Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-08 / 132. szám

PÉNTEK, 2001. JÚNIUS 8. CSALÁDI KÖR 9 QZZ2B Horgászat a Tiszán, a Maroson Az év legeredményesebb horgászideje: a kora­nyár. Se hűvös, se kánikula nincs ilyenkor, a folyó in­kább árad, mint apad, a halak az ivás okozta energia­veszteséget most akarják bepótolni — legalábbis el­méletileg. Az elmélet próbája a gyakorlat, irány: a víz­part! Hová menjünk? Akárhová; jó horgász júniusban még a vízvezetékből is tud halat fogni. Mi azonban inkább menjünk — például — a Tisza-partra, keszege­zőfölszereléssel, tömzsi folyóvízi úszóval, etetőa­nyaggal, egy doboz csontival, és telefogjuk, ha más­sal nem, karikakeszeggel a szákot. Azon sem kell ok­vetlenül meglepődni, ha jókora jászkeszeg védeke­zik a horgon, inkább ne nagyon erőltessük, mert könnyen kiszakad szájából a horog (különösen, ha túl apró.) Dévér, ezüstkárász szintén jöhet, még ponty is; a cianidmérgezés előtt egyre-másra fogták a horgá­szok - s remélhetőleg helyezték vissza a vízbe - a ter­mészetes szaporulatból származó, kiló körüli csak­nem-méreteseket, a mérgezés után pedig, a tavalyi­idei, enyhe télen, a halászati szövetkezet által bete­lepítetteket. Hm... Aki a Maroshoz közel lakik, tartós ismeretséget köt­het a lapos- és a szilvaorrú keszeggel, s a domolykó­val is. Ha márna jő a horogra, ami könnyen előfor­dul, az az ő baja (vagy a márnáé, vagy a horgászé — mikor melyiké). Az iramló vízben nem kell más, csak egy alig észrevehető beszögellés a parton, ahol kicsit megtorpan a sodrás, s már sikerre számíthatunk. Figyelem! Az etetőanyagot agyagba kell gyúrni, és méterekkel a horgászhely fölé dobni, mert különben nem közelünkbe csalogatjuk, hanem távozásra kész­tetjük a halakat. Ja, a haltartó hálót ne feledjük ott­hon! F. Cs. Oldalborda Rebarbaraleves Hozzávalók: 40 deka rebar­bara, 25-30 deka cukor, 1 cit­rom reszelt héja, csipetnyi só, 1 deci tejföl, 1 csapott evőka­nál liszt. A rebarbara nyelének héját vékonyan lehúzzuk, és 2 cen­tis darabokra vágjuk. Egyliter­nyi vízbe tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a citromhéjat, picit megsózzuk, és puhára főzzük. Vigyázzunk, a rebarbara gyor­san fő, és nem gusztusos, ha szétesik. A tejföllel gondosan elkeverjük a lisztet, és besűrít­jük vele a levest. Jól lehűtve kí­náljuk. Tejfölös újkrumpli Hozzávalók: 1 kiló új­krumpli, 1 fej vöröshagyma, lángolt kolbászból amennyit gondolunk, 3 keménytojás, 3 deci tejföl, só, késhegynyi pi­rospaprika, 1 csokor petrezse­lyemzöld, kevés olaj. Olajban megdínszteljük az apróra vágott hagymát, átfor­gatjuk rajta a felaprított krump­lit, majd megszórjuk papriká­val, és megsózzuk. Kevés vizet öntünk alá, és puhára pároljuk. Amikor már majnem kész, be­letesszük a felkarikázott kol­bászt, a legvégén pedig a tej­fölt, és a cikkekre vágott to­jást. Az egészet összeforral­juk, majd apróra vágott petre­zselyemmel megszórjuk. Fe­jes salátával kínáljuk. Gyorsan elkészülő, egyszerű étel. £perkoszorú Hozzávalók: 20 deka liszt, 20 deka vaj vagy margarin, 7 tojás, csipetnyi só, csipetnyi cukor, 3 evőkanál mandulafor­gács, 3 deci tejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál zse­latin, 40 deka eper. A tésztához 2 deci vizet vaj­jal, cukorral, sóval felforra­lunk, majd hozzáadjuk a lisz­tet, és fakanállal kevergetve addig melegítjük, amíg a massza az edény falától elvá­lik. Akkor levesszük a tűzről, és egyenként hozzákeverünk 6 egész tojást. Habzsákba tölt­jük, és kivajazott, lisztezett sütőlapra kb. háromujjnyi szé­les, tortaméretű gyűrűt formá­zunk belőle. A tetejét megken­jük felvert tojással, megszóljuk mandulával, és előmelegített sütőben megsütjük. A töltelék­hez a tejszínt a porcukorral ke­mény habbá verjük, majd fo­lyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a 2 evőkanálnyi meleg vízben feloldott zsela­tint. A teljesen kihűlt koszo­rút vízszintesen kettévágjuk, cukrozott tejszínhabbal és friss eperrel megtöltjük. Rátesszük a tetejét, amelyet még tejszín­habbal és eperszemekkel dí­szítünk. Réz Mária Harci eszköz is volt Csináljunk sárkányt! Van, akinek csak jó játék, másoknak komoly sport, Ázsi­ában harci eszköz is volt a pap­írsárkány. Üzeneteket közve­títettek, hajót vontattak vele, sőt felderítőket emeltek segít­ségével az ellenséges csapatok fölé. Mára ez az egyszerű szer­kezet ismét egyre többeket hó­dít meg immár Magyarorszá­gon is. Az általunk készítendő mo­dellhez elég néhány hurkapál­ca, egy vékonyabb szemetesz­sák, zsineg, karton és ragasz­tó. A szemeteszsák (60 literes) alját és egyik oldalát szétvág­juk, úgy, hogy kapjunk egy olyan fekvő téglalapot, mely­nek rövidebb oldala egy, míg a hosszabb oldala 4/3 hurka­pálcányi hosszú. Amikor ezzel kész vagyunk, a rövid oldallal párhuzamosan négyrét hajtjuk a lapot, és a hajtási éleket be­jelöljük. Ha sikerült, széthaj­tás után, három függőleges vo­nalat látunk. Ebből a két szélsőre ragasszunk rá egy­egy hurkapálcikát, majd a kö­zépső vonal mentén ismét hajt­suk félbe az egészet. A hurka­pálcáktól kifelé eső területet háromszög alakúra vágjuk. Ehhez a rövidebbik oldalt osszuk három részre, ezt a szé­lén jelöljük meg, és a tőlünk távolabbi jelet egy-egy vonal­lal kössük össze a hajtási él két végével. A vonal mentén vágjuk le a felesleget. Kiterí­tés után a két háromszög sza­badon álló csúcsára lyukasztó­val készítsünk lyukat Ide rög­zítsünk egy-egy kb. 30 cm hosszú zsinegdarabot, majd a madzag szabad végeit kössük össze, ügyelve arra, hogy ezek a csomó megkötése után is pontosan egyforma hosszúak maradjanak. Végül a csomó­hoz bogozzuk hozzá az ere­gető kötelet is. A kész sár­kányhoz már csak egy spulni kell, amelyre a fölösleges zsi­nórt tekerjük. csmmm Népek konyhája: Mexikó Sorozatunkban különböző országok szakácsművészetéről, étkezési szokása­iról írunk. Első állomásunk Mexikó. Ha igazán jól készítik, a mexikói kony­ha ételei a világ legizgalmasabb ízei kö­zé tartoznak. A spanyol hódítók érkezése­kor az azték és maya indián szakácsmű­vészet már javában virágzott, sok eleme a mai napig megmaradt. A tortilla példá­ul indián eredetű, csakúgy, mint a kuko­ricából készült ételek tömkelege. Ugyan­akkor Mexikó sok tekintetben megőrizte a spanyol konyha hagyományait is. Mik­sa császárral aztán 1865-ben új, erős francia hatás érte a spanyol-azték kony­hát, s tette a mexikói ételeket még válto­zatosabbá. A mexikói ételek rendkívül munkaigényesek, mert az ételek állaga nagyon fontos, ezért sok mindent kézzel készítenek, és néha napokig tartanak a munkálatok. Ha bőven bánnak a fűszerek­kel, a külföldi számára túl csípősnek tűn­het az étel. Mexikóban körülbelül 150 fajta paprikát termesztenek, az édestől a borzalmasan erős chilifajtákig. A mexikóiak nagyon szeretnek enni. A reggelit követően tízórait esznek, a többfo­gásos ebéd után uzsonnát. Öt órakor cso­koládéidő van, majd este nyolc után jön a vacsora. A leves kétféle lehet, hagyomá­nyos vagy szárazleves, ami valójában rizs, tészta vagy kukoricaétel. A kukorica szám­talan ételféleség alapja. Ebből készül a tor­tilla (lapos palacsinta), a burrito (puha tor­tilla töltelékkel), az enchilada (sült tortilla), a quesadilla (cső vagy félhold alakú tortil­la). Fontos kifejezés még a taco, a hajtoga­tott tortillák töltelékét nevezik így. A mexi­kói édességek nem jelentenek különösen nagy kalandot, a helybéliek inkább gyü­mölcsöket fogyasztanak. Jó tudni, hogy a népszerű mexikói italt, a tequilát egy kak­tuszhoz hasonló növény gyökereiből készí­tik, általában 80 százalékos alkoholtartal­mú. Nevét Tequila városáról kapta, ahol készítik. K. G. Szín-teríték A rózsaszín teríték a ledérséget, nőiességet hangsúlyozza Bensőséges családi ün­nepségek alkalmából, egy­szerű anyagokból dekoratív terítékeket rögtönözhetünk. Terítékeinkhez felhasználjuk a lakásban megtalálható anyagokat: cserepes és vá­gott virágok leveleit, szir­mait, valamint különféle színű muszlinkendőkből, sá­lakbóf készített alátétdeko­rációkat. A színben, hangu­latban a tányérokhoz illő dí­szítéseket — elrendezés után - fedjük le 3 mm vastag él­csiszolt plexi üveglappal, így a díszítés kellékeinek rendezettsége hosszabb ide­ig fenntartható. Zöld növények leveleiből alátéteket készíthetünk. A zöld levelek nyugalmat su­gároznak. Ha ezüstszürke mintázatú terítéket helye­zünk el rajta, különleges al­kalmakon (ezüstlakodalom, születésnap) használható. A vöröses-pirosas rózsa­szirom, mellette rózsalevél, cserepes egzóta növények szép formátumú levelei is kitűnő dekorációk. A vörös különféle árnyalatai az ele­gáns megjelenést vidámmá varázsolják, ezáltal kiválóan alkalmasak a fiatal korosz­tály alkalmi ünnepségeire. Egy kék színű muszlin­kendő csodákra képes az asztalon. A kék szín a tiszta­ságot, az erényt és a tiszta erkölcsöt jelképezi. Ezt a megoldást eljegyzések al­kalmára ajánljuk. Ha viszont dekorációnk alapszíne a rózsaszín, az az intimitást, a ledérséget, a nőiességet hangsúlyozza. Ajánljuk randevúk, találkák alkalmával, fiatal párok há­zassági évfordulójára. A szürke, fekete-fehér színkombinációk inkább is­kolai események megünnep­lésére, férfinévnapok alkal­mára illenek. Árnyékol, szigetel, véd Red ő nyre n eszá nsz Nyáron különösen szük­ség van az épületek üveg­felületein, nyílászáróin ér­kező fény- és hőenergia szabályozására. E célra az állítható, mozgó árnyé­kolók a leghatásosabbak. Kizárják a tűző napot, megvédik a textiliákat és a bútorokat a kifakulástól, csökkentik a beszűrődő port és zajt, védenek a be­törők ellen. Az újszerű árnyékolástechnikára a funkció és az esztétikum, az üzembiztosság és a ké­nyelem összhangja jel­lemző. A régebben kedvelt kiegé­szítő épületszerkezetek közül több, például a zsalu, a redőny is reneszánszát éli napjaink­ban. Igaz, már nem a klasszi­kus, a falécekből álló, rugal­mas acélkapcsokkal össze­erősített, tengelyre felcsava­rodó esslingeni redőny a divat, s az évszázados, gerébtokos fa nyílászárókra és árnyéko­lókra sem lelni rá az új kíná­latban, mégis érdemes átte­kinteni alaposan a választé­kot. Az új redőnyök a régi és a modem épületek homlokza­tához egyformán harmoniku­san illeszthetők: az időjárási viszontagságokat álló, UV-sta­bilizált aluminiumlamellák biztos védelmet nyújtanak, könnyen kezelhetők, ve­zetősínjeik rugalmas tömíté­se pedig csendes működést biztosít. Az aluminiumzsalu­zia domború, kétoldalt pere­mezett, lakkozott lamellái tetszőleges szögben forgatva Nem mindegy, milyen az árnyékoló. (Fotó: Gyenes Kálmán) kirekesztik a napsugarakat, ám a szórt fény és a friss levegő bejutását lehetővé téve kitű­nően alkalmasak irodaházak árnyékolására. A természetes anyagokat kedvelők ablaktábláikat han­gulatos zsalugáterekkel véd­hetik. S itt-ott ismét felbuk­kant a dédszüleink által ked­velt, belülre szerelt, fából ké­szült spaletta. A modernebb stílushoz vonzódók egyre bátrabban vá­laszthatják az úgynevezett bu­raernyőket, melyek a hajlított alumíniumprofilokkal jól il­leszthetők az egyedi homlok­zatokra, színes műanyagfelü­leteik pedig jól védenek, s na­gyon hangulatosak. Akárcsak a napellenzők, melyekből sok­féle UV-stabilizált, impregnált kínálkozik a családi házak te­raszaira, lakások erkélyére, a tornácokra. A színes ponyvák, akár napernyőként is, nem­csak védenek a hőgutától, és a nyári záporoktól, de egyedi­vé varázsolható velük a kör­nyezetünk. Választáskor persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy az árnyékoló az épület homlokzati megjelenését is befolyásolja. S nem közöm­bös az sem, hogy a lamellák mennyire stabilak, UV-sugá­rállók, hőszigetelők, színtar­tók. - Az igazán újat ked­velőknek már feltaláltatott olyan zsalu, amelynek lamel­lái lencseként viselkedve gyűjtik, a mennyezetre tere­lik a fényt, hogy onnan vissza­verődve lámpa helyett bevi­lágítsa a szobát. Szabó Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents