Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-20 / 168. szám

PÉNTEK. 2001. JÚLIUS 20. AKTUÁLIS 5 Zsebszerződések - az ügyvédi kamara szemével Földet vissza nem adunk? Orbán Viktor a Zala me­gyei Kálócfán megtartott kormányülés után bejelentet­te: a létrehozás előtt álló Nemzeti Földalap piaci áron megvenné a földet azoktól, akik napvilágra hozzák zseb­szerződéseiket. A miniszter­elnök az ügyvédeket is hi­báztatta azért, hogy idehaza becslések szerint közel egy­millió hektár termőföldet használnak (tulajdonolnak?) külföldiek, leginkább osztrá­kok. Dobozy Levente, a Szege­di Ügyvédi Kamara elnöke szerint a kamarához zseb­szerződésekkel kapcsolatban nem érkezett bejelentés, ebből is látszik, hogy Csongrád megye a nyugati határoktól való nagy távol­ság miatt nem az osztrák gazdák vadászterülete. Biz­tos abban, hogy az ügyvédek a jogszabályoknak megfe­lelően járnak el, s nem működnek nagyobb arány­ban közre a magyar föld „át­játszásában", mint bármelyik közhivatal. Ezért a minisz­terelnöki intelmek sem érin­tik a Csongrád megyei ügy­védeket. Azzal kapcsolatban, hogy a gazdák vagy a hektárok örökösei álljanak el a zseb­szerződésekben vállaltaktól és az államnak adják el a földjüket, Dobozy Levente úgy nyilatkozott: ez nem lenne etikus. Amennyiben semmisnek nyilvánítják a ré­gi szerződéseket, akkor vissza kell fizetni a vételárat is. Jelezte, egy szerződés aláíráshoz mindig két fél kell, ezért a zsebszerződések létrejöttéért nem lehet kizá­rólag az osztrákokat hibáz­tatni. A Délmagyaroszág által megkérdezett agrárszakértők szerint teljességgel nem le­het kizárni, hogy egy Csong­rád megyei gazda se kötött volna zsebszerződést az or­szághatárokon túl élőkkel. Külföldiek nevén különben teljesen legálisan is vannak hektárok, mivel az adásvéte­li szerződések még 1994, a módosított földtörvény előtt születtek. F. K. Varnus Xavér megtalálta a tihanyi visszhangot Balatonra rajzolt Bach-muzsika A legendás tihanyi vissz­hangra építi Bach-emlékhang­versenyét az orgonista Varnus Xavér. Tavaly nyáron a német mester halálának 250. évfordu­lóján a budapesti Kerepesi te­metőben koncertezett, az idén is különleges helyszínt válasz­tott: július 28-án este az apát­ság és az Echo-domb közötti parkban csendül fel a muzsi­ka. - Tavalyi koncertje a te­metőben duplán is emlé­kezetes maradt: a zenei él­ményen túl a tomboló vi­hart, a csapkodó villámo­kat sem lehet elfelejteni. Vagy mindez szerepelt Var­nus Xavér forgatókönyvé­ben? - Természetesen nem - ne­vette el magát az orgonista. ­A Le Monde írt a hangver­senyről egy terjedelmes cikket, a következő vőlt a címe: Bu­dapesten még a természet is Bachot siratta. Innen jött az ötlet, hogy ismét különleges helyszínt keressek. -Megtalálta. Bár, úgy hír­lik, hogy Tihanyban már nincs is visszhang... - A tihanyi önkormányzat azt mondta, ha megtalálom a visszhangot, akkor áldását ad­ja a koncertre. Amerikai akusztikusokat kértem fel, két napig dolgoztak, megtalálták azt a pontot, ahol valóban lé­tezik a visszhang. Sőt fantasz­tikusan szól! - Direkt olyan darabokat választ, amelyek elbírják a lebegős hangzást? - A monumentális Bach­művek fantasztikusan szólnak a visszhanggal. Ez a koncert vidámabb lesz, mint a tavalyi, www.volkswagen.hu,wap.volkswagen.hu Az orgonista ismét különleges helyen ad koncertet mivel alkalmazkodni kellett a hely szelleméhez. Ami még különlegessége lesz az előadásnak: a kecskeméti ze­nebolond Kuna család, fúvós­négyesük kiváló lesz az előadáson, közösen is játszunk majd. - Lézeres mutatványról is hallani. Az mit jelent? - Az orgonának minden egyes megszólaló hangja össze lesz kötve egy lézeres rend­szerrel - válaszolta Varnus Xa­vér. - Gyakorlatilag az apátság és a Balaton fölé ki lesz vetít­ve a kép, amit a hang ad. A po­lifónia ott lebeg majd a le­vegőben. — Mit gondol, hányan lesz­nek kíváncsiak az előadás­ra? - Ha profán akarnék lenni, azt mondán, Bach turisztikai szempontból nagyon jó időpontban halt meg, július 28-án. Azt hiszem, legalább négy-öt ezren eljönnek a kon­certre. V. Fekete Sándor Német autó, magyar ár. Bartha felhatalmazás nélkül kötött előszerződést Viharos adásvétel Az önkormányzat adóosztálya négyzetméterenként 3400 forintra értékelte, a város tegnap 980 forintért eladta a marostői húsz hektárt. (Fotó: Karnok Csaba) Viharos gyorsasággal összehívott rendkívüli közgyűlésen döntöttek tegnap a Marostő város­rész húsz hektáros terü­letének eladásáról. Az ingatlan - amelyen ko­rábban a „svédháza­kat" építették volna ­200 millió forintért ke­rült a Cranium Kft. tulaj­donába, amely 574 mil­liós közműfejlesztés után lakóparkot alakít ki a területen. A város­házi ellenzék szerint a polgármesternek nem volt joga a céggel aláír­ni az előszerződést ­amelyet most véglegesí­tettek - a közgyűlés jó­váhagyása nélkül. A közgyűlés 1999 októ­berében írt ki pályázatot a Marostő városrész III—IV. ütemének hasznosítására ­idézte fel a történet kronoló­giáját Beck Zoltán független képviselő. Miután a testület a legjobb ajánlatot tevőnek találta a 200 milliós vétel­árat kínáló Cranium Kft.-t, az idén, január 14-én felha­talmazta a polgármestert, hogy folytasson tárgyaláso­kat a vevővel, és az egyezte­Kényszerhelyzetben Nem azon kell vitázni, hogy a polgármesternek szüksége volt-e az előszerződés megkötéséhez a közgyűlés felhatalmazására, vagy sem - vélte Tóth László (MIÉP), a közgyűlés jogi és ügyrendi bizottsá­gának alelnöke. Tóth szerint a vételárral sem érdemes foglalkozni, mert amennyiben az előszerződést nem véglegesíti a közgyűlés, úgy vissza kell fizetni a vevőnek a húszmilliós foglaló dupláját, azaz negyven­millió forintot, és kártalanítani is kell azokért a beru­házásokért, amelyeket az előszerződés birtokában már elvégzett a területen. Nagy Sándor (SZDSZ) erre vála­szolva úgy fogalmazott: a városvezetés már többször hozta ilyen kényszerhelyzetbe a közgyűlést. tések eredményéről a febru­ár 4-i közgyűlésen számol­jon be. Csakhogy Beck sze­rint Bartha László a közgyűlés jóváhagyása nél­kül január 14-én megkötötte az előszerződést a vevővel, aki már húszmillió forint foglalót is fizetett a város­nak. Beck Zoltán szerint a polgármesternek nem volt joga megkötni az előszer­ződést. A képviselő ugyan­akkor leszögezte: a négyzet­méterenkénti 980 forintos vételár nem túl kedvező a városnak annak ismeretében, hogy az önkormányzat adó­osztálya felértékelte a terüle­tet, és értékét négyzetméte­renként 3400-3800 forintban állapította meg. Nem szabad ilyen olcsón értékesíteni egy ingatlant ak­kor, amikor a város olyan nehéz anyagi helyzetben van, hogy a tervezett kong­resszusi központot sem tudja felépíteni - vélekedett Ré­vész Mihály, az MSZP frak­cióvezetője. Tímár László alpolgár­mester szerint nincs olyan kitétel a közgyűlés működé­si szabályzatában, hogy mi­kor kell a jogi és ügyrendi bizottság, vagy a közgyűlés elé vinni egy városi ingat­laneladás kérdését. A jelen lévő képviselők közül Nagy Sándor kivonult, amikor a testület elfogadta Farkasné Pócsai Blanka in­dítványát a név szerinti sza­vazásról. Nem szavazott Básthy Gábor (MSZP) sem, frakciótársai közül Gila Fe­renc. Révész Mihály és Újhe­lyi István is tartózkodott, ám az ugyancsak MSZP-s Maj­zik István igennel szavazott. így 18 igen és 4 tartózko­dás mellett a közgyűlés elfo­gadta az indítványt, azaz meg lehet kötni a végleges szerződés a Cranium Kft.­vel. Mezey Róbert jegyző szerint azért fogadhatta el a testület a javaslatot, mert a város bevételeinek jóváha­gyásához nem szükséges minősített többség. A szavazáson az a Buday Géza is részt vehetett, akit éppen tegnap, napirend előtt iktattak be képviselőnek, és így bemutatkozásként meg­menthette a határozatképte­lenségtől a közgyűlést. A városházi padsorokban ő lett a mandátumáról lemondott Csonka Gábor utóda. Kéri Barnabás Babakocsitolvaj Munkatársunktól Nyolcvanezer forint értékű babakocsit próbált meg ellopni az egyik orvosi rendelő elől egy jugoszláv nő, akit a Derkovits fasoron fogtak el. Valószínűleg két hónapos gyermeke számá­ra lopta a kocsit. A Budapest Ragtime Band a szabadtérin Meglepetés a dixie-gálára • A Volkswagen Classic HUF több mint 703 000 Ft ár­kedvezménnyel, még magasabb felszereltséggel várja Önt márkakereskedésünkben. • Dupla légzsák • Klímaberendezés • Szervokormány • Központi zár • Metálfényezés • Elektromos ablakemelők elöl • Ködfényszórók Volkswagen Classic AMARY CIPŐBOLTBAN óriási árengedmény a 200l-es nyári modellekből. Minden $ cipőre 50% engedmény, amíg a készlet tart! Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/549-400 Fax: 62/549-401 E-mail: vw@porscheszeged.hu Az ajánlat korlátozott darabszámú. t.6l-es 75LE-S gépkocsira, és a 2001. július 2-től kötőn szerződésekre vonatkozik. Brazil bör nöi szandálok vására 2500 Ft-os egységáron, amíg a készlet tart. Napfény Cipöboit Szeged, Mars tér 18. (trolimegálló) Nyitva: H-P: 8-17-ig Szo.: 8-12-ig A magyar tradicionális dzsesszélet egyik legrégibb képviselője, a Budapest Ragtime Band tavaly ünne­pelte fennállásának huszadik évfordulóját. Kezdetben a századfordulós amerikai rag­time zongorára írt darabjait hangszerelték át kivételes megoldásokkal. Az együttes vezetőjétől, Gayer Ferenctől alig tudtunk meg valamit ar­ról, milyen meglepetéssel készülnek a szombati dixie­gálára. - Mivel örvendeztetik meg azokat, akik szom­baton ellátogatnak a sza­badtérire? - Megközelítőleg 35-40 perces műsorunkban termé­szetesen szerepelnek legis­mertebb számaink, klasszi­kus ragtime-ok, parodiszti­kus komolyzenei feldolgozá­sok is, köztük* a Teli Vilmos­nyitány. Ez itthon és külföl­dön is mindig nagy sikert arat. A szabadtérin fellépni mindig nagy élmény, megle­petéssel is készülünk. - Erről elárulna valami közelebbit? - Nem szabad, mert akkor már nem lesz meglepetés. Annyit elárulok, hogy egy új, mai zenei feldolgozásról van szó. - Önállóan lépnek fel? - Igen, a két Amerikából érkező sztárvendéggel való­színűleg csak a gála végét jelző jam sessionben, a kö­zös örömzenélésben szere­pelünk majd együtt. - Nyáron sok fellépésük volt? - Igen, szerencsére itt­hon is sok rendezvényen lé­pünk színpadra, három hete épp Szegeden vendégesked­tünk. De nem csak itthon hívnak minket, nemrég részt vettünk egy angliai fesztiválon, augusztus ele­jén pedig amerikai turnéra indulunk. W. A.

Next

/
Thumbnails
Contents