Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-26 / 122. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2001. MÁJUS 19. A hármas szuperkoncert üzenete Riválisok egy színpadon Szalma Tamásf aki szembenéz az oroszlánnal „Élménykereső vagyok" Gosztola Adél, Szalma Tamás és lánya, Noémi: augusztusban esküvői fotó készül róluk. (Schmidt Andrea) A színház és az ejtőernyőzés között sok a párhuzam. Egyformán extrémek, paradoxok, és ugyanaz az egymásra utaltság jellemzi őket vallja Szalma Tamás színművész, aki a szegedi teátrumban bemutatott Úri divatban a faszerepet alakítja. A darabban jóságos és visszahúzódó, az életben viszont szereti az intenzitást, legyen az repülés, lovaglás, testőrködés, szerelem - és persze a színház. - Csak a legközvetlenebb ismerősei tudják önről, hogy szabadidejében veszélyes sportot űz: ejtőernyőzik. Hogyan kezdődött? - \jár gyerekkoromban vonzott a repülés, de csak kilenc éve ugrottam először. Csodálatos volt. Először csak ki akartam próbálni, hogy milyen, utána viszont nem tudtam abbahagyni. Kezdetben, mint minden ejtőernyős, én is átestem bizonyos krizishelyzeteken. Komoly koncentrációt igényel a kiugrás, előtte néhányszor végigfut az emberen, hogy esetleg nem éli túl. Halálfélelmem azonban még nem volt. - Mi vonzza leginkább a repülésben? - Az élmény intenzitása. Az ilyen típusú embert hívják a szakemberek szenzoros élmény keresőnek. Úgynevezett megtapasztaló ember vagyok, aki csak akkor hiszi el, hogy az ajtó mögött egy oroszlán van, ha lenyomja a kilincset és szembenéz vele. Az ejtőernyőzés valójában egy rendkívül biztonságos sport, erről mindenkit meggyőzök, aki hagyja magát. - Engem hogyan győzne meg? - Részletesen megmutatnám, milyen biztonságos a technikája, a földön is kipróbálnánk. Ez hatni szokott. Utána rávenném, hogy ugorjon ki, és önmaga tapasztalja meg a repülés gyönyörűségét. Ugyanis csak így győződhet meg róla, mennyire biztonságos. Természetesen csak akkor, ha az ember profin csinálja. Egyébként az életemre is ez vonatkozik. Ritkán érem el a dolgoknak azt a szintjét, hogy minden profin működjön, pedig az igazi biztonságot - az élet minden területén - csak a profizmus adhatja. Az ejtőernyőzésben például azt szeretem: nincs kecmec, minden úgy fog történni, ahogy előzetesen megtettem a biztonsági előkészületeket. - Ez nagy feszültséggeljár. - De nagy feszültségoldó is egyben. Egészen másfajta élmény, mégis hasonlít a színházhoz. Itt is ugyanúgy át kell lépni egy bizonyos határt. A körülmények egyformán extrémek és paradoxak, ugyanaz az egymásra utaltság jellemzi mindkettőt, ha az ember igazán beleadja a szívét és a lelkét. Szélsőséges ember vagyok, csak teljes erőbedobással tudok bármit is csinálni. Legyen az színház, vagy sport. - Emlékezetes alakítása volt pár évvel ezelőtt a Herceg figurája a Rómeó és Júliában. Színháztörténeti pillanatnak is felfogható, ahogy egy élő lovat irányított a színpadon. Mióta lovagol? - Kamaszkorom óta. A lovaglás fantasztikus művészet. Jó mestereim voltak, mégis úgy érzem, messzire vagyok a tökéletes lovastól, pedig már olyan szinten lovagolok, hogy nem csak én érzem magam jól, hanem adott esetben a ló is. Mint minden tevékenység, egy idó után a lovaglás sem csak önmagában létezik, hanem életfilozófia lesz. Korábban komolyan űztem ezt a sportot, és természetes igényemmé vált, hogy saját lovaim legyenek. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ebből a fizetésbői aligha valósulhat meg az álmom. Most tizenöt éves Noémi lányom folytatja a családi hagyományt. Nemrég talált magának Deszk mellett egy lovardát, ahova eljár, és alkalomadtán elvisz magával engem is. - A vidéki színészek élete olyan, mint a vándoroké, bizonyos időnként nem csak színházat, hanem várost, lakást és barátokat is kénytelenek cserélni. Hogyan lehet egy ilyen életre komolyan berendezkedni, gyereket nevelni? - Jó kérdés. Huszonegy éve élem a vidéki színészek életét, és imádom ezt az életformát. Játszottam már korábban Szegeden, Zalaegerszegen, Kaposváron, Debrecenben és Nyíregyházán, hogy most újra visszajöjjek ebbe a városba. Néha, amikor a biztonságra gondolok, megállok egy pillanatra: van egy óriási kulcscsomóm, csak éppen egyetlen záram sincs. A zárak, sajnos, nem az enyémek. Volt úgy, hogy egyszerre laktam öt-hat városban, és gyakorlatilag nem volt igazi otthonom. Mégis boldog vagyok, mert végre velem él az első házasságomból született lányom. Önhibámon kívül sokáig nem láthattam, így egy fontos időszak kimaradt az életünkből, amit most próbálunk bepótolni. Noémi a Radnóti gimnázium elsőéves diákja, és ahogy látom, nagy hatással van rá a színház, illetve az, ahogy én élek a színházban. Élettársammal, Gosztola Adéllal augusztusra tervezzük az esküvőnket. Kicsit bonyolult a helyzet egy tizenöt éves lánnyal és egy huszonnyolc éves mennyaszszonnyal, de a jelekből ítélve rövidesen boldog család leszünk. -És a barátai? - Barátaim rendkívül fontosak az életemben, színháztól, várostól függetlenül élnek a kapcsolataim, és nem szoktam lecserélni őket. Hosszú ideig csak a szakmán belüliekkel barátkoztam, ebbe azonban bele lehet savanyodni. Nagyon örültem, amikor a civil emberek között is találtam igazi társakat. Fantasztikus barátokat gyűjtöttem magam köré, akik az elviselhetetlenségig konok és becsületes emberek, rendkívül következetesen és szikáran élnek. Szinte minden, ami velem történik, vagy éppen nem történik, az emberi kapcsolataimról szól. Ilyenkor nem a telefonnoteszek által generált kapcsolatokról, hanem az egymással való törődésről beszélek. - Úgy tudom, öt éve egy rövidebb időre abbahagyta a színészmesterséget és szakmát váltott. Testőr lett. Nem mondhatni, hogy a kettő rokon szakma. - Meglepő, de rám mégis nagyon jellemző. 1996-ban a debreceni színház vezetőjével összeütközésbe kerültem, és egy életre leszámoltam a színházzal. Az egyik barátomnak van egy biztonsági cége, és éppen akkoriban indítottak egy kőkemény testőrképző tanfolyamot. Elvégeztem, majd két szakember csak velem foglalkozott. így elindultam a szakmai ranglétrán, és több megbízást is kaptam. Egy ideig egy híres gyártulajdonost és feleségét kísérgettem az országban. Fél év után azonban Verebes Pista Nyíregyházára hívott, és az elsó szóra rohantam. - A szegedi teátrum a közelmúltban mutatta be Molnár Ferenc Úri divat című darabját, melyben a főszerepet, Juhász Péterfiguráját alakítja. Hogyan érzi magát a szerepben? - Nagyon kedvelem ezt a figurát, egy igazi, mesebeli jó ember, akit csak szeretni lehet. Ráadásul a történet is csodálatos, arról szól, hogy ennek az embernek a jóságát értékeli egy gazdag ember. Az egyik jó barátom azt mondta, ő már nem kíváncsi azokra a szerepeimre, ahol én bánok el a nőkkel. Most, legnagyobb örömömre, megfordult a kocka. Lávay Gizella Tavaszi turnéjának keretében Szegeden is koncertet adott nemrégiben Sztevanovity Zorán, aki szólókarrierje tizenhét évének legjobb dalait válogatta ki erre az alkalomra. Új lemezének megjelenésére őszig még várni kell, egyelőre minden energiáját telemésztik a júniusi lllés-Metró-Omega-szuperkoncert előkészületei. A most ismét színpadra lépő zenészek közül egyedül Zorán van még a pályán, a többiek már letették a lantot. - A nyári koncerten milyen felállásban lép színpadra a Metró? - Abban a bizonyos klasszikus összeállításban: a két éve elhunyt Schöck Ottó helyett Fogarasi János játszik billentyűs hangszereken, Frenreisz Károly basszusozik, Brunner Győző és Veszelinov András dobol, Dusán gitározik, én pedig gitározom és énekelek. - Az 1992-es Metrá-búcsúkoncert után azt nyilatkozta: búcsúzni csak szépen érdemes és egyszer. Hogyhogy most mégis vállalták a fellépést? - Ha nem lett volna ilyen különleges az elképzelés, hogy együtt játsszon a három zenekar, akkor be is tartottam volna a szavamat. Az ígéret alól az is feloldást ad, hogy feszültségekkel teli világunkban fontos üzenete van fellépésünknek: a valamikori riválisok most egyszerre lépnek a nagyközönség elé, a végén még közösen is játszunk. Remélem, ezt is érzékelik majd, amellett, hogy valószínűleg jól fog szórakozni nyolcvanezer ember. És mi is a színpadon! Nem könnyen egyeztem bele a fellépésbe, pillanatnyilag a társaságból én vagyok az egyetlen aktív zenész, és sok mindent át kellett szerveznem. Emiatt halasztódott a jövő évre a szokásos budapesti koncertem is. - A Zorán-koncertekre nem csak a nosztalgiázok, hanem a fiatalok is szívesen látogatnak el. Őket vajon mi vonzza? - Semmiféle módon nem próbálunk becserkészni korosztályokat. A stúdiótól, a dalok megszületésétől kezdve a színpadig mindig saját elképzeléseink alapján dolgozunk. A mai húsz-harminc évesek sokféle műfajra nyitottak, jól mennek a jazzkoncertek, az alternatív irányzatoknak is egyre nagyobb közönsége van. Felfelé ívelő tendenciát látok a tömegkultúrát erőszakosan sulykoló kereskedelmi rádiókkal és tévékkel szemben. - Igaz, hogy ritkábban, de Zorán-dalokat is hallani a rádióban... - Mi is a tömegkultúra része vagyunk, de bennünk van egyfajta igényesség, amiből nem engedünk. Nem próbáljuk a közönség kegyeit mindenáron megszerezni, vagy ízlésvilágukat kiszolgálni. Próbálunk ízlést formálni azzal, amit játszunk, persze nem ennek szellemében születnek a dalok. A közönség díjazza, hogy se play-backet, se gépi zenét nem alkalmazunk, hanem élőben igyekszünk nyújtani azt, amit tudunk. - Részt vesz még a Független Zenészszakszervezet munkájában, amelynek alapítója volt? - Csendben, a háttérben profik csinálják, néhányan látunk el a szakma képviseletében tiszteletbeli funkciókat. Sok mindent kibokszoltak az elmúlt években. Sokáig vártak a törvényhozók a szerzői és előadói jogokra vonatkozó nemzetközi jogi megállapodás ratifikálásával. Mielőtt elfogadták volna a Római Klub ajánlásait, Magyarországon mindenki azt játszott, amit akart, beleértve a külföldi szerzóket is, és emiatt sok nemzetközi bonyodalom volt. - Hogyan működik a szakszervezetük? - A tagság önkéntes. Különösen kedvelt két szolgáltatásunk: a hangszer- és lakásvásárláshoz nyújtott kölcsön. A mai viszonyok közepette ez érthető is. A szakszervezet azért tudja ezt biztosítani, mert vannak bevételei a kereskedelmi forgalomba kerüló üres kazetták után - hisz azokra is majd valakinek a szerzeménye kerül. - Szakmailag mennyire tud közösséget vállalni a mai, fiatal, igencsak könnyű zenét játszó együttesekkel? - Minden réteg a maga gondolatait fogalmazza meg. Ha ennyire futja, akkor ennyi van benne. Valószínűleg a befogadók részéről is ennyi az igény. Ez biznisz is: mindenki olyat produkál, amiből meg tud élni, amiból várhatóan jó sokat tud majd eladni. Akik trágár vagy semmiről sem szóló szövegeket énekelnek, azoknak is megvan a maguk közönsége. - Néhány szerzeménye egy, a fiatalabbak számára ismeretlen kor hangulatát közvetíti... - Egy-egy dalunkban jelen van a múlt, de leginkább mai problémáinkat, gondolatainkat fogalmazzuk meg, ha más nyelvezettel is. Az csak jó, ha mások megint más nyelvezetet használnak. Annak idején egyébként mi is sok elítélő kritikát kaptunk, persze azok egészen más idők voltak. - Miért vonz 2001-ben is sokakat a Metró együttes, illetve Zorán neve? - Talán mert érzékenyek maradtunk a külvilág eseményéire. Különben most is sok olyan produkciót látok, amelynek az előadói elég tehetségesek ahhoz, hogy talán sok-sok év múlva is hallani lehessen róluk. Ez a rögösebb út, kétségtelen. Wagner Anikó Zorán: A közönség díjazza, hogy sem play-blacket, sem gépi zenét nem alkalmazunk. (Fotó: Karnok Csaba)