Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-22 / 118. szám
KEDD, 2001. MÁJUS 22. AZ ÜGY 7 Kiszolgáltatottak a volánnál Hányadik utas a halál? Szegedi siker a kisfilmpályázaton A fekete alpinista Csabai Ferenc: Csak a legújabb munkámra koncentrálok. (Fotó: Frank Yvette) Söprű a gégén Április utolsó szombatján este szállt be két fiatal a Klauzál téren a Rádió Taxi egyik Mercedesébe. (Három éve e társaság sofőrjét találták holtan Domaszék mellett.) A két, kalapot viselőférfi a Vedres utca végébe, egy kivilágítatlan garázssorhoz vitette magát, majd amikorfizetni kellett volna, a sofőr mögött ülő utas egy rövid seprűnyéllel fojtogatni kezdte a pilótát. Az ötvenéves féri elájult, támadói vélhetőleg azt hitték, meghalt, és csak egy autós táskát zsákmányoltak tőle, jelentéktelen kárt okozva. A taxis a bekapcsolva hagyott taxióra tanúsága szerint nyolc perc múlva tért magához, riasztotta társait, ám a helyszínre érkező kollégák már senkit sem találtak: a támadók felszívódtak a ligetben, a május elsejét megelőzőrendezvények forgatagában. A rendőrségnek azóta sem sikerült a támadók nyomára akadnia. A taxis a fojtogatás következtében egy hétig nem tudott beszélni, ma már ismét a volán mögött ül. Szegedi siker született a magyar film hivatalos internetes honlapja és a Pioneer Productions által kiirt kisfilmpályázaton. A szakmai zsűri különdíját nyerte el Csabai Ferenc A fekete alpinista cimü forgatókönyve, melyet Örkény István egy kiválasztott egypercesének alapján kellett elkészítenie. Az amatőr alkotót nem volt könnyű rávenni a bemutatkozásra. - A szerző lényegtelenné válik, amikor az általa létrehozott alkotás személyétől teljes mértékben függetleníthető, s önálló életet él. Attól kezdve mindegy, ki van mögötte mondta. -S ha engem mégis érdekelne a szerző személye? - Az orvostudományi kar hallgatói irodájának vezetője vagyok ötödik éve. Másodállásban - bár én úgy érzem, inkább ez a hivatásom - forgatókönyveket írok és filmeket rendezek. - Mióta tevékenykedik ezen a területen, és milyen eredménnyel? - 1998-ban kezdtem el filmmel foglalkozni, forgatókönyvírással pedig két éve, mindhárom elkészült munkám díjnyertes lett. A Pitbull pub a Nemzeti Kulturális Alap forgatókönyvírói díját nyerte el. Az Ökörbéka című politikai szatíra megfilmesítésébe most kezdett bele Sándor Pál Chaplin-műhelye, ennek dramaturgiai kidolgozásáért is én vagyok a felelős. A kedvencem pedig mindig az utolsó. A fekete alpinista szakmai különdíjas. - Az Ökörbéka lesz az első filmre kerüli alkotása? - Nagyjátékfilmből ez lesz az első. Mikor belekóstoltam ebbe a játékba, elkészítettem hét kisfilmet. Egyet a városi tévé is bemutatott, Villonnak nincs lovas szobra címmel. Első kisfilmemet, a Tamagocsit bemutatta a Magyar Televízió. Én innen számítom filmes pályafutásomat. A Tanganyika két évvel ezelőtt Belgiumban Ezüst sárkány-díjat kapott egy rangos nonprofesszionális nemzetközi fesztiválon. De ami elkészült, az mindig elidegenedik tőlem, csak a legújabb munkámra koncentrálok, A fekete alpinista rendezője is szeretnék lenni. - Van valamilyen előképzettsége? - Nincs, biológia szakon végeztem, a film iránti vonzalom valahogy előtört belőlem. A hegedülés iránti nem, ez viszont igen. A visszaigazolások szerint valamennyire értek is hozzá. Kell objektív mérce, különben az ember nem tudja, mit csinál. - Most hány éves? - Harminchárom. Jancsó Oldás és kötésében hangzik el, hogy ennyi idős korában döntheti el az ember, hogy beáll a sorba, vagy hagyja, hogy megfeszítsék. Aki létre szeretne hozni bármilyen alkotást, az jobb, ha a másodikat választja. - Milyen kilátásai vannak egy forgatókönyvírónak ma? - Semmi nem biztos. Attól függ, mennyire tudja menedzselni magát. Én bízom benne, hogy Ottliknak igaza van, mikor azt írja, hogy mindegy, merre forog a Föld, ha a tehetség megmutatkozik, akkor annak érvényesülnie kell. Wagner Anikó Hét taxis életét vették el erőszakos támadások során az utóbbi öt esztendőben. Közülük ketten Csongrád megyében dolgoztak. Egyikük, egy szegedi taxis holttestét 1998 október 9-én találták meg Domaszék mellett, a másik, makói férfit román támadói ölték meg értékes autójáért, tetemére 1999. november 12-én bukkantak a romániai Szenttamás mellett. A taxisok önvédelmi eszközök hiján csak saját magukban bizhatnak. Igaz, törvényi úton közszolgáltató személyeknek nyilvánították őket, ám ez nem védi meg őket, csak támadóik számára jelent súlyosabb büntetést. A taxisokat mélyen megrázta az elmúlt héten Nagykanizsán és Budapesten történt két, tragikus kimenetelű taxistámadás. A drosztokon csak erről folyik a szó, és a fuvarozók tegnap nagy érdeklődéssel várták, milyen eredménnyel végződik majd a Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetsége (FÖDSZ) és az igazságügy-miniszter megbeszélése. A taxisok ugyanis legalább azt szeretnék elérni, hogy megvédhessék magukat a támadókkal szemben. A jelenlegi szabályozás szerint semmiféle olyan eszközt nem tarthatnak maguknál a taxisok, amellyel sérüléseket okozhatnának támadóiknak. így 8 centiméteméi hosszabb pengéjű kést, baseballütőt, de még Berkó János: - Szörnyű, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet. Mindannyian veszélyben vagyunk a munkánk során, de szerintem törekednünk kell, hogy megvédjük magunkat. Jó ötletnek tartanék egy egységesített URH-jelzést. Én egyébként spray-t tartok magamnál, de szerencsére még sosem kellett alkalmaznom. igazi, kemény gázspray-t sem - magyarázta Bohkó Attila, az Euró-Volán taxitársaság igazgatója, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara taxis tagozatának vezetője, hogy miért érzik magukat védtelennek a taxisok. Bár a kamara taxis tagozata a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve korábban továbbképzéseket szervezett, amelyek során a sofőrök megtanulhatták, hogyan szútjék ki a gyanúsan viselkedő, feltételezhetően támadó szándékkal a kocsijukba ülő utasokat, az önvédelmi eszközök híján továbbra sem érezhették magukat biztonságban. Jól mutatja a pilóták félelmét, hogy a 420 szegedi taxis közül több mint nyolcvanan vettek részt az előadásokon. (Kumbor Tibor őrnagy, a CSMRFK osztályávezetője az előadásokon hangoztatta: nem születhet minden taxis profi karatésnak, de megtanulható, hogy hirtelen fékezéssel és Barna János: - Lehet, hogy sok minden van a gyilkosság hátterében, de akkor is megdöbbentő. Általában senki nem kötekszik ok nélkül, azonban akkor is kiszolgáltatottak vagyunk. Szerintem a büntetési tételeket kellene megemelni, hisz a kocsin belül esélyünk sincs a védekezésre. El kell rettenteni a bűnözőket, s akkor nem kell félnünk. gázadással hogyan lehet leszerelni a támadót, vagy miként lehet kigurulni - a menekülés útját választva - viszonylag biztonságosan a haladó járműből. És a drótbetétes ülés is hasznos, amelyet hátulról nem lehet késsel átszúrni.) Bobkó Attila az utólag a kocsiba építhető védelmi eszközök - plexifal, rejtett kamera hatékonyságát megkérdőjelezte, szerinte a megoldás az lenne, ha a jogszabályok megváltoztatásával feljogosítanák a taxisofőröket arra, hogy megvédhessék saját életüket. Jelenleg a sofőrök szemfülessége mellett egyedül az URHrádiók nyújthatnak némi biztonságot a támadókkal szemben. „Csak a taxistársadalom összefogásában bízhatunk" - jellemezte a meglehetősen vigasztalan helyzetet Bobkó. A megtámadott taxis egy rejtett kapcsolóval adásra kapcsolhatja rádióját, és így kollégái fültanúi lehetBorbély Zoltán: - Vétlenül is ki vagyunk téve az atrocitásoknak. A vezetés teljesen elvonja a figyelmet, a kezünk és a lábunk egyaránt le van foglalva, így esélyünk sincs egy felfegyverzett támadóval szemben. Nálam van spray, de ilyen esetben nem lenne időm elővenni. Sajnos ért már támadás, de azt sikerült puszta kézzel elhárítanom. nek a kocsiban elhangzó beszélgetésnek, amely a támadásról árulkodhat. És bízhat társai gyorsaságában, hogy még időben a tett színhelyére érnek. Persze, csak ha nem vidékre indulnak, ott ugyanis senki sem fogja adásukat. Bobkó Attila komoly veszélynek tartja, hogy megjelent a drosztokon a megélhetési bűnözés. Azaz: nem csak az értékes autóért, de akár néhány tízezer forintért is veszélyeztetik a támadók a taxis életét. Várható, hogy a jövőben még inkább elszaporodnak a taxisok sérelmére elkövetett támadások, és a módszerek sem lesznek finomabbak. A taxist semmi sem különbözteti meg más állampolgártól: közbiztonságra veszélyes eszközt nem hordhat magánál. Se fegyver, se fegyvernek minősülő eszköz, se elektromos sokkoló nem védheti - szögezte le Balogh Zoltán szegedi Nagyapáti Balázs: - Nagyon szomorúnak és egyben figyelmeztetésnek is tartom ezt az esetet: teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. Azonban nem csak a taxisok találkoznak az egyre növekvő mértékű erőszakkal, másokat is megtámadnak. Megoldás lenne a vész-rádiófrekvencia, vagy bármi más csatorna, amin könnyen segítséget hívhatnánk. rendőrkapitány. A kapitány azt tanácsolja: minden fuvarnál jelentkezzenek be a sofőrök, és így kollégáik mindig tudhatják, hol keressék őket, ha baj van. Az új KRESZ sem változtatott a taxisok kiváltságán: nem kell bekötniük a biztonsági övet, és így a szorult helyzetekből könnyebben menekülhetnek. Balogh Zoltán egyébként nem tartja valószínűnek, hogy a későbbiekben fegyver, vagy fegyvernek minősülő, esetleg közbiztonságra veszélyes eszköz használatát engedélyeznék a taxisok számára, akiknek a szegedi kapitány nyomatékkal tanácsolja: legyenek óvatosak! A FÖDSZ vezetői levélben kérték a belügyminisztertől és az igazságügy-minisztertől is, hogy a Széchenyi-terv támogatásával műholdas követőrendszert, illetve piros fénnyel és erős hanggal riasztó eszközt építsenek autóikba. Dávid Ibolya igazságügyminiszter hivatalába tegnap megérkezett a a taxisok érdekvédelmi szervezetének levele, melyet más elfoglaltsága miatt még nem volt módja elolvasni. Ám úgy nyilatkozott: a jog eszközeivel már minden lehetségest megtettek a taxisokért, amikor közfeladatot ellátó személyeknek nyilvánították őket. így támadóik súlyosabb büntetésre számíthatnak, mintha egy „egyszerű" állampolgár ellen követtek volna el bűncselekményt. Kán Barnabás Vincze László: - Megdöbbentő ez a bűncselekmény. Azonban, ha valaki bűnözőként ül az autóba, ezt szinte lehetetlen kivédeni. Örülök neki, hogy a kamarai vezetők tárgyalásokat kezdenek a biztonságunk érdekében, talán ez segíthet. Amennyiben engem támadna meg valaki, a menekülést választanám. Hogyan védekezzen a taxis? ESZKÖZÉRTÉKESÍTÉS A Délprodukt Kft. (6722 Szeged. Attila u. 11.), mint a Tisza Füszért Rt. „FA" felszámolója nyilvános értékesítésre meghirdeti a felszámolás alatt lévő rt. alábbi eszközeit, vagyontárgyait, kibővített választékkal, egyes eszközöknél jelentős árkedvezménnyel. Eszközök: - irodabútorok - számítógépek AT-286, 486 - írógépek, összeadó gépek, nyomtatók - nehéz raktári állványok (PAT-KÓ) - 2000 kg-os elektromos mérleg - tűzoltókészülékek - presszógép - Toyota elektromos targoncák (közép- és magasemelésű) és egyéb apró eszközök Értékesítés helye: Szeged, Kereskedő köz 4. Ideje: 2001. május 24-én 9-12 óra. Az eszközökön túlmenően értékesítésre kerül az alábbi befektetés: FABER 96 Kft. Szeged. Kereskedő köz 4. (Fenntartás) 68 550 E Ft értékű üzletrésze. Az üzletrészre az érdeklődők írásbeli pályázatot nyújthatnak he az alábbi címre: DÉLPRODUKT Kft. Szeged, Attila u. 11. 6722 A pályázat benyújtásának határideje: 2001. június 8. A pályázat benyújtásával kapcsolatos információt ad: Sáfrány Mihály (62/425-737) MAGÁNSZEMÉLYEK APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNYE SEGÍTÜNK ÖNNEK, HOGY MEGTALÁLJA MUNKAHELYÉT! A hirdetés megjelenik a beérkezés után két nappal. I megjelenés csak 850 Ft (szöveg maximum 15 szóból állhat) Hirdetése a Délmagyarország és a Délvilág napilapunk APRÓ-BÖRZE oldalán jelenik meg I alkalommal. Fürdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy kuponnal és a hirdetési összegről szóló postautalványnak mellékletével, levélben a következő dmre: Délmagyarország Kft. 6720 Szeged, Stefánia 10. ^gjfr^ ÉLELMISZER RAKTÁRHÁZ KFT. Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Törzsvásárlói kedvezményes ár: Lakossági: Kereskedői: -4% -8% • 85 g Pirosmogyorós (fehér) 114 109 • 5/1 I Every Day üdítő (alma - narancs) 336 322 • 200 g Kecskeméti bébiétel, 6 fajta 104 100 • 170 g Hansági májas (tubusos) 133 127 • 1/1 kg „B" rizs 133 127 • 1 /I I 20% Eceteszencia (Lamba) 104 100 • 500 g Csemege ketchup (Hatvan) 133 127 • 0,2 I Bravó alma-, narancsüditő 32 31 • 2 tek. Crepto eü. papír 66 63 | Törzsvásárlói kártya az üzletben válthatá || Tel.: 478-290. Nyitva: H-P: 6.30-18-ig. Szo: 6.30-13-ig.