Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-21 / 169. szám

Szerkeszti: Hollosi Zsolt A Delmagyarorszag es a Délvilág kulturális magazinja Töredékek a Bartók-táncjáték dómszínpadi újjászületéséről Ez itt a művészvilág! Pihenőben a tánckar férfitest agresszív, hullámzó, zsigeri mozgással közelíti a nőt. Ereje és dinamikája ellenállhatatlan. Mindjárt eléri a másik testet, körbefonja, lecsap rá. Az erőteljesen szexuális töltésű, tisztán testbeszéddel kifejezett zsigeri mozdulatsor - a fából faragott királyfi, azaz a Fabáb mozgása. Es ez, minimum, meglepő. A volt kábelgyár hatalmas csarnokának elég az egyik fele a próbákra, itt csak a szólisták gyakorolnak. Most éppen Barta Dóra, aki a Budapest Táncegyüttes tagjaként „Az év táncosnője" lett az idén, az új kőszínházi évadtól pedig a Szegedi Kortárs Balettben folytatja pályáját. A fából faragott királyfi július 28-i dómszínpadi előadásában ő táncolja a Királylányt. Szembeötlően finom mozdulatokkal érzékelteti azt az alig kifejezhető kettőséget, amit a vázolt férfiakció kivált a nőből: a vágyakozó menekülést. Partnere, a Fabáb: Lukács András operaházi művész. Duettjüket feszülten figyeli a koreográfus, Juronics Tamás és időnként félszavakat mond a mellette ülő Sárközi Attilának. A szegedi táncos most asszisztensi feladatokat is ellát, szorgalmasan jegyzi a rendező-koreográfus szavait. - Nem elég széles! - kiált fel Juronics, azonmód föl is pattan és megmutatja, mire gondol. Lukács András figyelmesen nézi a mozdulatot, ahogyan a térdben behajlított láb a lehető legszélesebbre tár, rögtön utánozza, még egyszer és még egyszer. Amikor a duettet befejezik és légszomjjal küszködve, zihálva leroskadnak, Juronics ott terem mellettük és az asszisztensi jegyzetek alapján pontról pontra megismételteti az általa nem tökéletesnek látott mozdulatelemeket. Ezek már csak a „finomságok", az utolsó simítások, csiszolások. A mű elkészült. - Nem lesz bábmozgás? - kérdezem elképedten, mert bár igazán nem tűi sok A fából faragott királyfi-koreográfiák száma, valamiképpen a jellegzetesen szaggatott mozgást társítja az ember ehhez a szereplőhöz. - Amikor klasszikus művön dolgozom, mindig ugyanúgy járok el - magyarázza Juronics. - Először szinte lecsupaszítom, a szerkezetig, az előtűnő vonalakra pedig ráteszem az új képi világot és mozgásrendszert. A Mandarin esetében is így volt. Most ezt különösen fontosnak éreztem. Talán nem szentségtörés, ha azt mondom, A fából faragott királyfinak vannak olyan apró dramaturgiai gyarlóságai, amelyeket a mesei forma miatt hajlamosak vagyunk megbocsátóan elfelejteni. Például: a Tündér szerepköre nincs eléggé kibontva, nem tudni, mit szeretne elérni, milyen típusú a tündérkedése... Vagy: nem tudni, mi lesz a Fabábbal? Az egyes feldolgozásokban finoman ki szokták lökni a színpadról... Szóval, muszáj ezt végiggondolni! így alakult ki egy komplex, koherens világ - amiről igen nehéz pár szóban beszélni. Mindenesetre lett négy egyenrangú főszerep: a Királyfi, a Juronics Tamás: „Lecsupaszítom, az előtűnő szerkezetre pedig ráteszem az új képi világot és mozgásrendszert." Királylány, a Tündér és a Fabáb. És ez az utóbbi most nem afféle játék-faragvány. Hanem a művész-Királyfi alkotása, szerelmi vágyának megjelenítése, egy agresszíven a nő felé törtető, csupasz férfitest. Ez a Királyfi „belseje". Megszakad a beszélgetésünk, a másik szereposztás párja következik, a bemutatón táncolók: a szegedi együttesből Markovics Ágnes lesz 27-én a Királylány, operaházi partnere Kun Attila - akinek egyébiránt a híres-neves londoni Rambert Balettnél van éppen szerződése. A Királyfi szerepét mindkét alkalommal a Magyar Nemzeti Balett szólistája, Cserta József Harangozó-díjas táncolja. Harangozó Gyula újította fel - 1939ben, az ősbemutató után 22 évvel! - a táncjátékot, azután 1952-ben volt egy felejthető variáns, majd Harangozó újabb verziója következett. Az ő operaházi első változatát mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttese 1946-ban, a második Harangozó-koreográfiát pedig 1961-ben láthatták a szegediek. Balázs Béla és Bartók Béla művére Eck Imre, a Pécsi Balett vezetője is készített koreográfiát, amelyet a pécsi együttes a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatott be, 1964-ben. A mű színpadi múltjának következőjelentős állomása 1970-ben volt, amikor Seregi László változatát mutatták be az Operaházban. A Seregi-balett alapján Horváth Ádám tévéfilmet is rendezett. De vissza a próbaterembe, ahol a TünKoboldok a Tündérrel (Mészáros Máté) dér lép a színre. Hosszú, tündéri vendéghajban - egy fiú. Mészáros Máté, a szegedi együttes ifjú tehetsége. A biztonság kedvéért azért megkérdezem: jól látok? - Mondtam, hogy ez nem egymondatos történet - nevet a meglepődöttségemen Juronics. - Azt tartják, hogy a férfi-nő kapcsolatról szól Bartók mindhárom színpadi műve. Szerintem a szerelemkereső férfiról szólnak, magáról a szerzőról. És mindenkiről, mondjuk rólam - anélkül, hogy Bartókhoz hasonlítanám magamat. Csak azt akarom mondani, hogy számomra megélhető konfliktusokról van szó. Arról a megoldhatatlanságról, vagy feloldhatatlanságról, amit a művész számárajelent az alkotás szerelme, a teljes élet iránti vágy, illetve a lehetséges, a hétköznapi, a valóságos férfi-nő kapcsolat ellentmondása. A fából faragott királyfi végkicsengése, a meseszerű idill számomra korántsem egyértelmű. Hanem nagyon is kérdőjelesnek, amolyan tudatos szerzői önbecsapásnak érzem. Hiszen mi következik a bartóki életműben? Az ugyanezzel a témával viaskodó Kékszakállú borongóssága... Térjünk vissza a Tündér figurájához, mondom, Juronics hárít, azt mondja, erről nem beszélni kell. Ők majd táncolnak, mi pedig nézzük. Ez a dolgok rendje. A próba este a dómszínpadon folytatódik, immár az összes szereplóvel. Szerencsém van. A Tündér a színen, Juronics meg beszédesebb. - A Tündér nem a hétköznapi szerelem világát képviseli, ez más. Ez a művészszabadság, az elemelkedés, a repülés... Színözön. Mindaz, amit a másik pólus, a valóságosan létező világ nem tud. A Királyfi, a gondolkodó művészember a két pólus - a tündér és a lány - között vergódik. Balázs Béla szövegkönyve szerint a Tündér egyértelműen nő, csakhogy ezt Bartók nem vette tekintetbe. Bár a Királylány riválisa, kell neki a férfi, a mi verziónkban a dámaruhája, a hosszú haja ellenére - mégsem nő. És ugyanez a helyzet - a Királyfi és a Királylány kivételével - az összes többi szereplővel: állandóan változnak a nemek közötti határok. Ez itt a Királyfi világa. A művészvilág. És ezek itt a koboldok, Juronics „találmányai". Nyolc színes figura, furton furt a Tündér nyomában. A színpad méretei is indokolják a létüket, végtére szinte csupa zárt jelenet, szóló és duett ez a táncmű... Vagy mégsem, hiszen negyven táncos özölik a színpadra! Nyilván ők lesznek az erdó fái, meg a vizek eleven hullámai. - Nem feltétlenül a természet részei szól a koreográfus némi kajánsággal. Alighanem élvezi, hogy a meglepetéseivel kezd kihozni a sodromból: semmi sem az, aminek látszik? - Inkább egy vízió elemei, erők, amelyek körülfonják a művész-Királyfit és befolyásolják a döntéseit. Nehéz döntés ideje jön el: Molnár Zsuzsa, a Szegedi Kortárs Balett állandó tervezője kétféle csillámport potyogtat a tenyeréből a nézőtéren. - Talán inkább a másikat, ez túl apró - néz bele a fénykévébe Juronics és elrendeli a próbaszünetet. A lábunk alatt a padlón ezernyi apró csillag hunyorog. Mint a mesében. Vagy a valóságban? Sulyok Erzsébet Fotók: Karnok Csaba ós Miskolczi Hóbort Markovics Ágnes és Kun Attila kettőse Bemelegítés. Előtérben Barta Dóra