Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-20 / 168. szám

Ha éjjel sír a baba A kicsi alig alszik, sűrűn felébred, sokat sír, egyre in­gerültebb, talán már nem is fejlődik kellő ütemben. O sem pihen, szülei pedig még kevésbé; nő a szülőben az önvád, fogy a türelem, so­kasodnak a gondok. Ugye, ismerős a helyzet? Ha még nincs elegük a tanácsokból, érdemes megfogadni a kö­vetkezőket. A jó alvás feltétele a lelki és testi komfortérzet. Ez utóbbiba beletartozik a baba vagy kisgyer­mek testápolása, megfelelő táp­lálása, a környezet összhangja. A pihentető alvásához fontos még a korának és értelmének megfe­lelő ingerek hatása. Jelentős a mozgás szerepe. Az ébrenlét és az alvás ritmusának kialakításában a mindig azonos időpontban tör­ténő táplálásnak és lefektetésnek, a szoktatásnak, a rituáléknak van fontos szerepük. Fontos a pontos, ám mégis rugalmas napirend ki­alakítása, a szabályok, elvárások közvetítése a gyermek felé, vilá­gos, egyértelmű üzenetekkel, ha­tározott, magabiztos, következe­tes viselkedéssel. Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. A kellemes, meleg fürdővíz el­hágyasztja. mintegy levezeti a ba­ba maradék energiáit, segíti szer­vezetének alvásra hangolódását. Ezt követően játéknak már nincs helye. Lehet még beszélgetni, me­sét mondani, de sohase kövesse nagy hancúrozós játék, birkózás a papával, mivel az. olyan aktívvá le­heti a gyermeket, hogy még órák múlva sem tud elaludni. Amikor este lefekteti a babát az éjszakai nagy alvásra, valóban legyen a szobában sötét és csend. A nappali altatásnál legyen fél­homály és elfogadható a zajszint. Ön tegye a dolgát, ne suttogjon, működhetnek a háztartási gépek és a testvérek is játszhatnak a másik szobában. A kutatók sze­rint az anya illata megnyugtatja a csecsemőket, s azt már három­napos koruktól felismerik. Ki­Testi-lelki komfort Fürdés után nincs játék! Fontos a rendszeresség „Altató" ételek A friss levegő segíthet Szorongó csecsemők nek is gyakori oka a túlfűtött há­lószoba, a túlságosan meleg ta­karó és hálóruha. Éjjel a felnőtt is többször meg­ébred, anélkül, hogy teljesen fe­lébredne (ilyenkor megbizonyo­sodik arról, hogy környezetében nem történt változás); erre aztán reggel nem is emlékszik. A kis­baba akár nyolcszor is megébred az éjszaka során, nyöszörög, eset­leg sír, később gagyog: nem kell azonnal hozzá rohanni, újra elal­szik. Miután elcsendesült, meg­nézhetjük, hogy rendben van-e körülötte minden. Ha nem hagy fel a sírással, próbáljuk megnyugtatni; el­lenőrizzük a pelenka tartalmát, a szoba hőmérsékletét. Gondoljuk át, eleget evett-e, ivott-e, nincs­e tűi melegen öltöztetve. A követ­kező éjszaka már tudhatjuk, ha nem valami ilyesmi a felébredés oka. Akkor csak menjünk be hoz­zá, ellenőrizzük, hogy az alvás feltételei azonosak-e azzal, mint amikor elaludt és mondjuk el ugyanazt a szöveget, mint elalvá­sa előtt, nyugodt, csendes han­gon. Ne vegyük fel, de simogas­suk meg, majd menjünk ki a szo­bájából. Egypercnyi sírás után újra menjünk be és ismételjük meg az előzőket. Majd két perc után újra, maximum öt percig növelve a várakoztatási időt. Ez a rendszeres belátogatás fontos, ebből érzékeli a gyerek, hogy bízhat bennünk. Már a 6-8 hónapos csecsemő is szoronghat. Ezért fontos, hogy a gyermeket mindig ébren fektes­sük a kiságyába és olyan körül­mények között kell elaludnia, melyeket éjszaka is megtalál, ha felébred. Keczer Gabriella próbálható: az anya napközben viselt kis nyaksálát tegye a gye­rek arca közelébe. Nem javallott az éjszakai alváshoz a cumi. amíg olyan kicsi, hogy nem képes egyedül megtalálni ágyában és visszatenni a szájába. Az alvás ritmusa legszoro­sabban az étkezések ritmusával kapcsolódik össze, melynek min­dig (közel) azonos időpontban kell történnie. Az a gyerek, aki nem azonos időpontokban kap enni alvási, étkezési és magatar­tási zavarokat mutathat. A va­csora minősége a nagyobb gye­reknél is lényeges az elalvás se­gítéséhez: az „altató ételek" több szénhidrátot és kalciumot tartal­maznak - kenyér, pékáru, tej és tejtermékek, zöldség- és gyü­mölcsfélék, tejjel készült főze­lékek. A pihentető, jó alváshoz friss levegőre és a csecsemőnek 20 °C-ra, a kisgyermeknek 18 °C-ra van szüksége. A gyer­meket kellemes, műszálmentes alapanyagú hálóruhában kell a kiságyba fektetni. A felébredés­Csak azért sem alszom el! A tanulás és önfejlesztés lakhelye Feng shuiról szóló sorozatunk előző részében megtud­hattuk, milyennek kell lennie az előszobánknak, azaz az emberi kapcsolatok színterének. Haladjunk most beljebb birodalmunkban: bágua-térképünk következő területe a tanulás és önfejlesztés lakhelye. Nézzük meg, mit tehetünk azért, hogy - képletes és gyakorlati értelemben - a lehető legnagyobb teret biztosítsuk a bennünk szunnyadó képes­ségeknek. Funkcionálisan persze az a legkiválóbb, ha a dolgozószo­ba kerül ide, ám ha ilyenre nincs szükség, vagy az átcsoportosí­tás nem lehetséges, még szám­talan módon betöltheti a sze­repét ez a terület. Lehet a tanu­lás és önfejlesztés színtere egy A szellemi tevékenységhez megfelelő környezetre van szükség nyugodt sarok is, ahol elmélá­zunk, végiggondoljuk kisebb­nagyobb problémáinkat, olvas­gatunk. Fontos, hogy megért­sük: lakhelyünknek ez egy olyan kisugárzású tere, amely leginkább segíti, hogy elvonul­junk, gondolatainkba mélyed­jünk, megértsünk dolgokat ­ezt az erőt kell a lehető legjob­ban kihasználnunk. Ha ráné­zünk bágua-térképünkre, a leg­ritkább esetben fordul elő, hogy olyan funkciójú helyiségek sze­repelnek a cikkelyben, ahol az elmélyülés első ránézésre „ad­ná" magát. És ezzel eljutottunk a feng shui egyik legsarkalato­sabb problémájához: hogyan rendezzük át a teret anélkül, hogy falakat kelljen áttömünk, hogy a konyhából mondjuk há­lószobát csináljunk, de mégis megfeleljen a lakás a feng shui erőviszonyainak. A válasz: ap­ró, de nagyon határozott vál­toztatásokkal. Vegyük például azt az esetet, hogy a tanulás te­rületére a konyha és az étkező esik. Természetesen használjuk a helyiségeket eredeti rendelte­tésük szerint, de áldozzunk né­hány sarkot a „szellemiség ol­tárának". Egy kényelmes szék, egy nyugodt szeglet, egy köny­vespolc vagy egy szekreter már alkalmas arra, hogy gondolata­inkba mélyedhessünk, olvasgat­hassunk vagy beszélgethessünk. Szüntessük meg ebben a hely­iségben a nyüzsgést és zsivajt, a gyerekeket szoktassuk rá, hogy a saját szobájukban vagy a nappa­liban játszanak, viszont enged­jük meg nekik, hogy az ét­kezőben csinálják a leckét, vagy hogy elüldögéljenek velünk a konyhában. Hasonlóan járhatunk el, ha hálószobánk a tanulás lakhelye vagy a nappaliból kell leválasz­tanunk egy csöndes sarkot. Te­hát bármilyen szokatlan helyzet­tel állunk szemben, találjuk fel magunkat! Gondoljuk úgy erre a térrészre, mint egy szentélyre (aszerint, kinek mit jelent a szó), és biztosan ráérzünk a megol­dásra. A tanulás és önfejlesztés he­lyiségeit rendezzük be csendet, nyugalmat árasztó, de nagy energiájú pasztellszínekkel (pl. halvány lilával), legyen félár­nyékos. szigeteljük a zajtól, te­reljük el az „átmenő forgalmat". Fontos, bár nem túl népszerű tanács: ezen a térrészen mel­lőzzük a tv vagy a rádió haszná­latát. Füleljünk inkább saját gon­dolatainkra. (Folytaljuk.) HÁZ/ KEDVENC Kutyameleg Nem véletlenül mondjuk: kutya meleg van, hiszen a kutyák többsége látványosan szenved a kániku­lától. Megeshet az is, hogy hőgutát kap a család ked­vence, ha nem tudjuk, miként védjük őt a napsu­garak hevétől. A kánikula mindannyiunk szervezetét próbára teszi. A tűző napsugarak elől árnyékban vagy a vízben keresünk menek­vést. De hogyan óvjuk négylábú kedvenceinket? Allataink­nak - akárcsak nekünk - szükségük van a napfényre, de csak bizonyos mértékig. A túl nagy forróságban - főleg a hosszú szőrű kutyák - nagyon szenvednek, ilyenkor szinte mene­külnek az árnyékba. Amely kutyáknál lehetséges (uszkár, schnauzer, illetve ha nem visszük kiállításra, akkor a bob­tail és a máltai is) vágassuk le a nagy bundát kozmetikus­sal. Egyrészt könnyebben lehet kezelni a rövidebb szőrt, más­részt a hőguta kialakulásának is kisebb az esélye. A kutyák, macskák nem képesek úgy izzadni, és ezáltal a felesleges hőtől megszabadulni, mint mi. Erre náluk egye­dül a lihegés szolgál, ennek révén viszont nagyon sok folya­dékot veszítenek, amelynek a pótlására nagy gondot kell for­dítani. Ivóvizüket gyakran cseréljük, mert a felmelegedett víz nem frissít, s kedvenceink általában nem is isszák meg. Ha gépkocsinkban magunkkal visszük kutyánkat vagy a cicát, mindig vigyünk egy kis üvegben számára vizet, le­hetőleg hűtőtáskában. Időnként álljunk meg néhány percre az autópálya parkolójában és engedjük le az ablakot. Ha te­hetjük, inkább kora reggel induljunk, amikor nincs olyan nagy hőség. Ha autónk légkondicionálóval van felszerelve, hasz­náljuk ki a lehetőséget, de vigyázzunk: ennek túlzott hasz­nálata kötőhártya-gyulladást idézhet elő, nem csak nálunk, hanem állatainknál is. Ha bevásárolni megyünk - még ha csak percekre is ter­vezzük a távollétet -, soha ne hagyjuk őket egyedül az au­tóban. pláne ne zárt ablakokkal! A levegő hőmérséklete az álló kocsiban gyorsan a kritikus hőmérséklet fölé emelked­het, és a zárt térben nincs ellene védekezés. A visszatérő gaz­dit a következő látvány fogadhatja: kedvence elfekszik, erőteljesen liheg, hívásra nem, vagy csak alig reagál, később tudatát is vesztheti. Mi ilyenkora teendő? Azonnal friss le­vegőt kell engedni a kocsiba, majd az állatot haladéktalanul vigyük hűvös helyre. A szenvedő kutya, macska száját és annak környékét nedves ruhával meg kell törölgetni, vég­tagjaira hideg vizes borogatást kell tenni. Ezzel csak az elsősegélyt adtuk meg, mert kedvencünk feltétlenül állator­vosi segítségre is szorul. Ha a melegtől eszméletét veszti, s csak pillanatokra tér magához, nehogy megitassuk! Ilyen ál­lapotban a vizet vagy bármilyen folyadékot könnyen félre­nyeli, ami fulladáshoz vezet! Kinek van jobban melege? Kiviteli kvóták Nyáron, mielőtt külföldre utazunk, nem árt tájékozódni ar­ról, miből mennyit szabad külföldre vinni. Általános kiviteli szabály, hogy 200 db cigaretta, illetve 50 szivar, vagy 250 gramm dohány; I liter égetett szeszes ital és 1 liter bor; 1/4 liter kölnivíz, parfüm. 5 liter sör, l-l kiló kávé, tea, kakaó lehet a csomagban. A dohányáru darabban számolva 500 db szivarka. I(X) db szivar, illetve 500 gramm dohány, azaz 10 zacskó pipadohány engedélyezett. Kivihet jük magunkon vi­selt ékszereinket. I hordozható képmagnói. 1 hordozható szá­mítógépet. 2 fényképezőgépet, készülékenként 10-10 tekercs filmet, vagy 24 képtárolásra szolgáló lemezt, I keskenylilm fel­vevőt, 1 videokamerát. 10 kazettát. I hordozható telefaxot, 1 gyerekkocsit. 1 sátort (a szükséges sportfelszerelésekkel) 1 ke­rékpárt, I db 5.5 méternél rövidebb kajakot vagy kenut. 2 pár sílécet, 2 teniszütőt, 1 hőlégballont, I ejtőernyőt. Az otthon melléklete a Délmagyarországban és a Délvilágban Szerkeszti: Keczer Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents