesen kedvezőbb árfolyamok! Keresse váltóinkat az alábbi helyeken: Nagyáruház Passage Szeged. Jókai u. 4. Telefon: 06-62/424-254 Centrum Áruház. Szeged. Tisza Lajos krt. 49. Tel.: 06-62/488-188 MIX Üzletház Szeged, Mikszáth K. u. 22. Tel.: 06-62/424-070 Átrium Üzletház Szeged, Kárász u. 9. i Tel.: 06-62/424-395 \ 35(1000 l-t felett kedvezmeny. Nugt tételek esetén is azonnali, udsaritis ügyintézés még magasabb árfolyamon. \ isszajáró ugsfeleinknek ktiinn kedvezmények. SZOLGÁLTATÁS • DUGULÁSELHÁRÍTÁS 1000 Ft-tól, 1 év garanciával! Szeged, 62/485 774. • DUGULÁSELHÁRÍTÁS ga rondával, nagy teljesítményű gé­pekkel (Szeged, Csongrád me­gye). 06 30/9457-577, 06-62­533 999, Szász Péter • DUGULÁSELHÁRÍTÁS zöld számon díjtalanul 06-80-822-228/ 8052, MC-Rekord, Szeged. • HOMOKSZÓRÁS korrózió­védelemmel, festéssel. 06-62­267-554,06-30/9550-537. Sze­ged- Algyő • KAPUTELEFON-ÜZLET és -szerviz. Egyszerűen szerelhető, digitális rendszerek kedvező áron. Szeged, Szilién sgt 24 Tel 62 439-138, 70/31-41-709. • KISEBB-NAGYOBB kőmű vesmunkát hidegburkolással, tár­sasházak műkőlépcső cseréjét vál­laljuk., 62/266-826. (Szeged.) • KUTYAKIKÉPZŐ iskola, állat­panzió. Kutyaközvetítés. 06-30­9434-570. Szeged. • MASSZIROZAS egyéni igény szerint, Szegeden Tel.: 06-30­303-6085 • SZILÁNK* Hajlított, dombon tott, olvasztott üvegtárgyak, me­lyek lakása ékeivé válnak. Nyug­díjasoknak 10% kedvezmény la­kossági órainkból Szeged, Teréz u. 42. 62/425-555. Üveges ügye­let: 30/9725-067 Esküvői meghívók BÉLTEGZÖKÁSZÍTÉS óra alatt 1 GRAVÍROZÁS névjegy, szórólap, kitűző Saliber Szeged. Oroszlán u. 3. T.:326-151 I VESZÉLYES HULLADÉK átvétele - szállítása - ártalmatlanítása Szeged, Tisza L. u. 2-4. (Szivárvány kitérő) R Info: 62/443-208. 2 30/938-5963 § SZABADIDŐ-SZÓRAKOZÁS • KÖLTÖZETÉS, áruszállítós, belső rakodás. 06-30/9436-256, 62/457-864. • KÖLTÖZTET? Szállíttat? A Hórukkra számíthat! 06-70­311-7906, 62/251-559, 62­277-332. Szeged környéke. • KÖNYVELESÉT vállaljuk teljes adó- és járulék-ügyintézéssel, bér­számfejtéssel. Áraink az elvégzett munkával arányosak. Tel.: 06­30/2198-186. Szeged • REDŐNY, reluxa, szologfüg­göny, harmonikaajtó Égetőnél ár­engedménnyel 06-62/489-603, 06-60/381-147, Szeged. • MEGKEZDTÜK a fehércement, modellgipsz, slukatorgipsz forgal­mazását Kis- és nagykereskedés. Nagyobb mennyiségnél árenged­mény. Várjuk megrendelőinket! 62/246-580,06-30/283-11-53, Vásárhely, Damjanich 61. • REDŐNYT, reluxát, szalag­függönyt, rolettát, harmonikaaj­tót, napellenzőt árengedménnyel: Mokrostartól. 62/288-619, 06­30-9384 330. RENDEZVÉNY • ÉLETMÓDTÁBOR Szege den, gyermekeknek, felnőtteknek, augusztusban. Jóga a Mindenna­pi Életben Egyesület: 06-20­39836-77. HIRDETESFELVETEL SÁNDORFALVÁN: Ambrus József, Alkolmóny krt. 24. Telefon: 62/252-515 ÜTI KÖRUTAZÁSOK I Z(S)EPPELINNEL Svájci körutazás - Bodeni tó - Luzern augusztus 07. - 7 nap, reggeli 92 900 Ft Anglia-Skócia augusztus 08.-10 nap, reggeli 184 900 Ft Párizs-Bretagne - Loire völgye augusztus 25. - 9 nap, reggeli 126 900 Ft Közép- és Dél-Franciaország augusztus 25. - 10 nap, reggeli 135 000 Ft Görög nagykörút - Szarón-szigetek augusztus 08. - 9 nap, reggeli 89 000 Ft Párizs-Versailles-Luxemburg augusztus 15. - 6 nap, reggeli 64 900 Ft Bajor kastélyok és Tirol augusztus 15.-6 nap, reggeli 62 900 Ft AZ UTAK SZEGEDRŐL INDULNAK! Szeged. Kígyó u. 4. Tel.: 62/426-084. 329-567 GRATULÁLUNK ír EGYÉB SZOLGÁLTATÁS • REDŐNY, reluxa stb. Gyor­san, jól, olcsón. 62/483-144,06­30/2074-054. (Szeged.) • REDŐNY, reluxa, szalagfug­göny, egyéb árnyékolók gyártá­sa, szerelése. Szeged, 62­472-348. • REDŐNYT, reluxát korrekt áron. 62/288-619, 06-30­9384-330 Szeged és vidéke íBoldog születésnapot Ország-világ tudja meg, VÖRÖS ESZTER 2 éves lett 2001 . július 28-án. Örömteljes gyermekkort Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetöirodá inkát! Üjszentivánra, Török Istvánnénak 71. születésnapja alkalmából jó egészséget, sok boldogságot kíván férje, lányaid, unokáid, Katalin, Géza • Iván /" i ";

Next

/
Thumbnails
Contents